Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-12 / 10. szám
1978. január 12. KELET-MAGYARORSZÁG 5 y Kelet* | lilagyarország | | KÉPEK | Sárga és lila szegfű A legkedveltebb virág Ajándékozáskor, különböző családi és hivatalos megemlékezéseken a csomag, emléktárgy mellé szegfűt nyújtunk át az ünnepeiteknek. Megyeszerte ez a legnépszerűbb vágott virág, melyből — helyszűke miatt — az üvegházak bővítése ellenére sem tud eleget biztosítani a Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Tavaly 234-ezer szálat hozott forgalomba és értékesített a kertészet, százezerrel többet, mint 1976-ban. Becslések szerint a vásárlók igénye ennek legalább kétszerese: közel 500 ezer szál. A szegfű népszerűségét fokozza, hogy a hagyományos piros, fehér, rózsaszín és cirkas mellett sárga, sőt halványlila színben is pultra került. Rekordforgalmat novemberben és decemberben bonyolított le a vállalat. E két hónap alatt 24 ezer szál fogyott a közkedvelt virágból. Karajan megmássza a Himaláját Herbert von Karajan, a világhírű karmester nemcsak zenei sikerekre pályázik: az idén nyáron a hegymászószenvedélyéről is közismert dirigens elindul a Mount Everest oldalán. Mintegy 5400 méteres magasságig akar eljutni. Karajan augusztusban indul a Himalájába, jóllehet korábbi tervei szerint 70. születésnapján, április 5-én „vette volna célba” a Mount Everestet. Karajan máris megkezdte a tréninget: a svájci hegyekben, St. Moritz környékén gyakorol. r—----1 Arany lakodalom íven évvel ezelőtt, mW 1928. január 3-án fo- gadott örök hűséget egymásnak Krankovics Mária és Molnár István. A nyírlugosi házaspár ez év január 3-án fogadalmát megerősítette a nyírlugosi anyakönyvvezető előtt. Az aranylakodalom alkalmából meleg szeretettel köszöntötte Molnár Istvánt és feleségét a községi párt- szervezet, s a községi tanács. A termelőszövetkezet klubjában megrende- j zett ünnepségen a helyi termelőszövetkezet értékes ajándékkal lepte meg két volt munkatársát, majd az iskola úttörőcsapata adott színes műsort az idős házaspár tiszteletére. „Elemi” ügy Hetek óta nem lehet kapni ceruzaelemet Nyíregyházán és a megye több más településén. Ám ugyanígy jár az is, aki Miskolcon keresi az elemet. Tovább szükséges menni, mondjuk Szegedre. Ott ugyanis nem a VASVILL Nagykereskedelmi Vállalat „gondoskodik” az ellátásról, több napos év végi leltárral, ahogy azt Nyíregyházán is teszik. Jobb lenne előbb az üzleteket feltölteni, elegendő árut rendelni. (1.) Szandálok a RACITA-ból Angliába Éksarkas, természetes gumitalpú, bőrből készült felsőrészes szandálok formálódnak ezekben a napokban a Rakamazi Cipőipari Szövetkezet üzemcsarnokában. A divatos, s nagyon kényelmes modelleket angol megrendelésre szállítják. Az igényelt 60 ezer pár lábbeliből az elmúlt év végén és ez év elején mát több ezer pár készült: eddig 21 ezer pár szandált indítottak útnak Angliába. TÖBB MINT 27 EZER MÁZSA DOHÁNYT vásárolt föl tavaly a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat nyírbátori beváltóüzeme. Ezen belül a kistermelőktől 6 ezer mázsát vettek át: főleg szabolcsi, kállói és kerti dohányt. Az elmúlt évi termés átvétele még tart. Az üzemben már gondolnak az új idényre is: megkezdték a szerződéskötéseket a termelőkkel. Naponta 5675 autó A Szovjetunióban naponta 5675 gépkocsit gyártanak. Az évi gyártási mennyiség meghaladja a 2 millió egységet. Kik jelentkezhetnek az egyetemek ás a főiskolák esti és levelező tagozataira? Határidő: március 30. Hegnyílt az Oázis Oázis néven új vendéglátó üzletet nyitott a napokban a Sza- bolcs-Szatmár megyei Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat a Jósavárosban. A létesítményben hidegkonyhai és cukrászati termékek széles választéka várja a vendégeket. Az Oázisban pultra kerülő finom falatokat helyben készítik a vállalat dolgozói. Egységesítették az egyetemek és a főiskolák különböző fogazatain a jelentkezési határidőt. Az esti és a levelező tagozatra jelentkezők — a nappali