Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
1978. március 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Tanyák, falvak, városok Dorogi István diszpécser és Jakab Béla szakmunkás munka közben. (Gaál Béla felvételei) Cél: a kiváló cím Mátészalkán Hibátlan termák a piacon város- és községpolitikai feladatok gyakran szerepelnek a népfront különböző fórumain. Az emberek — éljenek városban vagy falun — élet- körülményeit nagymértékben befolyásolja, hogy milyen a helyi szolgáltatás, közlekedés színvonala, mennyire egészséges környezetük, milyenek a művelődési lehetőségek, tiszták-e az utcák, megfelelő-e a közbiztonság? Olyan kérdések ezek, amelyek a közéleti, a politikai témák iránt kevésbé érdeklődőket is vonzanak, véleménynyilvánításra késztetnek, a népfront településpolitikai fórumain. Ezeken a tanácskozásozásokon azonban nemcsak a helyi ügyek kerülnék szóba, hanem azok az elvi-politikai kérdések is, amelyek egy-egy településkategória — a tanyától az ipari centrumig — jövőjével és az ott élők sorsával, törekvéseivel függnek össze. A helyes szemlélet következtében ma már sehol sem erőltetik a tanyák felszámolását, de aki rászánta magát, hogy beköltözik a közeli városba, községbe, azokat támogatják. Folyamatosan készülnek a tartósan fennmaradó területek rendezési tervei. Erőfeszítések történnek arra, hogy akik továbbra is ezt az életformát választják, emberi körülmények között élhessenek. Ahová lehet, elvezetik a villanyt, az elnéptelenedő iskolákat a klubélet, a közművelődés céljaira hasznosítják, szilárd burkolattal látják el a tanyákat összekötő fontosabb utakat, miként tapasztalni ezt Szabolcsban is. Amíg az Alföldön a tanyák. addig a Dunántúlon és Észak-Magyarországon a puszták, illetve az aprpfal- vak jelentik a településhálózat legkisebb egységét. Évekkel ezelőtt, amikor megindult a körzetesítés, a tsz-egyesí- tés, sokan azt gondolták: ezeknek a településeknek is meg vannak számlálva a napjai. Az eltelt időszak nem ezt bizonyítja: e települések elnéptelenedésének a vártnál sokkal lassúbb folyamatával kell számolni. Vagyis még hosszú évtizedekig élnek családok ezeken a településeken és ezért társadalmi feladat, hogy az ő életkörülményeik is javuljanak, a legfontosabb szolgáltatásokat igénybe vehessék, minimális kulturális igényeik kielégítést nyerjenek. Vagyis ne érezzék magukat a társadalom mostoháinak. Ehhez például arra is szükség van, hogy ne húzzák a településekre válogatás nélkül az „elsorvadó” jelzőt, mivel ez gyakran azzal is jár, hogy 20—30 családot tömörítő pusztán, vagy 50—60 családot számláló apró faluban már építési engedélyt sem adnak. A lakóhelyi fórumok bizonyos fokig a társadalmi ellenőrzés szerepét is betöltik abban a tekintetben, hogy a különböző tájak közötti fejlődési különbségek csökkenjenek. Az elmúlt télen lezajlott falugyűlések Js jó szolgálatot tettek. Az üdülő és kiránduló jellegű tájakon például felvetették: ne csak a villanegyedeket fejlesszék, gondoljanak az őslakosságra is. Sok helyen azt sem tartják igazságosnak, hogy az adott üzem, vagy termelő- szövetkezet csak azt a községet támogatja, ahol működik, a szomszédos településeket már nem, holott dolgozóik nagy hányada onnan jár be. Azt is felvetették több falugyűlésen: a vezetékes ivóvízhez már néhány éve hozzájutottak, de