Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-05 / 261. szám

1977. november 5. KELET-MAGYARORSZÁG 3 N éhány évvel ezelőtt a Gazdaságkutató In­tézet reprezentatív vizsgálatok eredménye­ként kimutatta, hogy az évente rendelkezésre ál­ló munkaidő egynegyede (körülbelül 2,5 milliárd munkaóra) megy veszen­dőbe, valamint azt, hogy az ilyen-olyan ok miatti egész napos hiányzások évente átlagosan egymilli- árd munkaóra-veszteséget okoznak. Nos, ezek az ada­tok úgyszólván senkit sem leptek meg. Márcsak azért sem, mert magáról a vizs­gálatról az emberek jósze­rével tudomást sem sze­rezhettek, s ha netán nem így lenne, az átlagember akkor sem lepődnék meg. Lehetséges, hogy a mun­kaidő-veszteségek okai között egyre nagyobb sze­repe van a különböző mó­don megokolt, vagy éppen igazolatlan hiányzások­nak? A legfrisebb adatok szerint tavaly az állami ipar, építőipar és szállí­tás-hírközlés vállalatai­nál naponta átlag 6900 munkás nem jelent meg a munkahelyén és távollétét nem tudta elfogadható in­dokkal igazolni. Miért hiányzunk a mun­kahelyről? Mert — példá­ul — ügyes-bajos dolgain­kat kell intéznünk vala­milyen hivatalban, vagy éppen a szenet kell várni a lakásajtó előtt; hiány­zunk, mert orvoshoz kell menni, vagy mert jön a tévé-műszerész, s hiány­zunk, mert a gyerek be­teg és nincs kire hagyni. Az efféle hiányzások tar­toznak az „engedélyezett, de nem fizetett” kategóri­ába. S miért hiányzónk igazolatlanul? Nos, nem­csak azért, mert másnapo­sak vagyunk, vagy mert egyszerűen nincs kedvünk munkába állni. Hiányzunk azért is, mert esetleg az otthoni kisgazdaság meg­követeli a munkánkat, vagy mert épül a ház és bizonyos tennivalókat el kell végezni, vagy mert — uram bocsá’ — befutott egy jól fizető és azonnal elvégzendő maszek mun­ka. Mindez csak kalkulá­ció kérdése... Igaz ugyan, hogy az igazolatlan hiány­zással bizonyos retorziók járnak (prémiumelvonás, nyereségrészesedés-csök­kenés, esetleg egy fegyel­mi büntetés is stb.), de adott esetben mindez be­kalkulálható, végtére is a büntetések nem olyan sú­lyosak. Talán azért nem, mert a rosszul szervezett munkahely is jól tudja: előfordul és nem is ritkán, hogy valaki ott van a munkahelyén és mégsem végez — nem végezhet! — érdemleges munkát. S mert így van, hát a hi­ányzásokat is csak tessék- lássék módon büntetjük. M indebből nagy való­színűséggel vonható le a következtetés, hogy az idő — jelesül: a munkaidő — nálunk sen­ki számára nem jelent kü­lönösebb értéket. E tény további és nagyon veszé­lyes következményeire egyelőre csak a szakembe­rek figyeltek föl, de hogy a helyzet változzék, érde­mes lenne megpróbálkoz­ni a nem is olyan bonyo­lult számítgatásokkal, amelyek végeredménye­ként kiderülne: egyálta­lán nem vagyunk olyan bővében az időnek, mint ahogy azt hisszük. V. Cs. Százmilliós üzem Mátészalkán Az utóbbi években több­száz millió forintot fordítot­tak Szabolcs Szatmárban a tejipar fejlesztésére és kor­szerűsítésére. Ez jövőre és a következő években folytató­dik. Szükség is van rá, mert a felvásárlást 1978-ban 10 millió liter tejjel növelik, összesen 