Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET öncsalás B izonyára láttam — mondja ismerősöm — Vitrai Tamás műsorában azt az embert, aki a Skála Áruházban osztályvezetőként dolgozza le a nyolc órát, aztán rohan a többi állásaihoz. „Borzasztó volt hallani ennek az embernek a szájából, hogy napi húsz órát dolgozik, egyáltalán nincs magánélete. Ismerősöm szinte megborzongott. Még most, hetek múltán is pontosan idézte a kereskedelmi szakembert, s kérdezte: lehet-e, hogyan és miért lehet így élni? Visszakérdeztem: ismer-e szűkebb, vagy tágabb környezetében hasonló típusú embert? Azt válaszolta, ilyet szerencsére most látott és hallott először. A társadalom szerencséjére is, meg a konkrét személy szerencséjére is, hiszen amiért elődeink, a munkásforradalmárok tíz- és százezrei harcoltak, az egy egészen más világot sejtetett. Olyat, amiben a legtöbb ember ma is él, amelyben benne foglaltatik a munka, a szórakozás, a pihenés. A fenti eset ritka kivétel csupán. Mi lehet az oka, hogy némelyek a jobban élés reményében már-már agyonhajszolják magukat? Valamiféle presztízsverseny ürügyén odáig jutnak végül, hogy amire megszereztek néhány földi jót, elvesztették a hitüket, a hitelüket, s van rá példa, hogy az egészségüket, az életüket is. Hogyan éljünk, miért éljünk? — folytatja barátunk a gondolatsort. Azért-e talán, hogy a megszerezhető anyagi javakban nem a tartalmasabb élet eszközét, de életünk célját lássuk? Azért hajtunk olykor a munkahelyi kötelességünk rovására is, vagy éppen az ottani jó munka után a plusz százasokért, ezresekért, hogy hasonlítsunk szomszédunkhoz, akinek száz vagy kétszáz köbcentivel erősebb motor van a kocsijában? 1 Vagy, hogy cifra vassal cseréljük fel a víkendház fa kerítését, vagy hogy a vendégeknek megmutathassuk a tetőig rózsaszín csempékkel megrakott fürdőszobát? És mondja ismerősöm az elveket, a versengők viselt dolgait, de azt is, hogy ez a nem sokak életformája milyen veszélyeket hordoz magában. Rájuk nézve is, aztán szomszédaikra, munkatársaikra, hasonszőrű ismerőseikre nézve is, akik netán utánozni kezdik azokat, akiknek ehhez van pénzük, erejük. S ebben a polgári világtól örökölt zsákutcában csak métereket lehet előre jutni, mert normális kiút nincsen. Tudom, az olvasók közül néhányan arra gondolhatnak, miért írok erről, hiszen ez a gond nem táplálkozik széles társadalmi gyökerekből. Ellenkezőleg. Nem érinti a szerény fizetéséből is normálisan megélni tudó nagyüzemi munkást, a szatmári falvak vagy a nyírségi tanyák világát. És hát végül is mindenki természetes joga, hogy minden nap jobban akar élni, s ha az ehhez szükséges anyagiakat a munkájával szerzi meg, akikor ez nem anyagiasság. Valóban. Társadalmunkban az ember értékmérője az általa produkált munka. örülhetünk neki, ha az ipari munkás szép házat épít falun, még akkor is, ha ezt a nyolc órán túli háztáji tevékenységgel alapozza meg; ha az értelmiségi, az alkalmazott hétvégi telket vásárol, hogy kipihenje benne a szellemi munka fáradalmait. Ám tudnunk kell, hogy miközben jobban akarunk élni, csak annyit vállaljunk és azért vállaljuk, hogy tartalmasabban is tudjunk élni. Látnunk kell a határt, a különbséget a szükséges és a magamutogató felesleges között. Jó a kocsi, hogy közlekedjünk és semmiképp nem, ha a kisvárosi társaságban autómárkában és köbcentikben mérőzkö- dünk egymáshoz. Mint ahogy a telek és a hétvégi ház is addig szolgálja az embert, amíg csodapalota nem lesz belőle, mert abban a pillanatban megfordul a tétel és az ember kezdi szolgálni a házát. És így tovább. _ em árt néha megkérdezni önma- Af gunktól, mikor voltunk színház- *■ ban, moziban, mikor olvastunk egy-egy jó könyvet, mikor jártunk kiránduláson. Vannak-e barátaink, és olyanok, akik azért barátaink, mert érzelmileg és szellemileg azonosak velünk? Akiknek jusson bár több vagy kevesebb az anyagiakból, azt nem az öncsaló rivalizálásra, hanem az értelmes életre használják fel. Dezsényi Edével, a Nyíregyházi Erdőfelügyelőség vezetőjével a környezetvédelemről A Ennyi és ilyen