Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-05 / 4. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. január 5. Napi külpolitikai kommentár Pártalapítás Indiában ALIGHA KELTETT MEG­LEPETÉST A HÍR: Indira Gandhi vezetésével új párt bontott zászlót Indiában, s az ellenzékbe szorult nemze­ti kongresszus pártban sú­lyos szakadás történt. A legutóbbi választásokon elszenvedett kudarc után Gandhi asszony távozott a párt éléről de utódját még ő segítette az elnöki tisztség­be. Brahmananda Redbi és a korábbi elnök—miniszter- elnök asszony között — akárcsak a párt bal- és jobbszárnya között — az el­lentétek mindinkább mé­lyültek. Sokan Indira Gan­dhit és fiát okolták a válasz­tási vereségért, mások abban vélték a kongresszus párt iránti bizalom helyreállításá­nak egyetlen lehetőségét, ha a korábbi élnök távoltartja magát a párt irányításától. Indira Gandhi a múlt év végén — hét másik vezető politikussal együtt — lekö­szönt a kongresszus vezeté­sében betöltött tisztségéről. Szükségszerű lépés volt ez, miután Redbi, az új elnök elődjével szemben bizalmat­lanságról tett tanúbizonysá­got, s egyetlen fontosabb kér­désben sem kérte ki a véle­ményét. Ilyen előzmények után ült össze vasárnap Gandhi asszony híveinek or­szágos konferenciája. Az Indiai Nemzeti Kong­resszus Párt vezetősége a ta­nácskozás összehívását elle­nezte. Ennek ellenére majd­nem kétezer párttag gyűlt össze, s egyhangúlag Indira Gandhit választották meg a párt elnökévé, hangsúlyozva, hogy pártjuk „az igazi kong­resszus”. Felhatalmazták egyben a volt miniszterel­nök asszonyt, hogy az ország­ban minden szinten szervez­ze meg a „régi—új” pártot. Egyelőre nincs pontos kép arról, milyen erők vál­tak ki a nagymúltú, 1885- ben alapított nemzeti kong­resszus pártból, csatlakozva az előző elnök híveihez. Min­denesetre, nem ez az első szakadás a pártban. 1947- ben az Indiai Kommunista Párt, 1948-ban a Paraszt- és Munkáspárti valamint a Szo­cialista Párt, 1951-ben a Paraszt-, Bérlő és Munkás­párt hasadt ki soraiból. A hatvanas években a jelenle­gi kormányzópárt magva vált ki belőle, s a legutóbbi választások előtt is elhagy­ta a kongresszust a politiku­sok egy nagyobb csoportja, Dzsagdzsivan Ram, jelenlegi hadügyminiszter vezetésével. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a 21 tagú leg­felső vezetés hét tagja Indira Gandhival együtt az új párt híve. A SZUBKONTINENS HA­TALMAS, 3 millió 138 ezer 944 négyzetkilométeres terü­letén, ahol annyi sok politi­kai áramlat van. Indira Gandhi irányításával „az igazi kongresszus pártnak” bizonyára alkalma lesz be­bizonyítani, hogy a legutób­bi választások kudarca csu­pán rövid időre bénította meg a kongresszus pártot, amely a nép felemelkedését, az ország el nem kötelezett­ségét és a szocialista orszá­gokkal, elsősorban a Szov­jetunióval fenntartott bará­ti kapcsolatokat írta zászla­jára. Gyapay Dénes Carter Asszuánban i JljJ'.ani ">‘p,'|i‘w>j . , Egy órát sem tartott a dél­egyiptomi Asszuánban Carter amerikai és Szadat egyipto­mi államfő találkozója. Az idő rövidsége érdemi tárgya­lásokra nem nyújtott lehető­séget. Bebizonyosodott, hogy Carter az útiprogramjába utólag beiktatott egyiptomi megállót csak amolyan „megnyugtató vizitnek” te­kintette. A két államfő meg­beszélésének végén rövid közleményben tájékoztatták a sajtót. • Szadat elnök „intenzívnek és gyümölcsözőnek nevezte a dialógust” és közölte, hogy Egyiptom és az Egyesült Ál­lamok „a békefolyamat fenn­tartását akarja”. Az ameri­kai fél nyilatkozatából kide­rült, hogy a vitás kérdések­ben nem történt előrelépés. Az amerikai elnök azt hang­súlyozta, hogy a rendezéshez az „alapvető kérdéseket kell megoldani” és ezek közül el­ső helyen említette — az iz­raeli álláspontnak megfelelő­en — a „normális kapcsola­tok kialakítását” a térség ál­lamai között. Az amerikai né­zet