Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
1978. február 19. KELET-MAGYARORSZÁG 15 ril KeletIragyarország [képek I Bakóné tanító néni N em hiszem, hogy lenne az országnak olyan része, ahol ne élnének egykori tanítványai. olyanok is, akik már nyugdíjasok és csak halványan emlékeznek a régi mátészalkai elemi iskolára, az egykori tanítókra, nevelőkre. Fogalommá vált a neve, mert ha a városba vetődő öregdiáknak új utcaneveket mondanak, nem érti: de ha negyven év múlva kerül haza és úgy mutatják meg neki az irányt, hogy a ..Bakóné iskolájától balra..." — azonnal tudja, merre kell mennie. Nemzedékeket oktatott a betűvetés tudományára. Most temettük, élt 80 évet. (nyéki) Fogadóóra. Dr. Csatáry Ernő, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára február 20-án, hétfőn délelőtt fél 9- től fél 11-ig fogadóórát tart hivatali helyiségében. Árvízvédelmi készültség a Tiszán Dolgoznak a jégtörők, megkezdődött a lassú apadás Továbbra is tart az első (okú árvízvédelmi készültség a Kocsordnál 514 centiméterrel tetőző Krasznán. Ugyancsak tovább dolgozik a Tiszán a tiszalöki vízerőmű védelmét ellátó négy jégtörő hajó. Az Eszak-magyaror- szági Vízügyi Igazgatóság jégtörői péntek estig már Vencsellőig megtisztították a folyómedret. A Tiszán a dombrádi, mértékadó vízmérce pénteken még áradást jelzett, ezért — tekintettel a kialakult jéghelyzetre — a Veresmart—Nagyhalász közötti X-es számú és, a Nagyhalász—Vencsellő—Búj közötti Xl-es számú árvízvédelmi szakaszokon első (okú készültséget rendelt el a Fel- ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A kialakult jégtorlaszok a péntekről szombatra virradó éjszaka megmozdultak, s ennek következtében megkezdődött a lassú apadás. Aranylakodalom Bujon Kedves családi ünnepségen köszöntötte az aranylakodalmát ünneplő Lencsés Jánost és Révész Honát Búj, Petőfi utca 70. szám alatti lakásán fia és családja, két unokája és egy dédunokája február 18-án. Filmek a VIT-ről A világifjúsági találkozókról készült, illetve azokkal kapcsolatos filmeket vetítenek február 21-én délután öttől a megyei könyvtár előadótermében. A filmek után dél-amerikai zenével ismerkedhetnek a résztvevők. A rendezvényt a VIT-vetélke- döre készülő fiataloknak a megyei tanács VIT-klubja szervezi és mindenkit szeretettel várnak a keddi filmvetítésre. Vásárnaptár: február 30-án, uétföta Tiszavasváriban országos állat- és kirakodóvásár. Február 36-án, vasárnap Nyíregyházán autóvásár lesz. Szundizók (Elek Emil felvétele) Folytatódnak a falu- és városkörzeti gyűlések Február 20-án, hétfőn 17 órakor Nyirgelsen, Bátorliget-Ujtanyán, Nyírgyulajon, Balsán, 17 óra 30 perckor Mérken, Nyírparasz- nyán, Nyírderzsen, Paposon, Nagyecseden, Aranyosapátiban, Márokpapiban, Olcsván, Gerge- lyiugornyán, Szatmárcsekén, Anarcson, Dombrádon, Petnehá- zán, Kéken, Timáron. Tiszada- dán, február 21-én, kedden 14 órakor Rakamazon, 17 órakor Nyírbogát-Szalmapusztán, 18 órakor Tiszakanyáron, Nagyecseden. Berkeszen, február 22- én, szerdán 18 órakor Nagyecseden, Szamostatárfalván, Uj- dombrádon, Penyigén, Beregsu- rányban és Tarpán, február 23- án, csütörtökön 18 órakor Gulá- cson, Tivadaron, Komoron, Porcsalmán, Fábiánházán és Mária póeson, február 24-én, pénteken 18 órakor Fábiánháza-Előteleken. Nyírpilisen, Kislétán, Csengerben, Mándon, Nyírtasson, Beregdarócon, Csarodán, Keme- csén, Dombrád-Kistiszaháton, Tuzséron, február 25-én, szombaton 17 órakor Bátorligeten, február 26-án, vasárnap 9 órakor Nagycserkeszen, 17 órakor pedig Fényeslitkén lesz falugyűlés. Folytatódnak a városkörzeti gyűlések is. Február 20-án, hétfőn Mátészalkán, az AFÉSZ- klubhelyiségben 17 órakor, az ISG gyáregységében és az Ecse- di úti telepen, valamint Ny íregyháza-Vajda-bokorban 18 órakor, február 21-én, kedden Nyíregy- háza-Borbányán, a művelődési házban 18 órakor, február 27-én Nyíregyháza-Manda-bokorban, a művelődési házban 18 órakor tartják meg a városkörzeti gyűlést. Közel négymilliót ér a lottóötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten öttalálatos szelvény 1 darab volt. Nyereménye 3 850 951 forint. Négy találatot 79 fogadó ért