Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-21 / 299. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. december 21. Napi külpolitikai kommentár 0 nemzetközi élet „tízparancsolata NEW YORKBAN VÉGET ÉRT az ENSZ-közgyűlés har. minckettedik ülésszaka. Az East River partján levő üvegpalotában ismét pontosan tükröződtek bonyolult világunk problémái, nemcsak az immár egy híján százötven tagország, hanem az egész emberiség örömei és gondjai. Örömmel és elégtétellel veheti tudomásul a béke minden híve, hogy a nemzetek világfórumán számszerűen is uralkodóvá vált az emberiség sorsáért érzett felelősségérzet. Amit sokáig nem mondhattunk el, ma már bízvást megtehetjük: az üvegpalotában most már valóban „közös dolgainkról” esik szó, méghozzá — a résztvevők túlnyomó többségét illetően — konstruktív megközelítésben. Ott tartunk, hogy egy-egy fontos határozati javaslat vitája után a szavazás szinte mindig egyértelmű és az a néhány hatalom — nem egyszer a NATO-országok mellett Kína —, amely nemmel szavaz, vagy tartózkodással tüntet, látványosan elszigetelődik a többségtől. A most véget ért ülésszakon is bebizonyosodott, hogy — a TASSZ hírügynökség fogalmazása szerint, „az enyhülési folyamat korunk fejlődésének fő tényezőjévé vált”. Ehhez óriási mértékben járult hozzá a szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió diplomáciájának rendkívüli aktivitása. A legfontosabb határozatok elfogadásának aránya jól érzékelteti azt a meghatározó, alapvető tényt, hogy a Szovjetunió lenini külpolitikája kedvező visszhangra talál a nemzetek nagy közösségében. Szinte jelképesnek tekinthető, hogy szovjet javaslat nyomán fogadta el a közközgyűlés az egész ülésszak talán legfontosabb, öszege-' ző és feladatkijelölő okmányát, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséről és megszilárdításáról szóló ünnpélyes deklarációt. Ez a tíz pontból álló dokumentum valóban a nemzetközi élet „tízparancsolata”. Hitet tesz a világszervezet alapokmánya mellett, ennek szellemében kéri a nemzeteket, tegyenek meg mindent a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a nemzetközi problémák tárgyalásos megoldására, az ENSZ helyzetének megszilárdítására, az erőszak kiküszöbölésére, a gyarmati uralom minden formájának megszüntetésére, az államok közötti igazságos gazdasági kapcsolatok megteremtésére, az emberi jogok érvényre juttatására, a kulturális érintkezés szélesítésére. OLYAN KÖRÜLMÉNYEKET KELL TEREMTENI — hangoztatja az okmány —, amelyek között valamennyi állam népe boldogulásának szolgálatába állíthatja erőforrásait. Ennél tömörebben aligha lehetne megfogalmazni az atomkorszak emberisége előtt álló feladat nagyságát és szépségét. Jó arra gondolni, hogy a világszervezet harminckettedik közgyűlése a maga sajátos eszközeivel sokat tett e nagy cél eléréséért. Harmat Endre 1978-ban takarékosabb, tervszerűbb gazdálkodásra van szükség (Folytatás az 1. oldalról) szakok mögött. Varga Zoltánná tanácstag a költségvetési bizottság nevében többek között elmondta: jó dolog, hogy a kulturális intézmények szintkülönbségének közelítésére 21 millió forintot fordítanak. Ezzel a művelődési lehetőséget általánosabbá és korszerűbbé tehetjük, Dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára az előterjesztésről elmondta: az a legfontosabb feladatokra irányítja a figyelmet. Kiegyensúlyozott, tervszerű tanácsi gazdálkodást tesz lehetővé. Az az összeg, amellyel a tanácsok gazdálkodnak, az országos átlagnál gyorsabb fejlődést tesz lehetővé, így megyénk újabb lépést tehet előre, az országos átlag megközelítéséhez. Több felszólalóinak válaszolva — akik az építőipar szűkös kapacitását vetették fel — a megyei párt- bizottság 1978-ra elfogadott gazdaságpolitikai irányelveire hivatkozott, melyben az építőipar 7—8 százalékos fejlesztését írták elő. Szükség van a kisebb építőipari kapacitások társulására, a korszerűsítésre, a gépesítés fejlesztésére, de nem utolsó sorban a munkafegyelem javítására. Ha e feladatokat végrehajtjuk, megyénkben lesz elegendő építőipari kapacitás terveink végrehajtásához. Dr. Tar Imre többek között szólt arról a határozatról, amelyet a Politikai Bizottság ez év november 15-én megyénk fejlesztésével kapcsolatban hozott. A Politikai Bizottság 1965-ben hozott hasonló határozatot, melynek végrehajtásával átalakult megyénk gazdasági szerkezete, jelentős iparfejlesztés történt és kialakultak, megszilárdultak a mezőgazdasági nagyüzemek. Jelentős eredményeket értünk el a településfejlesztésben, a kulturális, egészségügyi területen egyaránt. Mindezt elismerve mégis úgy határozhatjuk meg az elmúlt 12 évet, hogy az az extenzív fejlődés korszaka volt, most az intenzív fejlődés korszakába kell lépnünk. Kisebb volumenű iparfejlesztésre már csak a fehérgyarmati, mátészalkai és nyírbátori járás egyes területein van lehetőség, ahol még női munkaerőfelesleg található. Elsődleges feladatunk a jövőben, hogy a meglévő üzemekben javuljon a hatékonyság, bővüljön a minden piacon eladható áruk termelése. Ennek érdekében nagyobb gondot kell fordítani az üzem- és munkaszervezésre, az állóalapok kihasználására. A mezőgazdaságban a kialakuló tájkörzetek szerint kell hatékonyabban szervezni a termelést. Növelnünk kell a kalászosok és a kukorica terméshozamát. Az állattenyésztésben az intenzív takarmánytermesztés fejlesztésével, ezen belül a rét-legelő gazdálkodás megjavításával léphetünk gyorsabban előre. A gazdaságosság figyelembevételével megyénkben indokolt a termelőszövetkezetek további egyesülése. A hozamok növelése érdekében előre kell lépnünk a vízrendezésben, az erdőgazdálkodásban. Az eddiginél nagyobb összhangot kell teremteni a mezőgazdasági termelés és a feldolgozó élelmiszeripar között. Hasonlóan jobb kooperációra van szükség a termelés és a kereskedelem terén. Végezetül a felszólaló arról szólt, hogy a Politikai Bizott ság által meghatározott intenzív gazdasági fejlesztés menetét minden társadalmi és gazdasági szervnek végig kell gondolni és a maga területére tervet kell készíteni. Az előterjesztéshez hozzászólásra jelentkező Hajdú Sándor, Orosi Miklós és Su- hajda Sándorné tanácstagok felszólalásukat írásban nyújtották át. A vitát László András foglalta össze, majd a tanácstagok egyhangúlag megszavazták az előterjesztett költségvetést és a fejlesztési alaptervet. A tanácsülés a továbbiakban elfogadta a megyei tanács és a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1978. évi munkatervét. Határozatot fogadtak el a nyírbátori és a tiszalöki faipari vállalatok összevonására, majd személyi ügyek tárgyalására került sor. Dr. Raft Miklós ismertette, hogy Fábián Lajost, a megyei tanács vb-titkárát saját kérelmére, érdemei elismerése mellett a Minisztertanács nyugállományba helyezi. A kormány a megyei tanács vb- titkára tisztjére dr. Csatári Ernőt, a megyei tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályának vezetőjét jelölte. A tanácsülés egyhangú szavazattal mindkét személy esetében elfogadta a Minisztertanács javaslatát. A tanácsülés interpellációk benyújtásával, illetve azokra adott válasszal ért véget. A pápa újévi üzenete „Nemet az erőszakra, igent a békére” — ezekkel a szavakkal kezdődik VI. Pál pápa újévi üzenete, amelyet kedden tettek közzé a Vatikánban. A katolikus egyház által a béke napjának nyilvánított január elseje alkalmából a pápa valamennyi államfőhöz, nemzetközi szervezethez, egyházhoz és vallási vezetőhöz intézte üzenetét. A felhívás újabb békekezdeményezéseket és az erőszak elleni határozott lépéseket sürget az egész világon. A katolikus egyházfő felhívása — nyilvánvaló utalással a közel-keleti helyzetre — figyelmeztet arra, hogy „sok térségben a földrajzi és politikai viták igazságos és békés megoldásának hiánya újabb konfliktus veszélyét rejti magában”. A pápa a továbbiakban megbélyegezte az egész világon elharapódzó terrorcselekményeket, rámutatva, hogy az erőszak, amely egyes helyeken sajnos megszokottá és mindennapivá válik, terjed és súlyos veszélybe sodorhatja a szabadságot. AZ EGYFEJŰ SAS ORSZÁGÁBAN (2.) Nyílt levél Józef Szajnától 11 magyar színházkedvelőt, ha ven- dégjátékokból, kritikákból és hírekből ismeri is a világhírű lengyel színházat, meglepi gazdagsága, változatossága, amely- lyel a stílusban, repertoárban, kísérletezésben egyaránt találkozik. Lengyelországban a színház: nemzeti ügy. Mint ahogyan az volt a XIX. században az ország szétdara- bolásának és megszállásának száz esztendejében. A színház és az irodalom volt a nemzeti szellem képviselője, ezért cseng ma másként itt a nemzeti romantika fogalma, mint Európában bárhol. A nemzeti klasszikusok, például Mickiewicz, Wispi- ansky darabjai állandóan műsoron vannak, izgalmas, mának szóló rendezésben, a világirodalom remekeihez hasonlóan. Emellett az elmúlt évadban csak a varsói színházakban tizenöt mai lengyel darabot mutattak be. Ezt a számot csak úgy értékelhetjük igazán, ha meggondoljuk, hogy a fővároson kívül kiemelkedő színházak működnek egyéb városokban: Krakkóban, Wroclawban (itt működik Grotowsky kísérleti színháza), Lodzban, Gdanskban (itt mutatták be Az ember tragédiáját) és így tovább. Varsóban elsőnek a Stúdió Színház Dante című előadását akartam megnézni, amelyet a világhírű rendező Józef Szajna állított színpadra az Isteni színjátékból. És az újságíró természetesen a rendezővel is szeretne beszélgetni, ha mód nyílik rá. A színházi titkár közli, hogy Józef Szajna nem ér rá, de meghív az előadás utáni színházi vitaklubra, amelyet Szajna vezet. Aztán mégis elmegy jelenteni, hogy egy magyar újságíró keresi. Addig a színház galériájával ismerkedem. Az előtér modern képzőművészeti kiállításra szolgál. Az igazgató-főrendező maga is elismert festő, s a múzsák testvériségét a színházi galériával is hangsúlyozni akarja. Pár perc múlva jön a titkár, közli, hogy a direktor vár. Szinte egyszerre érkezünk az igazgatói szoba elé egy csehszlovák írónővel, az egyik prágai színház dramaturgjával. Szajna kávét hozat, de ott hül ki előttem, mert sziporkázó monológját hallgatva egészen megfeledkeztem róla. Az interjút adó nem hagyja szóhoz jutni az újságírót, csak mondja a magáét szellemesen, csipkelődve, szavai egyszerre több irányba szúrnak, de sohasem bántóan, inkább valamiféle felülemelkedő bölcsességggel, megbocsátással. Magyar kapcsolatairól beszél. Előzékenysége, hogy fogadott, nem nekem szólt, hanem személyemben az egész magyar sajtónak: — Párizsban a Nemzetek Színháza fesztiválján a Daniéval vettem részt, ott találkoztam magyar tévésekkel, akik teljes programot vettek fel a fesztiválról, noha magyar színház nem is vett részt azon. Filmet készítettek a Dante előadásáról is. A lengyel tévé és sajtó viszont nem volt jelen a fesztiválon. A magyarokkal kapcsolatos emlékei nem mind ilyen pozitívak. A háború alatt a német megszállás elől Magyarországra akart menekülni, de a magyar határról visszatoloncolták. — Nem volt szerencsém, ami tízezreknek sikerült, az nekem nem, biztosan egy volksbundista emberrel hozott össze a sors. A történelem sok különös helyzetbe sodort, sok mindent megéltem. A legfontosabb, amit a háború alatt és után megJózef Szajna portréja. tanultam: az emberek hasonlóképpen születnek és hasonlóképpen halnak meg. A háború után a képzőművészeti főiskola anatómia óráin német fasiszták holtteste volt a szemléltető eszköz. Hogy fasiszták, az csak a névkártyájukból derült ki. Minden halott egyforma. Ezek másokat öltek meg, most nem különböznek semmiben az áldozataiktól. Józef Szajna a kultúra hatalmát, a művészet erejét, a humánum egyetemességét állítja szembe rossz történelmi tapasztaltaival. Ezért tartja fontosnak a művészek nemzetközi együttműködését. Örömmel emlékszik vissza a Replika című előadásának két évvel ezelőtti budapesti bemutatására és képzőművészeti kiállítására az Ernst Múzeumban. Az értő és meleg fogadtatás megerősítette törekvéseiben. Sok jeles művésszel ismerkedett meg és kötött barátságot, ellátogatott Pécsre is. —Megnézve a pécsi képtár kiállítását úgy éreztem, hogy a modern magyar képzőművészet sok rokon vonást