intenzitású információ, w ami az utóbbi egy-két évtizedben áramlik a környezetvédelemről, korábban nem volt tapasztalható. Mikorra tehető az az idő, amióta szükséges a környezetvédelemről beszélni és érte cselekedni? — Ez az időszak nem egyszerre következett be mindenütt. Nehéz volna dátumot mondani. Meglehetősen messzire kell visszamenni. Az ember, mint eszes lény, egy maradandó művi környezetet alakított ki, amellyel megbontotta a korábbi zavartalanságot. A civilizáció előrehaladásával — nemcsak az iparral, már a földműveléssel is — beavatkozott az ember a természet rendjébe. A baj akkor kezdődött, amikor olyan technika alakult ki, amely erősen szegényítette a természetet, amely kártétel nyomán nem tud regenerálódni a környezet, nem áll helyre a biológiai egyensúly. Az embernek arra kell vigyáznia, hogy a rombolást lehetőleg kiküszöbölje, a jelenlegi helyzetet fenntartsa, máshol a környezetet fejlessze. A Világos és érthető, hogy a rombolás el- v len küzdünk, de mit takar a „fenntartás” és „fejlesztés’’ kifejezés? — Vannak helyek, ahol örülni kell, ha a jelenlegi állapotot fenntarthatjuk. Mi Sza- bolcs-Szatmárban még nem nagyon panaszkodhatunk, itt a mai állapot fenntartása sok helyen elégséges. Amit a környezet fejlesztése alatt értünk, az lehet egy kedvezőtlen állapot javítása, de inkább a meglévő, ma még elviselhető helyzet erősítése. A fejlesztéssel úgy kell felerősíteni környezetünket, hogy egy későbbi, nagyobb civilizációs megterheléssel szemben is állja majd a küzdelmet. Ilyen értelemben a fejlesztést ahhoz a tevékenységhez hasonlíthatnánk, amit Eger védői tettek, amikor a várható török támadás ellen megerősítették a várat. A technika megállíthatatlanul fejlődik. Növekszik a ke- mizálás, az urbanizáció előrehaladása szintén a környezet rontó tényezői közé sorolandó. Ha ezek ellen előre nem készülünk fel, akkor később nehéz dolgunk lesz. A Melyek a szabolcsi környezet legfőbb w károsítói? — Nálunk is megjelent már kisebb-na- gyobb mértékben minden károsító, ami a civilizációval jár. Először egy, a természetből jövő ártalomról szólnék, ez pedig a szél, amely nagy gondot okoz a mezőgazdasági termelésben ugyanúgy, mint a településeken. A Szél mindig volt és lesz is. Mit tehe- w tünk ellene? — Ez így igaz. Pusztításába, ártalmának csökkentésébe azonban beleszól és beleszólhat az ember. Amíg a Nyírséget erdők, ligetes legelők, vizenyős rétek borították, nem volt gond a szél. A lakosság szaporodásával szükségszerűvé vált a mezőgazdasági termelés fejlesztése, amely nagyarányú erdőirtáshoz vezetett. Elődeink hamar rájöttek, hogy ezzel szabad utat engedtek a szél pusztításának, megváltozott a mikroklíma. A csupasz területen a szél kiszárította, elhordta a talajt, kialakult a futóhomok. Ezért már a múlt században elkezdték a táblákat fasorokkal, erdősávokkal védeni, kisebb parcellákra szabdalni. A A fasorok csak a talajmozgást akadá- w lyozzák, a széleróziót csökkentik? — Nem, ennél sokkal összetettebb a fasorok kedvező hatása. Megtörik a szél sebességét, szabályozzák, kiegyensúlyozottabbá teszik a talaj és a levegő hőmérsékletét, gazdagítják a légnedvességet, csökkentik a párolgást. A fasorok befolyásolják a csapadékeloszlást, felfogják a havat. A Ilyenformán a fásítás javítja a terme- w lési feltételeket is? — Természetesen. Az amúgy is vízszegény Nyírségben minden milliméter csapadéktöbbletnek jelentősége van. A széljárta területen nemcsak a vízhiány sanyargatja a növényzetet, legalább ilyen károsító a homokverés. A nagy sebességgel száguldó kvarcszemcsék megsértik, olykor „elfűrészelik” a fiatal növényt. A sérült növény soha nem hozza azt a produktumot, amelyre különben képes lenne. Ha már a gazdasági haszonra tereltük a beszédet, hadd emlékeztessek arra a jövedelmi forrásra, amelyet a faanyag értéke jelent. Nem évenként, de a kitermeléskor bőven megfizeti az elfoglalt terület bérét. A Az eddig elmondottak egyértelműen a ' w meglévő fasorok védelme, illetve a Nyírség további fásítása mellett szólnak. Az utóbbi években egyes helyeken