szerint Izraelnek vissza kell vonulnia az 1967-ben megszállt területekről, de Carter ismételten közölte, hogy az Egyesült Államok a Jordán folyó nyugati partjá­nak Izraelhez vagy Jordániá­hoz való „szerves kapcsoló­dását” kívánja és nem pa­lesztin államot. Arról az egyiptomi követelésről, hogy az Egyesült Államok „gyako­roljon nagyobb nyomást Iz­raelre”, hogy az elfogadja a békerendezés alapelveként a megszállt területekről való kivonulást és a palesztin jo­gok helyreállítását, Carter nem ejtett szót. Csupán de­monstrálni kívánta, hogy az amerikai kormányzat helyes­li az egyiptomi—izraeli dialó­gust, az Egyesült Államok — megállapítható — nem moz­dul ki „korábbi szerepéből”, ahogyan azt az egyiptomi sajtó követelte szerdán. Berlini intézkedés a Spiegel-ügyben A Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma közölte a Der Spiegel című nyugatnémet hírmaga­zin szerkesztőségével: mind­addig, amíg a lap szerkesztő­sége nem mutat készséget ar­ra, hogy felhagyjon az NDK és az NSZK — két egymástól független, szuverén állam — viszonyát mérgező tevékeny­ségével, az NDK megfelelő törvényes rendelkezéseivel összhangban nem járul hoz­zá ahhoz, hogy a lap új tudó­sítót küldjön a Német De­mokratikus Köztársaságba. Wolgang Meyer, a külügy­minisztérium sajtófőosztályá­nak vezetője tájékoztatta a hamburgi lap szerkesztősé­gét: „A Der Spiegel tartalmá­nak elernzése megmutatta, hogy az újság az elmúlt hó­napokban növekvő mértékben arra a feladatra vállalkozott, hogy kitalált hírek terjeszté­sével rosszindulatúan rágal­mazza a Német Demokratikus Köztársaságot és szövetsége­seit.” E vonatkozásban külö­nösen kirívó volt a lap leg­utóbbi számában közzétett anyag, „amely állítólag az NSZEP közepes és magasabb beosztású tisztségviselőitől származott volna”. Az NDK külügyminisztériuma hangsú­lyozza, hogy a Der Spiegel anyaga „siralmas kontármun­ka, amit a valóságban a szö­vetségi hírszerző szolgálat (BND) székhelyén, a Mün­chen melletti Pullachban, az NSZK egyik kémszervezeté­ben találtak ki. Az ilyenfajta publikációkkal nyilvánvaló­an a régi ellenséges képet kí­vánják feléleszteni az NSZK- ban, akadályozni akarják az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok további normali­zálását, s zavarni kívánják az enyhülési folyamatot”. Wojtaszek Leningrádban Szerdán befejeződtek a szovjet—lengyel külügymi­niszteri tárgyalások. Emil Wojtaszek, a lengyel diplo­mácia vezetője — mint isme­retes — kedden érkezett két­napos látogatásra Moszkvába. A lengyel külügyminiszter szerdán, a tárgyalások befe­jeztével ebédet adott szovjet kollégája, Andrej Gromiko tiszteletére. A meleg, elvtár­si légkörű ebéden Emil Woj­taszek és Andrej Gromiko pohárköszöntőt mondott. Emil Wojtaszek az esti órákban Leningrádba uta­zott. A lengyel külügyminisz­tert a repülőtéren Andrej Gromiko és más szovjet ve­zetők búcsúztatták. NDK—NSZK párbeszéd Dr. Michael Kohl nagykö­vet, az NDK állandó bonni képviseletének vezetője szer­dán Bonnban találkozott Hans-Jürgen Wischnewski államminiszterrel, a nyugat­német kancellári hivatal par­lamenti államtitkárával. A találkozón, amely az NDK képviselőjének kérésére jött létre, a kiadott közlemény szerint az NDK és az NSZK közti enyhülési folyamat tö­retlen folytatásával összefüg­gő kérdéseket vitatták meg. Iraki— algériai tárgyalások Bumedien algériai elnök, aki kedden este érkezett Bagdadba, szerdán ismét ta­lálkozott El Bakr iraki el­nökkel. Mint az INA iraki hírügynökség jelenti, a meg­beszélés fő témája a jelen­legi egyiptomi akciókkal szembeni arab ellenállás összehangolása volt. Részt vett a tanácskozáson Szad- dam Husszein, az iraki for­radalmi parancsnokság taná­csának alelnöke és Buteflika algériai külügyminiszter is. Az iraki fővárosban tartóz­kodik egyébként Ali Abdes- szalam Triki líbiai külügyi titkár (külügyminiszter) és