Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. április 9. Plusz „ . .y ősszel almát szedtek ...............szászad szombatjukat és vasárnapjukat ajánlották fel az üzem építésére.... ...tantermeket hoztak rendbe, t. ... hintákat készítettek az óvodának... ... segítettek egy idős házaspárnak ...” Jó. ha a felét jegyeztem meg és írtam le annak, amit a nyíregyházi nagyüzem igazgatója sorolt annak bizonyítására, mit is csinál munkaidőn kívül, szabad idejében a gyár háromszoros aranykoszorús szocialista brigádja. Amikor rákérdeztem. nem sok ez, nem túlzott igénybevétel, megterhelés-e mindez annak a tizenhat embernek, akkor rámcsodálkozott. s hosszasan fejtegette: ez tulajdonképpen a mozgalom lényegéből fakad. Értem én. hogy azok. akik a szocialista cím elnyerésére vállalkoznak, akik újból és újból kiállják a próbát, azok önkéntes elhatározásból teszik, amit tesznek, a maguk nemesedésére. az embertársaik. a társadalom javára. Távol áll tőlem, hogy aláértékeljem a szándékot. lebecsüljem a tettet. Mert az emberek, akik a szebbre, a jobbra vállalkoznak. reményteljesen sokat tesznek a születőben lévő új világért, s közben szinte észrevétlenül maguk is értékesebbek, többek lesznek. A szocialista brigádoktól sokat vár és kap is a társadalom. Az üzemekben — iparban, vagy mezőgazdaságban —- nekik szólnak először, ha kihelyezett osztályt nyit az általános iskola. Őket kérik továbbtanulásra a szakközépben, ők mennek a múzeumokba, a képzőművészeti kiállításra, ők olvassák el és vitatják meg az új könyvet, nézik meg a filmet, vagy színdarabot. ők mennek kirándulni, szalonnát sütni, városokkal ismerkedni. Ha a csarnok új exportfeladatot kap, a szocialista brigádok vezetőit hívják össze, mert a világ legtermészetesebb dolga, hogy ők húzzanak rá. hajtsanak, túlórázzanak, hogy meglegyen a határidő. a darab és a minőség. Ha mindezen túlvannak, s a szombatjuk, vasárnapjuk az üzemben éppen szabad, akkor fordul a többiekhez a szocialista brigádban dolgozó kolléga: tavasz van. most kellene vinni az anyagot. mert házat akar építeni... Talán dramatizáltam. Talán nagyon sokat mondtam el a teherből. mely bizonyosan nem egy, vagy nem minden brigád vállára rakódik. Ám azt is állítom, hogy ettől a felsorolástól még közel sem teljes a kép. Széles a skálája annak a követelményrendszernek, gyakorlatnak. amely nálunk egyetlen szocialista brigádra hárul. Ügy is mondhatnám: nehezedik. Tudom a mozgalom nemesveretű fényét éppen a plusz, a többlet adja. A szocialista brigádok ember- és a méretek nagyobbodásával társadalomformáló ereje abban van. hogy számukra nem csukódik be a munkahely és a termelő közösség ajtaja a nyolc óra elmúltával; hogy többet akarnak és többek is lesznek másoknál a munkában, tudásban. életfelfogásban. Visszatérve az igazgató ámulatára: a gond hovatovább az. hogy a szocialista brigádok teljesítő képességét becsülik túl némely munkahelyen. Valami olyasfajta meggondolásból, helyesebben meggondolatlanságból. hogy aki többet húz, az úgy sem mond ellent; másrészt pedig hogy nincs olyan megrakott szekér, amire ne férne még valami. Ha azt kérdi az ember, és mit csinálnak. mit vállalnak a munkahelyi pluszból a többiek, a még nem szocialista módon dolgozók, a nyolc, vagy a kevesebb órán át tevegetők. a munkahelyi vezető csendben marad. Hallgat, mert nemigen