Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-02 / 28. szám
8 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. február 2. STRASBOURG: Műkorcsolya és jégtánc EB Kedden megkezdődött a franciaországi Strassbourgban a műkorcsolyázó és Jégtánc Európa- bajnokság. Az első napon a párosok mutatták be rövid programjukat. A mezőnyből a várakozásnak megfelelően kiemelkedett a szovjet Irina Rodnyina Alekszandr Zajcev kettős, a pontozóktól meg is kapták az „álom’ 6-ost. A 28 éves moszkvai Rodnyina biztosan halad pályafutása tizedik Európa-bajnoki címe felé. A páros műkorcsolyázó EB állása a rövid program után: 1. Rodnyina, Zajcev (szovjet) 9 hsz., 42,44, 2. Mager, Bewers dórii (NDK-beli) 26 hsz., 39,28, 3. Baess, Thierbach (NDK-beli) 27 hsz., 39,24 pont. Sorokban A hollandiai Wijk aan Zee-ben a 10. forduló játszmáit rendezték meg a nemzetközi sakk nagymester! tornán. A magyar Por- tisch Lajos a holland Soson-nal játszott és biztosan győzött. Por- tisch az utolsó forduló előtt egy ponttal vezet, tehát vereség esetén is első, igaz, akkor holtversenyben. A torna élcsoportjának állása: Portisch 7,5, Korcsnoj 6,5, Andersson 6, Ree és Timman 5,5—5,5 pont. A hét végén a sóstógyógyfürdői uszodában rendezik meg az úttörő és gyermek korcsoportos úszók területi seregszemléjét. A nyíregyháziak ellenfelei a Központi Sportiskola, a Budapesti Volán SC, a Budapesti Építők SC, a Székesfehérvári VSC és a Debreceni VSC úszói lesznek. Az igazi úszócsemege külön érdekessége, hogy egy-egy versenyző a váltószámmal együtt Csak három számban indulhat. Elkészült az országos középiskolai Kosárlabda Kupa középdöntőjének sorsolása. A megyénk színeit képviselő Nyíregyházi Széchenyi DSK női csapata a Debreceni Csokonai DSK-val játszik február 22-én hazai pályán, március 1-én pedig idegenben. A Nyíregyházi Krúdy DSK fiúegyüttese a Salgótarjáni Gimnáziumi DSK-val került szembe. A két csapat a mérkőzések időpontjában még nem egyezett meg. A győztesek az országos elődöntőbe kerülnek. A Tiszavasvári Lombik SE-nél megalakult a sakkszakosztály. Régi vágyuk teljesült ezzel a sakkrajongóknak, akik korábban az egyéni versenyeken szerepeltek igen jól. A Lombik SE versenyzői indulnak a megyei sakkcsapatbajnokságban is. A Nyíregyházi Városi Tanács KISZ-szervezete az „Edzett ifjúságért” tömegsportmozgalom keretében asztalitenisz-versenyt rendezett 64 résztvevővel. A több, mint két hónapig tartó verseny- orozaton férfi egyéniben Szabó loltán, női egyéniben pedig Ocs- ;ay Erzsébet győzött. A mátészalkai iárási labdarúgó-szövetség elkészítette az I. és II.‘ osztályú bajnokságok tavaszi sorsolását. Az I. osztályban március 26-án lesz a rajt: Gyűrtelek —Ópályl, Nyírmeggyes—Kocsord, Porcsalma—Nagydobos, Szamos- angyalos—Nyírparasznya, Vaja— ököritófülpös, Fábiánháza— Mérk, Rohod—Jármi mérkőzésekkel. A II. osztály első fordulóját — Tyúkod II.—C’senger- újfalu, Nyirkáta—Szamosbecs, Űr—Szamosszeg — április 30-án rendezik. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés : Debreceni VSC—Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC 6:0 (2:0). Debrecen, 300 néző, vezette: Makó. Rossz talajú pályán eny- nyivel jobb volt az NB Il-es csapat. Gólszerzők: Maczkó 3, Kiss L., Diószegi, Kiss J. RÁDIÓ A FÖELLENÓR HAZAUTAZOTT... Döntetlen a csehszlovákok ellen A 9—12. helyért játszik válogatottunk A magyar válogatott lejátszotta első találkozóját a kézilabda-világbajnokság 9— 12. helyét eldöntő körmérkőzéssorozatból. A szakembereket és a szurkolókat azonban még mindig a magyar— román mérkőzés utáni óvás, majd fellebbezés elutasítása foglalkoztatja. A külföldi újságok kivétel nélkül a döntetlent tartják valós eredménynek, s részletesen beszámolnak arról, hogy milyen körülmények között esett az a bizonyos, vitatott 22. román gól. Csak néhány cím az újságokból: „A románok idő után lőtték a gólt!” „Óriási VB-botrány! Az időmérő megváltoztatta véleményét a főellenőr miatt!” Furcsának és elgondolkodtatónak tartják a lapok azt is, hogy Erik Elias, a főellenőr a mérkőzés után azonnal hazautazott Svédországba és sem a sajtótájékoztatón, sem a mérkőzés utáni vacsorán nem volt jelen. A mérkőzés másik svéd ellenőre az újságírók kérdéseire nem yolt hajlandó válaszolni! A Magyar Televízió egyébként vasárnap este újra leforgatta a mérkőzés utolsó perceit. Egyértelműen megállapították: a szöglettől a gólig 8 másodperc telt el! Ez megcáfolja a főellenőr állítását, aki azt mondta, hogy az utolsó másodpercben esett a gól! Tény azon/ban, hogy a fellebbezést is elutasította a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökéből, elnökhelyetteséből és főtitkárából álló 3 tagú bizottság. A dán időmérő ugyanis visszavonta állítását.. A magyar csapatnak kedden este a csehszlovák gárda volt az ellenfele. Két „letört” együttes mérkőzésén felváltva estek a gólok és 12:li-es félidei magyar vezetés után igazságos 18:18-as döntetlen lett a végeredmény. A 9—12. helyért játszott másik mérkőzésen Spanyolország 26 Tőre legyőzte Japánt, a magyarommá esti ellenfelét. Az 1—8. helyért játszott mérkőzéseken a magyarokkal szemben továbbjutó románok „visszakapták” a sorstól azt a bizonyos 22. gólt. A jugoszlávok elleni találkozójukon 16:16 volt az eredmény, amikor a .kékek” a lefújás másodpercében gólt dobtak. Középkezdésre már nem is volt idő. Győzött Jugoszlávia 17:16-ra. További eredmények: Szovjetunió—Svédország 24:18, Dánia—Lengyelország 25:23, NSZK—NDK 14:14. Teke: SZVSE-TITBSZ 5:3 Szombaton délután/ megkezdődött a férfi teke NB lies csapatbajnokság. Az újonc Nyíregyházi TITÁSZ-Elekt- romos Szegeden a Vasutas SE ellen lépett pályára. Eredmény: SZVSE—Nyh. TITÁSZElektromos 5:3 (2626:2581). Az újonc együttes nem vallott szégyent a volt NB I-es SZVSE ellen. Négy pár után a TITÁSZ vezetett 9 fával, s csak balszerencsés körülmények között veszítettek a mérkőzés végén. A nyíregyházi gárda pontszerzői: Varga 473, Spisák 453 és Szoko- lyi 444 fás teljesítménnyel. Cél: a középmezőny Az OB ll-re készül az Asztalos SE sakkcsapata A területi osztályozón elért siker után, szorgalmasan készülnek a február 5-én kezdődő OB II-es sakkcsapatbajnokságra az Asztalos SE versenyzői. A csapatot az osztályozón részt vevő sakkozók alkotják, kiegészülve négy fiatal tehetséges játékossal. A keret tagjai: dr. Gaál Attila, Czina Tivadar, Korsós Imre, ifj. Szabó Szilárd, Karsai István, Mile