Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

1978. január 22. Q

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Változó életünk

A tekintély

Engels Irta: a társadalom nem létezhet különféle tekintélyek nélkül, mert különben amorffá, kaotikussá válna. . v

A tekintély tehát rendező elv a társadalom minden sejtjében és nem túlzás azt sem mondani, hogy saját értékeink tükrözője is. Akár módosíthatjuk is a közmondást: „Mondd meg, kinek van előtted tekintélye, megmondom ki vagy.”

Emlékszem, hatodik osztályban korlátlan úr és tekintély volt a Szabó Gejza — véletlenül sem Géza —, ez a nálunk évekkel idősebb, hó- rihorgas, bivalyerejű fiú, aki irtózatos pofonjairól, terro- risztikus hajlamairól volt közismert. Nimbusz övezte Krencsei tanár urat. akinek ugyancsak gyorsan járt a keze, — de sosem indulatból —, azonban értett a nyelvünkön, és fülcsendítő pofonjait az évtizedek távlatából akár makarenkóinak is minősíthetjük. Gimnáziumban pedig ott volt Unger tanár úr, akinek hangos szava sem volt, a történelemben nem ismert tréfát, de akiért a tűzbe is bementünk volna. Az is szerette, akit megbuktatott. Tudásáért és emberségéért tiszteltük őt.

Saját élményeinkben — mert hasonlókat bárki elmesélhet —, egy fogalom, a tekintély tartalmánák változásai kísérhetők szemmel, hasonlóan ahhoz, ahogy e fogalom az emberi történelem során fejlődött. Az ősember még a nyers erőt tisztelte, később betársult az ész is, hogy még később helyet adjanak harmadikként annak is, amit általában emberi jótulajdonságoknak nevezünk. A társadalom bonyolult történelmi mozgásai kellettek ahhoz, hogy a középkor, később a fasizmus és még tovább menve a személyi kultusz tekintélyelven alapuló létét felváltsa a humanizált autoritás, ahol nem a fellebbezhetetlen kinyilatkoztatás és az ezzel párosult erőszak az alapja — használjuk most ezt a szót —, a tiszteletnek.

Tekintélyre szükség van. Csak az a kérdés, min alapul ez?

De mi is a tekintély?

A magyar nyelv értelmező szótára szerint: „Az a

tisztelet, megbecsülés, elismerés, amelyet valaki valamely közösségben bizonyos képességeivel, eredményeivel, illetve magatartásával szerez, érdemel ki, vagy. amely helyzeténél fogva szokta megilletni.” A tekintély sokféle lehet: gazdasági, jogi, politikai, szellemi, erkölcsi, szakmai, és így tovább.

Fordítsuk le mindezt hétköznapi nyelvre.

A főiskolai oktató panaszkodik: „Nem, nekem nincs tekintélyem, hanem a tudásnak. A rossz dolgozatot író diák, ahelyett. hogy a szarvashibák miatt szégyenkezne, ágál inkább és azt mondja, erre a tárgyra neki ott kint, az életben úgysem lesz szüksége. Ez a fiú mondta azt: „Tudja a tanárnő, mi számít csak? A pénz! Semmi egyéb...”

Kisvárdán, a Vulkánban, emígy vélekedett egy fiatal szakmunkás. Dienes Árpád géplakatos: „Az én szememben a nagy jövedelem, a vil„ la nem elégséges a tisztelethez. Sőt, azt is mondhatom, néha gyanús a túlzott jólét, mégha tudom azt, hogy tisztességes úton is elérhető mindez. Nekem az imponál, akire fel lehet nézni, széles a látóköre, és amit lát, el is tudja nekem mondani.”

Akire fel lehet nézni.

Örök összetevője ez a tekintélynek, csak az változott idők folyamán, hogy kire lehet felnézni?

Az ötvennégy éves Jakab Lajos, ugyancsak géplakatos így fogalmazott: „R. Béla

cégénél dolgoztam 1939. és 1942 között. Rendes ember volt, tisztelet övezte. Szépen beszélt velünk. Csak a munkát adta nekünk, de nem dolgozott velünk.”

Az kérdés, ha R. Béla ma jönne a Vulkánba, vajon tisztelet övezné-e? Ha kiderülne, hogy dolgozni is tud, feltétlenül. De — és ez ma már nem eldönthető az ő esetében —, hátha azért övezte tisztelet, mert a tizenkét munkása tőle függött, rajta múlt csak, lesz-e, — és mekkora darab — kenyere embereinek.

