Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
MA Szolgáltatások a megye- székhelyen (2. oldal) Hit tudnak rólunk? (3. oldal) Szojaz 28. a világűrben Á feladat: együttes kísérlet a Szaljut 6. űrállomással Munkahelyi légkör F elnőtt életünk felét munkahelyünkön töltjük. Hogy terhesen soknak érezzük-e ezt, vagy nem, attól is függ: állandó — nem légköri eredetű — frontbetörések és viharok borzolják-e kedélyünket, vagy szélsőségektől mentesen telnek a gép, az íróasztal, a pult mögött lepergetett órák. Mindenki tudja, hogy a munkahelynek is van légköre, és ez kétféle lehet: jó és rossz. Hol jó? Ott, ahol nyomai sincsenek a kedélyborzoló „frontbetöréseknek”. Jó például a Bóniban, ahol az igazgató ismeri a beosztottak gondjait, azt is megmondja, ha nem tud segíteni, és a beosztottak is tisztában vannak a vezetők sokasodó dolgával. Itt kölcsönös az őszinteség. Jó lehet továbbá mindazokon a helyeken, ahol a dolgozó el meri mondani véleményét a vezetőkről, de úgy teszi ezt, hogy önmagáról sem feledkezik meg közben, nemcsak kritikával, hanem önkritikával is él. Így tette ezt nemrég lapunk hasábjain a ZÖLDÉRT egyik szocialista brigádvezetője és a fehérgyarmati MEZŐGÉP szocialista brigádvezetője is. A „Szólj igazat, betörik a fejed!” közmondás egyre ritkábban jut érvényre; nem „törték be” a pédaként idézettek fejét sem, mert igazat szóltak. A jó légkört nem a csend, és az arcra fagyott mosoly jellemzi. Lehet a szó hangos — persze nem szükségszerű ez sem —, feltéve, hogy a hangerőnek fedezete van munkából és emberségből: olyan ember emeli fel a szavát, aki másokat is képes adott esetben végighallgatni. Hiszen hallottunk már „késhegyig” menő hangos vitákról is, ahol a szópárbaj résztvevői csak a tárgyalóasztalnál kerültek a szó szoros értelmében szembe egymással, de mihelyt pontot tettek a tárgyalt ügy végére, egyforma jó érzéssel álltak fel székeikről. Akik az előbb még „beolvastak” egymásnak, barátként távoztak, hiszen a vita közös célért folyt. A jó munkahelyi légkör fontos dolog. Most, csak egyik összetevőjéről, az őszinteségről szóltunk. Sok-sok példa bizonyítja, hogy a munkahely kiegyensúlyozottsága még a nehezebb körülményeket is feledteti, többet ér, mint egy forint órabéremelés, mint a magasabb prémium. Ahol szót értenek egymással, ott találkozhatunk azokkal az emberekkel, akik akkor, amikor magasabb fizetésért akár máshová is mehetnének, azt mondják: „Minek mennék? Én itt érzem jól magam .. Speidl Zoltán Űjonc parancsnokkal és gyakorlott fedélzeti mérnökkel szombaton hajnalban útnak indult a legújabb szovjet űrhajó, a Szojuz 26. Az új űrhajó feladata, hogy a még szeptember 29-én felbocsátott szovjet űrállomással a korábbiaknál korszerűbb Szaljut—6-tal folytasson együttes kísérleteket. Az űrhajó parancsnoka Ju- rij Viktorovics Romanyenko alezredes, aki 1944-ben született. A légierő tiszti iskolájának elvégzése után egy ideig repülőoktató volt, majd 1970-ben került az űrhajósegységbe, elvégezte a tanfolyamot, felkészült a páros űrrepülésre. Kiváló eredményei egyik elismeréseként ő volt a Szojuz—Apollo közös A Magyar Szocialista Munkáspártnak Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével Havannában tartózkodó küldöttsége pénteken délután találkozott Fidel Castróval, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárával, az államtanács és a minisztertanács elnökével. A szívélyes és elvtársi légkörben lefolyt találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről, valamint a nemzetközi munkásA mezőgazdaság intenzív termelésének egyik alapja a korszerű technikai bázis. Az ezzel kapcsolatos beruházási igényeket az AGROKER vállalat elégíti ki. Év vége előtt 20 nappal kaptuk a tájékoztatást, hogy a Szabolcs-Szat- már megyei AGROKER teljesítette áruforgalmi tervét. A megye mezőgazdasági üzemei részére egymilliárd 624 millió forint értékű gépet, alkatrészt, műtrágyát, növényvédő szert és vegyes árut értékesített. A december elejéig bonyolított forgalom 164 millió forinttal haladja meg az 1976. évit. Nagy volt a növekedés az erő- és munkagépek vásárlásánál, a tavalyi 421 millióval szemben december elejéig 440 millió forintos volt az értékesítés. (Év végéig ez a szám még növekszik.) Az erőgépeket tekintve az összteljesítmény az elmúlt évihez viszonyítva 