135 millió liter te­jó ütemben halad a KEMÉV kivitelezésében épülő százmillió forint értékű mátészalkai új tejüzem építkezése. jet vesznek át, ennyi szol­gálja majd a növekvő igé­nyek kielégítését. Mátészalkán már épül az a túró- és tejüzem, amely­nek beruházási költsége meghaladja a 10 milliót. Ez a gyár jövő tavasztól napon­ta 150 ezer liter tejet dolgoz fel. Jövőre az egész megyében 15 millió forintot fordít a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat tejgyűjtők, felvásár­lóhelyek korszerűsítésére. Előreláthatóan 13 új, korsze­rű hűtőberendezéssel felsze­relt tejgyűjtőt építenek meg. Tovább korszerűsítik a tej­szállítást is. Mindezek mel­let mintegy 5-6 milliót szán­nak kisebb gépekre, beren­dezések vásárlására. Jövőre kezdik meg a fagy­laltpor üzemszerű termelé­sét is. Ebből egyelőre 50 va- gonnyít készítenek. ]ó látni a munka eredményeit Hogy érzi magát igazgató elvtárs ? Egy igazgatótól megkérdezik, teljesítette-e tervét a gyár? Ha nem, miért nem? Mi az oka a munkásvándorlásnak? Ha késik a beruházás, cseng a telefon: mikor adják már át a csarnokot? Legritkábban talán azt kérdezik meg: hogy érzi magát, igazgató elvtárs? Nem csináltak ceremóniát Szabó Lajos beiktatásából. Ünnepélyeség nélkül zajlott le. Gulyás György, a FÉM­MUNKÁS Vállalat vezérigaz­gatója az okmány átnyújtása- kor az új igazgatóhoz fordul­va ennyit mondott: — Nem kis feladat áll a gyár előtt. Teljesítéséhez erőt, egészséget és sok sikert kívá­nok. — Hogy érzi magát, igaz­gató elvtáns? — kérdeztem Szabó Lajostól most, kilenc és fél hónap után. — Valamivel kellemeseb­ben, mint kezdetben. Űj és idegen volt számomra sokmin­den. És főleg szokatlan, hogy nekem kell igent és nemet is mondani. 18 esztendeig egy gazdát szolgáltam. A MEZŐ­GÉP Vállalat műszaki igaz­gatóhelyettese voltam. Fölöt­tem még ott volt az igazgató, ha dönteni kellett. Új gyár alakul Egy kis gyártörténelem. 1977. január elsejével a VA- GÉP egy részéből új gyár alakul: a FÉMMUNKÁS Vál­lalat nyíregyházi gyára. Ér­dekek ütköznek. Osztozkodás állóeszközökön, gépeken, be­rendezéseken. Mit és meny­nyiért vásároljon meg az új gyár? Vállalja-e a VAGÉP által kötött szerződésekben foglalt termékek gyártását? Ki fejezi be a megkezdett be­ruházásokat? Kik maradjanak a régi cégnél, kik kerüljenek az új gyárba? Ezernyi gond, probléma szakadt az új igaz­gató nyakába. És a nagy kérdés: tudja-e teljesíteni az 1977-es tervet ilyen körülmények között az új gyár? — Hogy érezte magát ak­kor, igazgató elvtárs? — Megizzadtam. Az első in­tézkedésem volt, hogy meg­vásároltuk a VAGÉP-től a szerszámgépeket, lakatosipa­ri gépeket, anyagmozgató be­rendezéseket, 30 millióért. Átvettük a raktári készletek egy részét is, kohászati alap­anyagokat, csöveket, acél- és alumíniumárukat. A géptörlő­rongytól kezdve a seprűig mindent. Kellemetlen időszak volt. Lényegében vagyonmeg­osztásra került sor. Mi a ma­gunk érdekeit néztük, ők a magukét. — Örökölte az új, fiatal gyár a VAGÉP által kötött 1977-es szerződéseket is. Örökölt feladatok — Fontosnak tartottam, hogy az élet, a