Az egyik gyárban meséltek egy művezetőről, aki élet és halál ura volt. Egy szavára az utcára lehetett kerülni. Igaz, a bőkezű jutalmazásra is megvolt a lehetősége. Élt is mindkettővel. Tekintélye volt? Volt. Igaz, a félelmen alapult. Ez az ember, így mondták, irtózatos küzdelmet folytatott önmagával azért, hogy a bekövetkezett nagy változásokhoz alkalmazkodni tudjon, hogy ne korlátlan úr, hanem emberséges vezető legyen. Sikerült neki és mire nyugdíjba ment, még azok is tisztelték, akiknek pedig sok baja volt vele. Egyebek mellett azt tisztelték, hogy szinte a bőrét levetve tudott megváltozni.

Bonyolult kérdés a vezetői tekintély, különösen akkor, ha fiatalemberről van szó.

Kovács Zoltán 28 éves kohász üzemmérnök, a Vulkán Disamatic üzemének vezetője megküzdött a tiszteletért: „Szerintem megszerezni a legnehezebb, megtartani már könnyebb, hiszen a járt úton kell csajt haladni. (Mások mást mondanak, de legyen neki is igaza.) Fél évig művezető voltam, aztán lettem üzemvezető. Lassan három éve ennek. Nehéz ügy volt ez az egész, mert az új szerepköröm egybeesett az üzemben történt változásokkal is, például az egy műszakról a három műszakra való rövid időn belüli átállás, sál.”

„Tapasztalatlan voltam, ugyanakkor sok dologban döntenem kellett. Ezt várták tőlem mindenütt. Megesett, hogy hibás utasítást adtam, mégis úgy vélem, nem ért presztízsveszteség. Ugyanis képes voltam elismerni, hogy tévedtem. Igaz, főnökeim sem hordtak le a sárga földig. A tekintélyhez három dolog kell: tudás, emberség, a jutalmazás és büntetés kiosztásában pedig mérlegelési készség. Ez utóbbiban egyébként többször is vétettem: túlságosan elnéző voltam, ezért nem lehettem elég következetes.”

„Sokszor hallom, hogy a fiatal mérnökök azt hiszik, ők az atyaúristenek. Aki ezt nem képes megváltoztatni, attól legfeljebb tartani fognak, de tisztelni sosem fogják. Én — gyáron belül — azt tisztelem, aki döntéseiben nem kapkod, megfontolt. Segít a fiatalabbaknak és nem érezteti, hogy negyedszázados gyakorlata van. Egyébként az a véleményem, hogy a tekintély tartalma már na. gyón régen nem változott.”

Megszerezni, vagy megtartani könnyebb? És nem változott a fogalom tartalma?

Búza Barna mérnök, osztályvezető, vagy huszonöt évvel régebben ismerkedik a munkával és az élettel, mint kollégája.

„Miskolcon a Fráter György — ma Földes Ferenc — gimnáziumban — volt egy tanárunk, aki még az első világháborúból öregedett ránk. Kimért, mindig elegáns, három lépés távolságot tartó és nagy tudású ember volt. Nem biztos, hogy a mai diákok is tisztelnék őt, habár személyiségének némely elemeit a mai tanárok is magukra örökíthetnék.”

Búza Barna szemléletes példákkal szolgált a fogalom megvilágítására, tanmeseként is kezelhetjük őket.

Megesett egyszer, hogy két mérnök és egy művezető felkereste a gyár valamikori főmérnökét, adna nekik tanácsot, mit tegyenek, hogy kevesebb legyen a selejt? Tanács helyett lehordást kaptak. A folyosón két mérnök összenevetett, a művezető pedig istenes szavak kíséretében legyintett.

Más. Nem gyártottak eleget vasalóból. Az igazgató lement az üzembe, meghallgatta őket és elmondta saját javaslatait is. Eredmény: egy hét múlva húsz százalékkal termeltek többet.

Harmadik mese. amihez tudni kell azt is, hogy a nehéz fizikai munkát végzők nagyon tisztelik azt. aki legalább úgy tud dolgozni, mint ők: „Több, mint harminc éve, még rakodómunkás voltam. A csoportvezetőnk mindkét keze nyomorék volt, szó sem lehetett arról, hogy lapátot fogjon. Mégis sokra becsültük. Mert tudtuk, hogy valaha ő is jól dolgozott, mert emberséges volt, és mindig kiállt értünk.”