tagozathoz hasonlóan — március 30-ig juttathatják el a szükséges iratokat az intézményekhez. Egyetlen kivétel van: a kiegészítő műszaki tanár szakra jelentkezők kérelmét a műszaki főiskolák augusztus 1-ig fogadják el. A felsőoktatási intézmények esti és levelező tagozataira, valamint az idegen nyelvi továbbképző központ tanfolyamaira azok a munka- viszonyban álló dolgozók jelentkezhetnek, akik tavaly vagy korábban megszerezték a szükséges előképzettséget. Akik ezt esti vagy levelező tagozaton szerzik meg, már az oklevél megszerzésének évében jelentkezhetnek esti vagy levelező tagozatra. Az agrár felsőoktatási intézmények esti és levelező tagozataira a mezőgazdasági üzemek, vállalatok, szakoktatás, kutatás és igazgatás területén, valamint a társadalmi szerveknél hasonló munkakörben dolgozók kérhetik felvételüket. A Testnevelési Főiskola tanári szakára csak azok a pedagógusképesítéssel rendelkező és pedagógus munkakörben dolgozók jelentkezhetnek, akiknek továbbtanulását munkáltatójuk is támogatja. Hasonló követelményeknek kell megfelelniük azoknak a felsőfokú végzettségű dolgozóknak, akik újabb diplomáért a tudományegyetemek nem tanári szakaira, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára; illetve azoknak az óvónői szakközépiskolát végzetteknek, akik felsőfokú óvónőképzőbe szeretnének jelentkezni, csak a képzés szakirányának megfelelő munka- területen dolgozóktól fogad el felvételi kérelmeket a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, a Külkereskedelmi Főiskola és az Orvostovábbképző Intézet egészség- ügyi főiskolai kara is. A tanárképző és tanítóképző főiskolákra, valamint az óvónőképző intézetekbe az oktatási intézményekben pedagógus munkakörben, képesítés nélkül dolgozók jelentkezését fogadják el. A jelentkezéshez rendszeresített nyomtátványt a megyei nyomtatványboltokban, illetve Budapesten a XIII. kerület, Hegedűs Gyula u. 27. szám alatti boltban lehet beszerezni. A kérelemhez érettségi, képesítő bizonyítványt, az esetleges felsőfokú végzettségről szóló oklevelet, önéletrajzot és hatósági erkölcsi bizonyítványt kell mellékelni. Új félév: február 2-től Vizsgák felnőtteknek Általános iskolai tanulmányait 267 felnőtt kezdte meg 1977 őszén Nyíregyházán. A hosszú hetekig tartott tanulás után most indulnak a vizsgák. A felnőtt oktatás központjában, a 6-os számú iskolában osztályozó vizsgát tartanak azok részére, akik önállóan, vagy családtagjaik segítségével sajátították el a tananyagot. Az írásbeliket január 19-én 14 órakor tartják. Szóban január 24-én 14 órától adnak számot tudásukról a tanuló felnőttek. A vizsga helye: Nyíregyháza, Báthori u. 30. A jelentkezéseket ugyanitt, szóban vagy írásban január 19-én 12 óráig fogadják el. A második félévi munka február 2-án kezdődik. Ide is várják az érdeklődőket. Két kíváncsi kacsa (Császár Cs. felvétele) Verseny vezetőknek 10 ezer forint jutalommal KRESZ-vetélkedőt rendezett gépkocsivezetői részére a KPM Közúti Igazgatóság a megyei közlekedésbiztonsági tanács segítségével. A vetélkedőn az igazgatóság csaknem valamennyi gépjármű- vezetője ott volt, összesen 77- en. A legjobbak között 10 ezer forint pénzjutalmat osztottak szét. Űj könyvek (I\abok, követek, kalmárok a5 055mán birodalomról VIT-klub Kisvárdán Klubot alakított a XI. Világifjúsági Találkozó alkalmából meghirdetett „Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna!” című országos vetélkedő tiszteletére Kisvárdán az Ady Endre városi-járási Művelődési Központ. A klub célja, hogy lehetőséget nyújtson a sikeres felkészüléshez a körzeti, a városi és- a járási versenyben részt vevő csapatoknak. A foglalkozásokat minden héten csütörtökön 18 —21 óráig tartják. A VIT- klubon belül ifjúsági klubellátó szolgálatot szerveznek. A vetélkedőn induló csapiatokat innen látják majd el módszertani anyagokkal. Kétszázan jelentkeztek Véradás A jakon Ez év egyik eredményes véradónapját szervezték ”*eg január 6-án Ajakon. A kötelező orvosi