Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-16 / 64. szám
Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. március 15- én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót; Németh Ká- rolynak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetére, továbbfejlesztésének feladataira vonatkozó jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. AZ IZRAELI AGRESSZIÓT KŐVETŐEN A libanoni kormány intézkedése népének és területének védelmére Az izraeli fegyveres erők szerdára virradó éjszaka összpontosított támadást indítottak libanoni területek ellen. A képen egy izraeli harckocsizó egység, amint Szidon és Tyr libanoni városok felé nyomul. (Kelet-Magyarország telefotó) Az izraeli fegyveres erö.v szerdán a kora délutáni órákban Dél-Libanon elleni támadásukat kiterjesztették az ország fővárosára: a légierő bombázott két beiruti palesztin menekülttábort, a Szabni és a Ratila táborokat. Röviddel a főváros peremkerületében levő táborok elleni bombatámadás előtt hasonló akciót hajtottak végre a Bejruttól húsz kilométerre levő Damour ellen: a város lakossága nagyrészt palesztin menekültekből áll. A támadó gépek a beiruti táborokat mintegy tíz percen át bombázták. A Damour elleni légitámadás a libanoni rádió jelentése szerint negyven percig tartott. A légitámadásokkal egyidejűleg lezárták a beiruti nemzetközi repülőteret. Palesztin katonai szóvivők közlése szerint folytatódnak a harcok a déli front teljes hosszában is Mindaddig nem erősítették meg azt az izraeli bejelentésre támaszkodó nyugati hírt. amely szerint a támadók a déli körzetben öt libanoni falut megszálltak. A palesztin haderőnek több helyen sikerült megállítaniuk az izraeli támadók előretörését. Súlyos harcok folynak Tyr térségében a partra szállt izraeli haditengerészeti egységek és a palesztin erők között. Szelim al-Hossz libanoni miniszterelnök újságíróknak adott szerdai nyilatkozatában élesen elítélte és indokolatlannak nevezte az országa elleni izraeli agressziót. Felszólította a világ országait, hogy csatlakozzanak a menekülttáborok elleni támadás megbélyegzéséhez, és segítsenek véget vetni az agressziónak. Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter szerdán közölte: a kormány az izraeli támadást követően azonnal lépéseket tett Libanon népének és területének védelmére. Az AFP beiruti palesztin forrásokra hivatkozva azt közli, hogy Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke a dél-beiruti Szabra palesztin táborban tanácskozik a szervezet fő katonai vezetőivel. Szelim al-Hossz libanoni miniszterelnök szerdán Bei- rutban a kormány rendkívüli ülésén bejelentette: a miniszterek úgy döntöttek, hogy folyamatosan tájékoztatják majd az ENSZ Biztonsági Tanácsát az izraeli támadással kapcsolatos helyzetről. A miniszterelnök közölte azt is, hogy az elhatározott kapcsolatfelvétel tükrében dönt majd kormánya arról, kérje-e a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását. Fuad Butrosz libanoni külügyminisztert bízták meg azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot a Biztonsági Tanács tagországainak Beirutban akkreditált nagyköveteivel a dél-libanoni helyzeről való folyamatos tájékoztatás végett. Jól értesült beiruti források szerint a libanoni külügyminiszter üzenetet küldött az ország állandó ENSZ- képviselőjéhez, megbízva őt. hogy tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot a harcok érintette térség helyzetéről. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára mélységes aggodalmát fejezte ki a Dél-Libanon elleni izraeli támadásról szóló jelentésekkel kapcsolatban. Zehdi Labib Terazi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet állandó ENSZ-megfi- gyelője kedd éjszaka New Yorkban kijelentette: a Dél- Libanon elleni izraeli támadás a libanoni területek bekebelezésére irányuló kísérletek részét képezi. „Nyilvánvalóan előre megtervezett támadásról van szó” — mondotta Terazi az AP tudósítójának az izraeli _ akcióval kapcsolatban. Hozzáfűzte, bizonyos abban, hogy Szíria nem fogja tétlenül nézni az eseményeket. Az amerikai külügyminisztérium és a Fehér Ház forrásai szerint az Egyesült Államokat „nem lepte meg az izraeli offenzívá”. Az idézett források szerint az amerikai vezetés nem tudott előre” a készülő támadásról. Begin izraeli kormányfő ezzel szemben szerdán közölte, hogy előre értesítette Carter elnököt a tervről. Az osztrák kormányfőnek, illetve a külügyminiszternek a hét elején tett kijelentései elleni tiltakozásul az izraeli kormány szerdán konzultációra hazarendelte ausztriai nagykövetét. Kreisky kancellár csakúgy, mint Pahr külügyminiszter elítélte ugyan a terrorcselekmények minden formáját, rámutattak azonban, hogy a palesztin kommandó múlt szombaton Izraelben végrehajtott akciója szoros összefüggésben áll az (Folytatás a 1. oldalon) Ünnepi megemlékezések március 15-én „A mi hazafiságunk, tettek hazafisága!” — a Nemzeti Múzeum homlokzatát díszítő jelszó, valamint az ünnepet köszöntő nemzetiszínű és vörös zászlók alatt fővárosi fiatalok, dolgozók ezrei sorakoztak fel március 15-én, az 1848-as forradalom 130. évfordulóján. Petőfi, Táncsics, Jókai, Vasvári és a többi márciusi ifjú szellemét, forradalmi hevületét, hazafias lángolását idézte a Múzeum kertben megtartott nagygyűlésével a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága. Az elnökség tagja volt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Király Andrásné, az MSZMP budapesti Bizottságának titkára, Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. továbbá a budapesti állami, társadalmi szervek, a fegyveres testületek számos más képviselője. Nagygyűlés a nyíregyházi Kossuth téren. Felhangzott a Himnusz. Koncz Gábor színművész elszavalta a Nemzeti dalt.' majd Kovács Jenő, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront. Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Március 15-én megyénkben is gazdag programmal emlékeztek a 130 évvel ezelőtti eseményekre, az 1848—49-es forradalom és nemzeti szabadságharc történelmi napjaira. A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a KISZ megyei bizottsága közös szervezésében Nyíregyházán rendezték a központi ünnepséget. Délelőtt fél 10-kor megkoszorúzták Petőfi mellszobrát, majd U órai kezdettel a Kossuth téren ünnepi nagygyűlést tartottak. Megnyitó beszédet mondott Nagy László, a KISZ megyei bizottságának első titkára, a nagygyűlés szónoka Gulyás Emilné dr, a HNF megyei titkára volt. A Kossuth-szobor mellett ifjúgárdisták álltak díszőrséget. miközben t megye és a város vezetői, valamint a fegyveres erők és fegyveres testületek képviselői koszorút helyeztek el a szobor talapzatán. Az iskolák diákjai zászlókkal és kokárdákkal színpompás felvonulást rendeztek a városban. Valamennyi iskolában ünnepi megemlékezést tartottak, néhány iskola diákjai akadály- versenyt és sportvetélkedőt rendeztek. A hagyományoknak megfelelően Nyírvasváriban tartották a másik kiemelt ünnepséget. Az itteni nagygyűlésen Lendvainé Juhász Gabriella. a KISZ megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Nyírvasváriban csaknem egész nap sportvetélkedő is szerepelt a programban. Megyénk fiataljai valamennyi településen kegyelettel és tisztelettel emlékeztek forradalmi elődjeikre. Mátészalkán az ifjúgárdisták menetdalversenyt rendeztek. A kisvárdai járás fiataljai Mán- dokon ünnepeltek. A vásá- rosnaményi járás fiataljai március 15-én Beregsurány- ban nyitották meg a forradalKoszorúzás a Petöfi-szobornál. mi ifjúsági napokat. Nyírbátorban és több községben este ifjúsági bállal zárták az ünnepi megemlékezést. Fiatalok felvonulása a megyeszékhelyen 1 XXXV, évfolyam, 81. szám ÄRA: 80 FILLÉR 1978. március 16., csütörtök | Á forradalmi ifjúsági napok jegyében