vannak érvei. Az ugyanis, hogy az üzem, intézmény dolgozóinak egyik fele szaggatja az istrángot, a másik fele pedig éppen csak, hogy bent van. hovatovább nem tartható. Különösen nem, ha a munkából is csak a legszükségesebbet végző még dicsekszik is azzal a kevéssel, amit csinál, még a kedvét is szegi annak. aki minden megmozdulásával előre mutat. Két dologra hívnám fel azok figyelmét, akiket ez illet. Az egyik, hogy becsüljék meg jobban úgy is a húzókat, hogy ne rakjuk rájuk az egész kollektíva ösz- szes terheit, mert ezzel az ö kedvüket is szegjük. A másik, hogy azt is vegyük észre, aki a mindenki iránt támasztott pluszból módszeresen semmit nem vállal. dr. László Bélával a gimnáziumi oktatásról A Tízesztendős a Fehérgyarmati Zalka Má- w té Gimnázium, s ön kezdettől igazgatója az iskolának: harmincegy éves fejjel ült az igazgatói székbe. Milyen érzés volt? — Visszanézve sem tűnik könnyűnek. Igaz, előtte két évig igazgatóhelyettese voltam a nagy középiskolának, mely aztán ketté válva adta a mai gimnáziumot és a szak- középiskolát. A legfurcsább az volt, hogy beosztásom és a tapasztalatom, gyakorlatom nem állt szinkronban — ami alatt azt értem: fiatal és idősebb kartársak is úgy fordultak hozzám, mint akinek mindent tudnia kell. Hiszen én voltam a vezető... Nem volt könnyű feladat az sem, hogy egy csapásra csaknem a duplájára kellett növelnünk a tanulók számát — kialakítanunk a 3—3 osztályt évfolyamonként, ugyanis csak hét gimnáziumi osztályunk volt a szétválás előtt. Szerencsére jelentkezőkben hiány nem volt, mint ahogyan ma sincs beiskolázási gondunk. A Zalka gimnázium a megye legjobbjai között van hosszú évek óta. Mik azok a sajátos hátrányok vagy előnyök, melyek egy. a városoktól viszonylag távol eső középiskolára jellemzőek? — Előbb az előnyt említeném. Örömmel tapasztaljuk, hogy itt még „egészségesebbek” a tanulók, — vagyis kevesebb az úgynevezett urbanizációs baj: a vagánykodás, a galeri, és a többi. Nem mondom, hogy idillikus a helyzetünk, de az tény: nagyon kevés a kirívó fegyelmezetlenség. Gondot jelent ellenben a pedagógusok számára, hogy a továbbtanulásnál aránytalanul sok a pedagóguspályára készülő tanuló... A magyarázat is egyszerű: a tanár az értelmiség legjellemzőbb képviselője ebben a környezetben — a műszaki értelmiség például elenyésző számú ... A példa hatása viszont sokszor döntő a pályaválasztásnál. Az idei jelentkezések is ezt igazolják. 75 negyedikes közül 52 jelentkezett továbbtanulásra — és közülük 44 pedagógus akar lenni. Ez mindenképpen torz arány. A Valóban meghökkentő szám. Ennek ^ kapcsán felmerül az a kérdés: mekkora a pedagógus felelőssége és része a pályaválasztásban? — Jogos a kérdés. Irányítani, alkalom- adtán befolyásolni kell a tanulót — mondja az elv. Nekem azonban van némi fenntartásom: vajon meddig van joga egy kívülállónak beleszólni egy fiatal pályaválasztásába... De ez inkább amolyan elvi dilemma. A lényeg azr hogy szükséges, mivel azt is tartom: túlságosan korai döntésre késztetjük a gyerekeket a középiskolában. Segítségre szorul — másképp nem biztos, hogy helyesen választ a második osztály végén! Mert ott kell döntenie — s az új rendszer szerint, mely 1979-től lép be, ez általánossá is válik. Nálunk már jó ideje az a szokás, hogy harmadik előtt választ a tanuló: milyen irányban kíván majd