Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-31 / 307. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. december 31. RANGOS ESEMÉNYEK 24 SPORTÁGBAN Elkészült az . évi versenynaptár Nemzetközi és határ menti találkozók Szabolcsban A Szabolcs-Szalmár megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala elkészítette az 1978-as év verseny- naptárát. A sportkedvelők az új esztendőbe összesen 24 sportág eseményein vehetnek részt, köztük számos nemzetközi rendezvényen. Az első szabolcsi nemzetközi versenyre március 18-án és 19-én kerül sor Tiszavas- váriban. A Szamuely Kupa férfi kézilabdatornára a rendező Lombik SE több külföldi együttes meghívását tervezi. Áprilisban, 3-án és 4-én négy nemzet válogatottjának a résztvételével férfi ifjúsági kosárlabdatoma lesz Nyíregyházán. A magyar válogatott Ausztria, Bulgária és Csehszlovákia legjobbjaival mérkőzik. Ebben a hónapban, ugyancsak Nyíregyházán, még egy nemzetközi sporteseményt láthatnak a Szurkolók, 14-én és 16-án salakmotorversenyt. Júniusban négy rangos rendezvényre kerül sor, melyen több ország sportolói mérik össze tudásukat a szabolcsiakkal. A teniszezők három versenyt rendeznek: 1—3 között Bukarest, Kassa, Katowice és Nyíregyháza legjobbjai találkoznak, 25 és 27 között a 21 éven aluliaknak lesz külföldiek résztvételével vetélkedő, majd 29 és július 2 között pedig a Nyírfa Kupa-versenyt bonyolítják le. Június 30 és július 3 között az NYVSSC nemzetközi jubileumi röplabdatornája jelenti a „csemegét”. Július 29 és 30-án a nyíregyházi sportlövők lengyel vendégeket fogadnak, Mielec legjobbjaival mérik össze tudásukat. Augusztus 5—6-án Béke—Barátság nemzetközi salakmotorverseny, szeptember 23—24-én nemzetközi atlétikai viadal lesz, október 6—8-án pedig a Nyírség Kupa modellezőversenyre kerül sor. Nincs még dátuma a salakmotor ifjúsági világbajnokságnak, melyet szintén Nyíregyházán rendeznek. Jövőre 16 határ menti találkozóra kerül sor, Sza- bolts-Szatmár és a Szovjetunió Kárpátontúli területének versenyzői között. A megyei válogatottak asztaliteniszben, atlétikában és súlyemelésben vetélkednek, oda- visszavágós alapon. Egyesületi találkozókat öt sportágban rendeznek, a nyíregyházi röplabdázók, teniszezők, úszók, kézilabdázók és labdarúgók mérik össze tudósukat az ungváriakkal. Atlétikában szeptember 30 és október 1 között Nyíregyházán lesz az országos vasutas váltóbajnokság. Ugyancsak a nyíregyházi stadionban rendezik meg az ifjúsági bajnoki területi seregszemlét, valamint a Falusi Spar- takiád területi döntőjét. Az időpontok: június 17 és 18, illetve július 30. A kézilabdasportág hívei a bajnoki mérkőzések mellett, az MNK-val együtt ösz- szesen tizenegy kupa-torna találkozóit tekinthetik meg. A rajt március 8-án a nőnapi tornával, a befejezés pedig december 15 és 30 között a „Kelet-Magyarország” te- remkupa-mérkőzésekkel. Salakmotorverseny összesen kilenc lesz Nyíregyházán. Az I. és II. osztályú országos bajnokság első fordulóit május 14-én, illetve 13-án tartják a Volán-Dózsa stadionjában. Az országos csapatbajnokság IV, VIII, és IX. fordulója szintén nálunk lesz, április 2-án, június 4-én és augusztus 13-án. A többi viadal nemzetközi színtű lesz. Jövőre újra láthatnak ökölvívóversenyt Nyíregyházán a szurkolók. A legrangosabb a serdülő országos bajnokság