Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-04 / 54. szám
8 KKLET-MAGYARORSZÁG 1978. március 4. Asztalitenisz NB II: Idegenben kezd a Hagykálló Elkészült az asztalitenisz NB II férfi csapatbajnokságának sorsolása. A megyénk színeit képviselő Nagykállói SE gárdája első mérkőzését március 12-én idegenben játssza. A nagykállóiak az elmúlt évben a harmadik helyen végeztek a bajnokságban. Akkori helyezésüket a jó hajrának köszönhették, melynek szép befejezése a Budapesten elért, Telefongyár elleni bravúros győzelem volt. Az elmúlt évi sikert nem lesz könnyű megismételni. Az NB Il-es férfimezőny tovább erősödött, s ráadásul a sorsolása sem éppen kedvező az NSE-nek. Az első mérkőzés után a második fordulóban is idegenben állnak asztalhoz, a Szolnoki Vízügy ellen. A csapat vezetői azonban a tavalyihoz hasonló helytállást várnak. A nagykállói NB Il-es együttes tavaszi sorsolása, március 12: Borsodnádasd— NSE. Március 19: Szolnoki Vízügy—NSE. Március 26: NSE—Betonútépítők. Április 9: NSE—Jászberény. Április 16: Diósgyőr—NSE. Április 23: NSE—Szegedi Volán. Május 7: NSE—MEDICOR. Május 13: Csepel—NSE. Május 14: MEZŐGÉP—NSE. Május 28: NSE—Bp. Telefongyár. Június 11: NSE— Miskolci Drótművek. (dr. miski) (ADlÓ FILM Testnevelési órán Mándokon Valamikor grófi kastély volt a mándoki, ma iskolások diákotthona. Tornatermet is kialakítottak benne, amely ha nem is nagy, de bordásfal, kötél, gyűrű, gerenda és más elengedhetetlenül szükséges tornaszer van benne. A mándoki általános iskolások ki is használják a testedzési lehetőségeket. Felvételeink a nyolcadikosok testnevelési óráján készült. Még némi segítség szükséges a testtartáshoz fejen állásnál. Jámbor József jól sikerült támaszugrása. (Hammel József felvételei.) A gólkirály kapus Bármennyire hihetetlenül hangzik: Pilcsuk József, a Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC NB III-as labdarúgó- csapatának kapusa már gólkirály is volt! Az 1972/73. évi bajnokságban hat gólt szerzett, s az akkori együttes legjobb „mesterlövésze” volt. A házi góllövőlistán a népszerű kapust Kegye követte öt góllal, majd Kozma négygyei, Tóth hárommal, Esze- nyi, Kubik, Nagy, Gáspár és Kléninger pedig két-két góllal. Tizenegyesspecialista Abban a bajnoki évben a nyíregyházi csapat az NB II Északkeleti csoportjában szerepelt. Nem valami fényesen ment a gárdának, végig a kiesés ellen harcoltak. A nehéz napokban Pilcsuk mindent megtett a bentma- radásért, a harminc mérkőzés közül tizennégyen a mezőny legjobbjának bizonyult! Vállalta a plusz idegi megterhelést is, ő rúgta a csapat javára megítélt tizenegyeseket. S nem is akárhogyan. Kapuskollégáinak egyetlen esetben sem sikerült hárítani, Józsi hatszor talált a hálóba. Ezekkel az „aranyat” érő gólokkal és a kapus nagyszerű védéseivel, az „utolsó pillanatban” maradt bent az NB II-ben a nyíregyházi együttes. Pilcsuk nemcsak abban az évben remekelt. Nyíregyházára 1963-ban került, amikor az akkori Spartacus az NB I B-be jutott. S az Üjpesti Dózsa volt ifjúsági válogatott kapusa meghálálta a szabolcsi szakemberek bizalmát. A magyar labdarúgás második vonalában is helytállt, számos pontot szerzett ragyogó védéseivel. Á válogatottban A 36 éves kapus az idén jubilál, húsz éve őrködik a háló előtt, s ebből a 15. évet Nyíregyházán kezdte el januárban. Pilcsuk a Bajához közeli Katymár községben, 1958-ban ismerkedett meg a kapusok akkori fekete mezével. Két év múlva Budapestre került, a Falemezművek csapatában védett. Ott figyeltek fel rá a Magyar Labdarúgó Szövetség szakemberei és meghívták az ifjúsági válogatottba. A bemutatkozás nagyszerűen sikerült, s Józsi máris költözhetett Újpestre, az NB I-es Dózsához. Egy évet töltött a lila-fehéreknél, amikor a nyíregyháziak megkeresték. Létrejött a megállapodás, Pilcsuk pedig ismét csomagolt... S végleg Nyíregyházán