Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
1977. december 18. KH VASÁRNAPI MELLÉKLET Változó életünk Közúti forradalom Száz évvel ezelőtt, amikor Otto megkapta a szabadalmat a négyütemű benzinmotorra, megkezdődött a közutak forradalma. A kétmérföldes sebességgel haladó gőzkocsi végképp lomtárba került negyvenévi szolgálat után, s nagyhirtelen tizenötszörösére nőtt a járművön közlekedő sebessége. A folyamat rohamos tempóval folytatódott. És ami fontos tudnivaló: az emberek élettempója a járművek sebességével arányosan gyorsult. Kétszázmillió autó mérni, tétovák, félnek, egész utcai tartózkodásuk stresszes állapotot idéz elő. ök már nem nevelhetők, nem változtathatók. Lényegében rászorulnak a társadalmi gondoskodásra, segítségre. — A másik igen veszélyes csoport a gyermekeké. Itt is a veszélyhelyzetek fel nem ismerése a döntő. Hiányzik belőlük a szükséges félelemérzet, életkorukból adódó gyorsaságuk ragadja őket könnyelműségre. Ez a nemzedék nevelhető, tanítható. Mondhatni: a legfontosabb területe ez a közlekedési kultúra terjesztésének, hiszen ők a jövő járművezetői és gyalogosai egyaránt. Mondhatjuk azt: az idősebb nemzedék ellenséget lát a járművekben, a fiatal pedig hajlamos semmi- bevenni. Az idén 111 baleset szenvedője volt gyalogos a megyében Mindez jelzi: nem oktalan dolog a velük való foglalkozás. Csábító sebesség A tapasztalatok szerint a volán mögé kerülő ember saját erejének megsokszorozódását érzi. A sebesség csábít, az élettempó gyorsulása is hajlamossá teszi az autót, motort vezetőt arra, hogy belelépjen a gázba. — A minap motorosokat vizsgáztattam — így dr. Demeter. — Nagyon szépen, korrekten vezettek, s jó szívvel foglaltam állást a jogosítvány megadása mellett. Amikor a fiatalemberek megkapták a papírt, felültek a járműre, s úgy ugrattak el, olyan sebességgel száguldottak, hogy behunytam a szemem. És ez áll sok kezdő autóvezetőre is. Főleg a fiatalokra. A legtöbben kinövik ezt. De amíg tapasztalatot szereznek, bíznak reflexeikben, járművükben, s abban, hogy velük nem történhet baj... Márpedig a baleset ellen senki nincs bebiztosítva. Sok járművezető tartja azt, hogy kétféle ember van: aki már karambolozott, s aki még fog. A közlekedési szakember ezt tagadja. A realitást tükrözi az a szám, amely azt valószínűsíti, hogy a mindig előírásszerűén vezető is 10 százalékos valószínűséggel válhat balesetet szenvedővé. Csökkentsük a forgalmat? Vannak túl óvatosak, akik a motorizáció ütemét látva azt kívánják: csökkenjen annak üteme. Persze ez abszurd dolog, s legfeljebb olyan korlátozás képzelhető el, amely a népgazdaság teherbíróképességével, a járműparkot kiszolgáló hálózat elégtelenségével, az infrastruktúra fejlődésével kapcsolatosan születik. Van-e a feltartóztathatatlan folyamat és következményeivel szemben gyógyír? — Nem a forgalom csökkentése, hanem a közlekedési kultúra növelése lehet a jö vő, sőt a jelen útja — mondja a szakember. A gondok többsége ugyanis abból ered, hogy nem nőttünk föl ehhez a tempóhoz, nem tudunk úgy közlekedni, ahogy kell. Néhány példa a bírói gyakorlatból ahhoz, amit gondolok: a 4-es úton B. szabályos előzésbe kezd Wartburgjával. Az előtte haladó Zsiguli, amikor mellé ér, gyorsítani kezd. A- sebesség már 100 körül jár. Az oktalan vetélkedés közben a forgalmi helyzet megváltozik. Az előzésbe kezdett kocsit baleset éri. Mondhatjuk: udvariatlanság, ha úgy tetszik, veszélyeztetés. Lényegében