Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-08 / 57. szám
4 KELXT-MAG YARORSZÁG 1978. március 8. KOMMENTÁR fl Damoklesz- kard lesújtott A mikor hétfőn Carter elnök a Fehér Házban összehívta a kabinet rendkívüli ülését, mindenki tudta, hogy ami várható volt, bekövetkezett. A százhatvanezer sztrájkoló bányász felett lebegő Damoklesz-kard lesújtott: az elnök úgy döntött, hogy „harcba veti” a hírhedt Taft—Hart- ley-törvényt. E törvénynek megvan a maga forgatókönyve, jó néhány közismert és meglehetősen formális-farizeus „jelenettel”. Először a kabinet úgynevezett ténymegállapító bizottságot küld ki. Ennek az a feladata, hogy válaszoljon az elnöknek arra a kérdésre: „fenyegeti-e a nemzet érdekeit” az Egyesült Államok történetének egyébként leghosszabb, immár kilencvenkét napos szénbányászsztrájkja. Még nem volt példa arra, hogy ha már elhatározták egy ilyen bizottság kiküldését, az nemmel válaszolt volna erre a kérdésre ... Ha pedig befut —márpedig csaknem biztosan befut — az igenlő válasz, jöhet a következő „szín”: a bíróság a kormány kérésére úgy dönt, hogy a bányászoknak — egyelőre nyolcvan napon át — fel kell venniük a munkát. Ha az egyesült bányászszakszervezet (angol rövidítéssel: UMWA) tagsága ezek Után is megtagadja azt, hogy parancsszóra leszálljon a tárnákba, körzetenként bevetik ellenük az egyes államok milíciaszerű fegyveres erejét, a nemzeti gárdát. Magyarul: ismét működésbe lépett a „jól bevált” amerikai modell; ha a vállalkozók ném akarják teljesíteni a munkások követeléseit, a munkajogi paragrafusok homályos dzsungeljéből leplezetlenül elővillan a meztelen erőszak — a Damoklesz- kard lesújt. Pedig Carter vállal bizonyos kockázatot a döntéssel. Hiszen az amerikai szakszervezetek hagyományosan a demokratapárti elnök támogatói és most, a „félidős választások” előtt ez a törvényhozásban némileg visszaüthet. A jelenlegi helyzet külön sajátossága, hogy ezúttal nem elsősorban bérkérdésekről van szó. A mostani vita fő tétje a bányászoknak az a követelése, hogy körzetenként dönthessenek arról, sztrájkolhatnak-e vagy sem. A munkáltatók többször kijelentették, szó sem lehet arról, hogy törvényesítsék az ilyen „vadsztrájkokat”. A követelés nem véletlen, sok évtizedes tapasztalatokon alapul. Ennek lényege: maguk a szakszervezeti központok is túlságosan ösz- szefonódnak bizonyos nagyipari, sőt nemegyszer maffiakörökkel és ha érdekeik úgy kívánják, egyszerűen lefújják a jogaikért küzdő munkások mozgalmát. Az UMWA vezetősége ezt most nem merte megtenni. Miller, a szakszervezet elnöke még jól emlékszik arra, hogy — éppen az ilyen opportunizmus vádja miatt — alig néhány szavazattal sikerült megszereznie az UMWA jól jövedelmező elnöki pozícióját... H. E. B nemzetközi nőnap ünnepsége Moszkvában A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága köszöntötte a szovjet nőket a nagy ünnep, a nemzetközi nőnap előestéjén. Az üdvözletét a nőnap alkalmából rendezett központi ünnepségen ismertették. A moszkvai ünnepi ülés elnökségében helyet foglaltak a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökével. A központi bizottság üdvözletét Raisza Gyementye- va, a moszkvai városi pártbizottság titkára olvasta fel. Ünnepi beszédet Valentyina Nyikolajeva Tyereskova, a szovjet nőbizottság elnöke, a világ első és mind ez ideig egyetlen űrhajósnője mondott. Tito és Carter megkezdte tárgyalásait Tito jugoszláv köztársasági elnök háromnapos hivatalos látogatásra hétfőn, a késő esti órákban az Egyesült Államokba érkezett. Az