Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

1977. december 4.

o

Régészeti szenzáció

Ösmagyar sírokat találtak Lengyelországban

A Przemyslben lévő múzeum mindig érdekes látnivalókat tartogatott a látogatóknak. Ikonjai, az ezer éves város emlékei, a történelmi nevezetességű Jaroslaw műkincsei méltán hozták izgalomba az érdeklődőket. Az idei évben azonban egy új, valóban nem mindennapi régészeti lelet fordította ide a közfigyelmet. Tudósok, történészek, régészek, rajtuk kívül a muzeális dolgok iránt érdeklődő nem szakközönség is felkapta a fejét a hírre: ősmagyarok sírját tárták fel a város határában.

Kik lehettek?

A múzeumban kísérőm mgr. Andrzej Koperski régész, az idei nagy felfedezés hőse. Szívélyesen kalauzol fel a restauráló műhelybe, ahol a szenzációs lelet tárgyi tartozékait, a sírok mellékleteit hozzák rendbe a tudományos munkatársak.

— A sírokat ebben az évben találtam és tártam fel — mondja a régész. Kilencven centire a föld alatt bukkantunk rá az érdekességre. Először még sejtelmünk sem volt arról, hogy ez a feltárás az év nagy meglepetését hozza. A környéken ugyanis gazdag régészeti anyag található, ami azzal magyarázható, hogy Przemysl és környéke fontos útvonalon feküdt. A meghökkentő az volt, hogy a feltárt sírokban olyan lelet feküdt, amely első ráte- kintésre azt sugallta: itt

olyan temetkezési helyre bukkantunk, amely leginkább a magyar kutatások során feltárt honfoglalás kori sírokra emlékeztet. A probléma csak az volt: ilyen vagy hasonló lelet eddig még sosem bukkant fel, és ezért joggal fogalmazódott meg a kérdés: vajon hogyan kerültek ide ősmagyarok?

Elemzések után

Koperski dr. ezután elmondta: a sírokat alapos

vizsgálat alá vetették. Megállapítható volt, hogy nem harcban elesett katonáról

V

égre elment. Legalább annyit nyertünk volna ezen a lottón, hogy futotta volna a szivattyú árát. ötven vödörrel még hátra van. Majd estére folytatom. Az almafákat is meg kell permetezni. A rózsák is nagyon tetvesek. Már semmi álmosság nincs bennem. Csak ne égne a szemem. Jó ez a hideg szoba, hideg ágynemű. Nem szabad elaludnom ... nem szabad elaludnom, mert a kávét feltettem a gázra. Ezt kell állandóan hangosan mondanom, mert különben elalszom. Ha most eloltanám a gázt; biztosan nem tudnék elaludni. De nem oltom el, mert kávét akarok inni. A kávétól tudok aludni, mert minden reggel iszom kávét.

Csengő cseng, egy asszony kiabál, tódul befelé a füst. Te jóságos ég! Elaludtam. A kávéfőzőből a gumi is kifolyt és kint valaki ráfeküdt a csengőre. Nem elég, hogy csenget, még kiabál is.

— Mi van?

— Ki lakik itt? — __ kérdi egy jó negyvenéves nő.

— Ha nem tudja, mi az istennek csenget?

— Baromfiösszeíró vagyok, teljesen mindegy, melyik házba csengetek be. Mindegyikbe be kell csengetnem szó. Sőt mi több, a közelben talált asszony- és gyermeksírok azt bizonyították, hogy itt élhettek egykor ezek a magyarok. Mert a tárgyak, az ékszerek, fegyverek, ruhamaradványok vizsgálata bebizonyította: csak magyarok lehettek. A X. században itt élt, vagy erre járt magyar családról van tehát szó.

— Nézze — mutatja a leleteket Andrzej Koperski —, itt van az a könyv, amely részletes áttekintést ad a X. századi magyarok viseletéről. És figyelje meg ezzel párhuzamosan a csákányt, a kengyeleket, a női ruha díszeit. Szinte rá lehet tenni a képre, vagy mondhatjuk: ezek

is szolgálhattak volna mintául. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a harcost lovával és fegyverével együtt temették el, akkor a legkétkedőbb is meggyőződhet arról: csak a lovas nomád magyarokról lehet szó.

