Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-06 / 80. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. április 6. AZ NB ÉS OB ll-BŐL JELENTJÜK Hat szabolcsi csapat győzött Felvételünk az NYVSSC—Kunhegyes röplabdamérkőzésen készült, Balázsné Máté Mária leütését nem tudja hárítani a vendétek kéttagú sánca. (Hammel József felvétele) 1978. április 6., csütörtök MEGYEI BAJNOKSÁG Záhony és Kótaj az élen Válogatott mérkőzések Három magyar labdarú- • gó-válogatott lépett pályá- j ra szerdán délután. Az utánpótláscsapat az EB negyeddöntőjének visszavágóját játszotta Jugoszlávia ellen. (Az első mérkőzésen egygólos magyar győzelem született.) A VB- re készülő A-válogatott Kecskeméten a KSC, a B-válogatott pedig Balassagyarmaton a BSE ellen játszott előkészületi mérkőzést. Eredmények: Jugoszlávia—Magyarország 2:0 (1:0). Magyar B-válogatott— Balassagyarmati SE 7:2 (4:1). Magyar A-válogatott— ! Kecskeméti SC 8:1 (5:0). Nemzetközi kosárlabdatorna i. Magyarország Befejeződött Nyíregyházán a férfi ifjúsági válogatottak nemzetközi kosária bdatomája. Az első helyet a magyar együttes szerezte meg. miután valameny- nyi ellenfelét legyőzte. Kitünően szerepelt a bolgárok helyett „beugrott” nyíregyházi válogatott is, amely a tanárképző főiskola NB Il-es csapatára épült. A főiskolások nagy meglepetésre legyőzték Ausztria és Csehszlovákia válogatottját, s csak a tomagyőz- tes magyaroktól kaptak ki. Eredmények : Magyarország-Ausztria 88:70 (41:38). Magyarország: Zsoldos (24), Verczkei (10), Helembei (12), Czuhorka (3), Szigeti (19). Csere: Felházi (—), Sándor (10), Kovács (4). Az osztrákok legjobb dobói: Fischer 18, Kratschmaur 14. Jobb volt a magyar csapat és megérdemelten győzött. Nyíregyháza—Ausztria 82:81 (36:41). Legjobb dobók: Hegedűs 23. Buskó 21, Boross 20, illetve Plothe 23 és Grubmajer 11. A második félidőre feljavult hazaiak kitűnő mérkőzésen nyertek. Magyarország—Csehszlovákia 81:65 (38:30). Magyarország: Zsoldos (18), Helembai (4), Sándor (17), Kovács (14), Szigeti (6). Csere: Nitsch (10), Felházi (—), Czuhorka (4), Hosszú (2), Somogyi (6). A csehszlovákok legjobb dobói: Raska 14, Sokol 9. Ezen a mérkőzésen is jól játszott a magyar együttes. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: Ökölvívás Pintye ifjúsági bajnok Április 1. és 4. között Salgótarjánban rendezték meg az országos egyéni ifjúsági ökölvívó-bajnokságot. A versenyen szorítóba léptek a Kisvárdai SE és Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC ökölvívói is. Közülük a kisvárdai Pintye Csaba érte a legnagyobb sikert, a papírsúlyban országos ifjúsági bajnoki címet szerzett. Edzője: Varga Áron. Az NYVSSC versenyzői a várakozásnál gyengébben szerepeltek, a várt aranyérmek elmaradtak. Három bronzérem került Nyíregyházára, Vá- radi János légsúlyban, Sándor Zoltán nagyváltósúlyban, Paál István pedig nehézsúlyban végzett a harmadik helyen. Váradi a versenybíróságtól a „legharcosabb ökölvívó” címet is megkapAprilis 2. és 4. között, három sportágban 10 NB-s szabolcsi csapat játszott bajnoki mérkőzést. A röplabda NB II rajtja az NYVSSC női és férficsapatának sikerével kezdődött, három találkozón győztek a piros-kékek. A kosárlabda NB II-ben két győzelem és két vereség a szabolcsi mérleg. Folytatta jó szereplését az OB II- ben az Asztalos SE férfi sakkcsapata, ezúttal hazai környezetben nyertek. Eredmények: Röplabda NŐI MÉRKŐZÉSEK: NYVSSC—Kunhegyes 3:9. Az erősen