Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-22 / 94. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. április 22. g» S* : - v ■ - ■ ^ ! .-.'W Iff : " ~ ■.. 1 m Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan testvéri barátságai KOMMENTÁR Moro és az ultimátum A kinek a halálhírét költik, az hosszú életű lesz — tartja a magyar mondás. Aldo Morót napokig halottnak hitték Itáliában, s teteme után kutattak a Duchessa-tóban és vidékén. Moro azonban — a terroristák újabb közleménye, egy saját kezűleg az Olasz Kereszténydemokrata Párt főtitkárához intézett levél és egy fényképfelvétel tanúsága szerint — él. Több, mint öthetes fogságának legdrámaibb szakaszához most ért el: a terroristák szombat délután három órái'* adtak haladékot. Olaszország a fasizmus bukása óta talán még nem állt ilyen nehéz és következményeiben szinte beláthatatlan döntés előtt, mint most. Ha alkuba bocsátkozik a terroristákkal, ezzel gyengeségéről állít ki bizonyítványt, s eleget tesz a „Vörös Brigádok” követelésének: egyenrangú partnernek, politikai ellenfélnek ismeri el a számos gyilkosságban bűnös szervezetet. Ha viszont elutasítja az ultimátumot, a legtapasztaltabb és a jelenle- legi körülmények között legnélkülözhetetlenebb politikusának az életét kockáztatja. Annyi bizonyos, hogy Moro személyében a terroristák azt a kulcsfigurát semlegesítették, aki a sajátos olasz körülmények között a legrátermettebben irányította pártját. Bármennyire is a szélsőbal színeiben igyekeznek föltűnni elrablói, a szélsőjobboldalnak tesznek hasznos szolgálatokat. Itália politikai jövőjének kereteit a katolikus és a kommunista tömegek párbeszéde, közös munkálkodásuk szabja meg. Aldo Moro — realista politikushoz híven — ezt az utat egyengette. Gy. D. Az etióp-szovjet kapcsolatokban Minőségileg új szakasz kezdődött Davit Volde-Georgisz etióp külügyminiszter-helyettes nyilatkozatot adott a TASZSZ Addisz Abeba-i tudósítójának abból az alkalomból, hogy a két ország harmincöt évvel ezelőtt, 1943. április 21-én. diplomáciai kapcsolatokat létesített egymással. Az olasz fasizmus elleni harcunk nehéz időszakában és a békés építőmunka éveiben a Szovjetunió mindig szilárdan és következetesen az etióp nép igazságos ügye mellett állt, erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette Etiópiát. Az 1974-ben bekövetkezett nemzeti demokratikus forradalom után a két ország kapcsolatai minőségileg új szakaszba léptek. E kapcsolatok ma a marxista-leninista ideológia közösségen, a tudományos szocializmus és a proletár internacionalizmus elvei iránti elkötelezettségen alapulnak. A szocialista közösség országai, élükön a Szovjetunióval, becsülettel eleget tettek inte »lacionalis- ta kötelezettségüknek és segítették Etiópiát abban, hogy visszaverje a nemzetközi imperializmus és a reakció próbálkozásait. őz SKPIX. kongresszusa folytatja munkáiét Csütörtök • délutáni bizottsági üléseket követően pénteken délelőtt teljes ülésen folytatódott a Spanyol Kommunista Párt IX. kongresszusa. A délelőtti ülésen a küldöttek befejezték a központi bizottság beszámolójának a megvitatását és megkezdték a munkabizottságok jelentései alapján a tézisenkén- ti vitát a kongresszus elé terjesztett első dokumentumról, a politikai javaslatok tervezetéről. HEW YORK TIMES: Bajban a Carter-kormány A Carter-kormány súlyos bajba keveredett belpolitikájában, a NATO-ban, a világ égető gondjairól folyó nemzetközi tárgyalásokon — írja pénteken a New York Times- ban James Reston. Az ismert publicista szerint az a tény, hogy az amerikai szenátus a héten nagy nehezen törvénybe iktatta a Panama-csatornáról kötött szerződéseket, csak „felfüggesztett ítéletet”, haladékot jelent a rendkívüli gondokkal