Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-21 / 68. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. március 21. Francia válcfsitások Á problémák maradtak A francia nemzetgyűlési választások második fordulójá­ban az eddig kormányon lévő jobbközép kormánykoalíció pártjai 291 képviselői helyhez jutottak a baloldali ellenzék 200 mandátumával szemben, s ezzel megőrizték többségűket. A választások végeredménye a következő (zárójelben az elő­ző, 1973-ban választott nemzetgyűlés helyeinek megoszlása): Kormánykoalíció Tömörülés a köztársaságért (RPR) 148 hely (184) Giscardista pártok szövetsége (UDF) 137 hely (115) Egyéb kormánypárti független képviselők 6 hely (16) Baloldali ellenzék Francia Szocialista Párt Francia Kommunista Párt Baloldali radikálisok Szélsőbaloldali csoportok A zok között a dolgozók között, akik annyira remélték és várták a változást, kétségtelenül csa­lódottság jelentkezik — így kezdte vasárnap este első té­vényilatkozatát Georges Mar­chais, az FKP főtitkára. Valóban sokan számítottak más eredményre, mint amit a március 19-i második for­duló hozott: a jobboldal jó­kora, 91 mandátumos több­séggel rendelkezik az új nemzetgyűlésben még ha a képviselőinek száma keves- bedett is. A reakció csak azért boldog, mert elmaradt a közvélemény-kutató intéze. tek és a jobboldali lapok ál­tal hónapok óta egyre zajo­sabban beharangozott balol­dali fordulat. „A kommunista hatalom- átvétel” megakadályozására igyekeztek és tudták is moz­gósítani a francia polgárt a jobboldali politikusok és publicisták. A vasárnap esti heves hangú tévévitában s.zá- . mon is kérte Marchais a nem­zetgyűlés eddigi elnökétől Ed­gar Faure volt miniszterel­nöktől: logikus és illő dolog volt-e, hogy a kampányban ő is arról szónokolt, a kom­munisták megszerzik a ha­talmat? Természetesen a reakció­nak nem ez volt egyetlen módszere. Régebbi keletű és tartósahb volt az a nyo­más, amelyet a szocialisták és a baloldali radikálisok irá­nyában fejtettek ki, hogy megakadályozzák a baloldal igazi és teljes egységének ki­alakulását. Emlékezetes, hogy tavaly szeptemberben meg­103 hely (88) 86 hely (72) 10 hely (12) 1 hely (3) szakadtak a három baloldali párt közt a leendő kormány- programjukról folytatott tár­gyalások. A mostani válasz­tások első fordulója előtt a három párt jelöltjei egymás ellen is harcoltak és csak a második menet előtt az utol­só órában sikerült megálla­podásra jutni egymás jelölt­jeinek kölcsönös támogatá­sáról. Sajnos, ez már későn jött, és nem is volt minde­nütt hatékony. A közvélemény-kutató in­tézetek a választás estéjén az első részeredmények is­meretében komputereikkel még a szavazás lezárta előtt világgá kürtölték: győzött az eddigi többség. Az első kom­mentárokban pedig elhang­zott: a francia polgár anti- kommunista magatartása változatlan. Valóban az lenne? A kom­munista párt vezetői arra is felhívják a figyelmet, hogy a párt csak a szavazatainak arányát tekintve ért el az eddigieknél kedvezőtlenebb eredményt, a tényleges kom­munista szavazatok száma megnőtt és a párt parlamen­ti képviselete is nagyobb mint eddig volt. 74 helyett 86 mandátuma van az FKP- nak az új nemzetgyűlésben. A jobboldal kétségtelenül mozgósítani tudta tartalékát, azokat a polgárokat, akik máskor nem mennek sza­vazni de a „veszély” láttán most kivételesen az urnák­hoz járultak. A küzdelem egyébként mindenütt párharc jellegét öltötte a jobb- és a baloldali jelölt között, igen sok kerü­letben csak néhány száz szavazatkülönbség döntött. Így például Jean-Jacques Servan-Schreiber a jobbol­dali radikálisok vezére, akit politikai napraforgónak tar­tanak, most Giscard d’Es- taing „napja” felé fordult, csak 22 vokssal szerzett töb­bet, mint szocialista ellen­fele. Egynéhány jellemző bukás is említést érdemel. Ponia- towski herceg, volt belügy­miniszter is a fűbe harapott, az eddigi kormány két ál­lamtitkára szintúgy. Es az a Sanguinetti (gaulleista) aki a tv vitájában a baloldal alulmaradása miatti kárörö­mét sietett kifejezni, arról bölcsen hallgatott, hogy őt magát viszont nem válasz­tották meg. A gaulleisták a mandátu­mokat tekintve visszaestek, de változatlanul Franciaor­szág első politikai pártjának mondják magukat. De ki győzött hát? A párizsi pol­gári sajtó általában a köz- társasági elnök sikerének tünteti fel az eredményt, mondván, hogy Giscard d’Estaing most szabad ke­zet kap elképzeléseinek megvalósítására. A Quotidi- en de Paris egyenesen „Gis­card második tavaszáról ír. De a L’Humanité arra fi­gyelmeztet, hogy a problé­mák megmaradtak, a válság, az inflációk, a munkanélkü­liség. A CGT a legnagyobb szak- szervezet máris felhívta a leendő kormányt és a mun­kaadók szervezetét, haladék­talanul kezdjenek tárgyalá­sokat a dolgozók követelé­seiről. A jobboldal jelöltjei a kampány során ígéreteik megfogalmazásakor egyet s mást kölcsönvettek a balol­dali pártok program­jából. Most a CGT szaván akarja fogni a jobboldalt. Ha az nem enged, akkor a harc szakszervezeti vonalon folytatódik. A választások két fordulója után meglehet, hogy sztrájkokkal követke­zik a „harmadik menet” és akkor Giscard „második ta­vaszában” több lenne a vi­har, mint a napsütés. Pálfy József Döntött a Biztonsági Tanács ENSZ-csapatok Libanonban A Biztonsági Tanács (kö­zép-európai idő szerint) a hétfő hajnali órákban meg­tartott második ülésén, brit módosító indítvány alapján, elfogadta az ENSZ-erők ideiglenes libanoni állomá- soztatásra vonatkozó határo­zat végleges változatát. A határozat felszólítja Izraelt, hogy haladéktalanul vonja ki csapatait Dél-Libanonból és szüntesse be a palesztinai felszabadítási mozgalom el­leni hadműveleteit. Kimond­ja, hogy az ENSZ összesen négyezer főnyi haderőt küld Libanonba. Ennek hivatalos neve: Libanonban ideigle­nesen állomásozó ENSZ­erők (UNIFIL). Az ENSZ- erők első megbízatása hat hónapra szól, a Biztonsági Tanács azonban ezt meg­hosszabbíthatja. A BT megvitatta és jóvá­hagyta az ENSZ-haderők ál- lomásoztatásának részletéi­re vonatkozó Waldheim-ter­vet. Eszerint az UNIFIL öt 600—600 fős zászlóaljból és1 ezer főnyi hadtápegységből áll. Az első, mintegy három­száz főnyi alakulat a Go- lan-magaslaton és a Sínai- félszigeten állomásozó ENSZ békefenntartó erők osztrák és svéd katonáiból állt össze, és még hétfőn megérkeztek Libanonba. Kurt Waldheim ENSZ­főtitkár közölte: utasította Ensio Siilasvuo tábornokot, az ENSZ haderőinek fő­koordinátorát, hogy vegye fel a kapcsolatot izraeli és libanoni illetékesekkel az izraeli visszavonulás módo­zatainak kidolgozására és a libanoni ENSZ-erők állomá- soztatása helyének kijelölé­sére. Az UNIFIL-határozatot a Biztonsági Tanácsban 12 szavazattal két tartózkodás­sal (Szovjetunió és Cseh­szlovákia) és egy ország tá­vollétében (Kína) fogadták el. A Szovjetunió libanoni kérésre tartózkodott, és nem akadályozta meg a határozat elfogadását. Űj nemzetközi tanfolyam a Csillagvárosban Négy nappal a földet érés — és pontosan száz nappal a Szojuz 26. rajtja — után az orvosok hétfőn engedélyez­ték az első, igaz rövid sétát Jurij Romanyenkónak és Georgij Grecskónak, a világ leghosszabb űrutazása két résztvevőjének. A két űrveterán megkezd­te megbeszéléseit a különbö­ző szakértőkkel, az űrállo­más különböző