Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
Képzőművészet Hajnal Gabriella textilművész munkáit mutatták nemrégiben be Budapesten, a Műcsarnokban. Képeink a kiállításon készültek. ___________ Első képünk: Kések^> A második alkotás címe: Bizánc. (Hauer Lajos felvételei) A Szovjet Irodalom februári számáról A Líra rovatban és a két nyelven közölt alkotások között a most hetven éve született, s öt esztendeje elhunyt Leonyid Pervomajszkij verseit olvashatjuk Baranyi Ferenc előszavával. Pervomajszkij neve ismerősen hangzik Magyarországon, hiszen Petőfi és Radnóti verseinek ukrán fordítója. A személyes barátság mély szálai fűzték Hidas Antalhoz és Kun Ágneshez. Alkotó, a magyar irodalom ügyét szolgáló barátság volt ez, láthatjuk abból a dokumentum értékű négy leveléből is, amely betekintést enged a műfordítás műhelytitkaiba is. Ezeket szintén két nyelven közli a folyóirat. Harminc év tanulságai címmel Molnár Ferenc kulturális államtitkár a Szovjetunió és Magyarország között 1948. február 28-án dokumentumban, a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésben is rögzített kapcsolat jelentőségét értékeli a kulturális élet fejlődése szempontjából. Az együttműködés a „legjobban felfogott nemzet’ és internacionalista érdekünk, a legújabb kori történelmünk nyújtotta lehetőség egyedül ésszerű kihasználása, politikai kötelességünk a magyar nép előtt” — hangsúlyozza Molnár Ferenc. A Művészet rovanban Mihail Rommról, többek között az Egy év kilenc napja és a Hétköznapi fasizmus című világhírű filmek rendezőjéről olvashatunk emlékező írásokat Nemeskürty István és Innokentyij Szmoktunovszkij tollából, s a moszkvai Bartók- bemutató kapcsán Gách Mariann interjúját Mikó Andrással, A kékszakállú herceg vára rendezőjével. Fiatal orosz írónő, Ltlija Beljajeva regényével ismerkedhet meg az olvasó Magyarországon először a Szovjet Irodalom februári számában. Beljajeva értelmiségi környezetben nevelkedett, s ahhoz az írónemzedékhez tartozik, amelyik gyerekfejjel élte át a háborút, s az azt követő nehéz éveket. Hét év nem számít című regénye művei sorában a második, és saját vallomása szerint ebben is, mint minden írásában „napjaink társadalmi és erkölcsi problémáit vizsgálja”. Legfőbb írói céljának a kispolgári életérzés, alkalmazkodóképesség buktatóinak bemutatását tartja, főleg személyes konfliktusok segítségével. Ábrázolásmódja a realista hagyományokhoz kapcsolja írásművészetét. FIIH JEGYZET MAGYAROK B alázs József kisregénye — ahogy mondani szokás — szinte kiált a filmszalag után. Sodró drámai ereje van, mozgalmas a cselekménye, árad belőle az élet s ráadásul a problémakör sem túlzottan „körüljárt”: az idegenbe tántorgás- ról, a kiszolgáltatottságról, a háborús haláltánc utolsó pillanatairól ilyen nézőpontból korábban nem szólt senki. Milyen jó, hogy Fábri Zoltán felfigyelt erre az irodalmi alkotásra! És milyen szerencse — nemcsak a Balázs Józsefé: az egyetemes fimművészeté is —, hogy vállalkozott a megfilmesítésre! Amikor a cselekmény kezdődik, a háború sorsa már eldőlt. A magyar parasztok nem értik az összefüggéseket: úgy vélekednek, a népek ellenségeskedésében nekik nem osztanak kártyát. Jószerint azt sem tudják, ki kivel csatázik. Egyet azonban tapasztalatból tudnak: nehéz a földet túrni, keserű kenyér a mindennapi betevő falatot előteremteni. Ezért vállalkoznak a külföldi útra, a németországi vendégmunkára. Ha megkeresik az ígért pénzt — így gondolkoznak —, jut belőle arra is, amiről csak ábrándoznak, meg esetleg közben átvészelhetik a nehéz időket. Fábri