Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. február 5. ivóvíz OKOSNAK 40 kilométeres ivóvízhálózat épül Oros és Világostanya lakóinak. A két település a vizet Nyíregyházáról a Déli Vízműtől fogja kapni. Felvételünkön: a KEMÉV Nagy István kubikosbrigádja csőlerakás közben. (Császár Csaba felvétele) NYÍREGYHÁZI orvosnő sikere Feltűnést keltő baktériimkísérlet Jelentős tudományos felfedezés irányította a szakmai közvélemény figyelmét a nyíregyházi KÖJÁLL-ra. A megyei intézet orvosnője, dr. Gilányi Ibolya ugyanis Magyarországon elsőnek mutatta ki húskészítményben a Yersinia enterocolica nevű baktériumot, amelyet eddig csak élő sertésben találtak. A felfedezést kontrollra a budapesti Országos Közegészségügyi Intézethez küldték el, ahol megállapították: a kísérletek kétségtelenül azt az eredményt hozták, amelyet az orvosnő is megállapított. Innen a tenyésztett telepek Párizsba kerültek, ahol a nemzetközileg szaktekintélynek számító Pasteur-intézetben vizsgálták meg, s elismerően nyilatkoztak a felJEGYKIADÓ AUTOMATÁK PREMIERJE Ötvenmillió utas a buszokon Költözik a Volán-központ Több, mint 50 millió utas szállítására készült fel 1978- ra a Volán 5. számú Vállalata, körülbelül 2 és fél millióval többre, mint az elmúlt esztendőben. A helyi járatokat várhatóan 10 millió utas veszi igénybe. Tovább javulnak a személyszállítás feltételei. Nyíregyházán, Mátészalkán és Kisvárdán megtörtént a teljes típusváltás: a városi forgalmat a kényelmesebb, gyorsabb és tisztább üzemű új panorámabuszok vették át. Sokat futnak a Volán autóbuszai: a megyében járó 224 autóbusz tavaly csaknem 16 millió kilométert tett meg, s az idei teljesítmények tovább emelkednek. Nagy feladatokat ró ez a karbantartó személyzetre: a futójavításokat, napi karbantartásokat éjszaka végzik, hogy a nappali és főként csúcsidőszaki forgalomból ne kelljen kivonni a járműveket. 1978-ra húzódott a nyíregyházi járatok jegykiadó automatával történő felszerelése, mert az importkészülékek nem érkeztek meg. Az átállás nagy munkát igényel majd a vállalat dolgozóitól. Széles kö-. rű propaganda, bemutató előzi majd meg az új készülékek üzembe állítását, s az első napokban a vállalat KISZ-fiataljai segítenek majd a buszokon az automaták megismertetésében, kezelésében. Több kedvező változást várnak az automatáktól: lényegesen meggyorsul az utasáramlás, rövidebb lesz a menetidő, s nyugodtabbak a pénzkezeléssel nem foglalkozó autóbuszvezetők. Nagy teherforgalomra is felkészült a 3100 dolgozót foglalkoztató, félmilliárdos forgalmú vállalat. 4,2 millió tonna áru elszállítását tervezik, lényegében azonos gépjárműparkkal. Egyre több teherautó vontat pótkocsit, s mind nagyobb az aránya azoknak a járműveknek, amelyek napi 22 órában üzemelnek. A tehergépkocsi-állománynál is típusváltás zajlott le az elmúlt három esztendő- 'ben. Most csaknem teljes egészében ZIL, Robur és Skoda tehergépkocsik futnak az utakon az 5-ös Volán emblémájával, egy esztendő alatt több, mint 22 millió kilométert. Javítják a nagyközségekben működő képviseletek munkáját, s a TÜZÉP-pel közösen megoldást keresnek a lakossági tüzelőszállítás gondjaira. Az idén megkezdődik egy régi terv megvalósítása is: a Valán Nyíregyházán, a Déli ipartelepen, a HAFE mellett új központi telephelyet kap. Az idén elkészülnek a kiviteli tervek, elvégzik a durva tereprendezést. Ezután is több szakaszra bontva szervezik meg az építést, majd a költözést. A beruházást a teherforgalmi résszel kezdik. Malactolvaj injekcióstűvel 27 elaltatott süldő a zsákokban A rendőrség mátészalkai járőrkocsija a jármi úton cirkált. Messziről kerékpárosok tűntek fel, csomagtartójukon tele zsákokat toltak. A mindennapos látványra fel sem figyeltek volna a rendőrök. ám amikor a kerékpárosok észrevették a fehér csíkos autót, árokba dobálták a biciklit és futásnak eredtek. Itt valami sötét dolog van — gondolhatták joggal a járőrök — és bár a kocsi továbbment, megszervezték a figyelő szolgálatot. Még csak várni sem kellett soká, egy asszony és egy 15 éves fiú jelent meg az otthagyott zsákmányért. A hazamenetelből egyelőre semmi sem lett, kihallgatás következett. s egészen furcsa dolgok kerültek napvilágra. Először csak az derült ki, hogy a zsákokban tápot vittek az állami tangazdaság sertéstelepéről, és hogy nem az első esetben, mert hosszú idő óta folyamatosan dézsmálják a közös tulajdont. Aztán egy nem mindennapi bűn- cselekménysorozat körvonalai bontakoztak ki a nyomozók előtt. 2 2 Augusztus elején a tangazdaság sertéstelepének éjjeliőre szokatlan zajt hallott. Elindult a hang irányába, de rövid idő múlva megtorpant. Egy férfit látott, aki éppen egy süldőt rakott egy zsákba. Közeledni sem mert, úgy döntött, hogy segítséget hív, de mire visszamentek, hűlt helye volt a férfinek. A zsák, benne két alvó süldővel ottmaradt és találtak egy harmadik süldőt is, amelyik szintén el volt kábítva. Az állatorvos megtalálta rajtuk az injekciós tű helyét, s a süldőknek másnap már semmi bajuk sem volt. A tolvaj azonban még hiányzott. 3 A tettenért táptolvajoknál házkutatást kellett tartani. Egyiküknél négy süldő is volt az ólban, méghozzá olyan svéd lapáj jellegű süldők, amilyenek az állami tangazdaság süldői voltak. Színük, súlyuk megegyezett, csak a fülükből hiányzott a törzsjegy. A helyét azonban már nem lehetett eltüntetni. A gazda elmondta, kitől vette és azt is, hogy az az ember a tangazdaságból lopta. Q Bartha Zoltán 32 éves mátészalkai egyéni gazda 1972-től 1975 augusztusáig dolgozott a tangazdaságban hízógondozóként. Ismerte a terepet, tudta, hogy a gondozók mikor távoznak, sőt azt is megfigyelte, hogy az éjjeliőr nagyjából milyen időközönként járja körül a területet. Hogy az ötlet mikor született, nem tudni, de júniustól augusztus elejéig 27 darab 30—40 kilós süldőt lopott el a gazdaságból. Altató injekcióval kábította el a süldőket, hogy ne visítsanak, ne rugdalózzanak, s ha az utolsó alkalommal nem veszi észre az éjjeliőr, éppen 30 süldője lett volna. Ezek közül adott el négyet ismerősének, a táptolvajnak. 5 A bíróságnak nem volt könnyű dolga. Bartha mindent tagadott, az.t mondta: saját tenyészté sűek a süldői. Természetesen ezek a süldők is éppen olyanok, mint a többi a gazdaság telepén, fülükön a jelzés helye, és 1977 nyaráig ilyen fajta süldők köz- tenyésztésben nem lehettek. Mástól nem vehette, a gazdaságtól — ahol 1975-ben dolgozott utoljára nem kaphatta, megtalálták rajtuk az injekciós tű nyomait, s ez elég bizonyíték volt ahhoz, hogy bűnösnek találják. (Bartha ellen többször volt már büntetőeljárás folyamatban, de egyszer sem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy börtönbe zárják.) A tolvaj Barthát a Mátészalkai Járásbíróság 1 év 2 hónap börtönre ítélte, egy évre eltiltotta a közügyektől és — a süldőket visszakapta a gazdaság — 6000 forint pénzbüntetést is fizetnie kell. A táptolvajok közül Szakács Lajost 1 év fegyházra, feleségét és Vajda Imre mátészalkai lakosokat 6—6 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, 15 éves fiút bírói megrovásban részesítették. Szakácsnénak és Vajdának 2000—2000 forint pénz- büntetést kell fizetni. Az ítélet nem jogerős, Bartha például felmentésért fellebbezett. (balogh) fedezésről. Itt törzskönyvezték a Yersiniát, mely melléknevében a nyíregyházi doktornő nevét is viseli. A nemzetközileg is jelentős felfedezést a KÖJÁLL élelmiszer-bakteriológusa napi mimikája mellett tette. Megfigyelései alapján valószínűsítette a Yersiniát húskészítményben, majd hosszú, tudatos munkával mutatta azt ki. Az Egészségtudomány című folyóirat most közölte az erről szóló tanulmányt. A nyíregyházi orvosnő tu dományos sikere nyomán most már lehetőség nyílik arra’ hogy ezt a kórokozót tovább kutassák, s ezzel az általa kiváltott — különösen sertésvágás idején gyakori bél- és gyomorbántalmak természetét is megismerjék. A baktériummal kapcsolatos további kutatások folynak. TULIPÁN, NÁRCISZ, KRÓKUSZ, JÁCINT Tavaszköszöntés a virágboltokban Üde piros, cserepes tulipánok köszönnek a járókelőkre a nyíregyházi virágüzletek kirakataiból. Az első, tavaszt hirdető virágok egy hete kerültek pultra. Jácint-, tulipán-, krókusz- és