Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-13 / 11. szám
MA Katalin-nap, fegyelmivel (2. oldal) Az intenzív fejlesztés útján (3. oldal) Munkaidő A megfelelő feladatok, és ezek végrehajtásában az érintettek megfelelő érdekeltsége kiváló fegyelmező erő a mindennapi munkában, a vállalati gazdálkodás menetében is. Napjainkban mindezt nem haszontalan újra és újra végiggondolni. A munkaidő jelentős hányada ugyanis a vállalatok többségénél változatlanul nincs megfelelő mértékben kihasználva. A különféle számítások a munkaidő 15 (egy óra 12 perc) —25 (2 óra) százalékában jelölik meg a munka közben haszontalanul elfutó idő mértékét. Bizonyos, hogy ezek az értékek helyenként (még egy-egy vállalaton belül is), egyénenként és időszakonként erőteljesen változnak. Azt azonban mindenképpen mutatják, hogy a jobb gazdálkodás a munkaidővel a gyárak többségénél az egyik fő tartalék. Esetenként számottevő beruházást, főként a kapacitást bővítő beruházások jelentős hányadát — lehetne elkerülni az eddiginél jobb munkaidő-kihasználással, azzal például, ha kevesebbet állnának a gépek, s a gépek mellett az emberek. A legtöbb helyen sem a normák, sem a technikai eszközök, gyártási eljárások nem képesek megfelelő keretekbe foglalni a teendők láncolatát. Ez is egyik oka a lazább termelési fegyelemnek, de annak is, hogy a termelékenység a legtöbb gyárban jelentősen elmarad a nemzetközi átlagoktól. A géppark összeváloga- tásával, a technológia kidolgozásával és a gyártási folyamat megszervezésével olyan helyzetet kell kialakítani, hogy az egymás után következő munkahelyek ne csak egymás kiszolgálóivá, hanem ellenőreivé és serkentőivé is váljanak. Hogy a tempót, vagy a munkadarabok minőségét ne az egyes ember hangulata, munkakedve szabhassa meg, — egyik nap így, a másik nap úgy. A dolgozók többsége szerint a „lötyögés”, az egymásra, a gépre, az anyagra várás fárasztóbb, mint az állandó, a feszes munkatempó, amelyben minden és mindenki a helyén van és minden idejében megérkezik. Ahol egyértelműek, testreszabottak a feladatok, s azok végrehajtásához valamennyi feltételt mások — a munkamegosztás keretében — folyamatosan és kifogástalanul megteremtenek, ott aligha van szükség különösebb felügyeletre, biztatásra, a fegyelem szilárd és a lógásra hajlamosak sem képesek hátráltatni a munkát Eredményes munkánál az „űnronatan” Biológiai kísérleteket, technikai vizsgálatokat végez a Szálját—6 személyzete A Szaljut—6 űrállomás immár négytagúvá bővült személyzete csütörtökön megkezdte első munkanapját. Ro- manyenko, Grecsko, Dzsani- bekov és Makarov igen sok feladatot old meg együtt. A csütörtöki munkanap egyik legérdekesebb része az a biológiai kísérletsorozat volt, amely a mikroorganizmusok sejtszaporodását és növekedését vizsgálta a kozmikus körülmények között. Ez a kísérlet része a közös szovjet—francia űrkutatási programnak és a szükséges berendezés is a szovjet és francia tudósok közös munkája. A csütörtöki programban ugyanakkor szerepeltek technikai vizsgálatok, az űrhajó műszereinek és berendezéseinek ellenőrzésével ösz- szefüggő feladatok, a Föld megfigyelésével, fényképezésével összefüggő munkák és televíziós közvetítéseket is előirányoztak. A négytagú személyzet munkanapja reggel nyolc órakor kezdődött. A földi irányítóközpont által közzétett adatok szerint a Szaljut—6 és a hozzája csatolt két űrhajó együttesen 91,3 perc alatt kerüli meg a földet, legnagyobb távolsága a Föld felszínétől 367 kilométer, a legkisebb 334 kilométer. Az űrállomás — amelyet egyes újságírók „űrvonatnak” kereszteltek el — az egyenlítővel 51,6 fokos szöget bezáró pályán kering. Púja Frigyes flddisz libellában Addisz Abebában megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter és Feleke Gedle Giorgisz etiópiai külügyminiszter között — jelentette a TASZSZ hírügynökség. Púja Frigyes a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság nemzetközi szolidaritási politikája szellemében mindent megtesz a haladó rendszerek támogatására. Rámutatott, hogy Magyarország minden támogatást megad az etiópiai dolgozók forradalmi harcához. Feleke Gedle Giorgisz hálás köszönetét mondott a szocialista országoknak az etiópiai forradalom erkölcsi és anyagi támogatásáért. Pártküldöttségünk Nürnbergben A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Óvári Miklósnak, az MSZMP KB PB tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezeté sével a Német Kommunista Párt (DKP) vezetőségének meghívására tartózkodik az NSZK-ban, szerdán Saar- brückenbe látogatott. Itt a DKP Saar-vidéki kerületi elnöksége tájékoztatta a magyar delegációt a tartó mányi pártmunka gyakorlatáról és feladatairól. A magyar pártküldöttség csütörtökön folytatta a Saar- vidéki programját és egyebek között ellátogatott Völkingen be. A magyar vendégek pénteken Nürnbergbe utaznak, ahol a nyugatnémet kommunisták hagyományos Liebknecht—Lenin—Luxemburg- emlékünnepségen vesznek részt. SALT: Újabb találkozó Genfben Üjabb megbeszélést tartott csütörtökön Genfben a halászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folytatott tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldött ség. NAPIRENDEN: a tudománypolitika időszerű állami feladatai — A szervezett akcióban épült vagy vásárolt lakások forgalmának egyes kérdései Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta a tudománypolitika időszerű állami feladatait és részletes munkaprogramot fogadott el az 1978—1980. évek közötti tennivalókra. A kormány felhívta a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a határozat végrehajtására, különösen a kutatás- fejlesztés társadalmi-gazdasági hatékonyságának növelése, a tudományos munka színvonalának emelése, a kutató-fejlesztő tevékenység tervszerűségének fokozása érdekében. Az igazságügy-miniszter előterjesztésére a Miniszter- tanács rendeletet hozott az állami vállalatról szóló törvény végrehajtására. Az építésügyi és városfejlesztési, valamint az igazságügy-miniszter javaslatára a kormány módosította az állampolgárok telek-, lakás-és üdülőtulajdonáról szóló egyes korábbi rendelkezéseit A pénzügy-, az építésügyi és városfejlesztési, valamint a munkaügyi miniszter előterjesztésére a kormány határozatot hozott a szervezett akcióban épült, vagy vásárolt, személyi tulajdonban lévő lakások forgalmának egyes kérdéseiről. A kormány bővítette a csereindokok, valamint a visszavásárlásra felajánlható lakások körét. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy megvizsgálva az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételek és javaslatok megvalósításának lehetőségeit, tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselőket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. VÁSÁROSNAMÉNY: Alapozzák a VOR üzemét Az elmúlt év decemberében kezdték meg az ÉPSZER vállalat dolgozói a Vörös Október Férfiruhagyár új, vásárosnaményi csarnokának alapozását. Jelenleg olyan mélyen fagyott a föld, hogy egyelőre félbe kellett hagyni a munkát. A 45 millió forintos költséggel épülő gyáregység kiszorítja régi helyéről a VOR vásárosnaményi, elavult üzemét. Terv szerint két év múlva kezd termelni a gyáregység. FÜRDŐKRE, EBÉDLŐKRE 13 MILLIÓ Óriássiló Az idén 110 millió forintot fordít műszaki fejlesztésre a Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Közel 50 millió forintot az új mátészalkai telep és vasbetonsiló építésére költenek. Az idén várhatóan befejeződik az építés, 1979-re a szerelési munkák maradnak. Ez évben új fürdőkkel, öltözőkkel, konyhákkal, ebédlőkkel is gazdagodik a vállalat 1—2 telephelye. Szociális létesítményekre 13 millió forintot költenek. A fennmaradó összegből a többi telephely kisebb-na- gyobb korszerűsítéseit valósítják meg. alacsony vízállás, APADÓ FOLYÖK Jégtakaró a vizeken Változó vastagságú jégréteg alakult ki a hideg, téli időjárás következtében Szabolcs-Szatmár megye folyóin is. A Tiszát Tokaj és Vásá- rosnamény között álló jég borítja. Vastagsága változó, átlagosan 16 centiméter. Vásá- rosnaménytól az országhatárig nem összefüggő a jég. Ti- szatelek és Balsa térségében torlódás alakult ki. A Szamost a szamosbecsi hídig álló jég takarja. A hídtól a határig torlódottan fagyott mega folyó felszíne. A Túr hosz- szabb szakaszát összefüggő jégréteg borítja, a Kraszna végig befagyott. A szilárd réteg vastagsága itt 10—13 centiméter. Amíg a hideg idő tart, s nem emelkedik nap közben sem nulla fok fölé a hőmérséklet, lényeges változás nem várható. A Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint folyóink vízállása alacsony, sőt továbbra is apadásra kell számítani. H AT VANMILLIÓÉRT Új megyei gyógyszertárközpont épül Szabolcs-Szatmár megyében hetven gyógyszertár szolgálja a betegek ellátását. A gyógyszerfogyasztás a megyében gyorsabban nő az országos átlagnál. 1977-ben mintegy négy százalékkal több gyógyszert vásárolt a lakosság, mint egy évvel korábban. Az 1978-as gyógyszer- fogyasztás is várhatóan hasonló mértékben fog növekedni. A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Gyógyszertári Központja közel kilencszáz féle gyári készítményt forgalmaz; ezenkívül több száz, gyógyszerészek által készíthető szer alapanyagát. Az állandóan emelkedő gyógyszerfogyasztás tette szükségessé a meglévőtől nagyobb raktár építését. A mintegy hatvanmillió forintos költséggel épülő 4600 négyzetméter alapterületű (a mostaninak több, mint háromszorosa) új központ építését tavaly júliusban kezdte az ÉPSZER. A korszerű vasbetonvázas épület átadási határideje 1979 augusztusa, és a növekedés ütemének megfelelően az ezredfordulóig itt biztosított a gyógyszerek elhelyezése. Szükség esetén bővíthető új raktárak építésével. Az épületben helyet kap a gyógyszervizsgáló és a galénusi (gyógyszerkészítő) laboratórium, illetve a gyógyszertárak karbantartó részlege is. (sb) Elek Énül felvétele XXXV. évfolyam, 1L szára ARA: 80 FILLER 1978. Január 13., péntek