lesz, melyre december 7 és 10 között kerül sor. A felnőtt, ifjúsági és serdülő országos vasutasbajnokságot június 7 és 9 között, a serdülő Sóstó Kupa és a Nyíregyháza Kupa mérkőzéseit pedig május 26—28, illetve augusztus 25—27 között láthatjuk. <b. d.) Győzött a Tatabánya Meglepetéssel kezdődött a pénteki — utolsó — játéknap a Képes Sport Kupa terem-labdarúgótornán a tatabányai körcsarnokban. A Tatabánya higgadt, ügyes és nagyon céltudatos játékkal úgy verte a Vasast, mint a piros-kékek egy nappal korábban az MTK-VM együttesét — tehát öt gól különbséggel. Tatabánya—Vasas 6:1 (2:0). Tatabánya, körcsarnok, vezette: Lauber. Góllövők: Csapó (2), Tóth A., P. Nagy, Neider, Halász, illetve Kom- játi. MTK-VM—Videoton 1:1 (1:0). Vezette: Tompa. Góllövők: Borsó, illetve Kovács J. Hétméteresek rúgásával az MTK-VM nyert. A VI. Képes Sport Kupa terem-labdarúgótorna végeredménye: 1. Tatabánya 3 2 1 11- 6 6 2. Videoton 3 2 1 8-5 6 3. Vasas 3 12 11-11 4 4. MTK-VM 3 12 4-12 2 A legjobb kapus címet Cse- pecz (Tatabánya), a legjobb mezőnyjátékos címet Kovács J. (Videoton), a gólkirályi címet Tóth A. (Tatabánya) nyerte el. Á női atléták 1977. évi ranglistáján Az NYVSSC-sek nyolc versenyszámban a legjobbak között A női atléták idei ranglistáján nyolc versenyszámban kerültek a legjobbak közé a Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC sportolói. Erdélyiné Szabó Ildikó továbbra is egyeduralkodó, ezúttal 100 és 200 méteres síkfutásban, 100 méteres gátfutásban, távolugrásban és ötpróbában ért el olyan eredményt, amely a legjobb tíz közötti helyezést jelentette számára. Ildikó 200 méteren és távolugrásban ranglistavezető. Az előbbi versenyszámban 23,67 másodpercet ért el, s megelőzte a 24,13-at elérő Pált (Hatvan) és a 24,28-at futó Könnyét (Bp. Honvéd). Távolugrásban a 676 centi- méteres eredménye — amely új országos csúcs is — 42 centiméterrel jobb a második helyezett Pap (Bp. Honvéd) teljesítményétől. Százméteren Orosz (Újpesti Dózsa) kétszázad másodperccel előzi meg a 11,77-et futó Erdélyinét. A 100 méteres gátfutásban Ildikó 14,26 másodperccel a hatodik lett. ötpróbában 4193 pontot szerzett a nyíregyházi atlétanő és harmadik helyre került, a 4564 pontot elérő Papp M. (Csepel) és a 4205 pontos Balatoni A. (BEAC) mögé. Az év felfedezettje, Zamóczay Klára két számban került a legjobbak közé. Távolugrásban és 400 méteres gátfutásban egyaránt hetedik lett. Távolugró eredménye 613 centiméter, a gátfutá sé pedig 62,92 másodperc volt. Petrika Ibolya 400 méteres síkfutásban szintén hetedik lett, időeredménye 55,09 má sodperc. Tomasovszky Agnes diszkoszvetésben került a hetedik helyre, 51,30-al. A nyíregyházi női atléták közül az idén többen értek el országos csúcseredményt. Erdélyiné 676-ra javította a távolugró csúcsot. A 4X100 méteres váltócsapat tagjainak új csúcsa 3:52,6 perc. Zarnóczay Klára a 300 méteres gátfutásban háromszor is csúcsot javított, kézi időméréssel 42,6-ot és 44,5-öt ért el. Elektronikus időeredménye: 43,90 volt. 30 arany-, 36 ezüst-, 58 bronzérem Eredményes esztendőt zárt a magyar sport Eredményesen szerepeltek a magyar sport legjobbjai az 1977- ben rendezett világ- és Európa- bajnokságokon. A felnőttek 12 VB-n és 19 EB-n vettek részt, csak a sportglmnasztikai és vitorla világ-, valamint a motorcsónak, az ökölvívó és a vitorlás Európa-bajnokságon nem értek el helyezést. A junioroknál mind a négy vb eredményeket hozott, a korosztály Európa-bajnokságai közül viszont síelésben és vitorlában nem sikerült helyezéshez jutni. Az ifjúságiak minden vb és EB részvételükön szereztek helyezéseket, ugyanígy a serdülök is az egyetlen kontinens bajnokságukon. Jól helytálltak a jövő reménységei a 23 sportágban lezajlott ifjúsági barátságversenyeken, s megfelelően képviselte magát a magyar sport a Szófiában lezajlott Universiadén is. Az év felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő világ- és Európa-baj- nokságain a magyar sportolók 271 1—6. helyezést érdemeltek ki és 935 pontot szereztek. A 124 érem megoszlása: 30 arany, 36 ezüst, és 58 bronz. A MAGYAR SPORT 1977. ÉVI ARANYÉRMESEI: Világbajnoki cim: 5. Réczi László (Kiskunfélegyházi Vasas) kötöttfogású birkózás, 62 kg, Bakó Zoltán (Bp. Honvéd), Szabó István (MTK-VM) Kajak—2. 1000 m Wichmann Tamás (MTK- VM) Kenu—1, 10 000 méter, Foltén László (BSE), Vaskút! István (Bp. Épitők) Kenu—2, 500 méter, Gerevich Pál (BVSC) kardvívás egyéni. Európa-bajnoki cím: 11. Rácz Lajos (Szondy SE) kötöttfogású birkózás, 52 kg. Hegedűs Csaba (Vasas) kötöttfogású birkózás, 90 kg, Bárdos György (Gyöngyösi MEDOSZ) fogathajtási egyéni Bárdos György (Gyöngyösi MEDOSZ), Fülöp Sándor (Apaj- pusztai MEDOSZ), Muity Ferenc (Mélykúti Alkotmány Tsz) fogathajtó csapat, Ábrahám Gábor (MHSZ Kapuvár), Hajómodellezés egyéni, Mátrai István (MHSZ Videoton Rádió Klub) rádióamatőr, iránymérés egyéni, Mátrai István (MHSZ Videoton RK), Orosi János (MHSZ Nyíregyházi RK) iránymérés csapat., Magyar Zoltán (FTC) lólengés, Har- gitay András (Bp. Honvéd), 200 m vegyesúszás, Verrasztó Zoltán (Bp. Honvéd) 200 m hátúszás, Molnár Endre, dr. Magas István, Somossy József (Bp. Spartacus), Steinmetz János, Wiesner Tamás, Gerendás György (FTC), Faragó Tamás, dr. Csapó Gábor, Kenéz György (Vasas), dr. Szívós István, Sudár Attila (OSC), Horkai György (BVSC) és Wolf Péter (U. Dózsa) vízilabda. Junior Európa-bajnoki cim: 2. Ozsvár András (Bp. Honvéd) cselgáncs, plusz 95 kg, Bodó Zoltán, Ludmann László (Zalka KMFSE), Tóth János (MHSZ NIFE FÁK) trapplövő csapat. Ifjúsági világbajnoki cím: 4. Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, összetett, Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, szakítás, Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, lökés, Réti István (Leninváros) súlyemelés, ólomsúly, szakítás. Ifjúsági Európa-bajnoki cím: 8. Balogh Hona (Tolnai VL), Bogyó Katalin, Oláh Zsuzsa, Szabó Gabriella (Statisztika) asztalitenisz női csapat. Bucsó Gábor, Takács Gábor, Varga Zoltán (U. Dózsa), Berta Ferenc (SZEOL AK), Lichtenberger Tamás (Bp. Építők), Kovács Ferenc (Bp. Spartacus) kenu—7, 500 méter. Kapczár László (MHSZ Nyíregyházi RK) rádióamatőr, URH egyéni, Sági Tibor (Ezüst Nyíl), Nagy László (FTC) teke, páros, Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, összetett, Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, szakítás, Hornyák Ferenc (Leninváros) súlyemelés, lepkesúly, lökés, Réti István (Leninváros) súlyemelés, ólomsúly, szakítás. Az Ifjúsági Barátság Versenyek magyar győztesei: Nagy István (Hevesi SE) 200 m síkfutás. Bagyura József (Bp. Honvéd), Lindák László (MVSC), Nagy István (Hevesi SE), Újhelyi Sándor (U. Dózsa) 4x100 m váltó. Gáspár Tamás (FTC) kötöttfogású birkózás, plusz 87 kg. Lichtenberger Tamás (Bp. Építők) kenu—1, 500 m. Kovács Péter (Dunaújvárosi Kohász) lólengés. Riba Ferenc, Balatoni Imre (U. Dózsa), Varga József, Glowacz Miklós (Bp. Honvéd), Bujdosó Imre (BSE) kardcsapat, Fodor Ágnes (Eger SE) 200 m hátúszás, Kovács Ottó (KSI) 200 m gyorsúszás. Az Universiade magyar győztesei: Magyar Zoltán (FTC) lólengés, Verrasztó Zoltán (Bp. Honvéd) 200 m hátúszás, Hargi- tay András (Bp. Honvéd) 400 m vegyesúszás. FILM 1977. december 31., szombat KOSSUTH RADIO 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban IV. rész. — 9,14: Polkák fúvószenekarra. — 9,24: Vendégségben Siriuséknál. — 10,05: Romantikus kamarazene. — 11,13: Rádiószínház. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Szilveszteri Magyarán szólva. — 12,45: Melódiákoktól. — Közben: 13,30: Jeles napok. — 13,40: A Melódiákoktól folytatása. — 14,00: Félóra a Sebő együttessel. — 14,30: Eredmények, gondok a mezőgazdaságban. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 15,40: Bemutatjuk új felvételeinket. — 15,58: A zongoraművészet első aranykora. — 16,50: A zene nem ismer határokat. — 18,35: Robert Burns versei. — 18,40: Mendelssohn: Szentivánéji álom — kísérőzene. — 19,30: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 20,27: B.U.É.K. — 1978! A rádió Kabarészínházának szilveszteri bemutatója. — Kb. 0,10 —5,30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 8,05: Filmdalok. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Kalmár Magda, Mersei Miklós és Mozsár Imre nótákat énekel. — 9,08: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,23: Vidám operettrészletek. — 10,00: Szombat délelőtt... — 12,00: Dzsesszfelvéte- leinkből. — 12,33: Zenekari muzsika. — 14,00: Napraforgó. — 15,00: Színes népi muzsika. — 16,00: Közvetítés olasz totómérkőzésekről. — 16,38: Senki többet? Harmadszor! — 18,42: A rádió Dalszínháza. — 20,45: Válogatás az év nótafelvételeiből. — 21,25: Slágerturmix. — 0,10: Táncoljunk! NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00:—18,30: Hirek. — Lapszemle. — Beethoven: Egmond- nyitány. — Újévi köszöntő. A mikrofonnál: Pénzes János, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács elnöke. — Kodály: Kállai kettős (részlet). — Ugorjunk egy évet! Vidám szilveszteri összeállítás. UGORJUNK EGY ESZTENDŐT Szilveszteri kabaréműsort sugároz a nyíregyházi rádió szabolcsi szerzők — újságírók, rádióriporterek — szabolcsi témájú humoros írásaiból. Szatirikus jeleneteiből és sok jó zeneszámból válogatva. A kb. 17 óra 25 perckor kezdődő kabaré- mflsorban közreműködnek a debreceni Csokonai Színház művészei is. (Szóvivő: Rózsavölgyi Erzsébet és Szilágyi Szabolcs.) MAGYAR TV 8,59: Tévétoma (lsm.) — 9,05: Szünidei matiné. Kisfilm-össze- állítás. — 10,05: Mindenki közlekedik... (ism.) — 10,20: Egri csillagok. I. rész. (Színes!) (Ism.) — 11,25: Játék a betűkkel. (ism.) — 13,35: A négy muskétás. Magyarul beszélő francia film. (Színes!) — 15,25: Hírek. — 15,30: Pergő képek. — 16,00: Gálaest a Nemzeti Színházban. A Brotherhood of. Man együttes műsora. (Színes!) — 16,50: Rendhagyó időjárásjelentés. — 17,00: A baráti országok fővárosainak szilveszteri készülődéséről (filmösszeállítás). — 18,00: Szuperbola. Év végi különkiadás! A Parabola szilveszteri száma. — 18,40: Rek- lámműsor. — 18,50: Egymillió fontos hangjegy. — 19,05: Lépcsőházi okosok. Csillag István tévéjegyzete. — 19,10: Cicavízió. (Színes!) — 19,20: Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gusztáv elidegenedik. Magyar rajzfilmsorozat. (Színes!) — 20,05: Kojak. Felsőbb osztályba nem léphet. — 20,55: A világ cirkuszai. A Barnum cirkusz. (Színes!) — Kb.: 21,30: Szilveszter 1977. (Színes!) — 24,00: Himnusz. — 0,05: Szilveszteri Nótaszó. (Színes!) — 0,20: Éjfél után. Összeállítás az év legsikeresebb könnyűzenei műsoraiból. (Színes!) 2. MŰSOR 20,00: Egymillió fontos hangjegy. — 20,45: A bécsi nők. Magyarul beszélő osztrák té* véfilm. — 22,15: Doktor tojáshéj. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat 14. A szóbeli. — 22,40: Könnyűzene. — 24,00: Himnusz. SZLOVÁK TV 15,00: A három bogár. Bohóckomédia. — 15,50: Szórakoztató műsor a Mates számainak húzása. — 16,30: Anton Spelec. A mesterlövész. Cseh film. — 17,50: Esti mese. — 18,00: Történetek az életből. — 19,00: Szórakoztató műsor. — 20,00: Marton bácsi körhintája. Szórakoztató műsor. — 21,20: Szilveszteri szórakoztató műsor. — 0,00: Újévi köszöntő. — 0,10: Barátaink üdvözlete. — 0,40: Éjfél utáni zenés műsor. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: TOJÁSRÁNTOT- TA. E. k.: 16, 18. 20 óra. Béke mozi: SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE (16 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra. Móricz Zs. mozi: MR. SÜKET TRÜKJEI (14 év!) Ifjúsági helyárkedvezmény nem adható. E. k.: 15,30 és 19 óra. Nyírbátori mozi: BANDITA- SIRATÖ. Mátészalkai mozi: KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTESSÉGE (16 év!) Kisvárdai mozi: AZ ELVESZETT EXPEDÍCIÓ I—II. Másfél helyárral! SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Színház: jan. 3-án: 19,00: HÁROM NŐVÉR. Arany- b. 4-én: 19,00: József Attila-b. KORCSNOJ ULTIMÁTUMA. A hírügynökségek belgrádi jelentése szerint Korcsnoj egyelőre nem hajlandó folytatni a Szpasszkij elleni sakkvilágbajnok-jelölti párosmérkőzést. Követeli, hogy a játszmákat a nyilvánosság teljes kizárásával bonyolítsák le. El is utazott a jugoszláv fővárosból és ismeretlen helyen tartózkodik. Közölte: kérni fogja a Nemzetközi Sakk Szövetséget (FIDE), hogy amennyiben a rendezők nem teljesítik feltételeit, változtassák meg a színhelyet. Ultimátumában Korcsnoj ragaszkodik ahhoz, hogy a színpadon csak a két játékos és a bíró tartózkodjék és a demonstrációs táblát is távolítsák el. A jugoszláv szervező bizottság rövidesen dönt Korcsnoj követelését illetően és szakértők szerint valószínűleg olyan értelemben határoz, nehogy nagyobb probléma legyen. Mir Stean brit nemzetközi nagymester, Korcsnoj szekundánsa elmondta, hogy az első konfliktus a Szpasszkij által megnyert 11. játszma után robbant ki. Korcsnoj nehezményezte, hogy Szpasszkij a demonstrációs táblát használja a lépések ellenőrzésére, mégpedig úgy, hogy elhagyva helyét a sakkasztalnál- egy fülkébe vonul és onnan koncentrál. Korcsnoj már akkor követelte a demonstrációs tábla eltávolítását. Egyelőre tehát kétséges a párosmérkőzés folytatásának időpontja. Korcsnoj jelenleg 7,5:5,5 arányban vezet. AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza * NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058