a márkák harca, kivagyiság. — Más. Halad a kocsi az úton. Szabályosan. A vezető döccenést érez. Nem áll meg, pedig érzi, valamin átment. Alvó embert gázolt. Cserbenhagyja. Vagy a motoros fiatalember felvesz egy nőt Nyíregyházán, hogy Tisza- dobra viszi. A nő útközben leesik. Nem áll meg a vezető. Elmegy Tiszadobra, bekap pár féldecit. Kerülő úton jön vissza. A nőt súlyos sérüléssel órák múlva találják meg. Ismét más: a jármű elüt egy gyermeket. Szatmárban történt. Vonszolja 30 méteren át. Aztán a motor elrobog. Kerülővel hazamegy. Ügy remélte, hogy megússza. A cserbenhagyás, az italozás az utóbbi időkben nagy arányokat öltött. Főleg az idősebbek isznak, vannak vidékek, ahol reggel nem is indul úgy útra motoros, autós, hogy be ne kapjon valamit. Nem véletlen, hogy ennek megfelelően romlik a baleseti statisztika. S itt nem a számok, az emberek az érdekesek. — A idén a fehérgyarmati járásban 50, a nagykállóiban 40, a nyírbátoriban 35, Nyíregyházán 19 százalékkal nőtt a balesetek száma. A bírói gyakorlat során látható, hogy a súlyos esetek többségében szerepet játszik az ital. És még valami: minél primitívebb valaki, annál valószínűbb, hogy baleset okozója lesz, hiszen képtelen felfogni adott esetekben a forgalmi helyzetet, több irányú figyelésre alkalmatlan, lényegesen magasabb számban fogyasztanak alkoholt. Csupán egy példa: a nagyobb balesetek részesei közül minden negyedik ember italos befolyásoltság állapotában volt. A járművezetői oktatás ma jónak mondható. Az igény egyre inkább az, hogy az alkalmasságot előre állapítsák meg. Szükséges lenne pszichológus előzetes vizsgálata. Ki kellene szűrni az agresszíveket, a bizonytalanokat. Lényegesen nagyobb figyelem kívántatik a munkahelyek részéről, hiszen még ma is van hivatásos sofőr, akiről kiderült, hogy idült alkoholista. Talán még a környezetvizsgálat is elkelne adott esetekben. — Vészharangot kongatni nem szükséges. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok olyan országban, ahol lényegesen több a jármű, kevésbé veszélyes a közlekedés, mint nálunk. Ami szükséges: jó infrastruktúra, megfelelő közlekedési szervezettség és közlekedési kultúra. Vagyis nevelni kell, a rr^r jogosítvánnyal rendelkezőkét éppúgy, mint a jövendő vezetőket. Az általam tárgyalt évi hatszáz ügy tapasztalatából kiindulva mondhatom: a közlekedési erkölcs, az új helyzethez felnőtt emberi magatartás kivédi a veszélyt. Legyünk derűlátók. Ha minden jól megy, úgy 10 esztendő múlva felnövünk. Addig viszont vigyázzunk. Bürget Lajos Rendhagyó szülői értekezletpT'RirTTQr7 Kondor Béla ^JLTUY U uZj grafikája Középiskolából a termelésbe? Vélemények az új típusú szakmunkásképzésről Milyen szakembereket neveljen az iskola? A fejekben legyen több, vagy a kezekben? Egyáltalán nevfeljen-e szakembereket a középiskola, vagy adjon széles alapokat a későbbi speciális képzéshez? Kiből válik jó szakember, aki a szakmunkásképző iskolában szerez oklevelet, vagy aki ugyanezt a szakközépiskolában nyeri el, egyben érettségi bizonyítványt is kap? Hogyan válik be a párhuzamos képzés, amely szerint ugyanazt a szakmát a jövő esztendőtől a szakmunkásképzőkben és a szakközépiskolákban is elsajátíthatják a fiatalok? Kérdések sokasága hangzott el a rendhagyó „szülői értekezleten”, amelyet a napokban a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola hívott össze a nagy ipari üzemek, szakminisztériumok