továbbtanulni. A felvételi tárgyakból aztán harmadiktól — hiszen ezek jegyei már felvételi pontszámot jelentenek! — külön korrepetálásra járhat délutánonként. Nos, az új rend ezeket majd délelőttre hozza át, rendes tanórákká változik az eddigi pluszfoglalkozás. Ez persze még felelősségteljesebb pályaválasztási tanácsadást, pályaismertetést jelent a második osztályban! ... Másodiktól. De mi a helyzet az első osztályokban? Sokszor elhangzott már: igen egyenlőtlen felkészültséggel kerülnek ide az általánosból a tanulók. — Elsőben az a cél, hogy lehetőleg egy szintre hozzuk minden tanuló tudását. Valóban gond, hogy jó bizonyítvánnyal érkező gyerekek néha nehezen állják a sarat a középiskolában — de az utóbbi esztendőkben lényegesen javult a helyzet. Ma is van még ugyan olyan gimnazistánk, aki osztatlan iskolából került hozzánk, de ez már ritkaság — a körzetesítés sokat jelent. A felső tagozatokban jó a szakos tanárok aránya, és nem közömbös az iskolák felszereltségének javulása sem. A „matek” és az orosz nyelv okozza a legtöbb gondot manapság elsőben — ezek ugyanis kifejezetten az általános iskolában tanultakra épülnek. Ezért aztán év elején az elsősök korrepetálását tartjuk a legfőbb feladatnak a tanulószobai foglalkozásokon. Hadd tegyek azonban ehhez még valamint. Kétféle gimnazistát lehet megkülönböztetni: az egyik a továbbtanulás kifejezett szándékával jön ide. — Velük nincs is baj, hiszen a jó képességű gyerekeknek vannak ilyen terveik. A másik rész azonban a csalódottak társasága, azok, akiket nem vettek föl — mondjuk az óvónőképző szakközépiskolába. Ők eleve letörten, kedvetlenül jönnek a gimnáziumba — jobb híján választották. Gyengén tanulnak, azonban rossz eredményeik sem riasztják vissza őket később, hogy — az óvónőknél maradva — felsőfokú óvónőképzőbe ne jelentkezzenek ... Pedig kettessel hiábavaló a jelentkezés. A Ügy tűnik, az ilyen, cél nélkül érkező tanulóknak találták ki a fakultatív tárgyakat, melyek közül ebben a gimnáziumban a gyors-gépírás és a népművelés között választhatnak ... — így igaz. Csakhogy ez a két tárgy össze sem hasonlítható. A gyors-gépírással semmi baj: akik ezen végeztek, jól jártak, elhelyezkedtek adminisztrátorként, titkárnőként. A másikkal viszont bajok vannak. Kimegy érettségivel, népművelési alapismeretekkel — hangsúlyozom: alapismeretekkel! — a fiatal, és kész népművelőként kezelik: bedobják a mélyvízbe. Érthető, ha kevesen állnak helyt, hogy csak a végzettek fele dolgozik ilyen munkakörben — sok-sok keserűséggel. Ismerem a helyzetüket: gyakran ellátogatnak a gimnáziumba. Annak viszont örülök, hogy jó páran kedvet kaptak a továbbtanuláshoz — pedig itt, az iskolában nem ez volt a tervük. Egyszóval felemás a helyzet. Az egyik rész máshová megy dolgozni, tehát semmit sem ért ja kétéves fakultatív oktatás. A másik rész viszont küszködik, és vagy ő is otthagyja, vagy továbbtanul levelezőn ... A Nyilván nem véletlen, hogy ennyire a színvén viseli a népművelést tanulók sorsát: jó ideig ön is népművelőként dolgozott. — 1961. és 1966. között a fehérgyarmati járási művelődési központ igazgatója voltam. Szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre... £ Miért vált meg ettől a munkától? — Hm... Nem volt könnyű. De a tanítás volt mindig az életcélom — s hogy mégsem tanítok, azt őszintén sajnálom