maradt. Sokfelé hívták, de ő nem lett hűtlen a Spartacus- színekhez. Eddig több, mint négyszáz bajnoki mérkőzésen állt a nyíregyházi háló előtt! Legemlékezetesebb mérkőzése is a csapathoz fűződik: — Hét éve, 1971. március 28-án Kazincbarcikán játszottunk bajnoki mérkőzést — mondta érdeklődésünkre. A hazaiak akkor az első helyen áltak az NB II-ben, s nem sok reményünk volt a pontszerzésre. Mégis legyőztük őket l:0-ra! Jól ment a védés, a Népsport másnap a mezőny legjobbja címmel honorálta teljesítményemet. Búcsú — idény végén t A kapus az 1970-es évek elején gondolt először a visz- szavonulásra. A nyíregyházi csapat vezetői azonban kérték, maradjon még, addig, amíg megtalálják az utódját. S azóta, minden év végén, elején megismétlik kérésüket. — A mostani idény végén szeretnék visszavonulni. Nem szakadok el azonban a csapattól, gyúróként továbbra is maradok. Persze, ha még szükség van rám, folytatom. Jó lenne ősztől újra az NB II-ben védeni... Pilcsuk József sportemberi magatartása, klubhűsége példaként állhat a labdarúgók elé. (b. d.) ATLÉTIKAI EB Erdélyiné Milánóba utazik A Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, Morvay Béla sajtótájékoztatón jelentette be a március 11—12-én Milánóban sorra kerülő, fedettpályás Európa-bajnok- ságra utazó magyar versenyzők névsorát. A kijelölt csapatban nyolcán kaptak helyet, köztük Erdélyiné Szabó Ildikó, a Nyíregyházi Vas- utas-Spartacus SC atlétanője. Az utazó csapat további tagjai: Hornyacsek Nándor, Zemen János és Zsinka András (Újpesti Dózsa), / Lipcsei Irén és Szántó Tamás (Debreceni MTE), Mátay Andrea (MAFC), Szalma László (TFSE). Totó Kupa Az Asztalos SE és Tiszavasvári vezet a labdarúgó Totó Kupában. Szerdán a 4. fordulót játszották le a csapatok. A forduló érdekessége, hogy a hat mérkőzésen csak egy pályaválasztó, az Asztalos SE győzött. Négy találkozóról a vendégek vitték el a két pontot, egy pedig döntetlenül végződött. Eredmények, I. csoport: Ny. Volán-Dózsa—Tyúkod 0:1. Asztalos SE—Tuzsér 2:0, Balkány— Tiszalök 2:3. II. csoport: Máté. szalka—Rakamaz 1:1. NYVSSC II. —Ny. SZÁÉV-MG. 0:1. Nagyhalász —Tiszavasvári 2:5. A Totó Kupa állása. I. CSOPORT 1. Asztalos SE 4 31 12- 5 6 2. Tyúkod 4 2 1 15-3 5 3. Tiszalök 4 2 1 17-6 5 4. Tuzsér 4 22 5. 4 4 5. Ny. Volán-D. 4 13 1-5 2 6. Balkány 4 13 5-12 2 Országos Középiskolai Kupa: csütörtökön a nyíregyházi stadionban rendezték meg a kupában részt vevő két nyíregyházi csapat találkozóját, két debreceni együttessel. Eredmények: Debreceni Péchy Építőipari Szakközépiskola—Ny. Kossuth Szakközépiskola 4:0, Ny. 110-es DSK— Debreceni Landler Jenő Szakközépiskola 1:1. A visszavágókra a jövő héten Debrecenben kerül sor. Tóth József 1978. március 4.. szombat KOSSUTH RADIO 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: Tipegő. — 9,30: Mindenki iskolája. — 10,05: A Clevelandi szimfonikus zenekar hangversenye a clevelandi rádióban. — 11,20: Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból. — 11,40: Holnap közvetítjük. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiákoktól. — Közben: 13,30: Ami még kell a munkakedvhez. — 13,40: A Melódiákoktól folytatása. — 14,00: Zala Tóth Erzsébet és Takács Béla nótákat énekel. — 14,30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 15,40: A Bonay M. együttes slágereiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Wanda Landowska és Itzhak Perlman lemezeiből. — 18,40: Hanglemezek — MK. — 18,45: Közvetítés a Madách Színházból. Holt lelkek. — 21,24: Népdalcsokor. — 22,20: A beat kedvelőinek. — 23,05: Yehudi Menuhin hegedül, a Magyar vonósnégyes játszik. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Fúvósesztrád. — 8,20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) — 8,33: Pécsi Kiss Ágnes, Győri Szabó József, Szalay László és Vörös Sári énekel. — 9,28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,43: Köny- nyüzene — hangszerszólók. — 10,00: Szabad szombat. — 12,00: Julie Andrews énekel. — 12,33: Lassus-madrigálok. — 12,50: Mindenáron. — 13,15: Régi híres énekesek műsorából. — 14,00: Fiataloknak! — 14,45: Napraforgó. — 15,33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16,25: Orvosok a mikrofon előtt. — 16,33: Csótár Mihály gyermekkorából. Ná- dass József elbeszélése. — 16,48: Éneklő ifjúság. — 16,56: ötórai tea. — 17,50: Népdalkedvelőknek. — 18.20: Sportkrónika. — 18,53: Lehár-est. — 19,45: Magnósok figyelem! — 20,38: Egy rádiós naplójából. — 21,35: Á Fehér Rózsa. Traven regényének rádióváltozata. — 22,33: Ro. sanna Carteri és Nikola Niko- lov énekel. — 23,05: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8,08: Zenekari muzsika. — 10,05: Tipp-topp parádé. — 10,35: Hamlet. Részletek Szokolay Sándor operájából. — 11,29: Kamarazene. — 13,15: Szimfonikus zene. — 15,15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 16,03: Versek világa. — Kb. 16,20: A délutáni hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 16,55: Vasárnap. Földeák János versei. — 17.00: Julius Caesar. Részletek Händel operájából. — 18,03: A kamarazene-irodalom remekműveiből. — 19,33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Skót kamarazenekar hangversenye. — Közben: kb. 20,45: Tallózás a világsajtóban. Kb. 21,05: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,40: Operakettősök. — 22,15: Ázsiai zenekultúrák. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Időjárás. — Közlekedési magazin. (szerkeszti: Ágoston István. 18,00—18,30: Hirek. tudósítások, két megyéből. — A Rex együttes tízperce. — Műsorelőzetes. KÖZLEKEDÉSI FÓRUM Két év után újra lehetőséget kapnak a hallgatók, hogy kérdéseket tegyenek fel Nyíregyháza és Szaöolcs-Szatmár megye közlekedési szakembereinek, akik ezekre 17,05 és 18,30 között válaszolnak a nyíregyházi rádió hullámhosszán. A kérdéseket a 11-244 vagy a 11-141-es telefonszámon keresztül lehet feltenni, délután két órától várják a hívásokat. MAGYAR TV 9,14: Idősebbek is elkezdhetik. — 9,20: Kamera. Film- és tv-esztétika. — 9,50: Mindenki közlekedik. — 10,05: A világ egyik legkeményebb versenye. NSZK-film. — 11,35: Nyitott boríték. — 12,05: Utazási vetélkedő. — Lengyelország. — 14,22: MTK-VM—Vasas. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 16,25: Az első 365 nap a gyermek életében. NSZK-filmsoro- zat. — 16,50: Hírek. — 16,55: Tájak, városok, emberek. — 17,15: Mexikó arca. — 17,35: A másik 12 óra. III. rész. — 18,00: Reklámműsor. — 18,05: Klasz- szikus orosz költészet — HIT. rész. — 18,40: Egymillió fontos hangjegy. — 19,00: Reklámműsor. — 19,05: Közlekedj okosan! — 19,10: Cicavízió. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gusztáv és a pióca. — 20,05: Éjféli randevú. Tévéjáték. — 21,10: „Ugye mi jó barátok vagyunk?’» — 21,40: Késő őszi esti órán. Friedrich Dürrenmatt bűnügyi játéka. — 22,15: Tvhíradó 2. — 22,35: Kiváltság. 2. MŰSOR 20,00: Rendezte: Felsenstein. Offenbach: A kékszakáll lovag. — NSZK-operafilm. — 22,25: Szomszédom a feleségem. ROMAN TV 14,35: Ifjúsági klub. — 15,50: Dublinban. — 17,30: Ifjúsági és gyermekfilmek. — 18,30: Tv-híradó. — 18,50: Tv enciklopédia. — 19,20: Az Eldorádó — amerikai film. — 21,20: Szatíra és humor. — 22,00: A tánc és az ének csillagai. — 22,40: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA. 50%-kal felemelt l.elyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: INDIÁNK ALAND ONTARIÓBAN. (14 év!) 20%- kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A STADION ŐRÜLTJEI. E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Kisvárda: A CSALÉTEK (14 év!) Mátészalka: TÜL A FÉLELMEN (18 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Nyírbátor: AZ ÉJSZAKA A BETYÁROKÉ. (14 év!) SZÍNHÁZMŰSOR 4-én, 17,30 és 20,00 órakor: ŐRI CORVINA-egy. hangversenye. 