részvételével. A 172 éves múltra visszatekintő Kossuth 16 éve szakközépiskola, s arról ismert, hogy kitartóan keresi az érettségizett szakemberek képzésének új útjait. Az iskola a jövő tanévtől a kor követelményei, szerinti elhelyezést kap: megépül 120 millió forintos beruházással a 24 tantermes, előadótermekkel, tanműhelyekkel, nemzetközi szabványoknak megfelelő sportlétesítménynyel ellátott új épület, kollégium. Nem kész szakemberek Ökrös István igazgatót és a tantestület tagjait az foglalkoztatja, hogyan lehet a sok milliós berendezéssel ellátott iskolát a megye szakemberképzésének szolgálatába állítani, különös figyelemmel a jövő évtől életbelépő új rendszerű szakmunkásképzésre. — Jelenleg három szakmában adunk alap szakmai képzést a fiataloknak — folytatja az igazgató. — Gépjárműtechnika, gépészet, finommechanika és műszeripar. Az iskola mintegy 20—22 millió forint értékű technikai felszereléssel, géppel rendelkezik. Köztük ipari televízióval, amely a tanműhelyi oktatást segíti. A jövő évtől, igazodva a megye ipari fejlődéséhez, autószerelő és autóvillamossági, távközléstechnikai, gépszerelő és gépi forgácsoló osztályokban képezünk szakmunkásokat, akik a harmadik és negyedik évükben az üzemi, vállalati tanműhelyekben sajátítják majd el a szakmai tudást, részt vesznek a termelésben. Megszeretik-e a szakmát, vagy elmennek más munka- területre? Törődnek-e velük a szakoktatók, az idősebb szakmunkások? Egyáltalán érdekeltek-e a szakmát tanítók a fiatalok oktatásában, vagy sem? A tapasztalatok, vélemények eltérőek ... — Kész szakembereket nem várhatunk az iskolától — jegyezte meg Erős Károly, az 5-ös Volán igazgatója. — Kemény üzemi munka után tudnak majd elfogadható szinten dolgozni. Igaz, hogy az iskolának egyik lábával mindig a jövőben kell állni, de ne feledjük el, minden szakmának megvannak a hétköz- napiasan szólva tróger munkái is, amit nem lehet gépekkel, műszerekkel elvégezni. Az autószerelő szakmában is jócskán akad ilyen. Olyan fiatalok is kellenek, akik nem csak elméletileg jártasak, manuálisain is meg tudják csinálni, amit kell. Idősebbek ösztönzése Markovics Gyula, a VAGÉP igazgatója az ipari tanulóképzési alapot említette, ami az üzemi oktatók honorálását szolgálná... — Ez nem rendezett mindig — mondta. — El-ed vonják a vállalatoktól, s ilyenkor az idősebb szakmunkások jószándéka az egyetlen, ami segít. S a tervet azoknak is teljesíteni kell, akik a fiatalabbakat oktatják. Pedig egyre nagyobb szükség van főként érettségizett szakmunkásokra. Egészen új szakmákban is, mint az aranyműves, ötvös. A modern kvarc, digitális, elektronikus órák javítását is meg kell oldani. Eddig Pesten képeztük ezeket a szakembereket, jó lenne a megyében megszervezni a ‘képzésüket... — Nálunk is az érettségizett szakmunkások váltak be jobban — vette át a szót Cvik Ferenc, a 13-as AFIT igazgatója. Először nehezebben boldogulnak a szakmai fogásokkal, de rövid idő alatt utolérik a szakmunkásképzősöket, és el is hagyják őket. Közülük kerülnek ki a technikusok, későbbi középvezetők is. A képzést nálunk is gátolja, hogy a napi munka közben kell foglalkozni a fiatalokkal. És a teljesítmény szorít... Ha valamikor fontos volt az iskola és az üzem partneri kapcsolata — a jövő évtől különösen az lesz. Az elméleti alapokat, az új technikát jól megismerhetik a fiatalok az iskola tanműhelyeiben, laboratóriumaiban. A technika mai fejlettségi