Közös kutatások következményei

A leletek mentése után a bronz, ezüst és vas felszereléseket, a csontvázakat a közönség elé tárják. Az érdeklődés ugyanis rendkívüli, hinem. Milyen háziállat yan maguknál?

— Macska, és ott kikötve a vasárnapi ebéd, egy kakas. Kukorékolni is tud.

— Köszönöm, ezeket nem írom föl. Kik laknak a szomszédokban ?

— A fene tudja. Egyikben a Péter bácsi, másikban a Lacikáék.

— A vezetéknevük mi?

— Az öregnek valami sváb neve van, nem tudom megjegyezni. A Lacika lehet: Tóth, Kovács, Bognár, Vadász, Horváth — a fene tudja, olyan egyformák. Azasz- szony talán tudja. Kérdezze meg tőle.

— Jó. Fölírom neki, hogy írja meg.

— Nincs itthon? Talán elutazott?

— Dehogy! Dolgozik. Két percre az állomásnál találkoztunk, mikor jön haza, én meg megyek szolgálatba.

Mielőtt visszafeküdtem volna az ágyba, számba vettem, hogy kik jöhetnek még. A villanyszámlás tegnap volt, a kéményseprő, vízóra-leolvasó, gáztűzhely-ellenőr, faösszeíró, távirdász, fényképügynök, az ócskás is jöhet még. Szép kilátás. Mindennap jön valaki. Tegnap jött a jehovisták hittérítője. Ha még egyszer idejön, úgy rúgom ki, hogy a lába sem éri a földet.

szén mindenki számára izgalmas kérdés: hogyan maradtak magyarok a Kárpátokon kívül a honfoglalást követő században is?

— A felfedezést és következtetéseinket magyar régészeti folyóiratban is publikálni szándékozunk — fűzi a hallottakhoz Andrzej Koperski. Ügy véljük ugyanis, hogy nagyon jó lenne, há a rendkívüli lelettel kapcsolatban a magyar és lengyel tudósok közösen folytatnák a kutatásokat: Mert kérdés yan bőven. Követek voltak ezen a tájon a megtaláltak? Vagy egyáltalán nem is mentek be az újhazába, hanem a vándorláskor maradtak itt? Vagy a Kijev és Halics felé vezető út mentén volt misz- sziójuk? A nagy ceremóniára valló temetés során fontos személyiség került a sírba? Ha igen, ki volt ő?

Kérdés tehát van bőven. Biztos, hogy a magyar régészek is érdeklődéssel fogadják majd a przemysli leletet. Az üggyel nagyon lelkesen foglalkozó lengyel kollégákkal bizonyárá megoldódik a ma még rejtélyes ügy. Addig is azonban örvendezhetünk annak, hogy népünk őstörténetéhez újabb gazdag adalék kínálkozik.

Bürget Lajos

N

égy órakor csengőszóra ébredtem. Különben is fel kellett volna kelnem, de ez az agresz- szív ébresztő felbosszantott. Pokolian nyűgös vagyok, ha mélyen alszom, és felijesztenek. Főleg, ha ilyen fáradt vagyok. A szomszédasszony jött kaporért. Nem tűri meg kertjében a kaprot, mind egy szálig kitépte. Most uborkát rak el és kell a kapor. Nem szeretem az ilyen embereket. Nagyon szívesen adok annak, akinek nincs kertje, de az ilyen embereknek nem, aki azért nem tűri meg, mert nem tetszik neki, vagy csak a helyet sajnálja a kaportól. Nem szóltam neki semmit, beküldtem a kertbe, hogy szedjen annyit, amennyit akar. Sajnos rászorulunk, mert amikor délelőttös vagyok-, ő intézi a számlákat és minden intézni valót. Rá lehet bízni a pénzt, a kapu kulcsát. Még ma nem ettem. Bele kell önteni a zöldbab- főzeléket a vécébe, mert veszekedni fog az asszony miatta. Remélem nincs nagyon megfagyva, mert nincs kedvem melegíteni.