A tekintély, elvont fogalom. Emberenként is változhat, mert bensőnkből is fakad. A tekintély, sokrétű fogalom, színterei — a munkahelytől a sportpályáig — korlátlanul bővíthetők, miként ismérvei is. Csak egy példa: szót sem ejtettünk az apai tekintélyről, a szülői ház tiszteletéről és ennek következményeiről, holott az ebben beállt változások taglalása tanulmányok hosszú sorában se lgnne elvégezhető.

Annyi bizonyos, hogy tekintély volt és lesz is. és úgy változik, ahogy éltünk: mennél több az emberi elem a mindennapokban, annál több lesz belőle ebben az elvont, de nagyon konkrét fogalomban is.

Speidl Zoltán

O. I. Resetnyikov: Smidt elhagyja a tábort. (1949.)

(A budapesti Műcsarnokban rendezett kiállítás anyagából.)

Jerzy Ofierski:

Nem hagyom magam lóvá tenni

gondoltam magamban. A holttestek azonosítása közben kimutathatják a véremben az alkoholt. Biztos nagyon ideges vagy, drága Krusinkám. Segítenem kell Neked. — Kö. rülnéztem a teremben. Megvan. Rögtön észrevettem. Life insurance. Életbiztosítási ügynökség. Érted csinálom — kiáltotta mámorosán a lelkem — gazdag leszel a halálom után! Megbocsátod azt a kis alkoholt a véremben. Egy fontot fizettem. Egy egész fontot! A feleségem viszont negyvenezer font kártérítést kap. Szép kis összegecske. Kitöltöttem az űrlapot, és egy borítékban beledobtam a postaládába. A Tiéd drágaságom! Ha én nem is fogok élni, de Te nem ismered meg a szegénységet! Akkor még a font értéke két dollár volt. A dollár pedig három nyugatnémet márka. Rengeteg pénz!

Repülünk. A kollégák mindenfélét összevásároltak, de hogy valamelyiknek eszébe jutna a felesége! Kár a szóért. Teljesen kiment a fejükből. Kivéve persze engem. Pedig nekem még fájt is.

A szél felerősödött, a motor érezhetően lelassult. Az én Krusinkám pedig valószínű felveszi a kétszáznegyvenezer márkát. Szépen megtollasodik a drága. — De nagy marha vagyok! - - gondoltam — minek kötöttem azt a biztosítást? Tegyük fel, lezuhan a gép. A pénzt rögtön megkapja. És akkor mi van? Egy-két évet biztosan kihúz. Krusin- ka ad a külsőségekre. Még majd feketében is jár. Tudja, hogy jól áll neki a fekete. És aztán? Ha-ha-ha! Talán Andrzej? Biztos, hogy ő — gondoltam — ő lesz az első. Disz. nó. A ház barátja. Elvált, kulturált, és ha őszinte akarok lenni... elég jóképű. A feleségem szereti őt, meg a gyerekek is szeretik. Sőt. a gyerekek talán jobban szeretik őt, mint engem. Persze, mert ő otthon ülő. Én meg állandóan utazom. Ö mindig megértő és kedves, én meg állandóan ideges. Persze, ha valaki tudja, hogy nemsokára kétszáznegyvenezer márka üti a markát, akkor már könnyen lehet kulturált. Nem kell minden garast a fogához vernie.

— A fene egye meg — gondoltam —. én itt feláldozom magam, aztán három év múlva nem lesz. aki egy szál gyertyát elégetne a síromon halottak napján. A gép teste hirtelen billegni kezdett. Kigylladt a lámpa. „Bekapcsolni a biztosítóöveket, kérjük abbahagyni a dohányzást!” A szomszédomnak. Karolnak verítékezett a homloka. Az arca zöld lett. Istenem, de irigyeltem akkor. Szerencsés ember. Nem kötött semmilyen biztosítást. Az ő feleségének csak az otthoni biztosító fizet.