ma is, még ha netán nagyképűségnek is tetszik ezt az igazgatói székből kijelenteni. A népművelői tapasztalataim viszont ma is elevenek — ezért tartom hasznosnak minden gond ellenére a népművelői fakultatív oktatást. Ügy vélem: mindenképpen jó, ha néhány érettségiző fiatal „megfertőződik” a népművelői munkától — s ha mondjuk pedagógus lesz valahol, akkor ebből is kiveszi majd a részét a falujában. Még akkor is, ha most sokan azért választják ezt a gimnáziumunkban — mert nem akarnak németül tanulni... Az mindenképpen jó jel viszont — bár talán természetes eredménynek is vehető —, hogy az iskola klubja, mely amolyan „gyakorlóterep” a népművelést tanulók számára, idén megkapta a Kiváló ifjúsági klub címet. A Ha már a klubról esett szó, lépjünk w egyet, és beszéljünk a középiskolások szabad idejéről. Sokan úgy vélik, igen nagy a. tanulók lekötöttsége. — Valóban nagy a megterhelésük. Ezért várjuk nagyon az új tantervet — a mostani különfoglalkozások, a felvételi tárgyakból, beépülnek a tanórák közé — több lesz a szabad idejük a gyerekeknek. Talán köny- nyebb lesz különféle csoportokat szervezni — ma nehéz összefogni a néptánccsoportunkat, az irodalmi színpadot... Kevés az idejük a tanulóknak,. hiszen a KISZ-munka, a sport is elfoglaltságot ad — nem beszélve arról, hogy a fiatalok minden percét nem szervezhetjük meg ... A Ez a sok elfoglaltság a tanárokat is w érinti, hiszen a különféle foglalkozásokat ők vezetik délutánonként: nekik sincs hát sok szabad idejük. Ugyanakkor elvárják tőlük, hogy képezzék magukat, gazdagítsák tudásukat, sok minden iránt érdeklődjenek. — Szabályos órarendünk van délutánra is ... Kevés a pedagógusok szabad ideje, amit önképzésre fordíthatnának, — holott ez nagyon lényeges dolog. Nem véletlen hát, hogy az iskolai könyvtárunkat a nevelői szoba szomszédságában helyeztük el — a lyukas órákban be-beülnek a tanárok, szak- irodalom bőséggel akad ... Azt mindenképpen nagy eredménynek könyvelem el, hogy kialakult egy jó szokásunk: ha valaki egy érdekes, új könyvet, cikket olvas, másnap már mondja is. Felhívjuk egymás figyelmét a jelentősebb dolgokra, mindent úgysem olvashat el mindenki. Büszke vagyok arra is, hogy egy fiatal kollégám irodalomból doktorált nemrég, ketten most dolgoznak a disz- szertációjukon. Egyik fizikusunk a debreceni atommagkutatóban dolgozott egy évig ösztöndíjasként, kutatási eredményeivel akadémiai díjat nyert. £ Ön is doktor ... — En három évvel ezelőtt írtam disszertációt a megye és a reformországgyűlések kapcsolatáról. A tanárok felkészültsége kapcsán hadd kérdezzem meg a véleményét: főszerep- lő-e a mai pedagógus az órákon? — Nem. A főszerep legfeljebb azoké lehet, akik kimagasló pedagógusegyéniségek. Mgegyőződésem szerint kevés az ilyen tanár: rájuk szinte „ragadnak” a tanulók. Fel- készültségük és alkatuk révén valóban főszereplők lehetnek — a szó legjobb értelmében. Az átlagos pedagógus azonban nem ilyen — de ez semmiképp sem a tanár szerepének fontosságát kérdőjelezi meg! A tanulói önállóság, az önálló ismeretszerzés képességének kifejlesztése az egyik alapvető törekvésünk — ám ez szívós, sokszor keservesen nehéz munkát jelent a tanárnak. Az „én tanítok — te tanulsz”-ból „mi tanulunk” lett — vagy kellene lenni. A szinte észrevétlen, de határozott irányítás, a szituációteremtés, a hatni tudás