Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-21 / 44. szám
2 kelet-magyarország 1978. február 21. „...törlik a testi fenyítést." LEVÉL NYOMÁN Á NYOLCADIKBAN Első olvasásra hihetetlennek tűnt a levél. Bár tudjuk, sok iskolában elcsattan egy nyakleves, tenyeres, a gyerekek a legritkábban kérnek védelmet. Az aranyosapáti iskolások igen. Név szerint felsorolták, melyik tanár milyen módon veri a gyerekeket. Az arány is meglepő, a sok drasztikus példa is... Szülőktől érdeklődtem először. Kétfelé oszthatók a vélemények. Kisebb részük Dobos Lászlónéval ért egyet, aki így fogalmazott: „Még én se vertem meg, hogy nyúlhatna más az én gyerekemhez.” A többség Lónyi Lászlóménak ad igazat, aki azt tartja, a mostani gyerekekkel igazán kesztyűs kézzel bánnak, régen még a tintatartó is repült... Ha úgy látja a tanár, hogy rossz a gyerek, verje csak meg nyugodtan. A tanárnak azonban ez tilos! Nem volt napirenden... Az iskolában elsőként Oláh Mihály igazgatót kérdeztem; mit tud arról, amit a gyerekek levelükben leírtak? Az igazgató (nem kevés erőfeszítéssel) higgadtan tiltakozott a kérdés ellen. — Nevelési módszereink közül törültük a testi fenyítést. Az azelőtti időkről nem kívánok szólni, csak arról, amióta én vagyok az igazgató. Második éve. Ez idő alatt ez a téma nem volt napirenden, kivéve azt a bizonyos peres ügyet. Az a bizonyos ügy már a bíróságon van. Arról van szó, hogy egy gyerek órán sérülést szenvedett. Kificamodott ujját kórházban ápolták. A szülők nem nyugodtak bele, hogy véletlen baleset lett volna. A tanárt, dr. Balogh Györgyöt szándékossággal vádolják. Az iskolában a kisfiú visz- szatérése után bizottság rekonstruálta a cselekményt. Tagjai megállapították, hogy a tanár vétlen. Az igazgató ezt így foglalta össze: „Egy játékos mozdulatot tett a kolléga, erre reagált a gyerek.” Döntés azonban nem született, el se marasztalták, fel se mentették a tanárt. Miért? — kérdeztem az igazgatót. A válasz így hangzott: „A bíróság ítéletét megvárjuk, addig a felelősségre vonást felfüggesztettem.” A bizottság jegyzőkönyvet készített. Szerettem volna megnézni — nem kaptam meg, állítólag nincs belőle iskolai példány. Ezután szerettem volna bemenni néhány osztályba, sorra kérdezni a gyerekeket a hozzánk érkezett levélben közöltekről — erre az igazgatótól ngm kaptam engedélyt. Végül megengedte, hogy egy tanár jelenlétében kérdéseket tehessek fel a nyolcadikosoknak. Tenyeres, kör- mös, nyakleves Először azt kérdeztem: kit szoktak otthon megverni? Az osztály fele jelentkezett. S az iskolában kikapott már valaki a tanároktól? Egy ideig laposan pislogtak egymásra, nem hitték, hogy valaki erre a kérdésre választ vár. Félénkségük fokozatosan oldódott, s végre felemelkedett az első kéz. Utána egyszerre kettő, s végül valamennyi. Egyre kevésbé zavarta őket, hogy jelen van Csonka L ászióné tanárnő, láthatóan nem féltek tőle. íme a felsorolások lényege: „A tanár nénik inkább csak egy szelid nyaklevest adnak, ritkán. A tanár bácsik jobban verekszenek, van, aki két gyerek fejét összeüti, hogy jó nagyot szóljon. A leggyakoribb a tenyeres, a kormos — vonalzóval, s ennek a változata, a fenekes. Gyakori még a „koki” — a „barackhoz” hasonlít, csak keményebb. Van, aki a klasz- szikus pofont kedveli. A fülest nem kézzel adják, hanem mutatópálcával, s van egy mogyorófapálca is, aminek gömb van a végén. Az okok? Beszélgetés órán, rendetlenkedés szünetben. „Nem nyilatkozom..." Négy név hangzik el a kérdésre: kiktől nem kaptok ki? A négyből három megegyezik a levélben írottakkal. A legtöbb pofon oroszórán hangzik el, de félnek a fizikaórától is. Csonka László- nét kérdezem: mi a véleménye? — Az, hogy sajnos, a gyerekek nagyrészt igazat mondanak ... És az orosztanár mit szól a „lista vezetéshez”? Marofka Imrét kihozza sodrából a kérdés. — Nyakoncsapom én akármelyiket. Mert szeretem, de nem töröm el a kezét... A fizikatanár, Benkő Zsigmondi annyira „sietett”, hogy csak futtában vetette oda a folyósó végéről: „Nem nyilatkozom.” Más tanárokkal se volt nagyobb szerencsém, nem kaptam egyértelmű válaszokat. Dr. Balogh György volt igazgató, a peres ügy szereplője elmondta, hogy tizennégy évi igazgatóskodása alatt ilyen téma soha nem volt napirenden. Ezután Oláh Mihály igazgatót kérdeztem: mit szól a nyolcadikosok válaszaihoz? Miután még egyszer visszahívta Csonkáné tanárnőt — tanúskodni az osztályban történtekről —, így felelt: — Akiket a gyerekek így „kihoztak”, nos, többé-ke- vésbé valamiben igazuk van. Abban már túlzás van, hogy ez rendszeres volna. Csak alkalomadtán... — Minden körülmények között szándékozom ezzel az üggyel foglalkozni. De egy kérdésem nekem is van: nem derül-e ki a magukhoz érkezett levélből, hogy tanári fel- bujtásra született? A levélből nem derült ki. Csak kétségbeesés volt benne a megalázó nevelési módszerek miatt. A felbújtást elképzelni is nehéz, mert akire a tanárok gyanakszanak, egyik „vezetője” a gyerekek verekedési listájának. Más azonban kiderült az igazgató és a nevelők kérdéseiből. „Két tanár majd megeszi egymást” — mondta az igazgató, ellenségeskedés, viszálykodás mérgezi a levegőt. Csak alkalomadtán... A levél nyomán kiderült: az aranyosapáti iskola levegőjét nem csak a nevelők mogyorópálcája kavarja. Egyenes beszéd helyett túl sok volt az óvatoskodás. Az igazgatót a tényéknél is jobban izgatták a formaságok: ki írhatta a levelet, ki ösztönözte? Olyan engedélyeket kért az újságírótól — például iskolalátogatásit —, amelyeket rendelet nem ír elő. Az iskola belső ügyeiről felettesei tudta nélkül csak úgy beszélt, ha legalább utólag nyilatkoztatási engedélyt szerzek. Mindezek miatt sem vagyok nyugodt a gyerekek további sorsa felől. Annál is inkább, mert közben kiderülhetett: hiszek a gyerekeknek. ★ Még nyomdába sem adtuk a cikket, amikor nevelők aláírásával levél érkezett az iskolából. Tiltakoztak a gyerekek válaszai ellen, illetve azért, hogy nem adtuk át nekik a gyerekek levelét. Tiltakozásuknak ime helyt adunk, de ez a tényeken mit sem változtat. Baraksó Erzsébet Több vadat exportáltunk Jelentősen emelkedett az előző évekhez viszonyítva megyénkben a lőtt és a befogott vadak mennyisége. A 38 vadásztársaság 1976-ban még csak 25,6 kilogramm vadhúst „termelt” száz hektárról, tavaly már 30 kilogrammot. Az 1976-os 17 ezer fácán helyett a múlt évben már 22 ezer darabot értékesítettek a MAVAD-on keresztül a nyugati országokban. A lőtt őzek száma is emelkedett: 1184 darabot adtak át a megyéből a vadászok. 1977-ben összesen 124 ezer kilogramm vadhúst termeltek a megyében. Belföldi értékben ez 13 millió forintos forgalom vadásztársaságainknak. Az exportált lőtt őzért, szarvasért, vaddisznóért, fácánért, nyűiért és az élő nyúlért. fogolyért a népgazdaság jóval nagyobb értékű valutához jutott, mint az előző években. Népdalgvűjtií citerások A Kis Túr citeraegyüttes 1975-ben alakult Túristván- diban. A többségében KISZ- tagokból álló csoport arra vállalkozott: felkutatják és ápolják a hagyományokat. Több száz népdalt gyűjtöttek Jenei Lajos pedagógus vezetésével. s a helyi ünnepi fellépések mellett 1976-ban részt vettek a jánkmajtisi népzenei találkozón. Tavaly műsoruknak tapsolhatott a nyírbélteki fesztivál közönsége. A Lengyel Pál. Mandics Illés, Tóth András. Dobos Sándor, Komár István, ifjú Romár István, Komár Csaba és Jenei Lajos alkotta együttes most ismét Nyírbéltekre készül. Verseny mezőgazdasági szakmunkástanulóknak Kulturális vetélkedőre készülnek ezekben a napokban megyénk mezőgazdasági szakmunkásképző intézeteinek tanulói. Március elején bonyolítják le az iskolai versenyeket, amelyeken minden osztály ötszemélyes csapattal indul. A vetélkedő résztvevői számot adnak kül- és belpolitikai