I

ndulni kell. Holnap kezdődik minden élőiről. Csak esne az éjjel. Nagyon-nagyon kellene az eső. ötven vödör víz adósságom van a kertnek.

A szenzációs lelet színhelyén.

MEGYÉNK

TÁJAIN

Vámosatya

M

éltatlanul merült a feledés homályába Vámosatya. Sok-sok évtizeden át három dologról volt híres: várának romjáról, fatornyáról és a néphagyományok ápolásáról. Tiszaszalka és Barabás között csendben lapul az ezer lelkes község, mostanában alig hallat magáról. Ritkán szerepel az idegenforgalmi prospektusokban, az újság innen nem közölhet ilyen híreket: „elkezdték építeni”, „átadták rendeltetésének. ..” Ettől függetlenül most is érdemes az Űjtanya melletti keresztútnál jobbra kanyarodni a Beregbe érkezőknek. A vár romjainál nosztalgiával, vagy anélkül el lehet töprengeni a régmúlt időkről, az erdő és a látványos fatorony fotótéma lehet, a beregi keresztszemes varrása közben ízes történetek hallhatók...

A modern mezőgazdaság alaposan megváltoztatta a település környezetét, de a tájban most is van valami csodálatos, valami megragadó. A régi erdőségek megkoptak, de van még bőven szilfa és rekettyés, közel a Csaronda patak és több kisebb patak is körülöleli Vámosatyát. A barabási szőlődomb barnában, a beregszászi hegy kékben kívánkozna a festő vásznára. A környező tanyák romjai között a fekete föld közepes terméssel fizet, de a tsz Mándi István által terelt juhai kövér legelőkön kolompolnak. Az egyik tanya cselédházait valamikor égbe nyúló nyárfák védték a széltől, ma már csak négy nyárfa ágaskodik, mintegy memen- tóként.

A község monográfiáját 1938-ban írta meg Szabó Ferenc igazgató tanító. A sárgult lapokon az áll, hogy a község a XVI. században az Atyai családról vette fel a nevét. „Atyának már 1341-ben vámja volt, innen az elnevezés” — olvashatjuk a monográfiában. Pár lappal odébb ez olvasható: „A vár sík téren, kiemelkedő dombon, a Micz és a Csaronda vizének mocsarai által védett magaslati számon épült. A magaslatot kétszeresen árkolták körül. Régebbi feljegyzések szerint a várkastély beboltozott földalatti helyiségekkel rendelkezett.

Még egy, érdeklődésre számot tartható idézet a monográfiából: „Sudár, 8x8 m alappal bíró, 4 kis toronnyal díszített 28 m magas fatomyunk régi ízlés szerinti építmény, amely hatalmas tölgyfa gerendákból van jellegzetes beékeléssel összefogatva és sudár része tölgyfa zsindellyel befedve. A toronyba 1913 zivataros nyarán a villám is beütött, végighasítva a torony hatalmas vezérgerendáját, amelyet azután kijavítottak. A toronyban két harang van, egy nagy és egy kicsi.”

A vámosatyaiak az 1950-es években „bányásztak” a Simondi és az Űjtanya térségében lévő kiszáradt patakban. Megszenesedett őstölgyeket ástak ki a föld felszíne alól és egy rövid szárítás után ezzel tüzeltek. A bányászás után jókora gödrök keletkeztek a patakban, amely néha az esőzésektől és a Csaronda vizétől megtelt, aztán ismét leapadt. Apadáskor a gödrök tele voltak hallal és csíkkal. A halakat puszta kézzel, a ropogósra süthető csíkokat kosárral fogták a környékbeliek.

A hosszas emlékezés után lépjünk a jelenbe. A tanács és a tsz egyesült a barabá- sival. A régi tanácsháza falán ládikó, rajta ez áll: „Vásárosnaményi ktsz rádió, tv és háztartási gép hibabejelentése.” Nevet és címet kell bedobni a ládikóba és a szerelő házhoz megy, hogy a világot idehozó készülék ismét működjön. Az épület üres, vége a fogadónapnak. A tsz-iroda ajtajait is zárva találjuk, de az ajtók mellett a folyosón beszédesek a tablókra kirakott fényképek. A tsz-tagok nehéz munkáját örökítik meg, az egyik képen Révész Ferencné dohányosbrigádja látható. A dohánytermesztésnek itt hagyományai vannak.

E

gy másik hagyomány ápolója Erdős Miklósné. Éppen szemben lakik a sírfeliratai miatt érdekes temetővel. Szebbnél szebb térítők és horgolások találhatók a lakásán.

— Dologidőben a mezőn vagyok, ilyenkor meg varrom a beregi keresztszemest. Másfél, két évtizeddel ezelőtt még volt kenderünk, szőttem, fontam és a saját vásznamra varrtam a mintákat. Még most is van néhány vég durva vásznam a fiókban, de ezekre nem jó hímezni, így boltból veszem a vásznat.

Koncz Sándor iskolaigazgató lelkes lokálpatrióta, kereken 25 éve neveli a falu fiatalságát, igazgatja az iskolát. Megválasztották tanácselnök-helyettesnek, tagja a járási pártbizottságnak is. Az iskola falán egy tábla, amelyen ez olvasható: „A járás tiszta iskolája.” A ragadós sár ellenére tiszta az iskola, mint a legtöbb porta.

— A tiszta címet hat éve nyerte el iskolánk. Az itteniek nemcsak a hagyományokat ápolják, gondozzák, hanem a környezetüket is. Az atyaiak büszkék a településükre, szeretik azt. A „csend és a magány” ellenére szívesen laknak itt, a község lélek- száma sok éve stagnál, nem kívánnak elköltözni az itteniek. Tartozott hozzánk négy tanya, mindet felszámoltuk. A tanyaiak szívesen telepedtek községünkbe.

— Halljunk néhány szót a jelenkori változásokról, érdekességekről.

— A felszabadulás után kultúrházat, majd könyvtárat építettünk. Az előbbi létesítmény sportolásra és táncra egyaránt alkalmas a fiataloknak. Bancsi Csaba KISZ- titkár november 7-én kapta meg a KISZ KB dicsérő oklevelét. A fatornyot felújították pár éve, a műemlék templom felújítása most van folyamatban. A közelmúltban kaptunk a megyei tanácstól 270 ezer forintot óvodabővítésre. A jövő év elején nagyobb lesz az óvodánk, több gyermeket tudunk elhelyezni.

A község Tiszaszalka felőli végén az egyik udvaron hosszú sátrat építenek. Szombaton lakodalom lesz, a vendégsereg a hagyományokhoz híven a sátor alatt köszönti az ifjú párt, itt fogyasztják el a finom és egyedi ételeket. A lakzi részben a régi, színes formában, részben modem körülmények között zajlik. A régi jó szokásoknak megfelelően kinyílnak majd a pénztárcák — a fiatal házaspár boldogulására.

Mondják, hogy a „hivatalos embereket” Barabáson keressük. Erdők között, egy kanálison át vezet az út az igazgatási központba. Baksa Károlyné főelőadó tőzsgyökeres vámosatyai:

— Hetente három délelőtt fogadóórát tartok a községemben, mindenkinek jól ismerem az ügyes-bajos dolgát, az elintézni valóját. Ha nem tudok segíteni, segít az elnök elvtárs, aki péntek délelőttönként szokott fogadóórát tartani.

Pásztor Miklós, a közös tsz párttitkára: Az egyesítés óta az atyai asszonyoknak is jobb a foglalkoztatása, a ládaüzemben télen is kapnak munkát. Közös erővel megkezdtük a gépesítést, kevesebbet kell haj- longani, mert vettünk egy dohánykombájnt is. Néhány nap múlva autóbuszt vásárolunk, az atyaiak is kényelmesebben juthatnak ki a mezőre.

Bencs Tiborné, a tsz személyzeti vezetője:

— Az egyesítés óta a vámosatyaiaknák szőlődombjuk is van. Korszakalkotó esemény történt november 7-e tiszteletére; a határ menti mezőkaszonyi szovhozzal barátsági szerződést írtunk alá. Sor kerül majd szakmai és baráti látogatásokra, a dombon létrehozunk egy „Barátság szőlőskertet”.

Pezsdül az élet, Vámosatya még hallat magáról.

Nábrádi Lajos