And- rems légi támaszponton a jugoszláv államfőt és kíséretét Cyrus Vance amerikai külügyminiszter és több más magas rangú hivatalos személyiség fogadta. A Fehér Ház katonai tiszteletadás mellett hivatalosan kedden reggel (helyi idő) fogadta Titót, majd a nap folyamán megkezdődtek a hivatalos tárgyalások James Carter elnök és Joszip Broz Tito között. Amerikai lapjelentések szerint a megbeszéléseken a kérdések széles köre kerül napirendre: egyebek között az Egyesült Államok és Jugoszlávia viszonya, az Afrika szarvának térségében, valamint a Közel-Keleten kialakult helyzet. Újabb rhodesiai agresszió Zambia ellen Rhodesia újabb fegyveres agressziót hajtott végre északi szomszédja, Zambia ellen. Mint a zambiai rádió a kormányszóvivő tájékoztatása alapján jelentette, hétfőn délelőtt rhodesiai szárazföldi alakulatok — lökhajtá- sos repülőgépek és helikopterek támogatásával — hatoltak be az ország területére Luangwa (a volt Feira) körzetében. Mint a szóvivő elmondta, a Zambézi határfolyón átkelt rhodesiai csapatok és a zambiai védelmi erők között az utóbbi huszonnégy órában szakadatlanul folytak a harcok. Hosszabb lesz a katonaidő Kínában A kínai országos népi gyűlés vasárnap megválasztott új állandó bizottsága kedden megtartott első ülésén határozatot fogadott el a kötelező katonai szolgálat idejének meghosszabbításáról, illetve a továbbszolgáló (önkéntes) rendszer meghonosításáról. A határozat értelmében a kötelező katonai szolgálat idejét a szárazföldi erőknél három évre, a légierőknél, a haditengerészet szárazföldi bázisú egységeinél és a szárazföldi erőkhöz tartozó különleges műszaki alakulatoknál négy évre, a haditengerészeti erőknél és a* szárazföldi erők tengerészeti egységeinél pedig öt évre emelik fel. Repülőszerencsétlenség áldozata lett Werner Lamberz az NSZEP KB titkára Tragikus líbiai helikopterszerencsétlenség áldozatai: Werner Lamberz, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Paul Markowski, az NSZEP KB tagja, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. (Kelet-Magyarország te- lefotó) A Német Demokratikus Köztársaság rádióállomásai kedd kora reggel óta a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának gyászjelentésével kezdik híradásaikat. Hétfőn este Líbiában helikopterszerencsétlenség áldozata lett Werner Lamberz, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság tikára, aki Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, az NDK államtanácsa elnökének különleges nagyköveteként vasárnap óta tartózkodott a libiai arab szocialista népi államban. A 11 emberéletet követelő szerencsétlenség áldozata lett Paul Markowski, az NSZEP KB tagja, a központi bizottság nemzetközi osztályának vezetője, dr. Armin Ernst tolmács és Hans-Joachim Spremberg, az ADN fotóriportere. Életét vesztette a helikopter többi utasa, köztük Taha Serif Ben Amer, a líbiai kormány miniszteri rangban lévő ösz- szekötő titkára, valamint a négyfőnyi személyzet is. Az NDK tragikus szerencsétlenség áldozatává vált vezető személyiségeinek temetésére március 9-én, csütörtökön 16 órakor kerül sor Berlinben, a szocialisták emlékhelyén. A gyászszertartást ezt megelőzően, 14 órakor az NSZEP Központi Bizottságának székházában tartják. A temetés napjára állami gyászt rendeltek el. ★ Werner Lamberz 49 éves volt. Fűtésszerelő szakmát tanult, 17 éves korában csatlakozott a szakszervezeti mozgalomhoz. 1947-ben lett a Német Szocialista Egységpárt tagja. 1963-ig a Szabad Német Ifjúságban, az FDJ-ben töltött be felelős funkciókat és közben — 1955-től 1959-ig titkára volt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek is. 1963-ban az NSZEP KB póttagja, egyben a KB külföldi tájékoztató osztályának vezetője lett. 1966-ban átvette a központi bizottság agitá- ciós osztályának vezetését, majd 1967-ben a központi bizottság tagjává és egyben a KB titkárává választották. A központi bizottság titkáraként az agitációs és propagandamunka, a sajtó, a rádió, és a televízió kérdéseivel foglalkozott. 1970-ben tagja lett a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának. Az NSZEP képviseletében legutóbb részt vett a szocialista országok kommunista és munkáspártjai ideológiai és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak február 27 és március 1. között Budapesten tartott tanácskozásán. ★ Paul Markowski 1929-ben született munkáscsalád gyermekeként IvTagdeburgban. Az NDK ifjúsági szövetségében, majd szakszervezeteiben töltött be vezető tisztségeket. A helikopterszerencsétlenség áldozatául esett Markowski a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője volt; a központi bizottság tagja, számos magas kitüntetés birtokosa. Az MSZMP részvéttávirata A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban fejezte ki részvétét a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának, Werner Lamberz, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és Paul Markowski, az NSZEP KB tagja, a központi bizottság nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője tragikus halála alkalmából. Hazánk és a világpiac Átrendeződés du H azánkban évről évre gyors ütemben növekszik a külkereskedelmi forgalom. Az export és az import együttes értéke tavaly meghaladta a 480, az idén pedig a tervek szerint eléri az 530 milliárd forintot, ebben az esztendőben hazánk minden lakosára mintegy 50 ezer forint ös ./.egű külkereskedelmi forgalom jut. Mindez azt is jelenti, hogy hazánk — akárcsak a külkereskedelemben különösképpen érdekelt országok többsége — nagymértékben függ attól, milyenek az export-import piacok, mit és milyen áron lehet eladni, beszerezni. Ez a dolog egyik oldala, a másik viszont az, hogy a magyar külkereskedelem 0,7— 0,8 százalékkal részesedik csupán a világkereskedelemből. Ez az arány nagyon is alacsony ahhoz, hogy befolyásolni, alakítani tudjuk a világpiacot. Így van ez azoknál a termékeknél is, amelyekből világkereskedelmi részesedésünk lényegesen magasabb — gyógyszerekből például hat százalék, szalámifélékből több mint tíz, s ugyancsak tíz százalék felett van paprikából, baromfiból és almából. Mindebből következik: népgazdaságunk kiegyensúlyozott fejlődése, illetve ennek egyik pillére, a külkereskedelmi egyensúly megteremtése jórészt azon múlik, miképpen tudunk alkalmazkodni a világpiaci követelményekhez. Vagyis: a népgazdaság évről évre bővülő termeléséhez megvásárolt nyers- és alapanyagokból tudunk-e olyan termékeket gyártani, amelyeket gazdaságosan értékesíthetünk a világpiacon. Ezek a kérdések mindig is külkereskedelmi munkánk középpontjában álltak, ám különösen élesen vetődtek fel az 1973—1974-ben bekövetkezett olajválság, s az ennek nyomán tapasztalt nyersanyag-árrobbanás után. Koránt sincs szó persze arról, hogy a világpiaci hatások csak hazánkat érintették volna kedvezőtlenül. A miénkhez hasonló gondokkal küszködik azoknak az országoknak a többsége is, amelyek nyers- és alapanyag-szükségletük jelentős hányadát importból fedezik. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról egyebek között, hogy a nyersanyag-árrobbanás után alaposan átrendeződtek a korábbi árviszonyok. Az olajválságot megelőző időszakra alapvetően az volt a jellemző, hogy az olcsó nyersanyagárak mellett elsősorban azok az országok tudtak eredményesen kereskedni a világpiacon, amelyek fejlett feldolgozó iparral rendelkeztek. A késztermékek ára ugyanis lényegesen előnyösebb volt mint a nyersanyagoké. Ami hazánkat illeti, nálunk mindig is a feldolgozó ipar volt a meghatározó. Lévén, hogy nyersanyagban viszonylag szűkében állunk, a fejlesz'/'sek elsősorban a feldolgozó iparra irányultak. Ám nemcsak a korlátozott nyersanyagforrások tették ezt szinte szükségszerűvé, hanem az a tény is, hogy a késztermékkel való kereskedés sokkal előnyösebb volt, mint feldolgozatlan termékkel megjelenni a világpiacon. Eme elvek jegyében fejlesztették hazánkban az ötvenes évek végétől például a híradástechnikai ipart, amely jellegzetes példáját adta annak, hogy kevés nyersanyagból nagy szakértelemmel hogyan állítható elő a világpiac ítélete szerint is értékes termék. Az olajválság a korábban kialakult árarányokat rendezte át, sőt éppenséggel az ellenkezőjére fordította. Ennek lett egyenes következménye, hogy számos tőkés országban megtorpant a gazdasági fejlődés, s lassult a világkereskedelem bővülése is. Nálunk és a szocialista országokban a nyersanyagárak ugrásszerű emelkedése korántsem okozott olyan nyílt törést, mint a tőkés országokban. Éspedig azért, mert a külkereskedelmi forgalom nagyobbik részét a szocialista országokkal bonyolítjuk le. Középtávú árucseré-forgalmi megállapodásaink, s az ezeken alapuló éves szerződések biztosítják, hogy üzemeinkbe folyamatosan érkezzenek a termeléshez szükséges nyers- és alapanyagok, s termékeinknek is biztos piacai a KGST-országok. Nem mond ennek ellent az a tény sem, hogy az utóbbi években a szocialista országokkal folytatott külkereskedelmünkben is emelkedtek az árak. A KGST-országok ugyanis érthetően nem akarták, hogy a szocialista külkereskedelem árai túlságosan elszakadjanak a világpiaci áraktól; ugyanis fékezhette volna a kölcsönös árucsereforgalmunk folyamatos bővítését is. Ezért született 1975- ben az az elhatározás, hogy a KGST-tagországok a világpiaci árváltozásokat figyelembe véve, az addigi elveken nem változtatva, bevezetik az éves árkorrekciók gyakorlatát, s egy-egy év átlagárainak kialakításakor az előző öt esztendő világpiaci átlagárát veszik figyelembe. Hazánknak a szocialista országokkal folytatott kereskedelmében a legnagyobb mértékű árváltozás — akárcsak a tőkés országokban — az energiahordozóknál és a nyersanyagoknál ■ következett be, miközben természetesen mi is emeltük a szocialista országokba irányuló export- termékeink árait. Az áremelkedések azonban lényegesen alatta maradtak a világpiacon tapasztaltaknak, ami főként azzal magyarázható, hogy az ötéves csúszó árbázis következtében az áremelkedés lecsillapítva időben elnyújtva jelentkezik. Jól szemlélteti ezt például a következő adat is: egy tonna szovjet kőolajért — határ- paritáson — tavaly nem egészen ötven rubelt fizettünk, ugyanez a világpiacon vásárolva és ideszállítva 105 dollárba került. r A m mindent összegezve: gazdasági fejlődésünk külgazdasági feltételei megváltoztak, szigorúbbak, kedvezőtlenebbek lettek, mert az új világpiaci árarányok — termelési, export- és import- strukturánk — következtében a nemzetközi munkamegosztásban, árucsere-forgalomban való részvételünk feltételei — mindenekelőtt cserearányai — is negatív jelleggel módosultak. K. Ny. J.