4000 lóerővel növekedett, más szóval átlagosan 60 lóerős traktorokat szovjet—amerikai űrkísérlet idején a tartalékszemélyzet parancsnoka. Georgij Mihajlovics Grecs- ko, a Szojuz 26. fedélzeti mérnöke, a Szovjetunió Hőse már gyakorlott űrrepülő: 1975-ben ugyancsak fedélzeti mérnökként a Szojuz 17 fedélzetén a Szaljut—4 űrállomásra repült s itt huzamos ideig dolgozott. Az 1931-ben született Grecsko a leningrá- di műegyetem elvégzése után rövidesen az űrhajó tervezésével foglalkozó tudományos intézetbe került mérnökként és kiválóan ismeri a Szojuz típusú űrhajókat s a Szaljut- űrállomásokat is, mert részt vett azok tervezésében és szerkesztésében is. Romanyenko, a Szojuz 26. és kommunista mozgalom néhány időszerű kérdéséről. Biszku Béla összefoglalta a magyar pártküldöttségnek a Kubai Köztársaságban tett látogatása tapasztalatait. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt nagyra értékeli a kubai népnek, az állami és pártszervezeteknek azt a nagy munkáját, amelyet a Kubai KP első kongresszusán jóváhagyott határozatok alapján a gazdasági és társadalmi építés intézményesítése terén végeztek. A beszélgetés során Fidel Castro tájékoztatást adott a számítva a vásárolt erőgépek száma 620 darabnak felel meg. A mezőgazdasági üzemek ez évben 40 pótkocsival vásároltak többet, mint tavaly, összesen 603 darabot. Az eladott műtrágyaszórók száma 146, a kukorica vető gépek száma 79 volt. A burgonya- termesztés fellendülését jelezte az is, hogy a tavalyi 26 kombájnnal szemben 36-ot vásároltak a gazdaságok. Növekedett Szabolcs-Szat- már megyében a műtrágyafelhasználás is, és bár még nem érte el 1975. évi szintet, már közelített ahhoz. December elejéig az eladott műtrágya értéke 501 millió forint volt, 70 millióval több a tavalyinál. A hatóanyag mértéke 2600 tonnával volt nagyobb az elmúlt évinél. Az AGROKER vállalat árualapja műtrágyaféleségekből 112 ezer tonna hatóanyagban, így megvan a lehetősége annak, hogy a felhasználás tovább növekedjék. Az 1977- ben eladott növényvédő szeparancsnoka jelenleg a Gagarin Repülő Főiskola levelező hallgatója. Mindkét űrhajós tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának: Romanyenko 1965, Grecsko 1960 óta. A Szojuz 26. moszkvai idő szerint szombaton, hajnali 4,19 órakor indult útjára. Mint ismeretes, október 9- én a Szovjetunióban felbocsátották a Szojuz 25. űrhajót, amelynek hasonló feladatokat kellett volna megoldania. Vlagyimir Kovaljonok parancsnok és Valerij Rju- min fedélzeti mérnök azonban a program kisebb nehézségei miatt a földi irányítóközponttal egyetértésben úgy döntött- hogy visszatér a Földre. szocialista építés Kubában napirenden lévő feladatairól. A Biszku Béla vezette magyar pártküldöttség pénteken este elutazott a kubai fővárosból. Búcsúztatására kubai részről megjelent Bias Roca Caldeiro, a KB politikai bizottságának tagja, a nemzet- gyűlés elnöke, Machado Ventura, a politikai bizottság tagja és más magas rangú politikai és szakszervezeti vezetők. A pártküldöttségnek a Kubai Köztársaságban tett látogatásáról közleményt adnak ki. rek értéke 364 millió forint volt, a 35 millió forintos forgalomnövekedés mögött je- jentős a választékbővülés. Az AGROKER vállalatnak árukínálatával mindenkor szolgálnia kell az országos, megyei termelési célok megvalósítását. Ez vonatkozik a textil- és vegyes árura is, amely bár kisebb volumenű, de a termelésfejlesztésnél fontos. Vegyes áruból közel 100 millió forintot forgalmazott az AGROKER. Ide tartozik a zöldségprogram megvalósításához szükséges fólia is, amelyből a mezőgazda- sági üzemek és a kistermelők 3666 mázsát vásároltak. Az AGROKER vállalatnál az éves áruforgalmi terv sikeres teljesítése után már most az 1978. évi igények zavartalan kielégítésére készülnek. Az év végi 600 millió forintos zárókészlet összetétele olyan, hogy január 1-től folyamatosan és zavartalanul oldhatják meg az áruellátást. (S.) Biszku Béla és Fidel Castro találkozója Elutazott Kubából a magyar pártküldöttség Teivtelleahé* három héttel hamarabb Másfél milliárdnál nagyobb AGROKER-forgalom Vasas üzemekből jelentjük Milliók megtakarításból Az év vége közeledtével egyre több üzem, vállalat, gyár gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetése veszi számba, hogy az esztendő elején meghatározott takarékos- sági tervekből — melyeket különös módon segített a csepeliek felhívásához való csatlakozás, valamint a vasas centenáriumi felajánlás — mit sikerült megvalósítani a munkáskollektíváknak. Kérésünkre a megye vasas üzemeiből a következő tájékoztatást adták: A Villamosszigetelő- és Műanyaggyár 3-as számú kisvár- dai gyáregységében 3 millió 240 ezer forint megtakarítást terveztek 1977-ben. A realizált műszaki intézkedések, gyártásfejlesztési eredmények, és az újítások kivitelezése alapján ezt az összeget túlteljesítik és a várható megtakarítás 3 millió 870 ezer forint lesz az év végére. Ebből 3 millió forintot amyagtakaré- kossággal értek el. Energiából plusz 160 ezer forinthoz jutottak. A gyáregységben a normakarbantartás 420 ezer forintot hozott. Az újítások 290 ezer forintot jelentenek. Különösen jelentős volt, hogy a tőkés importból származó porgyanta helyett sikerült hazai és szocialista országban gyártott, nagyobb mennyiségű porgyantát beszerezni. Az éves eredményhányadukat várhatóan 1 százalékkal fogják növelni, amely mintegy I millió forintos többleteredményt jelent. Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyárában az 1977. évi intézkedési tervben 700 ezer forint anyagtakarékosságot tűztek ki célul. Ebből november végéig 550 ezer forintot meg is takarítottak. A szerszámfelhasználásmál 200 ezer forintos megtakarítás jelentkezik. Selejtes acélból az öntvények hegesztéses javításával 100 ezer forintra tettek szert. Szocialista brigádjaik vállalásaikban a hasznos hulladékanyag felhasználására is tettek felajánlást. Ebből 50 ezer forint megtakarítást már leszámláztak. A tervezett megtakarítás értéke év végéig megvalósul. A Csepel Művek Szerszám- gépgyára nyírbátori gyáregységében év végéig energiahordozókból 80 ezer forint megtakarítást terveztek. Ezzel szemben várhatóan 223 ezer forintot érnek el. Az üzemi kollektívák ezt az eredményt elsősorban gondos szervezési munkával, berendezéseik megfelelő karbantartásával tudták megvalósítani. Fáradt olajból 6000 liter helyett 8 ezer literes megtakarítást várnak. Haszonanyag-felhaszná- lásban a tervezett 80 ezer forintot 120 ezer forintra teljesítik a gyáregység szocialista brigádjai. A BEAG UNIVERSIL nyíregyházi gyárában az év háromnegyed évében energiahordozókból 937 ezer forintos 'megtakarítást értek el. Az eredményhez nagymértékben hozzájárultak a szocialista brigádok ilyen irányú felajánlásai, valamint a szervezési intézkedések. A gyár dolgozó kollektívái a felhasználásra került különböző anyagoknál 464 ezer forintot takarítottak meg. A normák karbantartása és az üzem- szervezési intézkedések 2680 munkaóra-megtakarítást eredményeztek a gyárban. Ez több, mint 80 ezer forint megtakarítását jelenti. (sigér) Több a nyereség a TiszalSki Faipari Vállalatnál December 8-án teljesítette 1977. évi termelési tervét a Tiszalöki Faipari Vállalat. A tervezett termelési érték 110 millió forint, amelyet várhatóan év végéig 3 millió forinttal túlteljesítenek. Ez azt is jelenti, hogy a nyereség 10 százalékkal növekszik. Az elért sikerek értékét emeli, hogy a növekedést létszám- megtakarítással érték el. Az eredmények lehetővé teszik, hogy a fizikai dolgozók bérét még az idén mintegy 8 százalékkal emeljék. A vállalat az 1978-as gazdasági évben változatlan létszámmal, 118 millió forint termelési értéket kíván elérni. Teljesítette tervét a nyíregyházi MEZŐGÉP Határidő előtt, december 8- ra teljesítette az 1977. évi 630,8 millió forintos árbevételi és 62 milliós nyereségtervét a nyíregyházi mezőgazda- sági gépgyártó és szolgáltató vállalat. A jelentős munkasikerhez nagyban hozzájárultak a szocialista brigádok, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a vasasszakszervezet centenáriuma tiszteletére az erre az évre, valamint a jubileumokra tett különvál- lalásaikat becsülettel, szintén határidő előtt teljesítették. Ezzel lehetővé vált, hogy a vállalat decemberben 35—40 millió forinttal az árbevételi tervét, valamint 10—15 százalékkal a nyereségtervét is túlteljesíthesse. November második felében helyezték Üzembe az új, korszerű gépsorokkal felszerelt üzemcsarnokát a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demeeseri gyárában. Ugyanakkor vették birtokba a gyár dolgozói a kényelmes szociális létesítményeket is.