6-án, 19,00: Csokonai Színház: PILLANGÓKISASZSZONY. Bérletszünet. 7-én, 14,30 és 19,00 órakor Csokonai Sz. HÁROM NŐVÉR. Bessenyei- és Vörösmarty-bérlet. Hét végi műsor SZOMBAT Kosárlabda NB II: Ny. Mező- gazdasági Főiskola—Szarvasi Fő- iskola-Spartacus, női és férfimérkőzés Nyíregyházán a főiskola tornatermében 16,00, illetve 17.30 órától. Üjfehértói Bajcsy DSK—Kecskeméti SC, női mérkőzés Nyíregyházán a Széchenyi DSK Városmajor utcai tornatermében 13.30 órától. ökölvívás: megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt egyéni bajnokság Nyíregyházán a stadion játékcsarnokában 16.00 órától. Teke: megyei női és férfi ifjúsági egyéni bajnokság Nyíregyházán a stadion automata csarnokában 14.00 órától. Tömegsport: torna-gimnasztikai gyakorlat Nyíregyházán a stadion játékcsarnokában a megyeszékhely női dolgozóinak részvételével 10.00-tól, 11.30-ig. „Kelet Kupa” teremlabdarúgótorna Nyíregyházán a 9-es számú általános iskola tornatermében 14.00 órától, a Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat, a Papírgyár, a HAFE, a Baktaló- rántházi, a Tiszalöki és a Tiszavasvári ÁFÉSZ csapatának részvételével. Labdarúgás, Totó Kupa: Tiszalök—Nyíregyházi Volán-Dózsa, 13.00 órakor, v.: Gál Z. (Szakács, Balogh), Tyúkod—Asztalos SE, 14.30 órakor, v.: Jármezei (Bal- kányi, Várady). VASÁRNAP Atlétika: nyíregyházi városi, valamint a megyei I. osztályú labdarúgócsapatok játékosainak mezei fútóversenye Nyíregyházán, a repülőtéren 9.30 órától. Kézilabda, Avas Kupa: Tiszavasvári Lombik—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola férfimérkőzés a miskolci sportcsarnokban 13.00 órától. Kosárlabda NB II: Ny. Tanárképző Főiskola—Kecskeméti SC, női mérkőzés Nyíregyházán, a főiskola sportcsarnokában 9.00 órától. Ojfehértói Bajcsy DSK— Törökszentmiklósi SE, női mérkőzés Nyíregyházán a Széchenyi DSK Városmajor utcai tornatermében 11.30 órától. Finommechanikai SE—Ny. Tanárképző Főiskola férfimérkőzés Egerben, 9.00 órától. Kosárlabda tehetségkutató akció megyei kiválasztó napja Nyíregyházán, a tanárképző főiskola sportcsarnokában, 7.30 órától. ökölvívás: megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt egyéni bajnokság döntői Nyíregyházán a stadion játékcsarnokában 9.00 órától. Teke NB II: Ny. Taurus SE— Kőbányai Sörgyár női mérkőzés Nyíregyházán, a stadion automata csarnokában 8.00 órától. Utána 10.30 órától Ny. TITÁSZ- Elektromos—Miskolci ÉMTE, férfimérkőzés. Sakk OB II: Asztalos János SE —Bp. BKV Előre, férfimérkőzés Nyíregyházán, a Fegyveres Erők Klubjában 9.00 órától. Megyei férfi sakkcsapatbajnokság mérkőzései: Záhony—Üj fehértó, NYVSSC—Kisvárda, Mátészalka—Tiszaeszlár, Vakok SC— Tiszalök, Tiszavasvári—Ny. SZÁ- ÉV-MEZÖGÉP SE, Fehérgyarmat —Nyírbátor, Nagykálló—Asztalos SE II. Cszás: megyei fedettuszodai bajnokság I. fordulója a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői uszodában 9.00 órától. Labdarúgás, NB III (kezdési időpont 14.30 óra): KSE—Ózdi Kohász, Kisvárdán, v.: Koroknál. LMTK—Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC, Leninvárosban, v.: Tóth M. Totó Kupa: (kezdési időpont 14.30 óra): Tuzsér—Balkány, v.: Dávid (Bónás, Bárdi). Tiszavasvári—Mátészalka, v.: Ambrus (Ilcsik, Dévai). Rakamaz— NYVSSC II., v.: Vári II. (Loson- czi, Jármi). || KaletInagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.. 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3 5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő. 10-003. Pf.. 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. 1 Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1. Tiszavasvári 4 2 29-5 6 2. NYVSSC II. 4 2 1 1 5-3 5 3. Rakamaz 4 2 1 1 5-4 5 4. Ny. SZAÉV-M. 4 1 1 2 4-5 3 5. Mátészalka 4 1 1 2 3-4 3 6. Nagyhalász 4 13 4-9 2 II. CSOPORT