küzdő, mind hevesebben bírált Carter-kor- mánynak. A szenátorok minimális többsége — legalábbis Reston szerint — végül is azért szavazta meg a Carter kötötte szerződéseket, hogy megmentse az elnöki hivatalt: ne legyen még egy „megnyomorított” hatáskörű elnök a Vietnam miatt távozott Johnson, a Watergate-ügyben elbukott Nixon, a nem-választott Gerald Ford után. A panamai kérdésben rendezett szavazás szoros eredménye arra kényszerítette az elnököt, hogy felülvizsgálja módszereit, kormányát, fehér házi gárdáját, politikájának fontossági sorrendjét. A „panamai győzelem, ha ugyan annak lehet nevezni, valamelyes időt adott Cartemek — kérdés, hogyan használja majd fel” — írja Reston. 108 éve született Vlagyimir lljics Lenin A Magyar Tanácsköztársaság küldötte, Szamuely Tibor kalandos repülőút után érkezett Moszkvába 1919 májusában. A két tanácsköztársaság, az orosz és a magyar történelmi jelentőségű kapcsolatára bizonyiték képünk, amelyen Lenin és Szamuely magyar csekisták társaságában látható Moszkvában. A marxizmus—leninizmus minden más tevékenység alapjának a gazdaságot tekinti. A Szovjetunió története nemcsak ezt bizonyltja, hanem azt is, hogy megfogadták a lenini útmutatást. Képünk Lenint ábrázolja, amint megszemléli az első villamos ekét. Az utolsó évek... A hatalmas tudományos és gyakorlati tevékenység felőrölte Lenin erejét, aláásta egészségét. Képünk Gorkiban ábrázolja pihenés közben, kutyájával. Lenin már híres Áprilisi té ziseiben felvetette egy új, forradalmi internacionálé alapításának gondolatát. Törekvésének megvalósítását a Kommunista Internacionálé 1919 márciusi megalakulása jelentette. Képünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor Lenin a Kommunista Intema- cionálé harmadik kongresz- szusán a lépcsőn ülve készít jegyzeteket. INI Ví R E GYHÁZÁIM 16. Bemenve a kórterembe, Gyulai hangosan szót kért: — Péter százados mindent elmond nektek Zalkáról. Róbert volt, ha nem is a hiba nélküli, de mégis elfogadható tolmácsom. Megkérdeztem Tamást: — ön Mátészalkáról, a községből való? — Igen. Ott születtem, ott élek. Mátészalka innen keletre van, légvonalban alig negyven kilométerre. Az ágyban majdnem felkönyökölve, nyakát kinyújtva a takaró alól, hatalmas szemével nézett rám ez az éltes, fekete arcú magyar. Tamás sovány volt, szemei beesettek, a hosszú ideje tartó betegség láthatóan nagyon megviselte egészségét. 1943- ban Lugansz környékén sebesült meg a csípőjén. Végigjárta a hadikórházakat. Most éppen itt akadt el. Előléptem. Térképtáskámból Szabolcs, meg Szatmár megye térképét vettem elő. A kórteremben csend támadt. — Önöktől nem messze, mintegy hét kilométerre van Matolcs, Kocsord és Fejriér- gyarmat között, a Szamos partján. — Jól ismerem Matolcsot. Többször megfordultam már ott. — Hát ott, abban a faluban született Zalka. Az irodalmi nevet, a Máté Zalkát Mátészalkától kölcsönözte, itt tanult fiatal korában a gimnáziumban. Akkori neve Frank Béla volt. — Én matolcsl vagyok — hallatszott ekkor egy basszus hang. A hátam mögött állt egy 25 év körüli fiatalember. Keze gipszben nyugodott a mellén. Amint nekem később elmondták, mindösz- sze néhány hónapot szolgált a II. magyar hadseregben, amely a Kárpátokban harcolt. Megfordulva Róbert segítségével megkérdeztem: — ön ott élt a faluban? — Igen, odavaló vagyok. — Akkor önnek ismernie kellene Frank Béla nevét. — A mi falunk nem nagy. Mindenki ismer mindenkit. Béláról én semmit sem hallottam. Ismerem viszont Frank Mihályt. Sokáig yolt a község bírója. — Béla apját Mihálynak hívták. Erről tanúskodik a „Doberdó” című háborúellenes regényének előszava. Valamennyien felélénkültek. Beszélgetés kezdődött. Nekem úgy tűnt, hogy az emberek figyelme Tamásra, meg Károlyra terelődött. — Barátaim, — mondtam később — én soha sem találkoztam Zalka Mátéval, mindazt, amit én róla tudok, könyvből olvastam. Az első imperialista világháború idején, 1916-ban Oroszországban esett fogságba. A Habarovszk környéki katonai fogolytáborokat járta. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörése után a magyar foglyok internacionalista katonai egységeket szerveztek. Becsülettel küzdöttek a különböző frontokon a fehérgárdista bandák ellen. Zalkát hősiességéért 1920-ban Pere- kop ostrománál tanúsított bátorságáért Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki. — Mondok még egy érdekeset: 1918-ban Kolcsaktól Szibériában súlyos harcok árán Zalka vette el csapatával az aranyvonatot, és azt Kazányba szállította. Ezt a hőstettét maga Lenin elvtárs is nagyra értékelte. Aranytőrt kapott ajándékba. A békés építés éveiben irodalommal foglalkozott. — 1936-ban elutazott a forradalmi Spanyolországba, a spanyol dolgozók szabadságának a védelmére. Ott a 12. Internacionalista Brigád parancsnoka volt. A Huesca elleni támadásnál halálos sebet kapott. Lukács Pál tábornokot — akkor ezen a néven szerepelt — itt temették el. Mindössze negyvenéves volt akkor. Nálunk a Szovjetunióban él a felesége, Vera és a lánya, Tálja. Egész életében nagyszerű ember volt. Halála utolsó pillanatáig magyar maradt. Kimondhatatlanul szerette népét, hazáját. Az előadásom nagy izgalmat váltott ki. A kérdéseknek se vége, se hossza. Valamennyi kórteremben Frank Béláról beszélgettek. Földijének pedig mintha különös öröm fénylett volna az arcán. ★ A negyedik nap a ipagyar járóbetegek már nyugodtan nyitottak be az oroszok kórtermébe. Kapadohánnyal kedveskedtek a sebesült oroszoknak. A mieink pedig kellemes illatú mahorkával honorálták a figyelmességet. Beszélgettek, politizáltak. Elítélték a nácik kegyetlenkedéseit, Horthy népáruló politikáját, amellyel háborúba taszította a nemzetet. A magyarok temperamentumosán ismételték, hogy „a háború nem jó, a háború nem kell”. Az oroszok bólogattak nekik, megerősítették, hogy a háború nagyon rossz! A beszélgetések témája mindig a béke, a munka és a barátság volt. A hármas kórteremben tizenkét orosz feküdt. A sorkatona Dobozi Endre, csonka lábát lógatva, vidáman mesélte: — El tudják képzelni, hogy mekkora pánik volt itt, amikor önök elfoglalták a várost? Mondogatták, hogy „no, most lesz itt hadd el hadd! Most aztán Ivánék salátára vágnak itt mindenkit”. És egyszer csak látjuk, hogy a kórházba is jön be három kozákköpönyeges katona. Nem emlékszem, hogy ki, de valamelyik közülünk megjegyezte: „No fiúk, fekete köpenyben érkezett a végóránk. Ezek itt lemészárolnak minket. Ki menti meg az életünket?!” Meg kell mondani férfiasán, hogy félelemben telt el néhány óra. Azután kezdték szállítani az önök első sebesültjeit. Dobozi megköszörülte a torkát. Jenő, a barátja tört orosz nyelven tolmácsolta: — Ügy telt el az éjszaka, mintha tűkön feküdtünk volna. Még a súlyosan sebesültek is ugrásra készek voltak. A kórház vezetője és Mária doktornő mondták, hogy nyugodjunk meg, minket senki sem háborgat. Tőlük, tudtuk meg, hogy az önök sebesültjeit is itt fogják ellátni. — Sebesültjeit? Könnyű azt kimorrtiani, hogy sebesült. De vajon melyik országban történt az meg, hogy az ellenség sebesültjeit is ugyanabban a kórházban ápolták? Ez igazi csoda. És erre a csodára a történelmi példát Nyíregyháza szolgáltatja. Az előzmények után még elhinni is nehéz volt ezt a szerencsés fordulatot. A mi fejünkben a német propaganda, a „szemet szemért”, „fogat fogért” motoszkált. Mi ezt eddig szentül hittük. Azt magyarázták be nekünk, hogy sem asszonyainkat, sem gyerekeinket nem kímélik. Levágják őket az oroszok, mint a barmokat. (Folytatjuk)
