Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-03 / 284. szám

1977. december 3.

KELET-MAGYARORSZÁG

7

Iskola * Pedagógus * Szülő -X- Gyerek -X\Iskola -X- Pedagógus * Szülő -X- Gyerek -X- Iskola -X- Pedagógus

SZIGETI GYÖRGY:

Amíg az erdőn

Amíg az erdőn átjutottam, csak törpék ellen hadakoztam. Amint kivált a nap a sárból, eloroztak az anyámtól.

S kezdődött egy türelmes ének. Gyűjtögették az ellenérvet, várt rám tékozlón a század — gomblyukában egy magyarázat.

Szerelmem élve összeroskadt, halottaimmal megáldottak, csókkal csaltak ki a szélbe — sírtam, ennyi volt a béke.

BODNAR ISTVÁN:

Poros úton, szekéren

Poroz, zötyög kicinkocondáré, lusta pejkó dibindobondáré. Rikkant egyet szúrósbajszú Máté, kezében a suhondohondáré.

Cserdítget a suhondohondáré, kocogni kezd dibindobondáré. Haza is ér kicinkocondáré: fényeskedvű szúrósbajszú Máté.

N. Fjodorov:

A pUp

A nagyszünetben Genkával az udvaron ücsörögtünk és töprengtünk. volt is min törni a fejünket. A következő óra matematika. Dolgozatírás. Mi meg tegnap egész este játszottunk és a felkészülésre természetesen már nem maradt időnk.

— Ha megharapna bennünket egy kutya — álmodozott Genka —. biztosan hazaengednének.

— Hazaengednének — mondtam. — Csak éppen húsz injekció után. Veszettség ellen.

— Még az injekció is jobb, mint a dolgozat — sóhajtotta Genka.

— Kár a szóért. Úgysem tudunk kutyát szerezni. Saját magunkat nem haraphatjuk meg.

Elhallgattunk és figyelni kezdtük, hogyan kergetik az ötödikesek a labdát. Genka hirtelen felragyogott :

— Van egy ötletem! — mondta. — Most azonnal elmegyünk az orvoshoz és azt mondjuk, hogy agyrákódásunk van. Futballoztunk — mondjuk —, és amikor összecsaptunk egy magasan szálló labdáért, összeütöttük a homlokunkat. És most szédülünk, meg minden.

— El is hiszi, azt hiszed? Hiszen ahhoz púp is kell! Jó nagy púp.

— Csinálunk — mondta Genka. — Hogyhogy — csinálunk? — értetlenkedtem.

— Nagyon egyszerűen. Ütünk. Mi az, neked tán sose volt még púpod? Jól kupán váglak — és el van intézve. Még jobb is, mint az injekciók. Gyerünk. Elmentünk az udvar végébe és bebújtunk a bokrok közé.

— Mégsem jó — szóltam én. — Attól, hogy odasózunk egymásnak, még nem nő pupunk. Ha mondjuk Vaszilij Alekszejev csör- dítene odá egyet-kettőt, az más lenne.

— Hát akkor valahogy másképpen — egyezett bele Genka.

— Megvan! — kiáltottam. — Cipővel kell megpróbálni. Az kemény, de nem durva.

— Genkár.ak tetszett az ötletem. Lehúztuk a cipőnket, és alaposan megvizsgáltuk. Az enyémnek a sarka látszott megfelelőbbnek. Az éles szélek már lekoptak róla. A gumi is épp jó. Közepes keménységű. Genka leült egy ládára, összeszoritotta fogát és behunyta a szemét.

— Rajta! — kiáltotta.

De könnyű azt mondani, hogy „rajta”. Próbáld csak meg ok nélkül, csak úgy a cipőddel fejbe kólintani a legjobb barátodat.

— Nem megy — vallottam be.

— A kezem nem engedelmeskedik.

— Gyáva — mondta Genka. — Eredj akkor dolgozatot írni és szedj be egy fát.

A dolgozat emlegetése élénkítő- leg hatott rám. Nekilendültem és tisztességesen odacsaptam Genka homlokára.

— Remek! — üvöltötte és a fejéhez kapott. De váratlanul felállt, lassan leengedte a kezét.

— Mi van, Gena? — kérdeztem.

— Nagyon fáj?

D

e ő csak hallgatott, mereszt- gette a szemét. Éreztem, hogy valami baj van, és megfordultam. Hátunk mögött az igazgatónő, Nyina Szer- gejevna állt.

— Bölcsebb dolgot persze ki sem találhattatok volna — szólt szigorúan. — Miszoda ostoba játék ez?

Lehorgasztott fejjel hallgattunk. Azt nem mondhattuk, hogy csak a cipő sarkát akartuk megerősíteni.

— Na hát akkor, barátocskáim — tette hozzá Nyina Szergejevna —, most mars órára, tanítás után pedig jelentkeztek nálam. Ellenőrzővel együtt.

— Ezt jól megcsináltuk — mondta Genka, amikor fölfelé ballagtunk az osztályba. És akkor megláttam egy púpot a homlokán.

— Odanézz, Genka — szóltam —, lett púpod. Hatalmas.

De ő csak legyintett.

— Kinek kell már ez a púp. Adj inkább egy ötkopekest, hogy rátegyem.

Az osztályban megtudtuk, hogy a dolgozatírást másnapra halasztották.

(ökrös Tünde fordítása)

A király

T

ótágas királynak volt egy díszes paripája, azon lovagolt hetedhét határig. Egyszer olyan mesz- szire nyargalt,.hogy már nem érhetett haza a déli lakomára, s amint körülnézett egymagában, látta,’ hogy a tó partján egy halász az ebédjét főzte. Nosza, odaugratott, s még a nyála is csörgött, olyan pompás volt a kondéros halak paprikás illata.

A halász jó szívvel kínál- gatta, őfelsége pedig mohón evett, mert igen éhes volt. Hanem a legnagyobb falatnál kékült-zöldült, fulladozott, mert szálka akadt a torkába. Ám a halász úgy vágta hátba Tótágast, hogy meg- menekedett a bajtól, a szálka menten kifordult a szájából.

Amint a király szóhoz jutott, azt mondta a halásznak: — Megmentetted az életemet, és tudd meg, Tótágas vagyok, a király. íme, ez a zacskó arany a jutalmad, használd fel kedved szerint.

örült és hálálkodott a halász, de őfelsége intett a kezével.

— Am amiért kezet mertél emelni a királyodra, fejedet vétetem.

Most már kesergett a szegény ember, hogy mit ér a sok arany, ha máris meg kell halnia. Legalább annyi ideje maradna, míg elkölti a pénzét, akkor nem bánná, tegyen vele amit akar.

— Jól van — bólintott a király kegyesen. — Költsd el az aranyaidat, mulass, dári- dózz, aztán tüstént gyere el a palotámba.

Telt-múlt az idő, de Tótágas színét sem látta a halásznak. Nagysókára aztán katonákat küldött érte, mert őfelsége igen szigorú uralkodó volt. Hanem amikor eléje hozták, a halász méltatlankodott :

— Mi dolog ez, felséges királyom? Hát nem azt mondtad, hogy akkor jöjjek el a fejemet vétetni, ha elköltöttem az aranyaimat? Nos, vettem házat, földet és jószágot, de az utolsó aranyra már nem volt szükségem, az meg-j- maradt, és íme, itt őrzöm a zsebemben, nézd csak meg a saját szemeddel.

Tótágas megnézte az aranyat, az ő képe volt arra verve, igazat mondott tehát a halász. Előbb a szemöldökét vonta össze, aztán a fejét kezdte vakarni, végül nevetett, és azt mondta:

— Eredj haza halász, a . király megtartja a szavát, hanem őrizd holtodig azt az aranyat.

íródeákjával mindjárt beíratta a krónikájába a dolgot, és hozzátette, hogy néha egy egyszerű halásznak több esze van, mint a királyának.

Zsombok Zoltán

4 szélvész király

rí lt egyszer valahol meszp, sze egy öreg király két gyermekével, de egyik egy aranyhajú leány volt, a másik gyermeke pedig egy délceg ifjú. Nagyon boldogan éltek együtt, ám egyszer az öreg királyt nagy bánat érte. Egy alkalommal leányával sétált a virágoskertben, gyönyörködtek a szép rózsákban, nézték a színes pillangók táncát, egyszer* csak egy szempillantás alatt hatalmas forgószél kerekedett. Beborult az ég, csattogni, vil- lámlani kezdett, de egy perc sem telt belé, elmúlt az ítéletidő, kisütött a nap. Ám az öreg király hiába kereste szeretett leányát, amíg tartott a nagy szél, gyermeke eltűnt. Rögtön keresni kezdték a királykisasszonyt, de sehol sem találták. Az öreg király fia látta édesapja bánatát, odalépett elé, és így szólt:

— Édesapám, ne búsuljon, elindulok és visszahozom kedves kishúgomat, akár a föld alól is.

— Menj édes fiam, járj szerencsével, visszavárlak mindkettőtöket, épen, egészségesen — homlokon csókolta fiát, aki rövid búcsú után el is indult húgocskájá- ért. Ment, mendegélt a királyfi, egyszer csak elért egy gyönyörű, nagy, kék vizű tóhoz. A tavon vadkacsák úszkáltak, a királyfi mindjárt lekapta válláról íjját, és megcélozta a legnagyobbikát, de egyszerre csak megszólalt ez a kacsa.

— Kérlek, né' lójj jó királyfi — mondta — én segítek neked. Tudom, hogy mi járatban vagy, hogy édeshúgod keresed. — Meglepődött a királyfi, hogy emberi hangon szólt hozzá a kacsa, megfogadta a szavát, nem bántotta, ment tovább. Kis idő múlva talált egy hangyabolyt, rá akart lépni, mert útjában volt, de megszólalt egy hangya.

— Ne lépj a házunkra, jó királyfi, hiszen még segítségedre lehetünk — mondta. — Elmosolyodott a királyfi e szavakon, de nem bántotta a hangyavárat. Ment, mendegélt tovább. Útja közben egy kiszáradt, öreg fa keresztezte útját. Rövid gondolkodás után kihúzta kardját, hogy kivágja a vén, száraz fát, ám ekkor a méhek királynője — ugyanis a nagy fa odvábán méhek laktak — odarepült hozzá, és így szólt:

— Ne akarj hajléktalanná

tenni minket, jó királyfi, meglásd, megháláljuk, ha

megszánsz minket, még segíthetünk rajtad. A királyfi hüvelyébe engedte kardját, nem nyúlt a méheknek otthont adó öreg fához, elindult tovább. Amikor kiért az erdőből, egy nagy mezőre ért és a távolban meglátta a nagy kék tenger sziporkázó víztükrét. A tengerparton egy nagy domb, azon pedig egy hatalmas várkastély, épp akkora, hogy a legmagasabb tornyait már nem is lehetett látni, mert eltakarták a felhők. Elindult a királyfi a várkastély felé, de nagyon nehezen haladt, mert erősen fütyülve fújt a szél. Amikor végre felért a várba, látta ám, hogy miért ez a nagy szél: a szélvészkirály kint állt erkélyén, nézte a tengert, s közben fütyürészett.

— Adjon isten, szélvészkirály — állt elé a királyfi.

— Fogadj isten öcsém, tudtam, hogy eljössz, a húgocskádat is visszaadom, egy feltétellel — válaszolta a szélvészkirály süvítve, és lehúzta ujjáról a smaragdos gyűrűjét.

— Mi az a feltétel?

— Nézd ezt a gyűrűt. Most eldobom, és ha visszahozod, elviheted a húgocskádat, de ha nem hozod vissza, akkor máris mehetsz oda, ahonnan jöttél. — Erre úgy eldobta a gyűrűt, hogy a nyomában forgószél kerekedett, és valahol messze a tengerbe poty- tyant. Búsan sétált a királyfi a tengerparton, egyszer csak leszáll elé egy vadkacsa, és így szólt. — Ne búsulj királyfi, tudom, miért nyomja bánat a szíved. Te egyszer megkímélted az életemet, most én segítek rajtad. Reggelre az ujjadon lesz a smaragdos gyűrű, — ezzel elrepült. Reggel a királyfi kisétált a tengerhez, a kacsa már várta csőrében a gyűrűvel. Nagyon megköszönte a kacsának a segítséget, és boldogan szaladt a szélvészkirályhoz, aki már várta nagy mérgesen. — Jól van — szólt — ezt a

próbát kiáltad, de adok még egyet, ha ezt megteszed, akkor már mehettek is a kis- húgoddal, — ezzel kiöntött az ablakon egy dézsa mákot, amit a nagy szél millió irányba hordott szét. — Holnap reggelre ebbe a dézsába szedd vissza az összes mákot, de egyetlen szem sem hiányozhat! — mondta. Nagyon elbúsult a királyfi, hogy úgysem tudja megcsinálni, amit a szélvészkirály ' parancsolt neki, ahogy így búsul, egyszerre csak hipp-hopp előtte terem egy pici hangya, és így szól hozzá:

— Jó királyfi ne búsulj. Te is meghagytad az életünket, most rajtunk a sor. Hangyatestvérkéimmel összeszedjük az utolsó szemig a mákot, addig aludj egy jót — ezzel elment.

A királyfi szót fogadott, lefeküdt, és reggelre tényleg ott volt a dézsában a mák, az utolsó szemig. Megköszönte a hangyáknak, és szaladt a szélvészkirályhoz, akin már messziről látszott, nagy a haragja. így szólt a királyfihoz: — Jól van, ezt is megcsináltad. Most tizenkét királykisasszonyt sorakoztatok eléd, és válaszd ki a húgocskádat.

— Ez könnyű lesz — gondolta a királyfi, de amikor meglátta, hogy mind a tizenkét lányka olyan egyforma, mint tizenkét tojás, még egyformán ’is" mosolyogtak, akkor gondolkozott, hogy most mit csináljon. Egyszer- csak egy méhecske szállt a vállára, aki ezt súgta a fülébe.

— Ne törd a fejed, jó királyfi, most viszonzom a jóságodat. Amelyik királykisasszony vállára szállók a tizenkettő közül, az a te édes- húgocskád. — ezzel elrepült. Ügy is történt. A középen álló királykisasszonynak a vállára szállt, a királyfi odament, megfogta kezét, megölelte, megcsókolta testvérét. — Ö az én húgocskám — mondta, és meg sem várva, hogy mit mond a szélvészkirály, kézenfogva kiballagtak a várkapun.

Járdán Károlyné

TÖRD A FEJED!

0

Vízszintes: 1. Helsinki és Budapest népe. 6. Kicsinyítő képző. 7. Női név. 8. YA.

9. Vonatkozó névmás. 11. Vadászfegyver. 12. Vissza:

csecsemő igéje. 14. Nyilvános kert, díszkert. 16. Megfejtendő. 18. Némán süt! 20. Képes rá. 21. Kiejtett mássalhangzó. 22. Világifjúsági Találkozó. 24. Kártyalap. 25. Erős rossz kívánság. 27. Csaknem érzem! 28. Ravaszdi (—’). 29. Tüzérségi egység.

Függőleges: 1. Színehagyott (—’)• 2. N :- kel vegyjele. 3. Baráti illám betűjelzése. 4. E napon. 5. Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Szovjet motorkerékpár-márka. 11. Valamely politikai szervezethez tartozik. 13. Zsírban elkészít. 14. Lábápolószer-már- ka. 15. Megfejtendő. 17. Mustár fele. 19. Szomszédos állam híres államfője. 21. Elméje. 23. Tartó. 24. Káros. 26. Kicsinyítő képző. 27. ÉÜ.

Megfejtendő: Dunántúli

városok: vízszintes 16, függőleges 6, 15, 5.

Múlt heti megfejtés: Madagaszkár — Ceylon — Grönland — Borneo.

Könyvjutalom: Vonyigás Tündi Pátyod, Vasas László és Németh Éva Nyíregyháza, Lőrincz Gyula Tuny ogmatolcs, Vass Éva Gé- gény, Rácz Ferenc Kótaj, Wittinger Zsuzsa Nagyhalász.