két radikális palesztin veze­tő, George Habbas, a Népi Front Palesztina Felszabadí­tásáért és Amin Gosah, a Népi Harci Front elnevezésű Szervezet vezetője is. A dip­lomáciai erőfeszítések közép­pontjában a Szadat politiká­ját ellenző arab országok újabb csúcskonferenciájának összehívása áll. Politikai megfigyelők rámutatnak, hogy e csúcsértekezlet útjá­ban a legfőbb akadály a szíriai—iraki ellentét. Mi. után Bumedien algériai elnök Bagdadból egyenesen Da­maszkuszba utazik, aligha kétséges, hogy közvetíteni próbál a két ország között. ENSZ Napirenden Namíbia Kedden New Yorkban ülést tartott az ENSZ Namí- bia-tanácsa. Az ülésen fel­szólalók hangsúlyozták, a nemzetközi közvélemény, az afrikai kontinens valamennyi népe erélyesen követeli Na­míbia törvénytelen megszál­lásának beszüntetését. Felszó­lították a Dél-afrikai Köztár­saságot, hogy haladéktalanul teljesítse az ENSZ Namíbiá­val kapcsolatos határozatai­nak alapvető rendelkezéseit, nevezetesen: haladéktalanul vonja ki a térségből az 50 000 fős dél-afrikai megszálló had­sereget, számolja fel az ott létrehozott fejüldöző-gyarma- tosító rendszert, és az ENSZ közvetítésével adja át Namí­bia irányítását az ország né­pének. Terrorizmus — eszme és gyakorlat (2.) Össztűz az államra K arácsony előtt néhány nappal röpí­tették világgá a hírügynökségek, hogy a svájci határon tűzharc után sikerült elfogni a RAF, az év legnagyobb terrorakcióit végrehajtó nyugatnémet „Vö­rös Hadsereg Frakció” két tagját. Jó két hónappal azután történt ez, hogy a Szomá­liái főváros repülőterén a nyugatnémet ha­tárőrség különleges osztaga három terro­ristát lelőve kiszabadította az elrabolt Lufthansa-gép utasait és személyzetét, mi­re a RAF meggyilkolta a negyvenhárom napig ismeretlen helyen fogva tartott Hanns-Martin Schleyert, a nyugatnémet gyáriparosok szövetségének elnökét. Ez­után indított az NSZK és szifite valameny- nyi nyugat-európai állam rendőrsége olyan példátlan széles körű hajszát, amelyet ed­dig a túszok érdekében nem tehetett. A nyomozás totális, a módén technika vala­mennyi eszközével és főként a közvéle­mény teljes bevonásával. Százezrével ra­gasztották ki a Schleyer-ügyben való rész­vétellel gyanúsított fiatal terroristák arc­képtablóját szerte Nyugat-Európában a há­zak falára, repülőterek, pályaudvarok hir­detőtábláira. A lakosságot újra és újra fel­szólították, hogy segítsen a nyomozásban, a leglényegtelenebbnek látszó adatot is azonnal közöljék a hatóságokkal. Példátlan arányú és szigorú volt az ellenőrzés az or­szágutakon, a közlekedési eszközökön, a szórakozóhelyeken. S mégis csaknem tíz hétnek kellett eltelnie, míg az első konkrét — s ki tudja nem a véletlen hozta — ered­mény megszületett. Mindez egyértelműen azt mutatja, hogy a mai terrorszervezetek kivételesen jól konspirálnak, aminek alapja nyilván az. hogy rendkívül jól szervezettek, kitűnő eszközeik, s alighanem komoly „nemzet­közi kapcsolataik” vannak. Ezt bizonyítja sok figyelemre méltó körülmény. Az őszi hathetes túszdráma során az ugyancsak nagyarányú, bár persze nem ilyen nyílt nyomozás szálai ismételten túlvezettek az NSZK határain. Schleyert állítólag Hollan­diában tartották fogva, s holttestét Fran­ciaországban találták meg. A terroristák üzenetei hol az NSZK-ból, hol Franciaor­szágból, hol Svájcból származtak. Nyilván­való, hogy a RAF tagjai otthonosan mo­zognak több országban, ahol szükségkép­pen rejtekhelyeik, támogatóik vannak. A határokon is — a fokozott ellenőrzés el­lenére — szinte gond nélkül mentek át. Tehát jó útleveleik vannak. Azt már ré­gen tudja a rendőrség, hogy ezek több­nyire azonos hamisító műhelyből kerülnek ki, — akár a Baader—Meinhof csoport tag­jai, akár a palesztin szélsőségesek használ­ják őket. Ahogy az eddig elfogott, vagy megölt terroristáknál is csaknem mindig “ugyanolyan — svájci eredetű fegyvereket