a csatornázást senki nem szorgalmazza, holott a talajvízszint emelkedik, ami nagy kárt okozhat a lakóépületekben, a közművekben. A magyar településhálózat legdinamikusabban fejlődő elemei a városok. Jelenleg a népesség több mint 50 százaléka Cl hazánkban városokban, az ezredfordulóra várhatóan ez az arány 70 százalék lesz. Ez a folyamat gondokkal jár együtt, amelyek megoldása úgyszintén követeli a társadalmi segítséget és a kontrollt. Már eddig is ezt szolgálták a népfrontnak — más szervezetekkel közösen — rendezett olyan tanácskozásai, amelyek például a városközpontok kialakításával, a városok vonzásában lévő települések helyzetével, a közműellátottsággal, a köztisztasággal foglalkoztak. Üjabban a népfront város- és településpolitikai bizottságai a lakótelepeken élő emberek problémáira is egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Hisz’ újabb és újabb tízezrek életformájának lesz kerete évente a lakótelep, és nem mindegy, hogy „befe- léfordulás” jellemzi-e a családokat, vagy sikerül-e bekapcsolni őket is a helyi politika, a közéleti munka áramkörébe? Amint a vizsgálódások jelzik: a „befelé- fordulás” nemcsak erftberi magatartás, vagy szemlélet következménye, hanem gyakran a körülmények kényszerítenek erre. A közösségi összejövetelekhez nem mindenütt állnak rendelkezésre például megfelelő helyiségek. egfigyelhető: a városok és községek egy része — bár adottságaik nem jobbak, mint a többieké — mégis gyorsabban szépül, gyarapodik. Egyszerű magyarázata van ennek: a tettrekészség, amely a népfrontfórumok révén is a felszínre tör a lakóhelyüket szerető emberekben. Építenek arra a nagy erőre, amelyet úgy hívnak, hogy lokálpatriotizmus. K. E. Amikor Szűcs Lászlót, a MEZŐGÉP mátészalkai gyárának fiatal főmérnökét megkérdeztem, melyik brigád sikerének szurkol az idén a legjobban, gondolkodás nélkül a Kilián György nevűt említette. — Nem csak azért, mert én is fiatal vagyok — tette még hozzá később. — De ők, úgy érzem, megérdemelnék, hogy sikerüljön az idei céljukat, a „Kiváló ifjúsági brigád” címet elérniük. „Árulkodó" brigádnapló Váradi Károly, a brigád vezetője egy frissen összeszerelt pótkocsikerék mellől egyenesedik fel, mikor belépünk az üzembe. Néhány percre magamra hagy, hiszen nyolc munkaterületen dolgoznak társai, s időbe telik, míg megtalálja őket. Van időm megnézni a brigádnaplót. A brigád nyújtotta segítséget óvónők és pedagógusok köszönik, a középső oldalon a közös kirándulásokon készített fényképek, a vége felé pedig a múlt esztendőt értékelő írások szerepelnek benne. — Tízmillió forint értékű alumínium szellőzőt selejt- mentesen gyártottunk tavaly — mondja a brigádvezető, meglátván kezemben a brigádnaplót. — Persze, voltak selejtes termékeink is, de azokat kivétel nélkül helyre lehetett hozni. így tulajdonképpen a piacra kikerülők közé egyetlen rossz minőségű szellőző sem jutott. De a brigád takarékosságára sem lehet panasz. A vállalt négyezer forint helyett 127 ezer forint értékű anyagot takarítottunk meg. Hitetlenkedve nézek rájuk, hiszen akkor ez azt jelenti, hogy több, mint harmincszorosán szárnyalták túl eredeti tervüket. Nem játszott-e szerepet ebben az, hogy alábecsülték saját képességüket, vagy ami talán még rosszabb, nem volt-e rossz a vállalat vezetői által jóváhagyott anyaggazdálkodási terv? Kevesebb anyagból — Nálunk nem volt szokatlan, hogy a brigádtagok hetente akár többször is végigböngészték a hulladéktelepet, s a még valamire használható darabokat összegyűjtötték — magyarázza Dorogi István diszpécser. — De van másik lehetőség is. A mi kezünkön például sok minden átmegy, tervek, utasítások, meg ilyesmik. Nagyon sokszor már ekkor észrevesszük, hogy mit méreteztek túl a tervezők és esetleg azt is, hogyan lehetne kevesebb anyagból ugyanazt a terméket elkészíteni, Ilyenkor szólunk a fiúknak. A többi már az ő dolguk. De számtalan esetben előfordult, hogy mi nem Szabó István a pótkocsik elektromos berendezéseit szereli. Váradi Károly és a brigád „nevelt fia”, Pál Sándor együtt állítják össze a pótkocsik kerekeit. 3 M A szarvasmarha mindig vagyont jelentett, az ma is. Kinyíltak előtte a Szovjetunió piacai. És táplálja hazánk népét. Ennek segítésére hozták létre a tiszalöki Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben a megye legnagyobb szakosított szarvasmarhatelepét. Szarvasmarhatelep az Alföldön? A szilaj marha, a rideg pásztorok helyén? Kerítés meg állategészségügyi rendszabályok mögé zárva állat- és tenyésztője? Igen! „Mert bizony a XIX. század második felében meginduló folyószabályozás, lecsapolás marokra szorította a hatalmas legelőket, a többit meghódította az eke. A jószág istállóba került, megkezese- dett.” — A magyartarka uralja az istállók zömét — mondta Szitha Valéria, a tiszalöki szakosított telep vezetője. Ez az ősrégi, mindig is férfifoglalkozás most a közös gazdaságban női kézre került, nem is emilyen-amo- lyanra. Hogy az állattenyésztőnő érti a szakmáját, azt a telep eredményei bizonyítják. A telep feladata a tejtermelés és a szaporulatnevelés. A szakemberek egyöntetűen állítják, hogy minden telepet tenyésztési leg zárttá kell tenni. Ez az alfája és ómegája a gümőkor, a bruc- celózis és más betegségek megfékezésének, korlátok között tartásának. Beszélgetésünk közepébe a nappali őr robban bele: „Egy tehén felakasztotta magát.” Az állattenyésztőnő gyors, határozott intézkedést ad, majd köpenyt, csizmát ránt és maga is Siet a baj színhelyére. Visszafelé jövet büszkeséggel mutatja birodalmát, szebbnél szebb teheneit. Szinte mindnek jut egy kedves mosoly. Először az 1253-as Cicánál áll meg. — Koraszülöttként 1974- ben jött a világra — mondta életrajzát. — Szinte inkubátorban neveltük fel. Közepes tejhozammal hálálja meg a gondoskodást. A 238-as számot viselő. erősen vörös Szegfű a gondozók kedvence. Sajátos gondoskodással vesszük körül az 1235-ös, 1974-ben napvilágot látott, Kölyök névre hallgató tehenet. Előhasúan hármas ikreket ellett. A múlt évben szintén ikreket hozott. Mind az öt kisbocit neveljük. Megfigyelést végzünk rajtuk. A takarmányos kocsiból kihúz és hóna alá csap egy nyaláb szénát és tart oda belőle egy maroknyit a nyakát szinte pajkosan elörenyújtó Csimbinek, „akinek” a napi legtöbb teje 37,2 liter. Jut egy jó falat a 716-os Diná- nak is. Nevezetessége, hogy tavaly 6459 liter tejet produkált. A listát a 777-es Csilla vezeti 6498 literrel. A telepen hatvanan dolgoznak. Jószágszeretetüket jelzi, hogy a borjúelhullás a múlt évben mindössze 2,6 százalék. A telep tavaly már nemcsak rentábilis volt, hanem 3 millió jövedelmet is hozott a szövetkezetnek. Terveik még biztatóbbak. — Nem tudom, mi volt a nomád, majd a rideg pásztorok gondja, baja — fejezte be a beszélgetést az állattenyésztőnő. — Az időjárástól, a farkastól, vagy a néhány marhát kikanyarítani akaró betyártól tartottak-e jobban. Azt tudom: a megváltozott tartási körülmények között ma sem könnyű állattenyésztőnek lenni. Ami a pályára hozott: a jószág, különösen a szarvasmarha szeretete. Ami a szakmában tart: a magyar állattenyész- tfs hagyományainak lehetőségeink közötti ápolása, további fejlesztése. Sigér Imre Szabolcsi portrék Az állattenyésztőna is vesszük észre a lehetőséget, ők viszont igen, s nem ragaszkodnak mereven a műveleti utasításhoz. — Miket tervez az idén a brigád? — Teljesen új termékre, különböző típusú pótkocsik gyártására tértünk át az idén — magyarázza az egyik kocsi mellett állva Szabó István. — Ezen a brigád legfontosabb feladata talán a levegő- és hidraulikacsövek készítése, a kerék-összeszerelés és a komplett villanyszerelési munkák elvégzése. Az utóbbi fölött védnökséget is vállaltunk. Ennek mindenképpen sikerülnie kell. Most az év elején csak 103 százalékos teljesítményt vállaltunk, hiszen nem tudjuk, milyen lesz az új munka. Tavaly 127 százalék volt, reméljük, az idén is megközelítjük ezt a számot. Á brigád nevelt fia — Valamit elfelejtettél mondani — szól közbe társa, Bene János. Majd amikor a többiek kérdőn néznek rá, nevetve teszi hozzá: — A nyári kirándulásokról van szó — s magyarázni kezdi, hogy az idén a patronált iskola és óvoda pedagógusaival tervezik a közös kirándulást. Kerítettek egy 50 személyes sátrat, s Szatmárcse- ke fölött, a Tisza-parton már azt a helyet is kinézték, ahol leütik majd a sátorkarókat. Búcsúzni készülünk már, mikor Váradi Károly, a brigádvezető megszólal: — Van nekünk egy nevelt fiúnk is, majdnem megfeledkeztünk róla. Négy évvel ezelőtt — amikor szerződést kötöttünk a kisegítő iskolával — találkoztunk Pál Sanyival. Nem valami fényes anyagi helyzetben éltek a szülei és sikerült elérni, hogy hozzánk jöjjön dolgozni. Már mint brigádtag tette le az általános iskola 7—8. osztályát és segítettünk neki, hogy betanított munkássá váljék. Ügyes keze van a fiúnak, s mi legalább annyira örülünk, mint ő, hogy jó lakatos vált belőle, ügy látjuk, megtalálta helyét közöttünk. S ez legalább olyan fontos, mint a 127 százalék. Balogh Géza Értékes hulladék Hulladékgyűjtési akció lesz a megyeszékhelyen — adta tudtul egy hír. — Március 18-án az iskolások összeszedik a papír-, fém-, textilhul- ladékot a házaktól. Itt a tavasz, érthető hát, ha nekivágnak a gyerekek a hulladékgyűjtő körútnak. Bizonyára örömet szereznek jó néhány olyan családnak, ahol sajnálták a szemétbe dobni az elolvasott újságokat, a különféle rongydarabokat... De a pincék-padlások ezeknél jóval több olyan dolgot rejtegetnek, melyek semmire sem jók! Nem egy városban rendeztek már úgynevezett „lom- napot”. amikor ki-ki előhordhatta azt a sokféle kacatot, lomot, ami óhatatlanul is felgyülemlik. Ócska bútordarabok, háztartási eszközök vagy gyerekjátékok kerülnek ilyenkor elő. Csupa olyan holmi, amit nem vesznek jó néven a szemétszállítók — máskor. Nyíregyházán is hasznos lenne, ha tavasszal az IKSZV tartana egy ilyen lomtalanítást a városban. Akkor a házaknál heverő gyúlékony és útban levő lom miatt kevesebb lenne az ag- goda-lom. (tgyl
