Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-10 / 35. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. február 10. II Szovjetunió haditengerészete A tom-tengeralattjárókról közöl riportot csütörtökön a Pravda, a szovjet fegyveres erők közelgő jubileuma, megalakulásuk 60. évfordulója alkalmából indított sorozatában. A cikkhez Gorskov flottatengernagy, a szovjet hadiflotta főparancsnoka fűz megjegyzéseket. „A rakétahordozó atomtengeralattjárók nemrég még fantasztikus ötletnek tűntek, ma viszont a tudományos-műszaki haladás legújabb eredményeit testesítik meg. Flottánk számára ma nincsenek áthatolhatatlan távolságok, megközelíthetetlen térségek az óceánon. Az atom-tengeralattjárók ott teljesítenek szolgálatot, ahol azt a haza védelmének érdekei megkívánják, és addig maradnak az óceánon, ameddig erre szükség van” — írja a többi között a tengernagy. „A flotta előtt álló feladatok sokrétűsége azonban azt kívánja meg, hogy a lehető legjobban hozzuk összhangba, egyensúlyozzuk ki fegyvernemeit. Jelenlegi korszerű víz feletti hajóinkat a magas szintű technika jellemzi. Személyzetük, éppúgy, mint az atomtengeralattjárók személyzete, „belakta” az óceánt, sikerrel teljesíti kiképzési feladatait annak bármely körzetében. Hajóink a haditengerészeti légierő repülőivel működnek együtt: ez a légierő is az egész világóceánon működik és a flotta mobil csapásmérő erejének szerepét tölti be. Igen nagy tengerészgyalogságunk mobilitása is” — hangoztatja a többi között Gorskov. A szovjet flotta parancsnoka külön kiemeli: rendkívül megnőtt a személyi állomány szaktudása és általános műveltsége is. „A korszerű flotta megteremtése a világ tudományos-műszaki színvonalán a szovjet emberek sikere és büszkesége, szocialista gazdaságunk növekvő lehetőségeinek bizonyítéka” — állapítja meg Gorskov tengernagy a Pravdában megjelent kommentárjában. Vietnam—Kambodzsa Phnom Penh még nem válaszolt öt nap telt el az újabb vietnami kormánynyilatkozat közzététele óta, de Phnom Penh mindeddig nem adott hivatalos választ a VSZK rendezését célzó javaslataira. Egyes nyugati hírügynökségek közvetett válaszként értelmezik azt, hogy a Phnom Penh-i rádió továbbra is „az agresszorok elleni küzdelemre” szólítja fel Kambodzsa hadseregét és lakosságát. Hanoiban emlékeztetnek rá, hogy Kambodzsa teljesen figyelmen kívül hagyta a VSZK 1977. december 31-i nyilatkozatát, s tovább folytatta a vietnami területek elleni provokációit, összekapcsolva ezeket egy mind szélesebbé és durvább hangneművé váló propagandahadjárattal. A legújabb vietnami kezdeményezés a harcok azonnali beszüntetését, az erőszak és az egymás belügyei- be való beavatkozás kizárását célzó egyezményt, továbbá az érdekek kölcsönös tiszteletben tartását szem előtt tartó határszerződés megkötését indítványozza. Figyelemre méltó, hogy a vietnami kormányfő fontos, a javasolt egyezmények gyakorlati végrehajtását megkönnyítő kiegészítő lépéseket is javasolt Magyar felszólalás a haderőcsökkentési tárgyaláson Csütörtökön Bécsben megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tanácskozássorozat 159. plenáris ülését. Az ülésen Fodor Zoltán nagykövet, a magyar küldöttség vezetője szólalt fel. A magyar delegátus sajnálattal állapította meg, hogy az 1977-es év — a meglévő lehetőségek ellenére — nem hozott