tájékozottságból, irodalomból. történelemből, a versenyre készülve megismerkednek megyénk nevezetességeivel. A megyei tanács illetékes osztályai, továbbá állami gazdaságok és termelőszövetkezetek ajánlottak fel értékes díjakat a vetélkedő győzteseinek. A döntőt a megyei művelődési központban március végén tartják. Csavargók a bíróság előtt Visszaesőként elkövetett köz- veszélyes munkakerülés bűntette miatt állt a bíróság előtt az egyébként életerős, egészséges Szalontai Adám vasmegyeri lakos. Szalontait már több esetben büntették különböző bűn- cselekmények miatt. Legutolsó büntetését csavargó, munkakerülő életmódjáért kapta. Amikor börtönbüntetéséből szabadult, rövid időre munkát vállalt. A vidéki életmódot nem kedvelte, beutazott Nyíregyházára, ahol ideje nagy részét csavargással. italozással töltötte és másoktól kért pénzből tengette életét. Ha kedve támadt, csak annyit dolgozott, ami a napi italozását fedezte. Szállásgondjait úgy oldotta meg. hogy éjszakánként a Petőfi tér bokraiban aludt, vagy a közeli bérházak pincéiben húzódott meg. Mivel korábbi büntetései sem hozták meg munkakedvét és italozó, csavargó, züllött életét sem volt szándéka megváltoztatni, ezért az összes körülmények figyelembevételével a bíróság Szalontait jogerősen 8 hónapi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Hasonló vád érte az ugyancsak csavargó, munkakerülő életmódot folytató Seres Lajos ózdi lakost is, aki korábban már öt hónapig volt a börtön lakója. Seres a börtönből való szabadulása után egy ideig a börtönben keresett pénzéből élt, ez azonban hamar elfogyott, ezért visszatért csavargó, munkakerülő életéhez. A nyíregyházi MAV-állomás környékén és a sóstói erdőben töltötte éjszakáit. állandó bejelentett lakásán nagyon ritkán tartózkodott. Italozó életmódja hatására bűncselekmény elkövetésétől sem riadt vissza. Az elmúlt év augusztus 10-én megjelent P. Károly nyíregyházi lakásán alkalmi munkavállalás színlelésével. Egy óvatlan pillanatban, kihasználva P. Károly figyelmetlenségét, az udvaron levő kabátjából ellopta annak pénztárcáját 1340,— Ft-tal. A lopott pénz csakhamar italra változott, amit Seres rövid időn belül leengedett a torkán. Seres Lajost a bíróság visszaesőként elkövetett közveszélyes munkakerülés és lopás bűntette miatt találta bűnösnek, amiért jogerősen 10 hónapi szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Haj, nehéz az élet falun a legényembernek. Nem találni valamire való lányt, meg kell hát várni a nyár végét, akkor jönnek a diáklányok barackot és egyéb gyümölcsöt szüretelni, közülük lehet választani — alkalmi partnert arra a két-három hétre. S ennek emlékénél lehet majd melegedni, a téli napokon. Ha mégse sikerülne, hát akkor lehet inni, inni és berúgni, mint a csacsi, ilyenkor neki kell vágni az éjszakai országúinak, motorral száguldani, dülöngélve, a felezővonallal „incselkedve” mindkét oldalról, és végül (a bűn elnyeri méltó büntetését!) a közlekedési rendőrség „ügyfelévé” válni, mindeközben pedig szerezni egy tanulságot: „nem mindig papsajt!” avagy minden lány szereti ugyan, ha szépeket mondanak neki, de nem mindegyik dől be a klisével gyártott szövegnek, mert vannak köztük értelmesek, önérzetesek is. Némi iróniával így lehetne összegezni a Cigánykerék című tévéfilm tartalmát, amin a témát és a mondanivalót együttvéve szoktuk érteni. Nem mintha lenne minden filmnek mostanában mondanivalója. (No de akkor mi végre csinálják ezeket? — kérdezhetné bárki. Ez azonban más téma, nem ennek a recenziónak a tárgya.) Ebben a tévéalkotásban se igen találni ilyet, vagy ha igen, akkor olyan parányi, halvány közhelyet, hogy észre se venni. Igaz, hogy mély eszmei mondanivaló nélkül is lehet szórakoztatni, szórakozni, ha egyébként gördülékeny a mese, fordulatos a cselekmény, de még ekkor is lennie kell egy olyan magnak, ami megragad az ember gondolataiban. Ebben a tévéjátékban a történet nemhogy gördülékeny lenne, hanem vonszolódik, a fordulatok pedig álfordulatok. Azt is lehetne mondani, hogy az egész egy életképsorozat, lazán fűzve. Főképp az tartja össze, hogy egy filmszalagra vágták össze őket. A laza jelzőn külön hangsúly van, mert számos képsora túlnyújtott, pepecselő. Az egész filmben nincs lüktetés, ritmusában nincs életerő. Enervált. S ez a film fiatalokról szól. Ilyenek lennének? Aligha. Azt sem hihetem, hogy ezzel a ráérős tempóval (tempótlan- sággal) a nyári „lötyögés”, a pihenés légkörét akarták elővarázsolni a film szerzői. Inkább arról lehet szó, hogy elfeledkeztek Arany János intelméről: „Nem a való az, hanem annak égi mása. Amitől függ az ének varázsa.” Az idézet talán pontatlan, de így is kifejezi a lényeget; azt hogy azéletet nem másolnia kell a művésznek, hanem sűríteni és a lényegét kivonni, s azt újrateremtve visszaadni. Terjengős, szétfolyó ez a film, több felesleges szálat, eret vesz fel és keres nekik valamilyen megoldást. Más oldalról viszont túlontúl takarékos. Katáról például jóval kevesebbet tudunk meg, mint az ő meghódítására törő Gáborról. A film még Révészt is aprólékosabban jellemzi, mint Katát, aki pedig a második legfontosabb figura. Ez az aránytévesztés rcfás vonatkozásban is jelen van a filmben. Seregi István A RADIO MELLETT Népművelő diákok A második népművelési tagozatos osztály végez idén a Fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban. A környező községekből bejáró tanulók lakóhelyük kulturális munkájából is kiveszik a részüket. Bodnár Ilona negyedikes túristvándi gimnazista egy éve irányítja a Mozaik ifjúsági klubot. A 32 KISZ- fiatal most a farsangi jelmezbálra készül. Zenehallgató gyerekek a megyei könyvtárban. A kor szellemét és légkö rét, „a kisember tehetetlen téblábolását a háborús idők viharaiban” többé-kevés- bé sikerült ugyan felidéznie Dalos György Nagyapa és a világtörténelem című dokumentumjátékának. Igazi drámai produkcióvá azonban nem kerekedett. (Pedig a témájában erre érdemes, jól megszerkesztett dokumentumjáték iránt tajgn támaszthatunk ilyen igényt is...) Elsősorban azért, mert a héhány — önmagában bármily sokat mondható — nagyapai levélidézetből, sajtócikkből, jelentésből és egy-két versből összeállított korfestő montázsnak nem volt cse- lekménymagva. A hangképek nem annyira folyamatot, mint inkább tablót jelenítettek meg. A kommentár néha nagyon eluralkodott a levéldokumentumokon: a szerző szólt inkább az utóbbiak helyett. A Rádiószínház múlt heti bemutatójaként csütörtökön elhangzott dokumentumjáték 1914 júniusátó novemberéig idézte Berliner Ármin, a budapest kistisztviselő sodródását i történelmi időkben. Ferem Ferdinánd meggyilkolása az ultimátum, a hadüzene és saját bevonulása is kizárólag egyetlen szempontból, a családi élete kereteinek szükségszerű megváltozása tekintetében érdekli. Számára egyetlen társadalmi kötöttség létezik: a család. Milliókéhoz hasonló naivitásában, kezdeti lelkesedésében azonban már ott van a későbbi bizonyossággá váló sejtelem: a kezdődő háború nem lesz sétagalopp. A 71-es trencsényi gyalogezred katonája a frontra indulás előtt lírai hevületű, türelmetlen levélben bécsi találkozást kérve a feleségétől, már rájött, hogy a háborúval valami jóvátehetetlen történt az ő életében is. A frontról küldött november 11-i levelében milyen sokat mondó ez a lakonikus közlés: „... értesítlek, hogy még életben vagyok ...” Mindez arra utal, hogy a dokumentumjátéknak volt megszívlelni való mondanivalója. Kár, hogy a drámai forma választása nem volt túlságosan szerencsés. Több korjellemző részlet (jelentések, hirdetések, egykorú viccek és a nagymama tömören is rendkívül plasztikus bemutatása) is emlékezetesebb maradt a műsorból. Dicsérhető a zenei aláfestés. A rendező Pós Sándor jó tempót diktált a produkciónak. Merkovszky Pál