szintjét pedig az üzemekben tapasztalják majd. A szakmunkások párhuzamos képzése pedig nem távolodást, hanem közeledést tételez fel, amelyről dr. Kuk- nyó János, a megyei tanács vb osztályvezetője így fogalmazott: Elmosódó határok — A jövő, hogy még inkább közelít egymáshoz a szakmunkásképzőben és a szakközépiskolában folyó oktatás. Néhány szakmunkás- képző iskola már ma olyan szinten áll, hogy szakközépiskolai szakmunkásképzést is folytathat. Tovább kell dolgozni a feltételek javításán, a tananyag differenciálásán, hogy nyitottá váljék a szakmunkásképzés, s az arra kedvet, szorgalmat érző fiatalok bármelyik iskolatípusban indulva megszerezhessék a magas szintű általános és szakmai alapokat, s majd az üzemi gyakorlatokon a megfelelő speciális képzettséget is. (P.G.) Az első világháború után kezdődött világszerte a nagy robbanás. Mára odáig .fejlődött, hogy a statisztika 200 millió személyautót tart nyilván a világon. Ezek mellett fut a megszámlálhatatlan teherautó, motorkerékpár. Ez a rendkívüli mobilizáció mozgásba hozta a társadalmat is, a modern életforma nélkülözhetetlen elemévé vált. Sok előnye miatt megbocsátják a súlyos nehézségeket, a torlódást. a balesetveszélyt, a szorongást, a zaj- és hangártalmat. Ugyanakkor világossá vált, hogy a motorizáció nem egyszerűen a gépkocsi beszerzését jelenti. Minden gépkocsira jut egy autó ára útépítés és még egy autó ára közúti üzemi létesítmény költsége. Ahol ezek a tényezők viszonylag egy időben jelentkeznek, ott a motorizáció fejlettsége jónak mondható. Az iparilag fejlett országokban ez a folyamat a háború alatt, illetve közvetlenül utána érte el csúcspontját. Hazánkban az automobilizmus és közút robbanása alig 10 esztendős. Magyarországon 1970-ben 200 ezer gépkocsit tartottak nyilván, s 1980-ra tehető az az idő, amikor ez a szám eléri az 1 milliót. A fejlődés hihetetlen arányait jelzi az a szám, mely tanulsága szerint az útfelület az elmúlt évtizedekben kétszeresére nőtt, az igénybevétel ugyanakkor hatvanszoros (!) lett. A nap bizonyos sokában a városokban, így Nyíregyházán is tapasztalható a forgalom olyan sűrűsége, ami már-már tartós veszély- forrásnak tekinthető. Szokták mondani: a nagy forgalomban szolgálatot teljesítő közlekedési rendőr vagy utcaseprő olyan veszélynek van kitéve, mint egy berepülőpilóta. A kissé túlzó figyelmeztetés arról beszél, hogy a közutakon baleset miatt meghalok száma egy kisebb helyi háború áldozataival vetekszik. Megyénkben ez a szám az idei év háromnegyedében meghaladta a hatvanat. — Pedig megyénkben még korántsem beszélhetünk arról — mondja dr. Demeter Ferenc tanácsvezető bíró, a közlekedésbiztonsági tanács elnökségi tagja —, hogy a közlekedés elérte volna a telítettséget. Jelenleg közútjainkon 60 ezer gépjármű fut. ebből 21 ezer a személygépkocsi. Mellettük találjuk még a motorkerékpárokat, kismotorokat és szép számmal a fogatolt járműveket. A legveszélyesebbekről, a karékpá- rokról se feledkezzünk meg. Jóllehet a motorizáció fejlődése rendületlenül tovább tart, máris beszélhetünk arról, hogy a korábbiakhoz viszonyított sok jármű máris sokaknál szorongás forrásává vált. Menekülés? — A gyalogosok és a járművek kapcsolata a legtöbb problémát magában rejtő tényező — mondja dr. Demeter közlekedési bíró. Elsősorban az öregek nem találják a helyüket az utcán. Az úttesten nem átkelnek, hanem menekülnek. A távolságot, a sebességet nem tudják jól fel