megfiatalított hazai együttes biztosan nyert. BSE—Tiszavasvári Lombik 3:1. A volt NB I-es együttes csak hatalmas küzdelemben tudta megszerezni Tiszavasváriban a két pontot. A Lombik kitünően helytállt. Kazár—Nyírbátori BSC 3:2. Kétszer is vezetett a vendég nyírbátori csapat, de balszerencsés körülmények között elvesztették a mérkőzést. FÉRFIMERKÖZÉSEK: NYVSSC—Külker SC 32). Kitűnően játszott a hazai gárda és megérdemelten nyert. NYVSSC—Kossuth KFSE 3:1. A második nyíregyházi találkozóját is magabiztosan nyerte a Vasutas-Spartacus SC. Külker SC—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 3:2. A vendégcsapat nagyobb rutinjának köszönheti győzelmét. A döntő játszmában a fiatal főiskolások elfáradtak. Kosárlabda NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola— DVSC 76:52 (33:21). Védekezésben és támadásban egyaránt jobb volt a vendég nyíregyházi gárda. Ld.: Varga 30, Sasváriné és Bálint 12—12. Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából számos ünnepi tornát rendeztek megyénk sportegyesületei és sport- szövetségei. Lapunk tudósítói hat rendezvényről küldtek beszámolót sportrovatunknak. Nyíregyházán nyolc csapat részvételével került sor a Felszabadulási Kupa kézilabdatornára. A nőknél a Nyíregyházi Volán- Dózsa, a férfiaknál pedig a Zrínyi DSK nyert. Eredmények, nők: Nyh. Volán-Dózsa—Vásáros- namény 16:11. Végeredmény: 1. Nyh. Volán-Dózsa, 2. vásárosna- mény. Férfiak: Nyírbátor—Nyir- bogdány 27:10, Nyh. Tanárképző Főiskola—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 28:8, Nyh. Zrínyi DSK— Asztalos SE 16:9, Nyírbátor—Tanárképző 16:13, Zrínyi DSK— Nyírbátor 16:11, Zrínyi DSK— Tanárképző 12:10, Nyírbogdány— Asztalos SE 20:10, Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Asztalos SE 16:12, Nyírbogdány—Mg. Főiskola 13:12. Végeredmény: 1. Nyh. Zrínyi DSK, 2. Nyírbátor, 3. Tanárképző Főiskola, 4. Nyírbogdány, 5. Mg. Főiskola, 6. Asztalos SE. Nyíregyházán, a Hármasdomb környékén rendezték meg a szövetkezeti dolgozók Felszabadulási Kupa mezei futóversenyét. A több, mint száz résztvevő között Forró Józsefné (Üjfehértói ÁFÉSZ), Káposznyák Erzsébet (ZÖLDÉRT), Pataki István (ÜjfeNj'h. Tanárképző Főiskola— Nagykőrösi Pedagógus 103:52 (50:19). Könnyen nyert a hazai főiskolás csapat. Ld.: Vasvári 26, Molnár és Rajka 23—23. DASE—Üjfehértói Bajcsy DSK 90:55 (45:20). A magassági fölény döntött a debreceniek javára. Ld.: Csapó 20, Névtelen 17. FÉRFIMÉRKOZÉS: Zrínyi SE—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 80:76 (42:26). A második félidőben feljött a vendég nyíregyházi együttes, de ez kevés volt a győzelemhez. Ld.: Bráz 29, Szerdahelyi 26. hértói ÁFÉSZ) és Suller István (Záhonyi ÁFÉSZ) győzött. Csapatversenyben a Nyíregyházi Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat, az Üjfehértói ÁFÉSZ, a Nyíregyházi ÁFÉSZ és a Záhonyi ÁFÉSZ szerzett első helyett. A női pontversenyt az Üjfehértói ÁFÉSZ, a férfit a nyíregyházi nyerte. A szakszervezetek megyei tanácsának sportbizottsága több száz dolgozó részvételével tartotta meg a sakk és asztalitenisz Felszabadulási Kupa-versenyt. A döntők végeredménye, sakk: 1. Megyei Kórház 11, 2. KEMÉV 10,5, 3. Konzervgyár 9, 4. Papírgyár 6, 5. ZÖLDÉRT 3,5 ponttal. Asztalitenisz, női: 1. KEMÉV, 2. Vízügyi Igazgatóság, 3. Ingatlankezelő Vállalat. 4. ÁFÉSZ Búza téri ABC-áruház. Férfiak: 1. Dohánygyár, 2. KEMÉV, 3. Vízügyi Igazgatóság, 4. Megyei Tanács, 5. HAFE, 6. SZAVICSAV. Közel százan vettek részt a megyei asztalitenisz-szövetség Fel- szabadulási Kupa egyéni versenyén. Eredmények, női: 1. Lőrin- czi Zita (Nagykálló), 2. Herczeg Gyöngyvér, 3. Bartha Lívia, 4. Vislóczki Ágnes (mindhárman nyírbátori versenyzők). Férfiak: 1. Lipcsei Tibor, 2. Vajda László (mindkettő nagy káliói versenyző). 3. Aradi István (Üjfehértó), 4. Fitos Zoltán (Tiszavasvári). A nyíregyházi stadion automaSakk Asztalos SE—Láng Vasas 8,5:5,5. A honvédcsapat győzelmeit Cziva Tivadar, Karsai István, Mile József, Kerékgyártó István, Trembácz László, Deák Sándor és Megyesi László szerezték. Döntetlenül mérkőzött: Korsós Imre, ifj. Szabó Szilárd és Szilágyi Sándor. Az ASE jelenleg az OB II második helyén áll 45 ponttal, első a Debreceni Spartacus 45,5 ponttal. A két csapat április 16-án Nyíregyházán, a Fegyveres Erők Klubjában játssza a rangadót. ta tekecsarnokában férfi egyéni Felszabadulási Kupa emlékversenyre került sor. Első helyen Pethő Zoltán (Nyh. TITASZ- Elektromos) végzett 887, második lett Csősz Lajos (TITASZ) 852, harmadik pedig Szlovenszki Tibor (NYVSSC) 847 fával. A Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC tollaslabdázói Debrecenben vettek részt a felszabadulási emlékversenyen. A párosok találkozóján Losonczky Gizella és Barati Valéria első, Kozma Ottó és Kozma Péter, valamint Fábián Attila és Losonczky Gizella második-második, a Szabó László és Kovács István kettős pedig harmadik helyen végzett. Totó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 13. játékhetére 3 570 526 darab szelvény érkezett be. A szelvények között mindössze egy 13 plusz 1-es találat akadt. A teli- találatos szelvény nyereménye: 976 896 forint. A két darab 13 ta- lálatos szelvény egyenként 462 740 forintot ér, A tizenkettesekre 8263. a 11-esekre 509, a 10-esekre 89 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A telltalálatos szelvény: x, 1, 2. 1, 2, 2, 1, 2, x, 1, X, 2, x, x. Teljes bajnoki fordulót, bonyolítottak le hétfőn a megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az I osztályban vendég, győzelem sehol nem született. Három mérkőzés végződött döntetlenre, valamennyi 0:0-ra. Vásá. rosnamény megszerezte első győzelmét, méghozzá 4:0 arányban. Záhony előnye három pontra nőtt, a rendkívül tömör középmezőny előtt. A megyei II. osztályban az éllovasok idegenben játszottak, de csak Kótaj győzött így átvette a vezetést. Mivel Hodász és Csenger vereséget szenvedett, Nagyecsed került a második helyre. Eredmények : I. osztály: Ny. SZAÉV-MEZÖ. GÉP—Tiszavasvári 0:0. Asztalos SE—Nyírbátor 0:0. Tiszalök—Ny. Volán-Dózsa 0:0. Záhony—Tuzsér 1:0, Rakamaz—Nagyhalász 1:0. Tyúkod—Fehérgyarmat 2:0, Nagy. kálló—Mátészalka 3:0. Vásáros- namény—Balkány 4:0. A bajnokság állása: 1. Záhony 19 12 3 4 38-22 27 2. Tiszalök 19 9 6 4 25-21 24 3. Nyírbátor 19 9 4 6 32-23 28 4. F.-gyarmat 19 8 6 5 39-31 22 5. Tyúkod* 19 8 7 4 31-24 22 6. Nagykálló 19 9 4 6 28-23 22 7. Rakamaz 19 10 1 8 29-17 21 8. T.-vasvári 19 7 7 5 24-18 21 9. Tuzsér 19 6 8 5 21-16 20 10. Asztalos SE 19 8 4 7 19-27 28 11. Mátészalka* 19 8 2 9 28-16 17 12. Balkány 19 5 € 8 22-81 16 II. osztály: Nagyecsed—Nagyvarsány 1:0, Nyírmada—Csenger 1:0. Ibrány—Gávavencsellő 1:0. Jánkmajtis—Kótaj 0:1. Nyírtass —Üjfehértó 3:0, Nábrád—Bakta- lórántháza 0:3, Mándok—Hodász 4:1. Kemecse—Vámosoroszi 1:1. A bajnokság állása: 1. Kótaj 19 9 7 3 33-23 25 2. Nagyecsed 19 11 2 6 27-24 24 3. Nyírtass 19 10 3 6 37-24 23 4. Hodász 19 .9 5 5 44-35 23 5. Csenger 19 10 2 7 38-25 22 6. Mándok 19 9 4 6 35-26 22 7. Bl.-háza 19 7 7 5 29-24 21 8. Üjfehértó 19 7 5 7 34-33 19 9. Nyírmada 19 7 5 7 25-33 19 10. Kemecse 19 6 6 7 30-34 18 11. G.-vencsellő 19 6 5 8 26-25 17 12. Jánkmajtis 19 8 — 11 33-35 16 13. Ibrány 19 7 1 11 29-33 15 14. V.-oroszi 19 4 6 9 27-48 14 15. Nábrád 19 5 3 11 37-42 13 16. N.-varsány 19 4 5 1» 32-52 13 Bp. Honvéd—NYVSSC 3:0 (1:9). Serdülő Országos Kupa-elődöntő Nyíregyházán. Csak az első félidőben játszott jól az NYVSSC. Vereségével kiesett a további küzdelmekből. II Kalatfflagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacim: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Felszabadulási Kupa Ünnepi sportesemények Tóth József RÁDIÓ FILM KOSSUTH RADIO , I 8,27: Harsan a kürtszó! — : 8,57: Zenekari muzsika. —19,05: i Kincskereső kisködmön. Móra i Ferenc regénye rádióra alkal- 1 mazva II. rész. — 11,02: Népi 1 ellenőrök vizsgálták. — 1147: í Henryk Szeryng hegedül, zon- 1 gorán közreműködik: Reiner I Károly. — 11,40: A Balogh csa- I Iád. Veres Péter regénye foly- 1 tatásokban. VIII. rész. — 12,35: 1 Melódiakoktél. — 14,00: Min- 1 denki Könyvtára. — 14,30: Egy 1 göcseji nótaTa: Márti Pál. — 1 14,40: Anna Moffo énekel. — t 15,10: Kórusok magyar költők ■' verseire. — 15,28: Ezeregy dél- I után. — 16,09: Magyarán szól- t va... — 16,24: Zenekari muzsi- í ka. — 17,07: Körmikrofon. — í 17,32: Külföldről érkezett... — c 17,52: Együttesek — klasszikus I operettekből. — 18,15: Kritikusok fóruma. — 19,15: Vass Lajos népdalfeldolgozásaiból. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Idomeneo. Mo- I zart háromfelvonásos operájá- < nak hangversenyszerű előadása. 1 — 22,50: Filmzene. — 23,10: Ol- ( vasólámpa. — 23,30: Walter 1 Gleseking zongorázik. — 0,10: i Bakos Géza táncdalaiból. i I PETŐFI RÁDIÖ I 1 8,05: Cseh fúvósmuzsika. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — ■ 8,33: Slágermúzeum. — 9,28: Vidám könyvespolc. — 9.55: A zene hullámhosszán. — 12.00: Népdalok. — 12,33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 18,56: Kórusok Verdi operáiból. — 13,25: Édes anyanyelvűnk. — 1340: Zenés képeskönyv. — 14.00: Válogatott perceink. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18,00: Mindenki Iskolája. — 1843: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.00: Könnyűzenei Olimpia. Elődöntő. XXV. (befejező rész). A hamburgi rádió műsora. — 21,30: Magyar utazók a nagyvilágban. — 22,33: Tíz perc külpolitika. — 2243: Weiner: Concertino zongorára és zenekarra. — 23,02: Verbunkosok, nóták. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Időjárás. — Hobbymikrofon — Beatablak. — Táguló látóhatár. Tudomány a mezőgazdaságban. Bemutatjuk a DATE termelés- fejlesztési intézetét. Riporter: Veres Tibor. — Miklós Kata nótákat énekel. — 18.00—18,39: Észak-tiszántúli krónika. — Közkedvelt operaáriák. — Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. BEATABLAK Nemrég jelent meg a Sprint együttes első nagylemeze. A Komár László vezette négytagú zenekar nem csak úi dalokkal örvendezteti meg rajongóit. Helyet kapott a lemezen slágerük. a Postakocsi, sőt egy a GO-as évekből ismert rockfelvétel. a Talán egy nerc alatt is. (Szerkesztő: Bálint Attila.) MAGYAR TV 7,58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Isin.) (Színes!) — 8,05: Pedagógus-továbbképzés. Magyar nyelv és irodalom. Tudásszintfelmérés. — 8,45: Környezetismeret. Az anyag érzékelhető tulajdonságainak és a halmazállapotoknak tanítása. — 9,25: Technika, Anyagok és alakításuk. — 10,00: Szünidei matiné. 