találtak. S végül mindennél szemléletesebb tény, hogy a palesztin géprabló komman­dó — nyilvánvalóan előzetesen összehan­golva az időpontot és a követelést — se­gítségére sietett a RAF-nek. A nyugatné­met és a palesztin terroristák közötti kap­csolatoknak ez az első igazán cáfolhatat­lan példája. Eddig csak olyasmiről tudott a világ, hogy a Baader—Meinhof csoport néhány vezetője állítólag pár évvel ezelőtt kiképzést kapott szélsőséges palesztin szer­vezetek táboraiban. Nos ez a sok jel kétségtelenül érthető­vé teszi az aggodalmat: a terrorizmus ta­lán nemcsak nemzetközivé szélesedett, ha­nem formálódik már nemzetközi hálózata, esetleg központja is. Ahogy a nyugatnémet Die Zeit — nyilván az egykori anarchisták kísérletére is célozva — megjegyezte: „Le­hetséges, hogy a világ hamarosan a terro­rizmus internacionáléjával kénytelen szem­benézni?” A nyugati sajtó minden­esetre latolgatja ezt az esélyt, ha józanabb kommentárok túlzottnak is tartják az effé­le jóslatokat, rámutatva arra, hogy túl na­gyok az ideológiai, politikai nézetkülönb­ségek az egyes terrorcsoportok között. Az azonos módszer önmagában aligha elegen­dő alap a tartós együttműködésre. Való­színűbb inkább, hogy a változó, s a terro­risták számára egyre nehezebbé váló kö­rülmények hozzák össze időnként a külön­böző célokért küzdő csoportokat. 1977 azonban mindettől függetlenül sok tanulsággal szolgált a közvéleménynek és a kormányoknak egyaránt. Az emberrab­lások, a repülőgép-eltérítések, a bomba- merényletek szaporodása az elszántság, a fanatizmus fokozódásáról tanúskodik. Az „össztűz az államra” taktikájának helyessé­gét látják igazolva a terroristák azzal, hogy a hatalom védekezik, fedezékbe vonul, s a közvélemény nyugtalansága növekszik. Ez azonban semmivel sem visz közelebb a földalatti csoportok céljához: az állam le­rombolásához. Sőt! Az érintett államok egyre nehezebben engednek a zsarolásnak, s a fokozódó rendőri tevékenység is első­sorban a terroristák helyzetét nehezíti. Em­lékezetes, hogy míg két esztendeje a bonni kormány engedett a Peter Lorenzet, a nyu­gat-berlini CDU vezetőjét elrablók követe­lésének, s szabadon bocsátotta néhány be­börtönzött társukat, addig Schleyer és az eltérített repülőgép ügyében a kemény ál­láspontra helyezkedett. Végül pedig talán a legdöntőbb tényező, hogy a világ közvé­leménye ma már rendkívüli ellenszenvvel figyeli a terroristák tevékenységét. Oly­annyira, hogy már azok az államok is meg­vonták közvetett támogatásukat, amelyek korábban hajlandók voltak esetenként be­fogadni a menekülő repülőgéprablókat. E ddig még azonban sehogyan sem si­került hatékony, nemzetközi mére­tekben érvényes intézkedéseket hoz­ni a jelenség továbbterjedésének megaka­dályozására. Pedig abban minden politikus és bűnügyi szakértő egyetért, hogy csak nemzetközi összefogással lehetne igazán eredményesen fellépni a terrorizmus ellen. A közös érdek megvan hát, de addig alig­ha lehet közös nevezőre jutni, amíg egyes nyugati államok a saját nézeteiknek meg­felelően minősítik a terrorcselekményeket. Következik: Mi az ellenszer? Avar Károly Elhagyták Vietnamot a kambodzsai diplomaták Sok Kieng, Kambodzsa vi­etnami nagykövete és a nagykövetségen dolgozó vala­mennyi kambodzsai diploma­ta hétfőn elhagyta Hanoit. A repülőtéren Nguyen Dang Koa, a VSZK külügyminiszté­riumának osztályvezető-he­lyettese búcsúztatta őket. Ezt megelőzően, vasárnap Ngu­yen Xuan vietnami külügy­miniszter-helyettes a VSZK külügyminisztériumában fo­gadta Sok Kienget és baráti megbeszélést folytatott vele. Vietnam kambodzsai nagy- követségének teljes személy­zete, élén Vietnam ideiglenes kambodzsai ügyvivőjével kedden elhagyta Phnom Penh-i állomáshelyét, és visz- szatért hazájába. SIKAMLÓS TÁRGYALÁSI TEREP. (A Die Zeit karikatúrája — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents