Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-20 / 92. szám

1978. április 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kettős szerep C súfolódott rajta film és írott példabeszéd, se szeri, se száma az anekdotikus történeteknek, ám nehogy puszta tréfaként értelmezzük azt, ami igaz; a vevő dühöngve viszi haza a silányra sikeredett árut, hol­ott — közvetve vagy közvet­lenül — ő készítette! Furcsa kettősség él bennünk, szövi át mindennapjainkat. Vásár­lóként egyre igényesebbek vagyunk, mind kevésbé érjük be a tessék-lássék módon elő­állított árukkal. Jogos maga­tartás, hiszen pénzünkért azt akarjuk kapni, ami jár érte. Termelőként viszont — hogy finoman fogalmazzunk — könnyen túltesszük magun­kat az előírásokban szereplő igényeken, formaságnak vél­jük azt a jogos követelményt, hogy a pénzünkért — azt a teljesítményt nyújtsuk, ami jár érte. Kézenfekvő: a ket­tős szerep azonosságainak el­térő értelmezése konfliktuso­kat teremt, a termelésben és a felhasználásban egyaránt. S mert másfajta szereposztás nincsen — a társadalmi mun­kamegosztásból következően nem is lehet —, magunknak kell vállalnunk mindazt, amit hol termelőként, hol fo­gyasztóként cselekedeteink­kel megtestesítünk. Mindössze illusztrációnak szánva: tavaly az árhatósá­gok helyszíni ellenőrzéseinek száma meghaladta a százez­rét. Ebből valamivel több, mint hétezer esetben buk­kantak szabálytalanságra. Sok ez vagy kevés? A mérle­gelő töprengés helyett a té­nyeknek most azt a jellemző­jét ragadjuk meg, hogy az előírásokat megsértő terme­lők, kereskedők maguk is vá­sárlók, fogyasztók. Fölhábo­rodva tiltakoznak, ha megkí­sérlik bárhol becsapni, meg­rövidíteni őket. Ez a kettős­ség, ez a veszélyes gazdasági tudathasadás azonban sem átmenetileg, sem hosszabb távon nem viselhető el. Illet­ve elviselhető — mert hiszen létezik —, de az össztársadal­mi érdekek sérelmével. Szándékosan választottunk olyan esetet, amikor a kettős szerep nyíltan, mindenféle takarás nélkül szembekerül a közerkölcs normáival, sőt legtöbbször az írott joggal is. A mindennapi élet ezerféle dolgában azonban a frontvo­nalak kijelölése nem ilyen egyszerű. A mulasztó, a sza­bálytalankodó gyakran rejt­ve marad, bírája csak saját lelkiismerete — s még inkább érdekeit jól felfogó tudata — lehetne, de ez a bíró nem hirdet ítéletet. S azért nem, mert gyakorlati tapasztala­tokból tudja, társakra talál. Fogyasztói elégedetlenségünk egyedi, az esetek túlnyomó részében meghatározott áru, szolgáltatás minőségének, árának stb. következménye. Termelői igénytelenségünk sokféle jele azonban soha nem egyedi, hanem közös ha­tások teremtménye, mert mulasztásunk ugyan lehet egyéni, de az a legkevesebb, hogy mások asszisztálnak hozzá. A gyártmányszerkesz­tő hibás elképzelésére mások mondták ki a jóváhagyó igent, a művezető is tudja, hogy a gépeknél nem az elő­írt anyagot forgácsolják vagy darabolják, s a meóvezetőnek sincs kóros emlékezetkiesése, amikor a silányabbra ráüti, ráütteti a jobbat jelző pecsé­tet. V életlenek persze van­nak, s így megtörtén­het, a sebbel-lobbal összeszerelt háztartási gép, a színhibás kelme, a gyatrán ragasztott cipő, a zsíros, vizes töltelékáru azokhoz is — s most e két betücske nagyon hangsúlyos — elkerül, akik készítették. Eljut viszont azokhoz is, akik pénzükért teljes értékű árut várnak, s ők szintén bűnhődnek, ártat­lanul. Az adott esetben ártat­lanul, de vajon mindig úgy?! Vagy kölcsönkenyér vissza­jár alapon csereberélnek ter­mékeket, 9 mindenki a mási­kat szidja? Ha a bér mögött teljes ér­tékű munka áll, akkor a ter­mék is mindazt magába fog­lalja, amit az ára kifejez. Le­egyszerűsítve: egyenlő meny- nyiségek cserélődnek, mégha az árrendszer — természete­sen — tartalmaz is differen­ciáló tényezőket. Ha azonban a bér mögül a csökkentett ér­tékű munka kandikál ki, ak­kor a termék sem lehet az, aminek lennie kellene. Ki­nek jó ez? A vásárlónak semmi esetre sem. Érdekes módon azonban elégedetlen­ségünk mindig csak egy dol­got, a terméket veszi célba, megfordítja tehát a logikus menetet, a végpontnál kutat­ja azt, ami a kezdőpontnál rejlik; úgy, mintha a lyukas tetőn beömlő égi áldásért az esőt kárhoztatnánk. T avalyi gazdálkodásunk alapján a vállalatok, szövetkezetek eredmé­nye 21 százalékkal nőtt 1976- hoz mérten, s 166 milliárd fo­rintot tett ki. Csakhogy amíg a vállalatok, szövetkezetek költségvetési befizetései tíz százalékkal emelkedtek, a ré­szükre nyújtott kezdvezmé- nyek és támogatások húsz százalékkal lettek nagyobbak. Figyelmeztető arányok, még akkor is, ha a részesedési alapokra 10,7 milliárd forint jutott, 14 százalékkal több, mint az előző esztendőben. E növekedés könnyen kelthet olyan illúziókat egy-egy ter­melőhelyen, hogy nálunk minden rendben van, lássuk tehát, mit kínálnak az üzle­tek. Tudomásul kell ven­nünk: azt kínálhatják, amire fedezetet termetettünk. Ezért magunkat vezetjük orrunk­nál fogva, ha csupán a pul­tok előtt elégedetlenkedünk, ha kettős szerepünkből csak az egyiknek a szövegét tanul­juk meg. A színművészet is­meri az egyszereplős darabo­kat. A gazdasági életben az ilyesmi ismeretlen. Háromszáz személye« diáktábort építenek 10 millió forintéi beruházással Mátészalkán, a Szamos menti Állami Tangaz­daságban. A szüretelő fiatalokat az idén már e korszerű léte­sítményben helyezik el. II munkásoknak épül Üj 300 személyes szo­ciális létesítményt épít a SZAÉV a nyíregyhá­zi HAFE udvarán. A munkások a jövő év elején vehetik birtok­ba a korszerű épületet. (G. B.) Roppant erőt rejt a mozdulatlanság Üzem — ember nélkül AKIK 34 EZER LÓERŐT URALNAK Csupa titokzatosság veszi körül a látogatót. Ha egyál­talán beengednek valakit Nyíregyházán, a TITÁSZ sze­mélyzet nélkül működő auto­mata transzformátorállo­másába, amelynek házmagas vasbeton kerítése tiltó falként áll a város déli övezetében. Hivatlanul belépni semmi­képpen sem tanácsos. S aki előtt mégis megnyílik a kapu, csak kísérővel juthat beljebb. S ott benn, az első teendő, hogy nyilvántartásba kerül: ki, honnan és mikor lépett be az üzem területére. Mert a látszat csal. A mozdulatlan­ság roppant erőt rejt. Energia a gyáraknak Nincs zaj, dohogás, mozgás, mégis elég egy óvatlan moz­dulat és szénné éghet az em­ber. A villamos töltés nem tréfál. Ott ível át sistergő nyilával, ahol éppen a legke­vesebb az ellenállás, s a test­ben futó erek jól vezetik az áramot. Százhúszezer, vagy csak tízezer volt? Ugyan­mindegy. A csupasz sínek­ben, a műszerek, automaták és kapcsolók mögött, az ál­lomásra befutó légvezetékek­ben és a föld alá futó, kime­nőkábelekben 25 millió watt, közel harmincnégyezer lóerő vibrál. Százhúszezerről tízezer voltra csökkenti itt a feszült­séget az éppen üzemben lé­vő transzformátor. A ház­magas tekercskolosszusból ugyanis kettő van, de az egyik mindig tartalék. Innen kapja a villamos energiát a papírgyár, a HAFE-, a víz­ügy-, a SZÁÉV- és a KE- MÉV-telep, az új malom, az almatároló, az állomás. a vízmű II szivattyútelepe, a belváros és Jósaváros ... Szinte megbénulna Nyíregy­háza, ha ez az állomás hu­zamosabb ideig üzemképte­lenné válna. Négy éve éppen, hogy üzembe helyezték ezt — a megyeszékhely szempontjá­ból immár nélkülözhetetlen — nagyüzemet. Azóta dolgo­zik éjjel-nappal, megbízha­tóan — ember nélkül. Az ál­lomásfelelős, Bácskai István — vagy aki éppen helyettesí­ti. A szokásos reggeli ellen­őrző látogatáson kívül csak akkor keresi fel az üzemet, ha valamilyen probléma van. Naplózza a műszerek, mérők állását, megírja a jelentést és bezárja maga után a kaput. Olykor megjelennek a kar­bantartók, elvégzik a terv­szerű munkákat, kicserélik a már elhasználódott alkatré­szeket. Mert idővel az auto­matikák is elfáradnak, hiszen tíz megawatt terhelésnél, 240 ezer kilowattóra villamos energia megy itt át naponta. Amikor az állomást üzembe helyezték, még csak 11 me­gawatt volt a csúcs, most már 15, s még van tíz me­gawatt szabad kapacitás. Előrelátóan tervezték meg annak idején az állomást... Macska a trafóházban Az üzemben ritkán akad zavar, mert a legtöbb eset­ben az automaták önmaguk megoldják a problémát. Pél­dául ha az egyik oldal meg­hibásodik, emberi beavatko­zás nélkül átvált a másik, tartalék transzformátorra. A hibajelzés természetesen „be­megy” az üzemirányító köz­pontba, a Bethlen Gábor ut­cába. Ott kígyóinak a jelző­lámpák, ketyegni kezd egy szerkezet, s még azt is közli az ügyeletessel az állomás, hogy nagy, vagy kicsi hiba történt. Kell-e azonnal ki­menni, Vagy „ráérnek” más­nap, a tmk-sok is. A zavarok okai a legkülön­bözőbbek. A múltkbriban a négyes út átépítése során, a tuskókiszedésnél tépték el a kivezetőkábelt. Ráálltak a tartalékra, de másnap az is berobbant. Megesik, hogy a macska bemegy melegedni a trafóházba és véletlenül rá­mászik a sínre. Vagy a kül­ső, egymáshoz aránylag kö­zel lévő síneken csókolózik a gerlepár. Aztán a berendezé­sek lassú elhasználódása. Nemrég az egyik feszültség­szabályozót kellett kicserélni, mert egyre gyengébben rea­gált a váltakozó terheléssel járó ingadozásokra. A patikatiszta vezénylőte­remben kávéval kínál az ál­lomásvezető. Közben magya­ráz. Mit jeleznek a lámpák, melyik kapcsoló mire szolgál, hogyan mérik, regisztrálják az átfutó energiát a műsze­rek. A városban jelenleg nyolcvanhárom fogyasztói transzformátor kapja innen az áramot tízezer volt fe­szültséggel. S ezek a trafók adják tovább a már közvet­len fogyasztásra használt áramot; gépek mozgatására, fűtésre, világításra... Riasztás éjszaka A terem műszerfalán a la­ikus számára bonyolult kap­csolási vázlatok. Azonban a szakavatott még álmában is eligazodik a szálak bonyolult útvesztőjében. Mert meg­esik, hogy álmából riasztják az állomásvezetőt. Bár — mint mondja — nem gyak­ran. Évente ötször—hatszor történik ilyesmi. Mondták is már a 36 éves Bácskai Ist­ván villamos üzemmérnök­nek, hogy jó dolga van. Jó­formán alig akad munkája ebben a nagy üzemben. Ele­inte bosszantotta az effajta „ugratás”. Ma már csak mo­solyog rajta, s megnyugtatja az „irigykedőket”: „Az a jó, ha nem történik semmi... ”, vagyis: addig nincs energia­probléma a városban, amíg az állomáson az automaták oldják meg a kisebb-nagyobb problémákat. Tóth Árpád FŰTÉS NÉLKÜL? Nyolc tantermes, tornate­remmel ellátott iskola épül jelentős társadalmi munkában Kölesén. A járási építőipari szövetkezet jelenleg a szak­ipari munkákon dolgozik. Most zajlik a belső burkolás, vakolás, csőszerelés. Az épü­letet ez év június 30-án ad­ják át. S bár a munka a ter­vezettnek megfelelően ha­lad, mégis úgy tűnik: üres marad az új tanévben az épület. Ugyanis a fűtést nem sikerült megoldani. Eredetileg MARABU—7 tí­pusú kazán vásárlását ter­vezték, majd — mivel ezl nem lehetett kapni — MCU— 4 típusú kazánt rendeltek. Sajnos, ez sem kapható. A kölcseiek, s az építőipari szö­vetkezet mindent megpróbált — eredmény nélkül. Nyárra elkészül Szatmár egyik legkorszerűbb iskolája. Fűtőberendezés nélkül, a fél­ezernyi gyerek nem veheti birtokba. Vagy talán mégis akad segítség? » (molnár) SORON KÍVÜL A bejárat előtt mozdulni sem lehet a sok stráf- tól. Az eléjük fogott lo­vak nagy része lemondóan tekint maga elé: ez a nap is csak húzással fog eltelni. Má­sok — odase neki! —, szájuk elé kötött tarisznyákból reg­geliznek, míg tekintetüket — két falás közben — körbejá­ratják cimboráikon. Aztáh felhúzzák a „rolót”, s trapp befelé: A számlázóban sorban ál­lás. A terem közepén egy író­asztal: a Tempó szállító ki- rendeltsége. Mellette székek. A legszélsőn köpcös, kopaszo­dó, svájcisapkás, 40-es körüli férfi. Mindenkit megkérdez, kell-e rakni a szenet, ám ed­dig még nem akadt munká­ja. Fél nyolc felé elmúlik az első roham. Füstszagú, barna egyhangúság telepszik az iro­dára. Az ajtón tétován, csizmás parasztember lép be, szürke — amolyan gazdakabát félé­ben. Kezében kalap. Nyomá­ban felesége. A férfi az asz­talhoz lép. Hümmög valamit, krákogásban végzi. Vidékre szeretne szállíttatni. Felve­szik a lajstromba. Aztán is­merőssel paroláz (a kórház­ban feküdtek együtt), majd kezeit zsebébe mélyeszti. Az asszony ezalatt a háta mö­gött áll. Fekete műbőr táska, s hatalmas barna utazósza­tyor van nála. Arcán elége­dett mosoly ömlik el, no lám, még itt is van az ő urának Ismerőse. A férfi végez. Behúzódnak a sarokba. — Megegyeztem. 1800-nál többe fával, hazaszállítva sem kerülhet. — A kendő bólogat. Amikor elfogy a cigarettája, fogja magát a férfi, s beáll a másik sorba, fizetni. Nyílik az ajtó. Ezeréves, ráncos néni csoszog be. Egyik ablaktól a másikhoz küldik, s mivel nagyot hall: tele van vele a szoba. Kérdezze meg ettől, hozzon papírt onnan — adják az utasításokat. Végül tehetetlenül megáll középen. Az adminisztrátorok aszta­luk fölé hajolnak. A svájcisapkás feláll, ka- ronfogja a nénit. — Jöjjön rriamika! — szól neki. Odaviszi a pénztárhoz. A sor zúg, morog, ám szólni nem szól senki. Ö pedig meg­rendeli a szenet, kifizeti a számlát, majd visszaviszi az „egyszemélyes irodához”. Az asztal mögött ülő férfi elveszi, s kiüzen a sofőrért. Bejön. — Rakodj fel, s ha kész vagy, gyere be a mamiért! B svájcisapkás még leül­teti az öregasszonyt — aki nem érti hová lett a számla —, s megmagyaráz­za, hogy mindjárt mehet ha­za a szénnel. — Nyolcvanöt éves vagyok. A fiatalok engem küldenek mindenhová — szorongatja kezében kopott bukszáját, s hatalmas öltésekkel foltozott műanyag szatyra fülét. — Mindnyájan megöreg­szünk — köpi maga elé a két szót a svájcis, s vár. Biztos jön olyan, akinek le kell rak­ni a szenet. Csendes Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents