Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

1978. február 24.

KELET-MAGYARORSZÄG

3

Tervszerűen fejlesztik a vízgazdálkodást

Beszélgetés dr. Breinich Miklóssal, az OVH első elnökhelyettesével

A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben az első negyedévben hat darab nagy teljesítményű transzformátorállomás elektromos tekercseit készítik el. Szirmai István és Kardos Lajosné egy 63 ezer kVA 120 ezer voltos transzformátor tekercselését végzi. (E. E.)

ÚTON A MŰVELŐDÉSI AUTÓ

Vetítés a tanyán

Vízgazdálkodási feladatokra a tervezettnél közel 40 millió forinttal többet, 380 millió forintot költött az V. ötéves tervidőszak első két esztendejében megyénkben a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A Szamoson végzett nagy mederrendezés, a leveleki víztározó, a ven- csellői öntözőfürt, a Szamos menti öntöző főmű szerepel a nagyobb beruházások között. Ezeket is érintették azon a tárgyaláson, amelyen dr. Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal első elnök- helyettese egyeztette a vízügyi ágazat országos és megyei terveit a szabolcs-szat- mári vezetőkkel. A tárgyaláson elsősorban a közműves vízellátás és a szennyvízcsa- tornahálózat-építéssel foglalkoztak ' részletesebben. Ezekről kérdezte az OVH elnökhelyettesét munkatársunk is.

— A tanácsi vízgazdálkodási fejlesztések tervszerűen valósulnak meg Szabolcs- Szatmár megyében — mondta dr. Breinich Miklós. — Tavaly 5000 köbméterrel emelkedett a vizműkapacitás, 100 kilométernyi vízmű csővezeték készült el, a szennyvíztisztító kapacitás napi 700 köbméterrel emelkedett. Az ötéves terv első két esztendejében 434 millió forintot használtak fel a megyében ilyen célokra. Az idei terv 218 millió forint. Az a cél, hogy Szabolcs-Szatmárban is minden olyan elhatározott beruházás megkezdődjék, amelyet az V. ötéves tervre irányoztunk elő. Erre reális lehetőségek vannak.

— Kulcsfontosságú feladatok megoldásához is hozzálátnak 1978-ban. Ezek között a legfontosabb a megyeszékhely vízellátását távlatban is megoldó regionális vízmű. Hol tart a beruházás előkészítése?

— Tudjuk, hogy Nyíregyháza vízellátásában eddig csak átmeneti bővítések történtek, amelyek legfeljebb 1982-ig képesek megoldani a gondokat. A regionális vízmű beruházási programja elkészült. Tiszabercelnél tiszai vízkivételi" mű épül és távvezetéken szállítják a vizet Nyíregyházára. Ezzel a lakosság közműves vízellátását és az ipari fejlesztések vízügyi megalapozását egyaránt szolgáljuk. A terveket több

ütemre bontottuk és az a célunk, hogy 1982-re már az új rendszer 20 ezer köbméter vizet adjon Nyíregyházának.

— Hasonlóan nagyon sok pénzt igénylő beruházás a nyíregyházi szennyvíztisztító mű építése. Nem áthidaló, hanem távlatokban is helytálló megoldást kívánunk támogatni. Figyelembe vesz- szük, hogy az itteni beruházások révén a Tisza vízminőségét is lényegesen tudjuk befolyásolni. A nyíregyházi szennyvíztisztító mű beruházásainak elképzelései kirajzolódtak. Megvalósítása a következő ötéves tervben válhat reálissá.

— Különösen fontosak a több település vízellátását megoldó regionális vízművek. Ezek közül említeném a hajdúhadház—újfehértói regionális főművet, amely egy nagyobb beruházás része, s közreműködésével a megyében Geszteréd és Bököny már vizet kap, 1978 közepén pedig Ujfehértcn is megkezdődik az ideiglenes vízszolgáltatás. Hasonló, több nagy települést érintő vízműépítés zajlik Záhony térségében is, ahol most a bekötő vezetéket építik. Ez 1978 első felében készül el. Mándok és Tuzsér ugyanerről a rendszerről kap majd vizet 1980-ban.

— Szabolcs-Szatmár vízellátásának fejlesztése lényegében a jelenlegi középtávú tervben indult meg, de 1980- ban is csak a megye lakosságának fele jut vezetékes ivóvízhez. Mit jelent ez a fokozott ütem az OVH szempontjából?

— Korábban úgy tűnt, hogy Szabolcs-Szatmár közműves vízellátásában egy-két ötéves tervvel később kerül sor azokra a nagyszabású beruházásokra, amelyek most zajlanak. A nagyarányú iparosítás és Nyíregyháza rövid idő alatt, 100 ezres nagyvárossá fejlődése eredményezte azt, hogy a vízügyi beruházásokban is változtatni kellett az eredeti elképzeléseinken. Milliárdos összegekről lévén szó, ez nehéz. A közműves vízellátás és a szennyvízelvezetés szempontjából ezért Szabolcs-Szatmár megye most az OVH-nak is súlyponti területe, összességében két ötéves terv alatt reméljük elérni azt, hogy a megyei átlag az országos átlag körül lesz. Ebből az OVH

azt a szerepet vállalja, hogy a társulati úton megvalósuló vízműépítésekhez anyagi

és műszaki segítséget ad, másrészt a regionális vízműveket részben állami célcsoportos eszközökből valósítja meg, így a helyi fejlesztési kereteket egyéb vízmű- és csatornaépítésekre tudja

koncentrálni a megyei vezetés.

— Szabolcs-Szatmár hogyan illeszkedik az országos képbe a vízügyi ágazatban?

— A következő években a vízművesítésben eltűnnek a nagy különbségek. Figyelemreméltó például, hogy Nyíregyháza az idén kezdődő víztávvezeték-építéssel pontosan ugyanott tart, mint sok más nagyvárosunk, ahol régen van központi vízszolgáltatás. Ez azzal függ össze, hogy a helyi vízkészletek kimerülőben vannak. Általánossá válik, hogy 30—50 kilométerről távvezetéken szállítjuk a vizet. Ilyen helyzetben van már Kaposvár, Pécs, Tatabánya, Veszprém. Ezek a megoldások már az ezredforduló képét vetítik előre, amikorra olyan rendszer alakul ki a vízszolgáltatásban, mint az áramellátásban, azaz kialakul egy többé-kevésbé összefüggő országos hálózat. Hasonló az észak-magyarországihoz, amely Miskolctól Salgótarjánig összefüggő vízműrendszert alkot, beleértve a Mátra és Eger vízellátását is.

— Néhány éve hallottunk először a komorói kikötőépítés terveiről. Milyen stádiumban van ez most?

— Tanulmányok készülnek a komorói kikötőépítésre, a szolnoki kikötőbővítésre. Ezek nagyobb távlati elképzelés részei. Ismert a Duna— Tisza-csatorna terve, amelynek megvalósítása 15—20 éves távlatban reális, és az említett beruházások ez utóbbi révén lennének hasznosak. összefüggést lehet keresni a nagy európai víziúttal, az épülő Duna—Rajna—Maj- na-csatornával is. Ehhez azonban már most is van közelebbi kapcsolódás: folynak a dunai (nagymaros—gabcsi- kovói) vízlépcsőrendszer építésének előkészületei, amely a hatodik ötéves terv nagy vízügyi beruházása lesz.

Marik Sándor

" — így hosszában a vásznon, ide meg az ülések közé a többi. Vetítőgép, hangszóró, filmdoboz. No, meg is vagyunk. Hamar megy a be- pakolás, eleget csinálom.

Felberreg a mikrobusz motorja, és délután négykor elindul Nyíregyházáról a megyei könyvtár művelődési autója. Salamon Pál, a könyvtár gépkocsivezetője tizennyolcadik esztendeje járja a tanyákat a művelődési autóval. Ezen az estén a Tiszatelekhez tartozó Két- érköz felé vettük utunkat.

Lapátolták a havat

— Minden második csütörtökön megyek Kétérközbe. A hét elején kiküldőm a plakátot, azt kiteszik pár helyre, aztán aki akar, eljön az iskolába. Változó a létszám — van, amikor tizenöten ülnek a padokban, van, hogy nyolcvanan-százan zsúfolódnak be a terembe.

Befutunk Kétérközbe — ezt azonban csak tőle tudom meg: nem jelzi más a települést, mint az, hogy elszórt házak bukkannak föl a világító hómezőn a műút mellett.

— Ma már a legtöbb helyen jó az út. Tizenegyné- hány évvel ezelőtt még külön vállalkozás volt bejutni egy-egy tanyára. No. és kijutni ... Nem egyszer éjszakáztam a tanítónál, ha a hótól nem indulhattam vissza. Az is megesett, hogy vagy százméteres szakaszon a tanya kicsije-nagyja lapátolta a havat, hogy odajuthasson az autó, és ne maradjon el a vetítés.

Hosszú házsor lapul a hóban, fut a kocsi, megtorpan a bolt előtt. Idős férfi lép ki az ajtón. „Jó estét. Pali bácsi. Mozi lesz?” „Lesz. A plakát hol van? Itt szokott lenni a bolt mellett. Nem jött meg? Elküldtem.” „Én nem láttam. Ha jött vóna, én kikézbesítem ... De hát nem láttam.”

— A mindenit. Máskor is megesett már, hogy valahol elsikkadt a plakát. Ha nem saját kezűleg adom fel, el se hinném.

„Végigdudálom a tanyát..."

Hátborzongató vonítás vág a levegőbe. A kocsmaajtó kitárul az épület végében, részeg férfi nyomul ki rajta, markában egy vézna fekete kutya teste vergődik. A farkát fogja, lógatja. Röhögő társak lépnek utána, az ember megforgatja a kutyát, és nagy nehezen áthajítja a kerítésen. A nyomorult szűkölve elinal. A tréfára inni kell. Bezárul a kocsmaajtó.

— No, menjünk innen. Már sokan látták az autót, tudják, hogy vetítés lesz. Van, ahol végigdudálom a tanyát.

Az iskola eleven, még itt vannak a napközisek. A teremben, ahol vetítés lesz, gyerekek munkálkodnak. „Pénztárcát csinálunk, tessék megnézni!” — büszkélkednek. „A rakamazi ktsz- től kaptunk bőrhulladékot. Abból aztán sok mindent csináltunk már a gyerekekkel. Ilyentájt, estefelé már nemigen lehetne mással lekötni őket, mint efféle munkával. Háromnegyed hatkor, hamarosan, itt van a busz.” A tanárnő is Tiszatelekre megy haza, akárcsak a napközis alsósok jó része. Reggel héttől itt vannak a gyerekek — hosszúak a napjaik. Itt tanul Tiszatelek és tanyái minden alsó tagozatos aprósága, Teleken pedig a felsősök.

Kiürül a napközisterem, elmegy a busz. Salamon Pál barna köpenyt vesz magára, behordja a vetítőt, a hangszórót, a filmeket. A tanári asztal tetejére egy hokkedli kerül, arra a gép. A fekete tábla széle tenyérnyire kilóg a vetítővászon alól a szemközti falon. Surrog a kézi tekercselő, rohan a filmszalag

a vetítőorsóra. Egy-két gyerekfej bekukkant az ajtón.

— Hetente négyszer megyek vetíteni. Nyolc tanyám van — régebben háromszor ennyi is volt. Néha havonta se tudtam eljutni mindenüvé egyszer ... Megemelt fizetést kapok, meg nyolcvan forintot egy estére a mozisoktól és az egészségügytől.

.A nagy film előtt ugyanis egy f''•világosító kisfilmet is vetítek. A mai a vérnyomásról sz^i.

Leoltják a villanyt, teli a két padsor — zömmel gyerekek. Csöndben nézik a meglehetősen ósdi filmecskét, aztán síége, csaknem mindenki marad, egy-két tinédzser oson ki az előtérbe egy cigire, mert az így dukál.

„Tessék, Pali bácsi! Kettőt kérek.” „Hat forint, rendben.” A mozigépész pénztárossá alakul, sorra jár mindenkit, ötvenhat jegyet ad el. Aztán kezdődik az olasz krimi, van benne egy kis bunyó, egy kis móka. egy kis pucérság. A közönség előredőlve figyel. Csendben.

Nincs

közbekiabálás

— Tudja, én azt mondtam mindig: ha már „népművelünk”, hát kezdjük ott, hogy a teremben nem ülünk sapkában. Nem dohányzunk, nem szotyolázunk, nem vi- háncolunk, hogy a többit zavarjuk. És az az igazság, hogy nem is kellett ide fegyelmezés: értenek a szóból a gyerekek és felnőttek egyaránt. Ma már nem ülnek sáros lábbal a pad tetejére, nincs közbekiabálás és magolás ...

Vége a harmadik tekercsnek is. pillanatok alatt kiürül a terem, visszaviszi a széket, aki áthozott a szomszéd teremből. „Jó éjszakát, kezicsókolom, viszontlátásra. Pali bácsi.”

Visszakerül a helyére a felszerelés, a szemétkosárba dob néhány papírdarabot Salamon Pál, a film alatt ebédelt-vacsorázott, ma még nem volt rá ideje. Üres az iskolaudvar, tűnedeznek a csillagok, havazni fog, megenyhült a hideg. Távolba vesznek a lámpák az út mentén, a házak fényei pislákolnak.

Kilenckor érünk Nyíregyházára, a mikrobusz célja a könyvtár. Vezetője a sofőrök pihenőszobájában alszik, majd, mint már annyiszor. Otthona, Berkesz messze van, és holnap dolgozni kell.

Tarnavölgyi György

A nagyteremben megkezdődött a taggyűlés. A titkár hangja csendes monotonsággal szűrődött ki a bezárt ajtó mögül.

— Soká fog tartani, mert választás lesz — jegyezte meg Lajos bácsi, akivel kettesben maradtunk a titkári irodában. — Márpedig a választás el szokott húzódni. Ezt én már tapasztalatból tudom.

— Lajos bácsi régi párttag. — Itt voltam én már a megalakulásnál is 45-ben, mert a háborút hogy, hogy nem, de elkerültem. Talán az akkori főnököm intézte el egy-két pár cipővel. Mert az én szakmám cipész. A háború évei alatt Kisvárdán dolgoztam. Szóval, amikor a pártok alakulni kezdtek 45 tavaszán, már én is itthon voltam és részt is vettem benne, úgy is mondhatnám, alapító tag vagyok.

— Hát az bizony régen volt.

— Hajaj! Tudja, hány taggyűlést ültem én végig azóta? Dehogy is tudja. Én sem tudom. Meg senki, csak azt, hogy nagyon sokat. Szervezés, agitálás, gyűlés, gyűlés után, ez volt akkor az életem. 47-ben az elvtársak pártiskolára' küldtek, aztán

amikor elvégeztem, feljebb kerültem, a járási bizottsághoz munkatársnak.

— Az igazi munka még csak ezután kezdődött. Jött

az államosítás. A gépállomások létrehozása, aztán a tsz- szervezések. Hol volt akkor olyan, hogy 8 óra munkaidő stb. Ünnepnap vagy vasárnap, éjjel-nappal csak csináltuk. Sokszor úgy voltam vele, hogy még a dátumot sem tudtam, hányadika van.

— A járástól 56-ban jöttem haza Bércéire. Vigyázni kellett a falura, hiszen itt is voltak megtévedt emberek, nem is egy.

— Az egyik éjjel beverték az ablakaimat. Kimehettem volna, hiszen volt fegyverem, de hát minek. Mondtam az asszonynak, ne törődj vele, jó idő van még, nem fázunk meg. ö egyébként nem félt. 1947-es párttag, ott volt velem együtt mindenben. Megedződött. Inkább a gyerekeket kellett csitítgatni. Na, egyébként amikor a rend helyreállt, kérték ám a bocsánatot. Azt hitték, jön a megtorlás. Nekem viszont kisebb gondom is nagyobb volt, minthogy velük foglalkozzak.

— A járáshoz nem mentem vissza. Helyette azt az utasítást kaptam, hogy indítsam be a berceli téglagyárat. Nem volt könnyű feladat. Sok volt még akkor az okos ott is, és csínján kellett velük bánni. Aztán csak sikerült rendet teremteni. Az üzem beindult és mi két hét múlva téglát szállítottunk. Már-már azt hittem, itthon maradok a téglagyárban. Aztán kiderült, hogy korán álmodoztam. Az egyik nap jött az értesítés, hogy a vasúthoz küldenek szb-titkárnak. így kerültem Záhonyba.

— A vasútról talán csak annyit mondanék, hogy bizony az egy külön világ. Legalábbis akkor az volt. Ott

még a törvényt is másképp értelmezték sokszor. Szóval nem volt könnyű munka. De azért kihúztam 1970-ig. Akkor jöttem haza, de már mint nyugdíjas.

— Azóta itthon dolgozgatok. Már amennyit az egészségem enged. Egyébként a feleségem a gondnok a pártházban, de ha csak tehetem, én is itt tartózkodók legtöbbször. Ha kérik az elvtársak a véleményemet, vagy a tanácsomat, szívesen segítek. Aztán meg sok az ismerős, itt jobban összetalálkozunk és néha-néha elbeszélgetünk. Ügy, mint most is.

A nagyteremből mozgolódás hallatszott. Polák Lajos bácsi felállt, közelebb húzódott az ajtóhoz, hogy ha netán szükség volna valamire, kéznél legyen. Aztán már csak úgy állva mondta mintegy befejezve a beszélgetést:

— Az egyik ember élete így alakul, a másiké másképpen. Az enyém olyan volt, mint a szélforgó, belekerültem a sodrásba még az elején, aztán vitt arra, ahol éppen szükség volt rám.

Falcsik Ferenc

Szélforgó