József, Szilágyi Sándor, Radics László, Kerékgyártó István mester- jelöltek, Trembácz László, Deák Sándor, Kiss István, Ábri Ferenc, Horváth Tibor, Benicsák János, Szombat' Zoltán I. osztályú, Jánosi László, Bánházy István és Megyesi László II. osztályú sakkozók. Mindössze egy versenyzőt, az ifjúsági korú Bánházy Istvánt igazolták át. Az első Vereség — Debrecenben Mindössze egy pontot szereztek a hét végén a debreceni kézilabda városi bajnokság küzdelmein a szabolcsi együttesek. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női csapata döntetlent játszott, míg a főiskola és a Nyírbátori BSC íérfigárdája vereséget szenvedett. A szabolcsi csapatok eredményei: Nyh. Tanárképző Főiskola—D. Közútépítők 10:10 (4:2). Női mérkőzés. Javuló játékot nyújtott az új csapatot kialakító nyíregyházi főiskola, s győzelmet érdemelt volna. Gólszerzők: Csepregi 4, Kovács E. 3, Kovács I., Kormos és Takács 1—1. D. Dózsa—Nyh. Tanárképző Főiskola 26:16 (14:8). Férfimérkőzés. Az NB I-es debreceniek ellen jól helytállt a tanárképzős együttes. Lelkes, fegyelmezett játékukkal közönségsikert arattak a nyíregyháziak, de a nagyobb tudás előtt meg kellett hajolniuk. Gólszerzők: Megyesi 6, Bodnár 5, Rácz és Sarkadl 2—2, Kovács 1. D. MEDICOR—Nyírbátori BSC 25:20 (10:11). A nyírbátori csapat tartalékosán állt ki, az influenza alaposan „megtizedelte” az együttest. A tartalékok csak egy félidőt bírtak végig. táblákon — ahol az NB II- ben mesterekkel kell játszani — szerettek volna erősíteni a kisvárdai Szabó János mesterjelölttel, őt azonban egyesülete nem adta ki. Az Asztalos SE vezetői azt várják a csapattól, hogy a bajnokság középmezőnyében végezzen. Nemrég előkészületi mérkőzést játszott az ASE a Mereszjev SE OB I- es együttesével. Nagy küzdelemben 7:7 lett a végeredmény. Természetesen egy barátságos mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetést levonni, de az eredmény a bajnoki cél reális voltára utal. A csapatnak, mivel Hra deczky Tamás sakkmester Budapestre költözött, jelen leg nincs edzője. Edzéseket természetesen azért tartanak, ahol a versenyjátszmák kollektív elemzése jelenti az önképzést.' Emellett a levelezési sakkversenyen is részt vesz az együttes valamennyi tagja. Az Asztalos SE február 5- én hazai pályán kezdi el OB II-es szereplését a Diósgyőri VTK ellen. Március 5-én a BKV Előre, április 3-án a Láng Vasas, 16-án a Debreceni Spartacus, május 14-én pedig a Szegedi VSE jön Nyíregyházára. Az Asztalos SE hazai mérkőzéseit a Fegyveres Erők Klubjában rendezi, délelőttönként 9 órai kezdettel. Idegenbe február 19-én a Selyemkikészítő SE- hez, március 19-én a Ganz- Villanyhoz, április 30-án a Budapesti MEDICOR-hoz utazik az ASE. Az OB II-es sakkcsapatbajnokság őszi idénye október 1-én rajtol a Szolnoki MTE—ASE mérkőzéssel. Azt követően 15-én a MÉM együttese, november 12-én pedig a Debreceni EAC gárdája ellen Nyíregyházán játszik az újonc szabolcsi csapat. Október 29-én a Salgótarjáni TC, november 26-án pedig a Miskolci Spartacus fogadja az ASE-t. Fekete Lajos KOSSUTH RADIO 8,27: Csehszlovák szerzők operáiból. — 9,00: Harsán a kürtszó! — 9,30: Schumann: a-moll vonósnégyes. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Berlioz: Fantasztikus szimfónia. — 11,25: Acélháború? Farkas Zoltán összeállítása. — 11,40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XIX. rész. — 12,35: Melódiakoktél. — Közben: 13,15: Házunk tája. — 13,30: A Melódiakoktél folytatása. — 14,30: Népi zenekarok műsorából. — 15,10: Kóruspódium. — 15,28: Ezeregy délután. — 16,08: Bee- thoven-müvek. — 17,07: Látogatás a miskolci Gyermek Egészségügyi Központban. — 17,27: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17,59: Verdi: A végzet hatalma. Leonóra és a Gvárdlán kettőse a n. felvonásból. — 18,15: Kritikusok fóruma. — 19,15: Színes népi muzsika. — 19,54: A Magyar Rádió és a Jászkunság című folyóirat észt irodalmi estje a Jászberényi Tanítóképző Főiskoláról. — 20,55: Tánczene Kubából. — 21,35: Hallottuk — vitatjuk. — 22,20: Ismeretlen Lisztzongoradarabok nyomában. V. rész. — 22,39: Fenyő László versei. — 22,48: A Baltimorei szimfonikus zenekar hangversenye a baltimorei rádióban. — 0,10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RADIO 8,05: Bágya András dalaiból. — 8,20: Mit fújt el a déli szél? — 8,33: Slágermúzeum. — 9,15: Magyar fúvószene. — 9,33: A Magyar Rádió novellapályázata. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,33: Győri stúdiónk jelentkezik. — 12,55: Régi híres énekesek műsorából. — 13,25: Édes anyanyelvűnk. — 13,30: Zön- gészde. — 14,00: Színe — java. — 16,00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 17,00: Felsőbb osztályba léphet! — 18,00: Mindenki iskolája. — 18,33: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Nótacsokor. — 21,05: Látogatás a Heidelbergi Nemzetközi Molekuláris Biológiai Kutató Intézetben. — 21,35: Magnósok, figyelem! — 22,20: Szelényi István: Szvit rézfúvókra. — 22,33: Tíz perc külpolitika. — 22,43: Virágénekek. — 23,00: Operettrészletek. 3. MŰSOR: 14,03: Kamarazene-hangverseny a Zeneakadémia nagytermében. — 15,50: Bornemissza Péter: Ördögi kísértetekről. Könyvszemle. — 16,05: Luciano Pavarotti énekel. — 16,20: Fo- notéka. — 16,40: Mi a véleményed? — 17,00: Ötórai tea. — 18,05: A Bécsi Concentus Musi- cus Bach-lemezeiből. — 19,15: Iskolarádió. — 19,33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Henryk Szeryng hegedű- estje. — Közben: kb. 20,25: Versek világa. — Kb. ?0,45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,15: Madrigálok. — 21,40: Nikola Gjuzelev énekek — 22,22: Zenei panorama. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Időjárás. — Hobbymikrofon. —, Beatablak. — Kulturális magazin. Turnézik a Mesekert. — Részlet Csajkovszkij b-moll zongoraversenyéből. — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Joan Baez énekel. — Hírösszefoglaló. — Müsorelőzetes. MAGYAR TV 7,59: Idősebbek is elkezdhetik. —■ 8,05: Iskolatévé. — 16,28: Hírek. — 16,35: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. — 17,20: Alpesi Si VB. Női műlesiklás. — 18,20: Reklámműsor. — 18,25: Ipari kaleidoszkóp. — 19,05: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: A bunker. Tévéjáték. IH/2. rész. — 20,50: Telesport. — Közben: kb. 22,00: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18,18: Világnézet. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Vezetők klubja. — 20,35: Bevezetés, ária és presto. Román zenés film. — 20,45: Artisták a porondon. — 20,50: Tv-hlradó 2. — 21,10: Bek- lámmüsor. — 2145: A visszatérés. Olasz tévéfilm. SZLOVÁK TV 8,45: Tv-hiradó. — 9,00: Iskolatévé. — 9,30: Haladó tapasztalatok iskolája. — 10,10: Tolsztoj: Háború és béke. 2. rész. (ism.) — 11,40: Higiénia 5. rész (ism.) — 12,00: A rendőrség nyomoz (Ism.) — 12,05: Tv-hiradó. — 15,10: Tv-híradó. — 15,15: Iskolatévé. — 15,35: Iskolatévé. — 16,00: Védett műemlékek. Szovjet dokumentumfilm. — 16,30: Tv-hlradó. — 16,45: A kékfényű világítótorony. Publicisztikai műsor. — 17,05: Dokumentumfilm a pionírok életéről. — 17,20: Fecske. Pionirmagazin. — 18,00: Kerekasztal-beszélgetés a csehszlovák kohóipar idei feladatairól. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Időjárásjelentés. — 19,00: Tv-hlradó. — 19,30: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Vetélkedő. — 20,20: Blazek: Egy férfi, akinek nem szabad meghalnia. Tévéfilmsorozat 5. rész. — 21,25: A rendőrség naplójából. — 21,30: Tv-hiradó. — 22,00: Műkorcsolya EB. Férfiak szabadon választott gyakorlatai. — 22,30: Az úton nem vagy egyedül. — 22,35: Bizalmas beszélgetések. román ttv 15,05: Iskolatévé. — 15,35: Orosz nyelvoktatás. — 16,05: A szabad idő hasznos eltöltéséhez. — 16,20: A francia vidék. Riportfilm. — 16,40: Mai román mű- vészek. — 17,10: Orvosi tanácsok. — 17,30: Román tájak. — 18,00: Zene és tánc a Szovjetunióból. — 18,30: Tv-hlradó. — 19,15: Könnyűzene. — 19,25: Fiatalok órája. — 20,10: Nicoiae Herlea énekel. — 20,45: Tv-hlradó. — 20,55: Kézilabda-világbajnokság Románia—Jugoszlávia (férfiak). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MILYEN SZÉP, A MEGGYILKOLT HALÄLA. E. k.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: A LEGSZEBB SZEMŰ MENYASSZONY. E k.: 16 óra. ÉGŐ PAJTÁK (14 év!) E. k.: 18, 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A FEKETE RAK OLLOJÄBAN. E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: BOMBASIKER. Mátészalka: KASPAR HAUSER (14 év!) FBK-műsor, nyilvános előadás. Kisvárda: DUL3ZKA ASZSZONY ERKÖLCSE (14 év!) SZÍNHÁZMŰSOR Febr. 2-án: Csokonai Színház: HÁROM NŐVÉR. 14,30: Sipkay- b. 19,00: Zrínyi-b. 3-án: ŐRI: Neoton egy. hangversenye 17,30 és 20 óra. Röplabda: a Zrínyi DSK kupagyőztes Vasárnap Mátészalkán, semleges pályán játszották le a röplabda középiskolai kupa sorsát eldöntő Nyírbátori Gimnáziumi DSK—Nyíregyházi Zrínyi DSK fiú mérkőzést. Az első hely sorsa hatalmas küzdelemben dőlt el, a „zrínyisek” javára. A találkozó végeredménye: Nyíregyházi Zrínyi DSK— Nyírbátori Gimnáziumi DSK 3:2. A döntő játszmában a nyíregyháziak 15:13-ra győztek. Érdekesség, hogy a játszmákon belüli poénarányt összesítésben a nyírbátoriak nyerték 61:60-ra. A Zrínyi DSK a kupa megnyerése után továbbjutott az országos területi döntőbe. Ellenfelét a Magyar Röplabda Szövetség később jelöli ki. ■I tfelatfflagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Felvételűnk a döntő játszmában készült. A Zrínyi DSK sánca hárítja a nyírbátoriak leütését. (Bunyi László felvétele.) wwBmmwmmmm FILM 1978. február 2., csütörtök