1. Formák. Belga kisfilm- sorozat. 3. A nyomda. (Ism.) 2. Palacsintás király. Magyar mesefilm. (Ism.) (Színes!) — 12,05: HANG-oskodó.” I. rész: Ritluslesen. (Ism.) — 14,50: Klasz- zikusok a képernyőn. Shakes- eare: III. Richard. Tévéválto- at. (Ism.) — 16,28: Hírek. — 645: A Magyar Televízió Sza- adegyeteme. Az agyműködés bécéje. (Ism.) (Színes!) — 7,30: A sokarcú Marokkó. ISZK dokumentumfilm. (Ism.) Színes!) — 18,15: Telesport. — 8,40: Átlagon felül — a sertés- ústermelésről. Riportfilm. — 9,00: Reklámműsor. — 19,10: isti mese. (Színes!) — 19,20: dősebbek is elkezdhetik. Tévé- >ma. (Színes!) — 19,30: Tv-hír- dó. — 20,90: Hubay Miklós: lennyből egy angyal. Tévéjá- ák. (Színes!) — 21,05: Csak ülök s mesélek. Vitray Tamás mű- ora. (Színes!) — 22,10: Uj Óbu- a. Képzőművészeti rövidfilm. Színes!) — 22,25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18,23: Világnézet. Technika és ársadalom. — 19,00: En Fran- als. i/ll. Francia nyelvtanfo- yam. En avion. (Ism.) — 1945: Irosz nyelvtanfolyam. Gyerekeimmel a kertben. (Ism.) (Szi- ies!) — 194«: Tv-híradó. — 0,00: Vasárnapok Anjával. Ma- yarul beszélő jugoszláv film. — 1,00: Reklámműsor. — 21,05: .esen. Csehszlovák rajzfilm. Színes!) — 2145: Tv-híradó 2.- 21,35: Közkedvelt dallamok, llasz zenés film. SZLOVÁK TV 8,45: Tv-híradó. — 9,00: Isko- atévé. — 9,35: A vietnami há- >orú. Angol—amerikai doku- nentumfilm. (Ism.) — 11,10: Publicisztikai műsor. 1. rész. (Ism.) — 11,40: A rendőrség lyomoz (Ism.) — 11,45: Tv-hír- idó. — 14,45: Tv-híradó. — 14,50: [skolatévé. (Ism.) — 15,40: Al- írecfat Dürer Dokumentumfilm.- 16J)0: Tv-híradó. — 16,15: A Z—78-as hullámhosszán. — L645: Kamerával köztetek. Pi- inírhíradó. — 16,50: Fecske. Pi- tnírmagazin. — 17,30: Autósok, notorosok. — 18,00: A Jezerka Stúdió műsora. — 18,40: Es- i mese. — 18,50: Időjárásjelen. ,és. — 19,60: Tv-híradó. — 19,30: \ gesztenyefa vendéglő. Doku- nentumfllm. — 20,00: Ráz: Ház 1 város szélén. Tévéjáték. — !0,50: Martini politikai dalfesz- ivál. Dokumentumfilm. — 21,30: rv-híradó. — 22,00: A rendőrség naplójából. — 22,05: Az iton nem vagy egyedül. — 12,10: Bizalmas beszélgetések. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: PÚPOS LOVACSKA. E. k.: 16 óra! ILYENEK VOLTUNK (14 év!) E. k.: 18 és 20 óra! Béke mozi: EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA (14 év!) E. k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A RENDŐRNŐ (16 év!) 20%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: A FEKETE KALÓZ. 50%-kal felemelt helyárral ! Helyárkedvezmény nem adható! Mátészalka: A NÉMA DOSZ- SZIÉ. Kisvárda: XALA (14 év!) FBK-müsor, nyilvános előadás! SZÍNHÁZMŰSOR Apr. 6-án, 19.00: Csokonai Sz. KABARÉ. Vörösmarty-b. 8-án, 19,00: Jászai-b. 1. Magyaro. 2 2 — 163-135 4 2. Ausztria 2 1 1 136-143 3 3. Csehszlov. 2 — 2 126-147 2 Ny.-háza 3 2 1 258-261 5 A rendezők több különdíjat osztottak ki. A legjobb dobó: Zsoldos András (Magyarország) 70 ponttal. A legjobb irányító: Ivan Pecinka (Csehszlovákia). A legjobb játékos: Reinald Schiestel (Ausztria). A legjobb nyíregyházi játékos: Boross Gábor. Kovács György 13. Nagyhalász 19 5 4 10 25-34 14 14. Ny. SZ.-M. 19 5 4 10 29-42 14 15. Ny. Vol.-D. 19 2 6 11 16-30 10 16. V.-namény 19 1 8 10 17-37 10 * = 1—1 büntetőpont levonva!