M

ennyi lehet ennek a Karolnak a betétkönyvében? Esetleg száz márka. Ta_ Ián Fiatra gyűjt. Egy év alatt elherdálja a felesége. És aztán? Dolgozni kell! Ettől kezdve minden beszélgetés így fog kezdődni a gyászoló családban: „Milyen jó volt még akkor, amikor Apuka élt!” Őrá persze mindig szeretettel fognak emlékezni. Aztán mégis leszálltunk. A reptér első emeletén a korlátnak támaszkodva állt a feleségem. Úgy tűnt, hogy szomorú és csalódott. Nem sikerült, drágaságom, mi? Nem sikerült! Élek! Látod? A sült galamb elrepült a szád előtt. Negyvenezer front! Elrepült! Nem csinálsz hülyét belőlem! Még sokáig nem,

Hráe’asáfJnm f

B

orzasztó fejfájásra ébredtem. Nem. Nem ébredtem. Ébresztettek. Az izgalom. Meg az ébresztőóra. „Slava” — szovjet gyártmány. Fantasztikus szerkezet. Egy hónapon keresztül ébresztett, de nemcsak engem, hanem Earl’s Court minden lakóját is.

Ma utoljára ébredtem ebben a városban. Végre hazautazom. Az óra csörgése rögtön kiugrasztott az ágyból. Még szerencse, hogy öltönyben és kabátban aludtam. A bőröndjeim is be voltak pakolva, minden útra készen.

Csak ez a fejfájás ne lenne. Szinte elviselhetetlen. Persze az időjárás. Mit várhat az ember Londontól? Köd, párás levegő. Gondolkoztam, mi árthatott meg az előző esti vacsorából? Az italok frissek voltak. A pincér az asztalnál nyitotta ki az üvegeket. Talán a sósmogyoró? Tényleg! Én hülye, milyen mohón bezabáltam egy egész csomaggal. Tehát mogyorómérgezés. Súlyosabbra is fordulhat. Rögtön bevettem két tablettát. A kereszttel jelölt gyógyszerek közül. Ez a legjobb tabletta a világon. Lengyel. A Nobel-díjat is megérdemelnék érte. Mivel hozzásegíti az embereket a békés egymás mellett éléshez.

De mivel vegyem be! Semmi italom nem volt, lenyeltem szárazon. Talán megértő lesz, hogy most Londonban vagyunk, és így is hatni fog. Már csak a reptérre kell kimenni. De a szoba kulcsát szorosan kell tartani a kezemben. Ha kicsúszik a kezemből — vége. Nem bírom felemelni. Úgy érzem, mintha az agyam a fülemen keresztül jönne ki. De erősen fogom. Odaadtam a kulcsot a portásnak.

A hotel előtt már várt a taxi. És a kollégáim. Ök már régebben. Indulás előtt kihajítottam egy oénzdarabot a kocsi ablakán.

Azért, hogy visszatérjek ide, és hogy szerencsét hozzon. És tényleg! Szerencsém volt. A portás még utolért minket a bőröndömmel a kezében, amit a szállodaszobában felejtettem. Becsületes emberek ezek az angolok. Igaz, hogy ez az angol éppen lengyel volt, aki a háború után vándorolt ki a szigetre. Ráadásul még azt a pénzdarabot is visszaadta, amit az ablakon hajítottam ki. Nem akarta, hogy visszatérjek?

A repülőtér Londonban elég nagy. és mielőtt a bőröndömet feladtam volna, a gyógyszer hatni kezdett. De még nem százszázalékosan. Vagyis a fejem már kevésbé fájt. de kezdett kifejlődni a gyomorégésem.

Gondoltam magamban: szeretem Angliát. Azért mert olyan messze van Lengyelországtól. Ha otthon lennék valahol kiküldetésben, két perc múlva ott állnék a feleségem előtt. Még a gondolatra is megborsód. zott a hátam. De így — még előttem van a csatorna, és legalább kétórai repülés. Amikor fáj a fejem, és két órám van a feleségemmel való találkozásig, mindig elérzéke- nyülök. A kollégák már szétszóródtak a teremben, megvolt az útlevélellenőrzés. Még utoljára vásárolnak néhány emléktárgyat, nekem meg valahogy összeszorul a torkom.

— Édes drágaságom — gondoltam magamban —, már biztosan készülődsz a reptérre. Telefonálsz taxiért, én meg itt ülök. Messze tőled. És még előttem a repülés. Két hosszú óra. Még ha át lehetne aludni ezt az időt! Viharokon és szeleken át repülök Hozzád, én édes Krusinkám. És ha lezuhanunk? Ha szerencsétlenség történik? Borzasztó —

Varga Magdolna fordítása