el, nyereményük egyenként 48 746 forint. Három találat 7531 fogadónak van, nyereményük egyenként 511 forint. A két- találatos szelvények száma 234 162 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kirándulásért — Hég keresik a kilenc bányászt Dr. Kapolyi László kormánybiztos tájékoztatója a tatabányai mentés alakulásáról Dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes, a tatabányai bányaszerencsétlenség okainak kivizsgálására alakított kormánybizottság vezetője szombaton reggel tájékoztatott a 12/a aknában a szombatra virradó éjszaka végzett mentési munkák állásáról. — Az éjszakai órákban is változatlanul nagy erővel folytatták a küzdelmet a bányamentő rajok és az aknaüzem dolgozói az omlás mögé került kilenc bányász felkutatására. A rendkívüli erőbevetést igénylő munka sajnos eddig még nem jár eredménnyel. A robbanás és az omlás miatt felhalmozódott nagy mennyiségű kőzet-, szén- és agyagtömegen eddig még nem tudtak áthatolni. Ezért a szombat reggeli óráktól új módon próbálnak célhoz jutni. Az omlásos szakaszt megkerülve a robbanás által egyrészt kevésbé összezúzott, viszonylag ép szénfalon át egy kisebb szelvényű vágatot képeznek ki. Remélik, hogy “Wen a vágaton át gyorsabban elérhetik szerencsétlenül járt társaikat. Ugyanakkor megkezdték az előkészületeket arra. hogy egy másik irányból is megközelíthessék a frontfejtésnek azt a részét, ahol a bentrekedteket sejtik. Dr. Kapolyi László elmondta, hogy a mentés műszaki feltételeit tovább javították. Műszerekkel állandóan ellenőrzik a bányatérség levegőjének összetételét. A veszélyeztetett hely légcseréjét sikerült oly mértékben tökéletesíteni, hogy már nincs metán és szén-monoxid a levegőben. Így a bányamentők most már a mozgásukat gátló mentőkészülékek és védőálarc nélkül dolgozhatnak. Ez valamivel gyorsítja előrehaladásukat. Ugyanakkor változatlanul nagy erőfeszítést kíván az a körülmény, hogy a kibontásra kerülő anyagot több száz méter hosszan szinte kézről kézre adva kell a helyszínről elszállítaniuk. Biztonsági okok miatt ugyanis az égés? bányát áramtalanítot- ták, így nem használhatják a munkát könnyítő és gyorsító gépeket, szállítóberendezéseket. Dr. Kapolyi László kormánybiztos tájékoztatójában hangsúlyozta: a tatabányai és az oroszlányi bányamentők az aknaüzern dolgozóival együtt — mintegy 160-an — változatlanul áldozatkész helytállással teljesítik a rájuk bízott nehéz feladatot. munka Már harmadik szabad szombatjukon dolgoztak a nyíregyházi gyors- és gépíró iskola második osztályának tanulói az almatárolóban. Az eddig keresett 4500 forintból négynapos dunántúli körútra mennek májusban. A tanulók a szalagoknál az exportalmát csomagolták. Szalagavató. Február 18-án a Mátészalkai Gépészeti és Gyártástechnológiai Szakközépiskola 37 negyedikes diákja tűzte fel a maturandust jelképező szalagot a kabátjára. Az érettségi előtt álló diákok legtöbbje az ipari üzemekben helyezkedik el szakmunkásként. a többiek műszaki főiskolákon, egyetemeken szeretnének továbbtanulni. Kertbarátok a mezőgazdasági könyvhónapról Ünnepi megemlékezésen találkoznak a ..Nagy Sándor” kertbarátklub tagjai Tuzséron a művelődési házban február 21-én. Szántó Csaba és Vajda György, a NYÍRKERT főmérnökei tartanak előadást, melyet könyvvásárral egybekötött kiállítás zár. „Alkotó ifjúság” kiállítás Az „Alkotó ifjúság" pályáOlcsóbb és jobb színes fényképek Korszerűsít a Forte-gyár Korszerűsíti technológiáját a Váci Forte Gyár budapesti laboratóriuma. A színes képek nagyítását, minőség szerinti osztályozását automaták végzik, s nagy teljesítményű vágógépek, film- és papírhívók gyorsítják a munkát. A képeket — hasonlóan a nagy fotókultúrájú országok laboratóriumaihoz — fehér keret nélkül. lekerekített széllel, selyemraszter felületű, műanyag bázisú papíron nagyítják 9x9 és 9x13 centi- méteres méretben. A korszerűsítéssel lehetővé vált, hogy a Forte-negatívról készülő színes nagyítások árát április elsejétől — az említett méretekben — nyolc és tíz forintról egységesen hétre mérsékeljék. Az ár- csökkentéssel a Forte a színes fotózás részarányának a javítására törekszik, ■ amely hazánkban mindössze 