termelés egy pillanatra se álljon meg. Ne érezzenek bizonytalanságot az emberek. Fejből fel sem tud­nám sorolni, hány szerződést vettünk át. Nem csak a befe­jezetlen termelést vállalta „át” az új gyár, hanem a be­fejezetlen beruházásokat is. „Félben” volt a műhelycsar­nokban a daru beépítése. Ha­sonló állapotban a fedőporos hegesztőberendezés. És a ter­vezés stádiumában az öltöző­fürdő páraelszívó berendezé­se. Gépeket rendelt a VA­GÉP, a FÉMMUNKÁS gyár várta érkezésüket. Ok váltot­ták ki. Rebesgették, hogy Szabó Laj06 lesz az új gyár igaz­gatója. Meghívta taggyűlésre a párttitkár, Ács Gusztáv. Menjen el, vegyen részt a ta­nácskozáson. Várják a párt tagok. És szóljon, mondjon valami biztatót a .jövőről. Nyugtassa meg az embereket. — Jólesett a meghívás. Ar­ra sarkallt, hogy nagyobb lendülettel lássak majd mun kához. Láttam, van értelme annak, amit vállalok. Érez­tem, hogy bíznak bennem az emberek. Csak azt mondtam, ami biztos, hogy ezt a gyárat átveszi a FÉMMUNKÁS Vállalat. De nem ígértem. És tudja mi esett jól? Amikor Ács elvtárs, meg Medve Ist­ván, a gazdasági igazgatóhe lyettes üzemlátogatásra hí­vott. Két óráig jártuk az üze­meket, műhelyeket. Je- szenszki András, a forgácso lóműhely vezetője akkor oda jött hozzám: „Mondja, mivel nyugtathatom meg az embe­reket? Mondjon valamit, igazgató elvtárs!” Szabó La­jos ennyit válaszolt: „Mondja me,: a munkásoknak, hogy új gyár alakul, és minden mun­káskézre szükség lesz.” És jól érezt cm magam, amikor Pásztor László üzemfenntar­tási vezető nagy bizalommal fordult felém, s azt mondta: ismer itt minden gépet, tud­ja, melyikből mit lehet ki­hozni, számíthatok rá. 25 százalékkal többet mint az idén — Most hogy érzi magát, igazgató elvtárs? — Az első kellemes gond után még jobban.» És ez az volt, amikor a gyári négyszög leült megbeszélni, milyen irányelvek szerint kerüljön elosztásra a féléves terv túl­teljesítéséért járó néhány- százezer forint. Tudja, azt vallom: jó kapni is, de adni még kellemesebb. S erre most, november 7-én újra sor kerül. Hatszázezer forint ju­talmat osztunk ki a szocialis­ta brigádok között, akik a forradalom évfordulójára tett vállalásaikat teljesítették. Jutalmat kapnak, akik kiváló társadalmi munkát végeztek. És a törzsgárdatagok is. — Most van bennem egy kis feszültség. És ez eltart év végéig, míg kézzel foghatóvá nem válik, hogy a tervet sike­rül-e teljesítenünk. Aztán újabb feszültséggel töltődöm. Következik 1978, amikor már 25 százalékkal kell többet ter­melnünk, mint az idén. 200 milliót. S megkezdődik 220 milliós beruházással egy új, modern gyár építése Balkány- bain. Kellemes gond lesz, sok teendővel. Farkas Kálmán Aki válasxol: LEHETNE JOBBAN ? Az MSZMP Központi Bizottsága 1976. decembe­rében határozatot hozott a munka színvonalának javí­tására. Minden ember a maga munkaterületén tud­ja, mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban szocialista brigád vezetőket: milyen te­rületen látnak eddig ki­használatlan tartalékokat? Aki válaszól: Hankoszki Józsefné, a ZÖLDÉRT vál­lalat nyíregyházi almatáro­lója Zrínyi