képessége — hadd ne fejtsem ezt ki bővebben —, ezek a jó pedagógus egyéniségének alkotórészei. No, meg az áldozatvállalás, ami többnyire a kevéske szabad idő feláldozását jelenti... Pedig jóval többet szeretnénk együtt lenni, ezt őszintén mondom — jó közösség a nevelőtestületünk ... A Lehet, hogy gunyorosnak hat, de ritkaw ság ... — Az egyik ok az lehet, hogy az iskola tőszomszédságában van tizenkét szolgálati lakás. A nagy többség itt lakik — több házaspár is van a tantestületben. Szinte együtt élnek a tanárok egymással — és az iskolával. Ma nincs olyan, mint az én diákkoromban: délben vette a kalapját a tanár, és másnap reggelig nem láttuk . .. A Jó hát a légkör a tantestületben. Milyen a viszony a diákok és tanáraik között? És hol húzza meg ön a diákönállóság határait? — Alig van olyan hét, hogy néhány volt diákunk be ne toppanna. Aki most tanárnak készül, megkéri volt tanárát: hadd látogasson el egy órájára. Más a gondját-baját akarja megbeszélni a volt osztályfőnökkel vagy az igazgatóval... Ez azt jelzi, hogy jószívvel emlékeznek a gimnáziumra. Ami pedig a diákok önállóságát illeti, én szétválasztanám a tanórát és az azon kívüli időt. Az órán munka folyik — munkamegosztás van tanár és diák között. Ez nem mond ellent az „együtt tanulunk” elvnek, hiszen a tanári irányítás, ráhatás nélkülözhetetlen. Ez az oktatói munka. Azt ellenben már a nevelés szerves részének tartom, hogy a tanulókat bevonjuk a magatartási, szorgalmi osztályzatok kialakításába! Az osztályközösség dönt a legtöbb esetben. Igen kivételes eset, ha az osztályfőnök véleménye más — s ez a diákok érett önértékelését jelzi. Sőt: néha vissza kell fogni őket, mert túl szigorúak önmagukkal szemben is. A házirend vagy a jutalmazások, büntetések rendjének kialakításánál az egész iskola dolgozott — rengeteg jó javaslat érkezett a tanulóktól. Vagy említhetem még a továbbtanulni jelentkezők jellemzését, melyet a KISZ-szel, a diákbizottsággal közösen készítünk — és bizony megesik, hogy az osztály képviselője szembeszáll osztályfőnökével... A Ilyen harcosak maradnak érettségi után w is az innen kikerülő fiatalok? — Érzékeny pontra tapintott. Sajnos, sok a csalódott fiatal — ezt a „hazalátogatóktól” tudom. Valahogy elkényelmesednek a gimnáziumban. Megszokják, hogy ha igazukat érzik, ki is mondják hangosan — és ha tényleg igazuk van, eredményét is látják. De sajnos, a későbbiekben jóval több keserű tapasztalatot szereznek — sok pofont kapnak. Erre nem tudjuk eléggé felkészíteni őket... A munkahelyi főnök néha bizony nem a nevelésre-formálásra váró fiatalt látja bennük, hanem a nyegle ifjoncot, a munkatársak esetleg „nyüzsgésnek” tekintik a fiatalból kikívánkozó, a gimnáziumban megszokott aktivitást — és így tovább. Megoldást nem tudok erre — csak azt látom, hogy ellentmondás van a jól felszerelt iskolában tanuló, „vattába csomagolt” diák és a soksok különféle ember által alkotott-formáit „Élet” között. Egy példát: felbontják az iskola előtt az utat, valamit csinálnak. Egy munkás lapátol, a többi nézi — ismerős látvány. És megszólít a folyosón a diák: „fessék nézni igazgató úr ...” Előtte hallott az osztályfőnöki órán valamit, ami merőben más volt... Ezt tartom az egyik alapvető gondnak a fiatalok nevelésében. £ — Köszönöm az interjút. Tarnavölgyi György KM rVasärnapi^ llNTERJüJ e