15 százalék. Havas játékok Szánkózásban, „havasfutásban" és hóemberépítésben mérték össze erejüket február 17-én Nyíregyházán a kisdobosok és az úttörők a sóstói erdőben. Közel nyolcvan gyerek vett részt a vidám havas játékokban. A szánkóversenyben a 2-es, a 3-as, a 4- es és a 9-es iskola pajtásai bizonyultak a legügyesebbnek. Sok derűs percet jelentett a hóemberépítés, ebben a 9-es és a 2-es iskola tanulói jeleskedtek. zat körzeti kiállítása február 20-tól 25-ig a Tuzséri Általános Iskolában lesz, ahol tíz község úttörőinek és KISZ- eseinek munkáit tekinthetik meg a látogatók. A Láma a KEMÉV-nél Temperamentumos délamerikai zenéjével a Láma együttes nagy sikert arat az ország minden ifjúsági klubjában és művelődési házában. Február 20-án a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat ebédlőjében lépnek fel. Csúszós járdák ötven A mentők a múlt éjszaka 12 embert szállítottak a megyei kórházba lábtöréssel, és már ötvenhez közelít az elmúlt három nap baleseteinek száma. Elsősorban az idősebb embereket ért baleset. A hirtelen sokszorosan emelkebaleset dett kéz- és lábtörések egyúttal arra figyelmeztetnek: fokozott gondossággal közlekedjünk, még gyakrabban tisztítsuk a járdákat. A közúton — néhány kisebb koccanástól eltekintve — nem történt jelentős baleset. Február 19., vasárnap KRÓNIKA ZSUZSANNA NAPJA A Nap kél 6 óra 44 perckor — nyugszik Í7 óra ÍJ perckor. A Hold kél 13 óra 57 perckor — nyugszik 4 óra 16 perckor. Százötven évvel ezelőtt. J 1828. február 19-én született I és 74 éves korában. 1902-ben j halt meg Ludwig Kugel- mann német forradalmár. | orvos, Marx és Engels hűséges barátja. Az ismeretség egész fiatalon kezdődött, mivel Kugelmann 1848—49-ben Düsseldorfban részt vett a német forradalomban. Aktív, tevékeny tagja volt az 1. Internacionálénak is és 1862—74 között sűrű levélváltásban állott Kari Marxszal: segítette őt A tőke kiadásában és terjesztésében is. A bensőséges, elvtársi viszonyra jellemző az a levélrészlet. amelyet Marxnak Londonból 1870. december 13-án intézett Ludwig Ku- gelmannhoz a németországi Hannoverba: Kedves Kugelmann! Hosz- szú hallgatásomat azzal kell magyaráznom, hogy e háború alatt (Marx itt az 1870— 7l-es porosz—francia háborúról beszél), amely a Főtanács külföldi levelezőinek zömét Franciaországba vonta. csaknem az egész nemzetközi levelezést nekem kell végeznem, ami nem csekélység. Ezenkívül a ..postai szabadság” mellett, amely most Németországban és kivált az Északnémet Szövetségben. ..leges»- legkiváít” pedig Hannover- ben uralkodik, veszedelmes — nem számomra ugyan, hanem azok számára, akikkel Németországban levelezem —. ha megírom nekik nézetemet erről a háborúról .. . 1978. február 20.. hétfő ALADÁR NAPJA A Nap kél 6 óra 42 perckor — nyugszik 17 óra 15 perckor. A Hold kél 14 óra 54 perckor — nyugszik 4 óra 55 perckor. Kilencven évvel ezelőtt. 1888. február 20-án született — és 60 éves korában. 1948- ban halt meg — Georges Bernanos francia regényíró és esszéista. Iskoláit a jezsuitáknál, majd egy másik egyházi gimnáziumban végezte: az érettségi után a katolikus intézetben szerzett jogi és irodalmi diplomát. Az első világháború alatt önkéntesnek jelentkezett, s többször megsebesült. Leszerelése után biztosítási ügynökként dolgozott. A spanyol polgárháború idején előbb a franeóisták oldalára állt. majd ellenük fordult. Szenvedélyesen szembeszállt a müncheni megalkuvással, a Hitlernek történt angol, illetve francia behódolással is. 1938-ban Paraguayba, majd Brazíliába emigrált, s itt írta meg hazafias, az ellenállásra buzdító, náciellenes tanulmányait, cikkeit. Zseniálisan értett a gyakran detektívtörténetre emlékeztető cselekménybonyolításhoz, s legnagyobb ellenségének .,az embert belülről, rákként felfaló közömbösséget” tekintette. Hatása érezhető volt az 1930-as években Magyarországon kialakuló antifasiszta neokatolikus mozgalomra is. |Í|||ÍÍÍÍ:: Várható időjárás ma estig: kevés felhő, havazás nem várható. Élénk, időnként erős. a Dunántúlon viharos északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz X. mínusz 6 fok között. Havas ágak alatt. (Elek Emil felv.)