konkrét eredményeket a tárgyalásokon. A négy teljes joggal részt vevő szocialista ország 1976 és 1977 folyamán több kompromisszumos jellegű lépést tett az előrehaladás érdekében, a NA- TO-országok azonban adósok maradtak a megfelelő ellenjavaslatokkal. Helyette azt várták, hogy csak a szocialista országok tegyenek engedményeket. . Az új tömegpusztító fegyverek gyártását és Európába történő telepítését célzó NA- TO-tervek nem szolgálják a nemzetközi légkör javulását és hátráltatják a katonai enyhülés ügyének kedvező alakulását — állapította meg Fodor Zoltán nagykövet, majd rámutatott, hogy a NATO-országok álláspontja immár több mint 4 éve változatlan, a szárazföldi erők úgynevezett „kölcsönös plafonja” kérdésében is. (Folytatás az 1. oldalról) HÍRMAGYARÁZATUNK: A mezőgazdaság szocialista nagyüzemei mellett — azok segítségével — tavaly a kistermelők jó eredményeket értek el, termelésük 1976-hoz képest közel tíz százalékkal nőtt. A mezőgazdaság termelési értékéből a háztáji és kisegítő gazdálkodás mintegy 43 milliárd forinttal azaz mintegy egyharmados arányban részesedik. A viszonylag kis földterületen a nagy értékű termelés csakis úgy lehetséges, hogy a nagyüzemekkel hatékony gazdasági kapcsolatot alakítottak ki: ennek keretében takarmányt, növendékállatokat, vetőmagvakat kapnak és szállítóeszközöket vehetnek igénybe. Termelésük növelését mindjobban segítik a kereskedelmi szervezetek, illetve a külkereskedelem. Tavaly 42 millió tasak vetőmagot adtak el a kistermelőknek, a permetezőgépekből minden igényt kielégítettek, javult a kisgépellátás is, de még ko- korántsem megnyugtató. Kis traktorból 650-et adtak el, de többet is szívesen vásároltak volna a háztáji gazdák. A 2—10 lóerős gépekből idén is csak részben tudják kielégíteni a megrendeléseket. A nagyüzemeknek tovább kell lépniük a háztájival való együttműködésben a szerződések terén is. Nagy Károly császári koronája, a Lombard vaskorona, a magyar Szent István-ko- rona, az orosz cárok Monomah-sapkája és a cseh Szent Vencel-korona — ezek Európa legértékesebb királyi jelvényei. Közös tulajdonságuk, hogy nem tartoztak a királyok személyes díszei közé, hanem az államot szimbolizálták. Hogy melyikük a legértékesebb, nehéz megmondani, hiszen értékűk pénzben kifejezhetetlen. Ezúttal a cseh koronázási ékszereket mutatjuk be. A cseh kimázási ékszerek A legszebb és legdrágább anyagokból készült királyi koronák egyike a Szent Vencel-korona, a cseh nép történelmiének jelképe. A cseh koronázási ékszeregyüttesnek, mely egykor 12 darabból állt — a korona és tartója, az országalma, a jogar, a kard, a köpeny, a stóla, az öv, két sapka, a gyűrű és az olaj tartó edény a legfontosabb tartozéka. A Szent Vencel-korona mai alakja IV. Károly cseh király és német-római császár (1316—1378) idejében alakult ki. Előzőleg valószínűleg I. Premysl Otakar cseh fejedelem, s 1198-tól cseh király alakíttatta át fia, I. Vencel (Václav) számára az első megkoronázott cseh király, II. Vratislav homlokdíszét, aki a korona eredeti alakjának tervezője volt. IV. Károly, aki anyai ágról a Premsyl-di- nasztiából származott, megtartotta a hagyományos elemeket korona formájában, s a cseh Szent Vencel fejedelemnek a prágai Vár Szt. Vitus katedrálisában elhelyezett mellszobrát díszítette vele. Ez a XIII. századi hagyomány fenn is maradt — koronázáskor a király a hatalom szimbólumát Szt. Vencel fejéről vette át. A Szt. Vencel-korona 21 karátos aranyból készült. 