mutat a lengyellel, ezért is ajánlottam fel a képtár vezetőinek, hogy készítsenek egy tárlatot, itt a Stúdió Színház galériájában, a magyarok azonban azóta nem jelentkeztek. Meggyőződésem, hogy az együttműködés önöknek is hasznos lenne. Kulturális kapcsolatainkat ne korlátozzuk a nemzeti ünnepekre, a hivatalos cserére. Szerintem a művészek közötti hétköznapi együttműködés az igazán termékeny. őzben eltelt az idő, kezdődik az elő- EaáJS adás, befejezésül Józef Szajna még- egyszer hangsúlyozza, hogy nyílt levelet küld általam: szívesen bemutatná galériájában a modern magyar művészetek kiállítását és vendégül látná a magyar képzőművészeket. Következik: Színházi vitaklub. Angyal János Követni az utat ftz NDK és az NSZK közötti alapszerződés évfordulójára O erlinben, az NDK minisztertanácsának épületében öt esztendeje kötötték meg a két német állam közötti alapszerződést. Az okmányt, amelynek létrejötte döntő lépést jelentett az európai biztonság és enyhülés útján, az NDK részéről dr. Michael Kohl államtitkár, az NSZK részéről Egon Bahr államminiszter írta alá. Sok okos kompromisszum vezetett ahhoz, hogy az NDK és az NSZK között, a nemzeti kérdésben mutatkozó alapvetően eltérő nézetek ellenére létre jöhetett egy olyan szerződés, amely kimondja: a két ország normális, jószomszédi kapcsolatokat hoz létre. A két tárgyaló államférfi ünnepélyes nyilatkozatában már akkor figyelmeztetett arra, hogy ennek a jó viszonynak a kialakításához, a hidegháború időszakában gyökeredző előzmények után sok időre és türelemre lesz szükség. A normalizálási folyamatot lassítja az is, hogy Bonnban időközben erősödött azoknak a politikai befolyása, akik az NSZK — a nemzetközi jog szerint természetesen csak az NSZK-ra vonatkozó — alkotmányára hivatkozva jogot formálnának az NDK belügyeibe való beavatkozásra. Azoké, akik — Günter Gaus, az NSZK állandó berlini képviseletének vezetője jellemezte őket is — „azt hiszik, hogy érzelmeken alapuló kampánnyal meg nem történtté tudják tenni azt, hogy az NDK független, szuverén állam”. Az eredmények pedig nem kicsinyek: sikerült egy sor gyakorlati és emberiességi kérdést rendezni, 1973 őszén mindkét német állam elfoglalhatta helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A gazdasági kapcsolatok az előző időszakhoz képest jobban fejlődtek, szilárdabb alapon nyugszanak. Ha — ez is tükrözi a két kormány közötti felfogásbeli különbséget a két német állam különállásának kérdésében — nagyköveteket nem is cserélt egymással az NDK és az NSZK, 1974-ben megnyílt Bonnban az NDK, Berlinben pedig az NSZK állandó képviselete, amelyek gyakorlatilag a szabályos diplomáciai képviseletek teendőit látják el. Jónéhány egyezményt kötött azóta a két ország, másokról folynak a tárgyalások, amelyek haladása — mivel az NDK mindenképpen a még függő kérdések rendezésében, a valódi jószomszédi viszony kialakításában érdekelt — döntő mértékben attól függ, hogy Bonnban miként nyer teret az ésszerűség. Annakidején a szocialista országok diplomáciája sokat tett azért, hogy a két német állam szerződése létrejöhessen és ma is támogatja az NDK-t a jószomszédi viszony kialakításában tett erőfeszítéseiben. A helyzet éleződése nemcsak a két német állam közötti viszonyt, hanem az egész nemzetközi helyzetet terhelné meg. És fordítva is: amennyire előrehalad az alapszerződésben előirányzott kérdések megoldása, úgy juthatunk előre nemcsak két szomszédos, különböző társadalmi rendszerű ország kapcsolatának rendezésében, hanem az európai béke és enyhülés megszilárdításában is. D z 1972. december 21-én aláírt alapszerződésből a szerződő felekre és az egész világpolitikára gyakorolt jótékony hatás vitathatatlan. És vitathatatlanok azok az előnyök, amelyeket ebből fakadóan a két német állam, valamint Nyugat-Ber- lin lakossága élvez. Mindenkinek érdekében áll, hogy ne kerüljön kérdőjel az eddig elértek után, s azt az utat, amely öt esztendővel ezelőtt az alapszerződéshez vezetett továbbra is kövessék. Berlin, 1977. december. Pintér István