hősei nem szakadnak el az otthoni földtől. Folyton szeretteikről álmodnak és magyar madár, magyar harang hangja után áhítoznak. Pedig ezeknek a szomorú sorsú parasztoknak szűkén mérték mindig a zsíros kenyeret és folyton becsapták, kisemmizték, megalázták őket. A jobb Ígéret ellenére haza jönnek, hogy folytassák a lélekölő robotot. Néhányukat SAS- behívó várja. A MAGYAROK főszereplői az elnyomott parasztság képviselői. S természetesen a népé is, hiszen sokan élték Magyarországon a Fábián Andrások, a Kis Danik, a Tar Elekek életét. A film expresszív jelenetek sorában érzékelteti a megalázó függőséget és az elégedetlenség hamu alatt izzó parazsát. „Inkább tömi, mint rhegha- jolni” — ez az elv vezérli Fábiánt, a legkeményebb karaktert. A gazdatiszt Brai- nerrel folytatott összecsapásai egyrészt egészséges morális felfogását, másrészt harcos kiállását bizonyítják. Más szóval: a perifériára taszított magyarokból egyáltalán nem veszett ki a hit és a tisztesség, a becsület és az akarat. Jóravaló emberek ők, nem adják fel a küzdelmet, s fogékonyak az idegen népek szenvedésére is. A bajba jutottak összetartanak, az osztályostársak a nyelv különbözőségétől függetlenül megértik egymást. Szabó János, az öreg, munkában elnyűtt paraszt ekképpen filozofál a MAGYAROK egyik jelenetében: „ ... Még nem tanulták meg a népek, hogy a magyarokkal nem érdemes cimborál- ni... A magyarok még sosem győztek, hacsak, hacsak Árpád idejében nem ...” Keserű élettapasztalat sűrűsödik ebben. A felszabadulásig — a történet 1943—44-ben játszódik — a magyarok helyét mindig a vesztesek között jelölték ki. Az elmaradottsággal együtt járt, ho|v sokakba belekalapálódott a meggyőződés: mi végzetszerűen bukott nemzet vagyunk, eleve esélytelenek, mindig szerencsétlenek. Az igazi okokat az elnyűtt paraszt nem firtatja. Kifaka- dása meggyőzően bizonyítja, hogy a kizsákmányolás „etikája” a tömegek szellemi megnyomorításán, az igazság következetes elkendőzésén alapszik. A film karakterei — hála a rendező jellemfestő tehetségének — felejthetetlenek. Az életforma lényegét egy- egy gesztus, mozdulat vagy mondat is hitelesen érzékelteti. Fábián hevessége, Szabó csöndessége, Kis Dani szi- lajsága, Tar Elek tempóssá- ga, Gáspár visszafogottsága, Kondor Ábris lelkessége: egyéni színek a viselkedésben, ám a figurák mozgásban tárulnak fel és kölcsönös kapcsolataik miértjeire is fény derül. Férfihősöket soroltam fel, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a MAGYAROK tablóján az asszonyok csak asz- szisztálnak. A MAGYAROK-at akár kamaradrámának is tekinthetnénk, hiszen behatárolható térben és időben játszódik s bizonyos értelemben leszűkített emberi viszonylatokat tár elénk. Valójában teljes és pontos látleletet kapunk a korról. A németek vesztett háborújáról. A nyugtalanító közérzetről. A koncentrációs tábor, a hadifogság légköréről. Azokról a függőségekről, melyek a rendkívüli körülmények közepette kialakulnak. Fábri Zoltán a rá jellemző míves alapossággal szerkesztette meg a filmet. Az epikus hömpölygést, a csöndes mesebonyolítást drámai erejű, szuggesztív hatású képsorok ellenpontozzák. Ilyen a temetés (és az azt megelőző viták) ábrázolása. Vagy a krumpliföldi bombázás jelenete, amikor csak arcokat és reflexiókat látunk, gépeket nem — igazolva azt a Fábri által gyakran emlegetett alapelvet, miszerint a művészet úszó jéghegyhez hasonlatos. Mindent fölösleges megmutatni. Illés György felvételei atmoszferikusak, Vukán György zenéje stílusos. A színészi együttesből — minden- ifi képes illúziót kelteni! — kiemelkedik Koncz Gábor: hallatlanul természetesen és kevés eszközzel formálja meg a szerepet. Az idei esztendő eddigi magyar filmbemutatói nem hoztak szenzációt. A MAGYAROK — kimagasló minőség, jelentős mű. Veress József Paraszt dekameron (Válogatás széki tréfákból és elbeszélésekből. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta: Nagy Olga. Magvető Könyvkiadó, Bp„ 1977. 442. 1.) Könyvespolc H a máshonnan nem, akkor legalább Jókai, még inkább Boccaccio hasonló című könyve révén széles körben ismert a dekameron fogalma. Alighanem erre gondolt Nagy Olga is, amikor kötetének névadóját tartotta. Csak amíg Boccac- ciónál Firenze, addig e kiadvány lapjain az erdélyi „Szék város-nagyközség” tárulkozik ki előttünk. Az avatott tollú romániai magyar folklorista ajánlásában azt ígéri, hogy a most közreadott gyűjteményében kendőzetlenül a maga ellentmondásokban gazdag nyerseségével mutatja be Széket, s hogy a „Gyermekkortól a halálig kíséri el... a közelmúltbéli széki embert”. így aztán (miként Boccaccio De- kameronjában a maga kora), ebben az antológiában is benne van a paraszti életnek szinte minden vetülete. Általa — a széki népmesékről írt Kosa László-féle tiszatájbeli kritika találó szavaival szólva — Nagy Olga egy népi rezervátumot ment át az utókornak. A Paraszt dekameron már ezen időálló értékénél fogva sem alaptalanul kér és kap joggal is helyet a sokak érdeklődésére számot tartható művek sorában. Ám — ha a könyv néprajzi értékét mindenekelőtt annak hagyománymentő voltában látjuk is — irodalmi rangját talán mégsem annyira ez, hanem sokkal inkább a népi elbeszélők őseredeti tehetsége, keserű akasztófahumora és a felszabadult kacagásra való érzékenysége adja. A nevetésnek és a sírásnak, a komikumnak és a tragikumnak ez a virtuóz kezelése néhol már egyenesen Móricz Zsig- mond Hét krajcár-ját idézi. S aki ezzel az invencióval bírt: elsősorban Győri Klára, széki népi elbeszélő. A jótollú írókat, valamint a tehetséges költőket többnyire hamar szárnyára kapja a hírnév. De egy tudóst, különösen pedig egy néprajz- kutatót, vagy egy-egy népi elbeszélőt csak az embereknek egy viszonylag szűk köre veszi a szájára. Hogy Nagy Olga és Győri Klára neve mégsem marad ismeretlen Magyarországon, az nagymértékben éppen a Bukarestben két évvel ezelőtt megjelent Széki népmesék folytatásának is felfogható Paraszt dekameronnak köszönhető. Annak a széki tréfa- és elbeszélésgyűjteménynek, amely még e műfaji kategóriákban is szokatlanul nagyfokú érzékenységet mutat a világ változásának érzékelésére. Ennek félreérthetetlen jele, hogy mesemondóink már nem tündérmesékkel és boszorkányos históriákkal, nem is óriásokkal és törpékkel áltatják a hallgatóközönséget, hanem min- denekfölött a mindennapi élet hétköznapi gondjaival traktálják. Az ez alkalommal ismertetett kötet mesemondói számára maga az élet teremtette a helyzeteket az anekdotázásra. Példáikon keresztül a praktikum, „a valóság kér polgárjogot a népköltészet hagyományos és »védett« övezetébe”. A Paraszt dekameron által ismételten a népi műveltség gazdag tárháza, a népi kultúra kimeríthetetlen kincses- bányája nyílik meg az olvasók nagy egyeteme előtt. Tidrenczel Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. február 12. OT Folyóiratszemle Már országosan is híressé vált a vásárosnaményi Beregi Múzeum öntöttvas gyűjteménye. A közelmúltban a járási művelődési központtal közösen rendeztek kiállítást a művelődési házban. A gazdag öntöttvas gyűjteményt február 15-ig tekinthetik meg az érdeklődök. (E. E. felv.)