ezzel ellentétes tendenciáknak lehetünk tanúi. Mi erről a véleménye? — Nem szeretnék avatatlanként az arra hivatottak dolgába beleszólni. A véleményem az előző kérdésekre adott válaszokból kivehető. Meggondolandó, hogy a gépekhez, azok nagyságához alakítjuk ki a táblákat, vagy fordítva. Ami jó a kötöttebb, sík területeken, nem biztos, hogy követendő és hasznos a Nyírségben is. Ahol nem szükséges, ne teremtsünk magunknak újabb gondot. A fa — legyen az százéves is — percek alatt ledönthető, de újak neveléséhez évtizedek kellenek. A A szél — ahogyan itt mondják — nyírségi eső formájában a porszállítással nemcsak a határban pusztít, de minket, városi embereket sem kímél. Lehetne ez ellen az eddiginél hatásosabban védekezni? — Nemcsak lehetne, kell is. A gyors urbanizációval, a lakótelepek építésével nem tart lépést a zöldövezetek megteremtése. A szél nemcsak a határból hoz homokot, hanem a városon belül is bőven van utánpótlása. A szél által szállított por káros az egészségre is. Az orvosok már nagyon régen összefüggést mutattak ki a különböző légzőszervi ártalmak és a nyírségi szél hordta homok között. A A zöldövezetet hiányolja az új lakótelepeken. Hogyan áll Nyíregyházán a parkosítás, az utcafásítás? — Az illetékes szervekkel nemrégen végeztünk felmérést a városban és eléggé megdöbbentő képet kaptunk: a lakosság számához, a lakott terület nagyságához az elfogadható fásítás mintegy 20 ezer darab fa azonnali kiültetése lenne. A várost kívülről védő zöldgyűrű is igen hiányos. A sóstói erdő az elmúlt húsz évben különböző építkezésekkel, utak létesítésével jelentősen csökkent. A megmaradt erdő sem tudja azt a nyugalmat adni, a klimatikus hatást kifejteni — a közutakkal, vasúttal való szabdaltsága miatt — amit tőle elvárhatnánk. A Városvédő zöldövezetről szólt, ez bizo- w nyára több, mint a sóstói erdő? — Annak többszöröse. A sóstói erdő megmaradása mellett 2600 hektár közjóléti erdőt terveztünk — így nevezzük a városvédő zöldövezetet — Nyíregyháza környezetvédelmére. Ebből eddig 1100 hektárt telepítettek be, még hiányzik 1500. A Bujtos népligetté alakítása sem megy olyan ütemben, ahogy ezt évekkel ezelőtt terveztük. A Jelenleg a községek többsége még kertes település, a zöldfelület nem hiányzik annyira, mint a nagyobb helységekben. Mi a helyzet a megye három fiatal városában? — A belső utca- és parkfásítás mindenütt lehetne jobb. A várost kívülről védő közjóléti erdővel legjobban áll Nyírbátor. Komplett rendezési tervük van, mindössze 160 hektárt kell telepíteniük. A sétálóerdők kialakítása azonban ittTs akadozik. Jobb összhangra lenne szükség a tanács, a tsz és az erdőgazdaság tevékenységében. Mátészalka közjóléti erdejének tervezését most végezzük, Kisvárdán pedig jövőre kezdődik ez a munka. A Az urbanizáció egyéb környezeti ártal- w mai közül mit tart olyan károsnak, amelyről mindenképpen beszélnünk kell? — A városok egyik nagy ártalma a közlekedésből fakad. Ez kettős: egyik a levegő- szennyezés, a másik a zajártalom. Csúcsidőben hihetetlen mennyiségű kipufogó gáz rakódik a környezetre. A robbanómotorok .a kibocsátott szénmonoxid, Széndioxid és kén mérgező hatása mellett az ember számára nélkülözhetetlen oxigénből is nagy mennyiséget fogyasztanak. Az ilyen környezet mindenkire, de különösen a gyermekekre veszélyes. A csúcsforgalom idején Nyíregyháza néhány pontján műszerek nélkül — érzékszerveinkkel — is megállapíthatjuk a nagyarányú szennyezettséget. Attól a szinttől még messze vagyunk, amely a világvárosokban kialakult. Tokió belső kerületeiben már megkezdték az iskolás gyermekek gázálarccal való ellátását. Még látványnak is borzasztó, hogy az egyébként vidám gyermekek nehézkes léptekkel, gázálarccal vonulnak az iskolába. A másik veszély, a zaj nemcsak az erősségével, hanem az állandósultságával is károsít. A decibelben meghatározott zajszint károsítása sem azonos nappal, vagy éjjel. Éjjel egy 60 decibel zajjal közlekedő jármű jobban zavarja a nyugalmat, nagyobb mértékben károsít, mint nappal a 80 decibeles. ffá A veszélyt ismerjük, érezzük, de