nárciszcsokrok várakoznak a tél temetésére a virágboltokban. A Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói már tavaly decemberben megkezdték a készülődést a tavaszra. Legkeresettebbnek idén is a tulipán ígérkezik a korai virágokból. Piros és sárga-piros cirkás színekben termesztik. A 3 ezer cserepes mellett 10 ezer szál vágott tulipánt is értékesít i vállalat. Nárciszból 6 ezer szál vár gazdára sárga és fehér színben. Kék, fehér és rózsaszín árnyalatban 5 ezer cserép jácintot kaphatnak kézhez a vásárlók. Az új év első érdekessége a krókusz melyet mindössze 3 éve termesztenek Nyíregyházán. A következő hetekben ezer cseréppel lesz kapható fehér-lila cirkás árnyalatban is. A tavasz igazi hírnökei: s hóvirág és az ibolya valamivel később, március első napjaiban (a nőnapot megelőzve) jelenik meg az árusoknál. Tsz-lakótelep Vaján 400 OTP-lakós a fejlődő nagyközségekben Tsz-lakótelep épül Vaján az OTP közreműködésével, öt év alatt hatvan családi otthon épül az egyemeletes házakban. A tsz a tanács útján tartós használatba adja az építéshez kedvező telkeket. Az építtetők részesülnek mindazokban a kedvezményekben, amelyeket a telepszerű, több szintes lakásépítéshez nyújthat az OTP, s amely eddig elsősorban a városokra és néhány nagyközségre korlátozódott. Az első 24 lakást még ebben az ötéves tervben átadják. Hasonló tervek megvalósításához látnak az idén Nyír- rnadán: itt az állami gazdaság kezdeményezésére kezdenek 18 lakás építéséhez — ugyancsak több szintes házakban. Folytatódik az OTP sajá beruházású lakásépítési prog ram ja a megye más területein is. 1976—80 közöt háromezer lakást építtet a takarék- pénztár, többségét Nyíregyházán és három másik vá rosunkban. Több, mint 40( OTP-beruházású lakás gyorsan fejlődő, városiasodó nagyközségeinkben épül. Tiszavasváriban 136, Fehérgyarmaton 97, Záhonybar (ahol a munkáslakás-építés akció kedvezményeit is igénybe vehetik az emeletes lakótelepi házak lakásainak vá sárlói), 72 ilyen lakás épül Vásárosnaményban, Tiszalö kön és Nagykállóban is épít tét az OTP — mindenütt korszerű, városias küllemű, összkomfortos lakásokat. Kacskaringós sziromlevelek, természetellenes rózsabimbó, cikornyás szár, műtüske — mindez hajlékony műanyagból. Tele van velük szerdán, szombatonként a nyíregyházi piac. Közvetlenül az élő virágok tőszomszédságában. De már nemcsak a piacot tarkítják (valójában csúfítják) ezek az „alkotmányok”, hanem a megyeszékhely nagyáruházait látogatók is beleütköznek. A Nyírfa Áruház előtti árus pavilon kirakatában is hasonló műanyag virágok „díszlenek”. Jó néhány háztartási boltunk pedig még hivalkodóan a kirakatba is teszi a valóságost oly annyira megközelítő műalmát, műkörtét, műnarancsot. „Az előszobaasztalon szépen mutat!” — kínálják a portékát az eladók. A trafikok készletét sem lehet kihagyni: az átlőtt szívű szerelmes jól megfér az aprócska műanyag tank, a gitáros dugóhúzó társaságában. Azt gondolhatják sokan, hogy mindenkinek magánügye, milyen tárgyakkal rendezi be a lakását. A giccsparádét felvonultatok még inkább ezzel érvelnek: ha ilyesmit keresnek a vásárlók, hát ők beszerzik akár ezt is! Megérteni meg lehet ezt az üzleti szemléletet, elfogadni már semmiképpen nem. Hiszen ha a piaci bazárosok valamivel színvonalasabb termékeket vonultatnának fel, bizonyára azt is ugyanúgy megvennék. De hogy az áruházaknak miért kell beállni a „művirágversenybe”, nem értem. Az ízlés nem egy végérvényesen kialakult emberi tulajdonság, hanem változó, sőt változtatható, formálható. Az eladott áruk mindenképpen vélemény- alkotásra késztetik a vásárlót. Jó lenne, ha az ízlés dolgában sem hagynák magukra az áruhalmazok fogyasztóit. Tudatosan úgy irányítanák a vásárlást, hogy ízlésesebb, jobb kivitelű, a kor követelményeit figyelembe vevő termékeket tartanának az áruházak, a boltok, a trafikok és egyszer talán a piaci árusok is. Tóth Kornélia ÚJ ÓVODA KÁLLÓSEMJÉNBEN Ötven gyermek elhelyezésére szolgáló új óvodát építettek Kállósemjénben. telünkön: csendes pihenő, ebéd után. Felvér/ziési| ^dofgq^l D