berendezé­seinek működését elemzik együttesen, a világűrben szerzett tapasztalatok alap­ján. Első jelentéseiket már eljuttatták az űrhajózási ál­lami bizottsághoz is. Az űr­hajósok természetesen rend­szeresen együtt vannak a nemzetközi űrpáros tagjai­val, Alekszej Gubarevvel és Vladimir Remekkel, akik maguk is közreműködtek a „readaptáció” megkönnyíté­sében. Amint a két űrvete­rán teljesen rendben van, a négy űrhajós együtt tér majd vissza Csillagvárosba, ahol már ünnepélyesen készülnek fogadtatásukra. Közben Csillagvárosban hétfőn megkezdte munkáját az új nemzetközi tanfolyam. A szocialista országok. köz_ tűk hazánk űrhajós jelöltjei együttesen készülnek fel a jövendő űrutazásokra, ame­lyeket szovjet barátaikkal együtt végeznek majd. Az előkészítés több szakaszban történik. RÓMAI BESZÉLGETÉSEK (2.) Merre tart Itália? Nuovoni szökőkútjai mel- V A^Bett fiatal művészek árulják fest­ményeiket. Néhányan boszorká­nyos gyorsasággal készítik a portré-kari­katúrákat. Kétezerért fehér-feketében, négyezerérét színesben. A kőkutak pereme tele emberrel. Odébb kábítószeres cigaret­tát szívók bámulnak a semmibe. Piros gyertyával világító tenyérnyi asztalkánál várja a jövendőre kíváncsiakat egy asz- szony. A kis táblán a tarifa: ötezer líra. A műemlék templomocskában gyóntató atya mereng egyedül, a padokon, a kövön vallásos propagandaanyag halmaza ... Tűznyelőt csodál a ház, amelynek er­kélyéről egykoron Napóleon mamája nézte üres óráiban a parádézó lovashintókat, s ahonnan néhány évtizede a Duce pózolt a rómaiaknak. A sarokról kávéillat száll, Snack-bár kínálja a szendvicset a hozzá tartozó deci vörös borral. Ez is Róma. Az esti fényben az EUR (az egykori építészeti világkiállítás színhelye) felé ve­zető széles sugárúton négy-négy sorban hömpölyög a kocsisor, s két oldalon lam- pionfüzéres kirakatok csábítják a vevőt. Italo Avellinoval egy pinceétteremben találkoztunk. Kétezer éves szobormarad- , ványok között tanít villára fűzni a spaget­tit. A téma természetesen Olaszország. Merre tart Itália? Kommunista szerkesztő kollégám segít a helyzet megértésében. Tény — mondja —, hogy Olaszországnak harminc éve bal­oldali alkotmánya van, csakhogy az azóta kormányzó kereszténydemokraták nem tar­tották be. Az „olasz csizma’’ mégis lépett egyet és nem is egyszer. Itália Európa kapitalis­ta országai közül a legbaloldalibb. A kér­dés tehát most nem elsősorban az, hogy balra tart-e Itália, hanem, hogy balolda­lon marad-e? A szerkesztő hasonlata egy­szerű: meg kell hódítani egy hegy tetejét. Sok kilométert kellett menetelni ezért ed­dig is, de viszonylag sík terepen. Ennek a síkságnak a végén állnak. Most jön a hegy, amelyet nagyon nehéz lesz meg­mászni. De ez már nem csupán olasz ügy, ha­nem európai, sőt ... több annál. „Ha Olaszországot tovább akarjuk fejleszteni, erősíteni kell a demokráciát, az antifasiz- must az egész tőkés Nyugaton ..Antonió Gramscinak, az OKP egyik alapítójának, a marxizmus jeles teoretikusának szavai jutnak eszembe: „Ha fel akarjuk építeni Olaszországban a szocializmust, az első dolgunk, hogy megismerjük és megértsük Olaszországot...” Milyen is Olaszország? Itália kék ege alatt ezernyi a gond. Észak és dél száz éve egyesült ugyan, még sincs egységes gazdaság és kultúra. Észa­kon felnőtt a nagyipar, városai harcos munkáshagyományokból táplálkoztak, míg délen tovább él a feudalizmus számos öröksége. Szicília ma is a szegénység, a bigott vallásosság fészke, ahol a görög kul­túra mellett a sötétség maradványai élnek tovább. És ott a maffia, amelynek a tagjai nem érdekeltek a haladásban. Az olasz egyház is ritka hatalom, át­fonja