Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
■______________KÉPZŐMŰVÉSZET ______________ A tér bűvöletében Keresztvivők Kerámikus? Szobrász? Építész? Csekovszky Árpád térplasztikái, kerámiareliefjei méltán váltják ki a tárlat látogatóból a kérdéseket: a mester alkotásaiban áthatja egymást, egyesül a három művészet. Tárgyai erőteljesek: a mértani elemekből összeolvadó mozgalmas kompozíciók, a görög ősformákat sejtető tömör női torzók, mind a tér bűvkörében születtek. Monumentális kerámiastílusa magas plasztikájú reliefjein, terakotta frízein is érzékelhető. Vonzza az építészet, rusztikus és fénylő sima felületek játéka váltja egymást művein. Az épületkerámia áll hozzá a legközelebb, Sa- mott szobrai, murális munkái díszítik az ország különböző városainak tereit, középületeit. Debrecenben az áruház homlokzatát, Kaposvárott a megyei könyvtár előadótermét, Miskolcon a műszaki egyetem műhely- csarnokát. A kazincbarcikai kórház előcsarnokában helyezték el A sejtek világa című magasplaszti- kájú reilef jét, a beremen- di cementmű irodaházát ékesíti húsz négyzetméteres domborműve: a Függőleges ritmusok. Veszprémben az új városközpont üzletsorán látható hatvan négyzetméteres terakotta fríze: a régi városközpont emlékét idézi. A műért nívódíjjal jutalmazta a Kulturális Minisztérium. Csekovszky Árpád kifejezésmódját merész forma- és dekoratív érzék, konstruktív felfogás jellemzi. Műveit a modern magyar iparművész-kerámia legjelentősebb alkotásai között tartják számon. Munkássága nemzetközileg elismert: a hazai tárlatokon kívül Faen- za, Istambul, Vallauris, Sopot, London, Erfurt, Prága kiállításain, bien- náléin is számos diplomát, díjat nyert. Az agyagszobrász Csekovszky a fiatal kerámi- kusnemzedék tanítója: 1957-től vezeti a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia-szakosztályát. A Munkácsy-díjas, érdemes művész kerámikus Műcsarnokban lévő kiállítása kiemelkedő a budapesti képzőművészeti programok között. H. A. Galambok Térplasztika Könyvespolc Pap Károly ugyan nem tartozik a széles körben olvasott prózaírók közé, neve mégsem ismeretlen, az irodalomtörténet úgy tartja számon, mint aki valóságos értéket hagyott maga után. Mostani két könyvének szinte egyidejű megjelenése mindezt csak erősíti: a kötetbe szedett elbeszélések egyéni hangvételűek, a regény önmagában is fajsúlyos műnek számít. A szépirodalomban nem ritka jelenség, hogy egy-egy téma alapötlete a bibliából, mint kultúrtörténeti ősforrásból származik. Pap Ká- rolynak említett kötetei is bővelkednek biblikus színezetű motívumokban, melyek az átköltés során természetes módon telítődtek köznapi, világi tartalommal. A nyolcadik stáció is így válhatott FILMJEGYZET Dübörgő csend Egész sereg problémát felmarkol Szijj Miklós filmje: különböző jellegű, társadalmi és személyes vonatkozású gondokat egyaránt. A Mocsár Gábor-regény motívumai nyomán forgatott DÜBÖRGŐ CSEND című alkotásban szó esik közéleti eseményekről, családi konfliktusokról, nagy és kis világok harcáról. Az elbeszélés nagyjából kettős rétegezettségű. Az Alföldön dolgozó olaj- munkások élete alkotja a cselekmény egyik pillérét, egy érzelmi válság — ha úgy tetszik: szerelmi háromszög — története a másikat. Logikus, hogy a két szálnak szorosan össze kellene egymással kapcsolódnia. Az egyiknek a másikat erősítenie. A téma feladja a leckét. Hogyan függ össze hivatás és magánélet? Miképpen teremthető meg az ember belső egyensúlya? Mi a feltétele annak, hogy harmónia hassa át a kapcsolatokat — ég alatt, föld felett? (Az utóbbi négy szó egyszersmind Mocsár Gábor kitűnő prózájának címe: utalás a rendkívül nehéz körülmények között tevékenykedő „olajosok” munkaterületére.) Mint előbb említettem, a sztori-szálak meglehetősen sokágúak. Az ihlető írás önmagában is tartalmaz annyi nyersanyagot, mely egyrészt az erőteljes drámaiság, másrészt a jellemfejlődés „szervezéséhez” bőségesen elegendő lenne. Egyszóval: adott volt egy izgalmas, politikumban bővelkedő és az erkölcs mai mozgását megörökítő film realizálásának lehetősége. Sajnos, a végeredmény meglehetősen lehangoló. A DÜBÖRGŐ CSEND rendezője — ő egyszemélyben a forgatókönyv írója is — jól exponálja a kérdéseket, de nem válaszol határozottan rájuk. Megfelelő irányban indul el, ám félúton megtorpan. S ami a leglényegesebb: a két eseménysor szintézisét, közös nevezőjét nem tudja megteremteni. A mozaikok elválnak egymástól. Látszanak a varratok, melyek — úgy- ahogy — összekötik a nagyobb kollektíva és a három ember sorsát. Ami az első mese-blokkot illeti: a DÜBÖRGŐ CSEND megpendíti az ingázás nehézségeit, a szakma — az olajbányászat — különleges helyzetéből adódó különleges feladatokat, a munkaszervezés sajátos menetrendjét, a nemzedékek permanens harcát, a stafétabot átadásának kötelességét. Szijj hangsúlyozza, hogy az együttes munka még nem feltétlenül jelent közös gondolkodást. Gáspár, a DÜBÖRGŐ CSEND főhőse — a kiváló munkaerő — maga döbben rá erre az igazságra, de nem sokat tud tenni a körülmények megváltoztatása érdekében. A megnevezett címszavak a vázlat szintjén fogalmazódnak meg a filmben. Szijj tényeket közöl velünk, de az ok-okozati kapcsolatok felderítésével nem nagyon bíbelődik. Megtudjuk például, hogy az előbbrejutás, a kie- melkedésj eléggé esetleges ebben a közegben, de hogy miért alakultak így a hagyományok s mi a magyarázata annak, hogy az utánpótlás, a vezetői káderek nevelésével tervszerűen nem foglalkozik senki: arra nem kapunk választ. Túlságosan illusztratív az alföldi tanya közelében serénykedő brigád mindennapjainak bemutatása. Lőrincz József felvételei nem engedik közel a nézőt ehhez a milliőhöz. Riportnak túlságosan súlyosak a felvételek, hangulati tartalmuk azonban túlságosan szimpla. Gáspár — míg fentről a földet kémleli — észreveszi a közeli tanya fiatalasszonyát is. Magányos fiatalember szeme hamar megakad a menyecskéken. Felajánlja segítségét a nőnek. Aztán minden a régi nóta szerint alakul: két embert — az asz- szony férje idegenbe jár dolgozni — összeköti a kölcsönös szimpátia meg a sors hasonlósága. Egymáshoz menekülnek. Mivel kapcsolatukat legalizálni kell, a viszonyt az egymást vállaló kötöttség rangjára akarják emelni. A férj közbelép. Nagylelkű gesztussal megbocsát és hajlandó szemet hunyni a történtek fölött. Etán, a feleségen múlik a döntés. Ö viszont képtelen a végső lépés megtételére. Csak határozatlanságában határozott. Gáspár elmegy. Minden korra jellemző, hogyan dolgoznak és miképpen szeretnek az emberek. A DÜBÖRGŐ CSEND alapos jellemrajzot adhatna a két alapvető fontosságú emberi tevékenység természetéről (különös tekintettel azokra a változásokra, melyek a munkaerkölcs és az érzelmi kultúra tartalmát meghatározzák). Szijj Miklós csupán néhány érdekes snittben érzékeltette a drámákat. Azért a többesszám, mert a DÜBÖRGŐ CSEND képsorain nemcsak a Gáspár—Eta—Óhos konfliktus játszik szerepet, hanem sok más, feszültségekkel járó és a belső egyensúlyt eléggé megbontó helyzet is (a munkacsapat élete, szakmai gondok, a tanya problémái, stb. A vak öregember szerepeltetése kifejezetten komikus, de a többi figura sem él igazán. Sablon-szöveget mondanak, gépiesen viselkednek, eléggé hiteltelenül mozognak az alföldi világban. Tudomásul kellene venni azt is, hogy mozgalmas, érdekes cselekményvezetés nélkül efféle meséket lehetetlen exponálni. A DÜBÖRGŐ CSEND sokszor ötpercekig áll. Semmi sem lódítja meg az eseményeket, pedig, mint említettem, villamos szikrák ütköznek egymásnak a levegőben. Szijj Miklós időnként túlságosan nagy teret biztosít a dokumentumoknak, máskor kínos precizitással rendezgeti el a sztori egymásba kapaszkodó szálait (ilyen a végső „megegyezés”, a férj felbukkanása, vagy az öregember ok- vetetlenkedései). Ladik Katalin fakó, száraz nőt játszik — sajnos fakó, száraz eszközökkel. Sok múlik rajta: a DÜBÖRGŐ CSEND szürkesége jórészt az ő lelkén szárad. Mellette a férfiak sem nagyon csillognak, de ők — Madaras József, Szabó Gyula, Kovács Jánós — legalább „hozzák” figuráikat. Veress József Két könyv margójára (Pap Károly: A nyolcadik stáció; A fölbukkanó ember) egyértelmű parabolává. Művészsorsról, helyesebben szólva arról a művészsorsról vett példázattá, melyet Leviát a festő élt meg. A regény változatos története a következő. Központi szereplője nem hibátlan ember, de mélyen humánus szemléletű. Fiatalságához illő lendülettel, kellő hittel és szakmai alázattal kezdi munkálkodását az emberek között. Az öncélú művészet se- kélyes játékai helyett eredeti értékek megalkotására törekszik, vállalva a küzdelmet a megformálás, a kifejezés hiteléért, tisztaságáért. Átlép az iskolás penzumokon, a megszokott sablonokon, mire azonban eljut az igazi munka elkészítéséig, rajta is be,- teljesedik mindaz, amit az általa festett kálváriakép sugall: az emberi lét próbatételeit végigjárva testben és lélekben meggyötrődik, aztán a zsoldosok teszik meg a magukét és műve megsemmisül. Az író elsősorban nem a festői, alkotói műhely bemutatására helyezi a hangsúlyt, hanem az érzelmi, gondolati síkon lejátszódó folyamatokra irányítja a figyelmünket. Leviát az értetlenség, érdektelenség s a ráaggatott igaztalan vádak megsűrűsödött közegében végül kénytelen belátni, hogy a világ olykor szégyenletesen olcsó és emberhez méltatlan eszközökKel manipulálható. Kényszerű kivonulása a társadalomból szimbólum-erejű, egy útszakasz nem kevés tanulsággal járó lezárását jelzi. A novellák zömének alaptónusa — a témaváltozatok ellenére — nem sokban különbözik a regényben megismerttől. Az evangélisták hangja erősödik fel az időtlenségbe szárnyaló próféciákban, jövendölésekben (Beszéd a kánai jegyesekhez, stb.), messianisztikus hit keveredik az ösztönös forradal- misággal (A fölbukkanó ember, stb.), de nem hiányzik az örökzöld téma, a szerelem megörökítése sem (A hetedik asszony, stb.). A kötetben jónéhány drámai feszültségű és önvallomás-jellegű elbeszélést találunk továbbá, mely kulcsot adhat ehhez az öntörvényű írói világhoz (Elindul egy író, stb.). A négy-öt évtizede született írások, történetek többsége egyetemes emberi, példázatnak fogható fel. Meseszövésükben minduntalan előbukkan a misztikum, a naív elem, mai szemmel nézve nemegyszer túlhaladottnak tűnik a megoldás, túl általánosnak a mondanivaló. Ezzel együtt is olvasásra érdemes írások, érzékeny tükrei az emberi létezésnek. Futaky László KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. március 19.