mit ” tehetünk a civilizáció ártalmai ellen a modern világban? — Első helyen újra és nyomatékkai a zöldfelület növelését, a fák, cserjék ültetését említeném. A lakóépület, a munkahely és az úttest közötti fák, bokrok hihetetlen mennyiségű port és egyéb szennyeződést kötnek le, ugyanakkor megtörik, csökkentik a zajt is. A harmadik haszon pedig a fák, zöld növények oxigéntermeléséből ered. Ezért kell ültetnünk és védenünk a fát környezetünkben. A zaj és a kipufogó mérges gázok ellen természetesen szintén kell és lehet küzdeni. Például a város, a terek, utcák jobb tervezésével, a lakások, üzemek célszerű építésével. Sokat tehetnek a járműkonstruktőrök és az üzemanyag-előállítással foglalkozó kutatók. A hatóságok, forgalomszervezők idő- és térbeli közlekedési korlátozásokkal, terelésekkel szintén hozzájárulhatnak az ártalmak csökkentéséhez. A Sokan panaszkodnak néhány nyíregyházi intézményre, amely szó szerint rontja a levegőt. Mi erről a véleménye? — Az irodaház, a Centrum Áruház, a bíróság és a vasútállomás épülete az, amelynek kéményéből a legtöbb füst és korom rakódik a városra. Ez egészségtelen, ha nem is any- nyira, mint a kipufogó gáz, fizikai szennyezésük azonban nagyobb. Ezt jól megfigyelhetjük a frissen esett havon. Ma, amikor már többféle kevésbé szennyező fűtéstechnika van, a város közepén nehezen érthető ez az elavult fűtési mód. £ A környezetvédelem nagy területe a vizek tisztaságának megőrzése is. Sza- bolcs-Szatmár hogyan gazdálkodik e természeti kincsünkkel? — Szerencsére még nem tartozunk az erősen fertőzött megyék közé, de. helyi károsítások már itt is vánnák. A vizekét" á mezőgazdaság .ájtal, Jiassnált kemikáliáktól, az iparig bezárólag minden emberi tevékenység szennyezi, szennyezheti. Mivel a víz alapvető létfeltétele az embernek, minden lehető módon védenünk kell tisztaságát. A gyárak környezetszennyezését mérik, ellenőrzik, a szabálytalanságot büntetik is, ennek ellenére javítanivaló itt is akad. Kevésbé ellenőrizhető a mezőgazdasági és a lakossági szeny- nyezés. A mezőgazdasági termelésben mindenütt meg kell valósítani, hogy vegyi anyagokból — műtrágya, növényvédő szer — csak annyit használjanak, ami a termeléshez okvetlenül szükséges. A csomagolóeszközöket ne dobálják szét a vízfolyások, útmenti árkok környékén, mert ezek a legtöményebb szennyező források. — A vízvezetékkel ellátott községekben a szennyvízelvezető csatornák nem épültek meg, a régi ásott kutakba öntik a szintetikus mosószerekkel fertőzött vizet. Ezek a szerek nem bomlanak le, évekig vándorolnak a talajban, így az egész településen mérgezik a talajvizet. A A települések egyik legláthatóbb szeny- w nyeződése az a töméntelen szemét, amely az utcákon, tereken található... — Ez a terület az, ahol a hatóságoktól kezdve az óvodás korú gyermekig mindenkinek van teendője. Az önfegyelem, a nevelés, az együttélés írott és íratlan szabályainak megtartása, megtartatása mind ide tartozik. A On a Hazafias Népfront megyei környezetvédelmi bizottságának elnöke. A népfront, mint mozgalom milyen tevékenységet fejt ki a környezetvédelemben? — Legnagyobb erőfeszítésünket a környezetvédelmi tudat fejlesztésére fordítjuk. Rádöbbentjük az embereket a veszélyre, és tanácsokat adunk a helyes cselekvéshez. Kezdeményezzük a megyefásítást. Észrevételeinket eljuttatjuk az illetékes tanácsokhoz. Ilyen volt például a nyíregyházi Kállói út melletti régi strandtónak szeméttel való feltöltése. Sok folyótól távol eső város azon iparkodik, hogy legyen egy kis vize, amely javítja a klímát, itt pedig megszüntetik a meglévőt is. A Mi a véleménye: a nevelés, a propa- w ganda terén elegendő, amit teszünk? — Nem vagyunk elég hangosak. A környezetvédelmet az egész társadalom ügyévé kell tenni. Különösen fontos az ifjúság ilyen irányú nevelése. Ahol csak lehetőség van, minden óvoda, iskola udvarára odaviszem a fákat, bokrokat. Kicsi korban kell megszerettetni a növényeket, az erdők madarait, állatait. Köszönöm az interjút. Csikós Balázs rVasárnapi | iINTERJÚ J KM 1978. április 23.