az egész ország szociális, kulturális és gazdasági életét. Mindjárt a példa. Be- nelli bíboros, Firenze érseke súlyos bírá­lattal illette az úgynevezett 382-es tör­vényt, amely nem akar mást, csak megad­ni a tartományoknak azt a jogkört, ami jó harminc éve szerepel ugyan az alkotmány­ban, de nem tudott érvényesülni a való­ságban. A bíboros érsek így fakadt ki: „Most megnyugodtunk, hogy nem nyúlnak intézményeinkhez, de kérdezzük, mi jöhet ezután? Totalitárius kommunista állam? ___A vallás elvei nem egyeztethetők össze a marxista elvekkel... !” Mi fáj Benellinek? Az, hogy a törvény januári hatályba lépését követően megnőtt a tartományok önállósága, jogköre. Hogy számos — korábban a kereszténydemokra­ták által betöltött — pozíció megszűnik a központi államigazgatásban, s azokat oda kell adni a régióknak, megyéknek, váro­soknak, ahol pedig már nem csak és nem is elsősorban az egyház emberei, hanem a választásokon győztes pártok képviselői — nem kevés kommunista is! — irányítanak. Nem az egyházi intézmények — iskolák, kórházak, szeretetotthonok — végét jelenti a törvény. Csupán azt, hogy lehetővé te­szi: mindenki választhasson egyházi, ma­gán, vagy állami iskola, intézmény között. És nyilvánvaló az is, hogy az ezután állami pénzből épülő intézmények már államiak lesznek, s hogy mint az állam, a világi kö­zösségek teszik, az egyház is tartsa el saját intézményeit. Este a szállodában nézem az olasz tv híradóját. A riporter a mikrofonját tartja egy római tüntető elé, aki nem szól, csak dühösen néz a kamerába és vicsorít. Hová tartozhat ez a fiatal? A szélsőjobbhoz, a szélsőbalhoz? Kollegám azt mondja: szinte J mindegy. Ahhoz a közel egymillió ifjúhoz, aki munka nélkül maradt. Aki pedig fel­nőtt, elvégezte az iskolát, többségében az egyetemet. Akinek közülük szerencséje van, alkalmi munkához jut, vagy „fekete" álláshoz. Ott, ahol nincs szakszervezet, meg biztosítás. S akinek a kisiparban, az apró bárok százaiban se jut munka? Marad az utca, a tüntetés, az eszmények nélküli élet, a szemben állás mindennel, esetleg a rom­bolás. Ezt a „rendet” akarja megváltoztatni az OKP, amely elég sok szavazatot nyert ahhoz, hogy beleszóljon az ország életébe, de mégsem eleget ahhoz, hogy gyorsan el­vezesse az országot a végső megoldáshoz. n rea püspöke, Luigi Bettazzi — nemrég így írt Berlinguerhez, az OKP főtitkárához: „A választók jelentős része a kommunistákra szavazott, de nem azért, mert osztják életszemléle­tüket. Csak egyet néznek, hogy az Önök pártja az elmúlt években nagy harcot ví­vott a szociális vívmányokért. Munkások, nincstelenek, emigránsok mint a megúju­lás reményére néznek az OKP-ra ...” Kopka János (Következik: A furcsa helyzet vége) Púja Frigyes Bulgáriában Petr Mladenovnak, a Bol­gár Népköztársaság külügy­miniszterének meghívására vasárnap este hivatalos ba­ráti látogatásra Szófiába ér­kezett Púja Frigyes magyar külügyminiszter. Púja Fri­gyest bolgár kollégája és más hivatalos személyiségek fogadták. Az előzetes prog­ram szerint Púja Frigyest fogadja Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bol­gár Népköztársaság Államta­nácsának elnöke, valamint Sztanko Todorov miniszter- elnök. A Bolgár Kommunista Párt központi lapja, a Ra- botnicseszko Delo, vasárnap „testvéri együttműködés” címmel szerkesztőségi cikket közölt Púja Frigyes magyar külügyminiszter bulgáriai hivatalos baráti látogatása alkalmából. Amint a lap megállapítja, a magyar kül­ügyminiszter látogatása a két szocialista ország sokoldalú, testvéri együttműködésének újabb megnyilvánulása. Fiatalok — az utca közepén

Next

/
Thumbnails
Contents