95 drágakő és 20 gyöngy díszíti. Kerülete 19 cm, súlya 2499 gr. A legértékesebbek rajta a zafírkövek, összesen 19 van belőlük. Legnagyobb drágaköve a korona elején elhelyezett zafírkő, amely A cseh országalma, amely a reneszánsz kori iparművészet legékesebb darabjai közé tartozik. (Fotó: Pragopress) A Szent Vencel-korona, a cseh koronázási ékszerek legszebb része. 52 X 35 mm, s 250 X 290 karátsúlya van. Ez egyébként a világ egyik 'legnagyobb zafírköve. A cseh koronázási ékszerek többi darabja későbbi időből származik. A jogar és az országalma a XVI. században készültek, s a reneszánsz iparművészeiének legremekebb darabjai közé tartoznak. A kard a XIV. század első feléből származik, tipikusan gótikus fegyver, pengéjében kis ereklyetartóval. IV. Károly király annak idején az ékszerek elhelyezésére Karlstejn várát jelölte ki, amelyet Prága közelében építtetett. Itt voltak az ékszerek mindaddig, míg Zsig- mond császár el nem vitte őket előbb Nürnbergi», később Magyarországra. A cseh országgyűlés azonban 1436-ban kiharcolta az ékszerek visszaíhozatalát. A XVII. század közepén III. Ferdinánd császár újból Bécsbe vitette a cseh koronázási ékszereket, ahol Szt. Vencel koronáját úgy tartották, mint a Haibsburg-házhoz tartozó alattvaló országok koronáinak egyikét. 1791-ben II. Lipót császár azonban meghallgatta a cseh rendek kérését és a kincseket visszaadta Prágának. De ismét csak rövid időre. A porosz—osztrák háború kitörésétől félve 1866-ban újból Bécsbe vitték őket, hogy egy év múlva véglegesen és ünnepélyesen visszatérjenek Csehországba. A. K. A Namíbia- dosszié Fontos tanácskozás kezdődik február lien az ENSZ székhelyén. A téma, mint már olyan sokszor a világszervezet történetében, ezúttal is a namíbiai kérdés. A megfigyelők a szokásosnál most mégis bizakodóbbak. New Yorkban a rendezésben leginkább „érdekelt” nyugati hatalmak külügyminisztereinek társaságában most először egy tárgyaló- asztalnál foglal majd helyet a fajüldöző délafrikai rezsim képviselője és a Délnyugatafrikai Népi Szervezet, a SWAPO elnöke. Az ENSZ főtitkára közvetlenül nem lesz jelen a konferencián, de — mint a világszervezet titkársága közölte — maga is tárgyalni kíván a résztvevőkkel. Ugyancsak ENSZ-kö- rökből érkezett a hír, hogy a namibiai kérdés megvitatására esetleg újból összehívják a közgyűlés rendkívüli ülésszakát. A namíbiai kérdés több mint egy évtizede visz- sza-visszatérő probléma az ENSZ székhelyén folyó tanácskozásokon, népének megpróbáltatásaira azonban már jóval előbb felfigyelt a világ. Ezt a több mint 820 ezer négyzetkilométernyi terüle- letet, amely német gyarmat volt, a Népszövetség 1920-ban „ajándékozta” Dél-Afrikának. Amikor a második világháború után az egykori mandátumok ENSZ gyámsági területekké váltak, a pretoriai fajüldöző kormány volt az egyetlen, amely nem ismerte el a világszervezet határozatát. Ugyanez történt 1967-ben is, amikor a Biztonsági Tanács 385. számú határozata kimondta Namíbia önrendelkezési jogát, területi integritását, egyben elrendelte a szabad választások megtartását, a dél-afrikai megszálló csapatok kivonását és a hatalom átadását Namíbia törvényes képviselőjének. Azóta