vizsgálatok után mintegy kétszázan adtak térítésmentesen vért. Áldozatkészségükkel hozzájárultak a fontos vérkészítmény-gyógyszerek előállításához, a betegek gyógyításához. CUBA ALEGRE COMO SU SOL! Kuba vidám, mint az ő napja! — hangzik magyarul a plakátkészítési pályázat címe, amelyet a Tisza- lök és Vidéke ÁFÉSZ KISZ- alapszervezete hirdetett a nagyközség és a járás ifjúsági klubjainak. A pályázat fórumot nyújt a VIT politikai, ifjúsági és szolidaritási tevékenységét megismerni akaró fiataloknak. A pályamunkákat az ÁFÉSZ klubtermében mutatják be. Melegvizes ágy újszülötteknek A stanfordi egyetemen egy orvoscsoport meleg vízzel ellátott különleges ágyat szerkesztett koraszülöttek számára. Az eddig alkalmazott inkubátoroktól eltérően melegvizes ágyban az újszülöttek könnyebben lélegeznek és súlyuk gyorsabban gyarapodik. Pályázat népművész szaktáborba Január 15-e a beküldési határideje azoknak a pályázatoknak, amelyekkel az úttörőcsapatoknál, úttörőházakban, művelődési intézményekben működő népművészeti szakkörök, honismereti, játékkészítői, fafaragó, szövő, kézimunkázó, bábjátékos és népdalkörök, színjátszó és tánccsoportok, zenekarok jelentkezhetnek az úttörőszövetség másodszor sorra kerülő, Csillebércen augusztus 16-tól 26-ig tartó népművész szaktáborába. A pályázati feladat: három dal vagy népi játék, esetleg játékszer vagy tárgy bemutatása — a gyűjtés illetve készítés módjának, történetének leírásával. Á pályamunkák elbírálásánál előnyben részesülnek a gyermekek által készített beszámolók, leírások. A táborvezetőség a jelentkezéseket, amelyeket a csillebérci nagytábor címére kell beküldeni, március 15-ig visszaigazolja, és tájékoztatót küld a résztvevőknek a tábor feladatairól és programjáról. A táborban népek játékait, táncait tanulják meg játékszerek, használati tárgyak készítését sajátítják el a pajtások. Január 12., csütörtök KRÓNIKA ERNŐ NAPJA A Nap kél 7 óra 29 perckor — nyugszik 16 óra 16 perckor. A Hold kél 9 óra 15 perckor — nyugszik 20 óra 45 perckor. Száz évvel ezelőtt. 1878. január 12-én született Budapesten és 1952-ben halt meg New Yorkban Molnár Ferenc Író. hírlapíró, a XX. századi magyar polgári drámairodalom jelentős képviselője. Budapesten és Genfben hallgatott jogot, de már 1896-tól csak hírlapírói és irodalmi tevékenységet folytatott, a Budapesti Napló, az A Hét, az Est lapok és a Pesti Hírlap állandó munkatársaként. Az első világháború alatt Az Est harctéri riportere volt. 1902-ben mutatták be első színdarabját (Doktor úr), és attól kezdve évről évre jelentkezett új darabokkal. A fasizálódás kezdetén, 1930- ban Svájcba, majd az Egyesült Államokba költözött. A külvárosok, s a kispolgárság világát rajzoló elbeszélésekkel kezdte pályáját. Korai regényeiben a nagyváros dolgozóinak nehéz életét ábrázolta. Társadalmi darabjait rendkívül szórakoztatóan, nagy színpadtechnikai érzékkel alkotta. Később kísérletezett a szimbolikus drámával is. de kisebb hatással. A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye világsikert aratott. Időjárás Várható időjárás ma estig: eleinte borús, ködös idő, néhány helyen hószál- lingózással, majd időnként kissé felszakadozó felhőzet nyugaton elszórt havazással. ónos esővel, később esővel, fokozatosan megélénkülő. a Dunántúlon időnként megerősödő déli szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton plusz 3, keleten mínusz 2 fok körül. NYILVÁNOS ZSŰRIZÉSSEL értékelik a Nyíregyházi Fotóklub elmúlt fél évben készült színes diagyűjteményét december 12-én Nyíregyházán. A zsűrizés este 6 órakor kezdődik a Kun Béla utcai művelődési otthonban. Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy Mátészalkán a Kossuth Lajos utcában a mozitól a templomig, a Rákóczi u. és a Dózsa György u. 80-as házszámig 1978. január 14-én (szombaton) 8 órától 14 óráig transzformátorállomás karbantartása miatt áramszünet lesz. Kérjük fogyasztóink türelmét és elnézését. TITASZ-kirendeltség, Mátészalka. (45) BATOR BÍRÓ