namíbiai viták, konferenciák egész sora zajlott le a világ- szervezet székhelyén és másutt. A világ haladó erői — köztük Afrika államai — mind határozottabban követelték és követelik napjainkban is az ENSZ-határozatok végrehajtását, Pretoria fajüldöző urainak távozását Namíbiából, olyannyira, hogy a dolog az „érdekelt” nyugati országok számára is kényelmetlenné vált. Most már az Egyesült Államok, Francia- ország, Kanada, Nagy-Britan- nia és az NSZK is szeretne valami „áthidaló megoldást” találni á~ problémára. Képviselőik a világ haladó erőinek fokozódó nyomására az utóbbi időben az engedmények csupán egy-két gesztusáért is szinte könyörögtek a Vors- ter-rezsimnek. A Dél-afrikai Köztársaság azonban mind ez ideig nem volt hajlandó engedni, sőt két újabb tényezővel bonyolította a namíbiai problémát. A nyáron a Szovjetunió figyelmeztetése nyomán derült fény Vorsterék nukleáris kísérleteire, amelyek Namíbia közepén, a Kalahári sivatagban folynak, s amelyekhez több NATO-tagállam — Nagy-Britannia és Francia- ország — nyújtott tudományos-technikai segítséget. Vorster miniszterelnök rágalomnak minősítette a szovjet nyilatkozatot és azzal fenyegetőzött, „ha a vádaskodások folytatódnak, eljön az idő, amikor Dél-Afrika azt fogja mondani, eddig és ne tovább!” A másik, nem kevésbé jelentős tényező a fajüldöző rendszer egyoldalú döntése, amellyel a törvényesen Namíbiához tartozó Wal- vis Bay (Bálna-öböl) kikötővárost és körzetét Dél-Afri- kához csatolták. Ez a Vorster- rezsim egyetlen mélytengeri kikötője és fontos szerepet játszik a nyugati világ stratégiájában is. Pretoria mesterkedéseinek s az imént felsorolt nyugati államok „tehetetlenségének” okairól Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet elnöke a következőket mondta: „Namíbiában igen jövedelmező minden beruházás és olcsó a munkaerő. Minden befektetett száz dollár évente hússzázalékos tiszta profitot biztosít a trösztöknek. Ásványi kincseinket nemcsak a Dél-afrikai Köztársaság, hanem az amerikai, angol, francia és kanadai tőkeérdekeltségek is kiaknázzák.” És hogy milyen értékeket képviselnek ezek az „érdekeltségek”, arra csupán egy adat: egyedül az amerikaiaknak négymilli- árd dollárnyi befektetésük van Dél-Afrikában, mindenekelőtt az ásványkincsekben — aranyban, gyémántban, uránban, rézben — rendkívül gazdag Namíbiában. A SWAPO, amelyet az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet a namíbiai nép egyedüli törvényes képviselőjének ismer el, az ország teljes szabadságáért és függetlenségéért harcol. Elvet minden törzsi, területi vagy etnikai megosztást, faji megkülönböztetést, s Namíbiát a haladás útjára kívánja vezetni. Ezért nem fogadta el Vorsterék korábbi tárgyalási feltételét a megszálló dél-afrikai csapatok „legfeljebb részleges és fokozatos” kivonására és azt a nyugati indítványt sem, hogy a majdan Namíbiában állomásozó ENSZ-erők soraiba Vorster büntetőosztagait is bevonják. „Mi csak olyan rendezést fogadunk el — szögezte le a namíbiaiak többségének támogatását élvező SWAPO elnöke —, amely lehetővé teszi, hogy népünk szabadon mondhasson véleményt sorsáról. Szeretnénk, ha egyszer a nyugati politikusok azzal törődnének, hogy a mi népünk mit akar elnyerni. Ha ezt megteszik, a namíbiai kérdés tárgyalások útján is megoldható lesz.” K. M.