Ilona gyümölcs- feldolgozó bronzkoszorús brigádjának a vezetője. — Évekkel ezelőtt 14 tag­gal alakult meg a brigád. Nem vagyunk fiatalok, zö­mében átléptük a középkor felső határát. Feladatunk a különböző gyümölcsök, al­mák feldolgozása, alka­lomadtán a nagyon nehéz ládaszegezés. Több éves jó munkánk mellett szól az is, hogy ebben az évben hat brigádtagot emeltek ki ma­gasabb munkakörbe. Ám az örömbe üröm is vegyült, mivel így nem tudjuk tel­jesíteni eredeti vállalásun­kat. Az új tagok felvétele lenne a megoldás, de sajá­tos körülményeink miatt ez még jobban visszavethetné a brigád teljesítményét. Za­varó az is, hogy időnként több munkahelyre szétszór­va osztják be a brigádot dolgozni. — Nálunk a minőségi munka nagyon döntő. Vál­lalásunk egyik része is ép­pen erre irányul. — Ami viszont gondjaink között egyike a súlyosak­nak, az a huzatos, hideg munkahely. Éveken át egészségkárosodás nélkül itt dolgozni nem lehet. Több ígéretet kaptunk már e probléma megoldására, — az ajtók lezárására, függö­nyök beszerzésére, és felté­telére, a lábakhoz melegítő­testek elhelyezésére. — Re­méljük ezek hamarosan meg is valósulnak. Ez segíteni HANKOSZKI JÓZSEFNÉ szocialista brigádvezető fog a munkaerő-vándorlás csökkentésében és hozzájá­rul munkahelyünk jó hír­nevének öregbítéséhez. — Abból, hogy az idősebb korosztályhoz tartozunk, adódik az is, hogy szakma­nélküliek vagyunk, és vég­bizonyítványunk általában a nyolc általános. Szakmai ismereteink bővítésére sem a vállalat, sem mi magunk nem fordítunk kellő gondot. — Sajátosak nálunk a sza­bad szombatok. Szezonban egy fél évig minden szom­baton dolgozunk. Holt idő­ben, télen pedig minden szombatunk szabad. Dolgo­zó társaink között vannak, akik erre esküsznek, van­nak akik arra. Mivel az or­szágos gyakorlat a heten­ként váltakozó egy szabad, egy foglalt gyakorlatot kö­veti, ehhez igazodnak a csa­lád többi tagjai, így nálunk is az országosan elfogadott lenne a jobb. — A nyolc órát huzatos helyen töltött, átfázott em­bereknek jól esik a munka utáni meleg fürdő. De a meglévő szociális, kommu­nális helyiségeinket kinőt­tük. Hosszú távon ez a hely­zet nem tartható, a bővítés­re jelentős összegeket kell áldozni. — Az meg mindenkinek kötelessége, hogyha lát egy csepegő, folydogáló vízcsa­pot, hogy elzárja, hogy le­oltsa a feleslegesen égő villanyt. Mi rengeteg papírt dolgozunk fel. A papírral való takarékosság is legyen mindnyájunk szívügye. A mezőőr H alkan zörögnek a szá­raz kukoricalevelek a határban. Jócskán be­lemart már mindenbe az ősz, csak néhány satnya akác tartja még a színét, de a tölgy, a nyár, a kőris levelei rozsdabarnára, narancssár­gára váltottak. Az árokpar­tokon, az utak mentén el­szürkült már a perje, a rozs- nok, a csenkesz, enyhé szél borzolja kalászaikat. Fátyo­los felhők mögül kandikál ki a nap, erőtlen sugarai simo- gatóan pásztázzák a vidéket. Az egyik bokor ágain szarka csörög, fent a magasban né­hány ölyv szitál. Az erdő melletti táblán hatalmas varjúcsapat csipked a frissen sorjázó búzavetésben, néhány társuk az őszi szántást vég­ző traktorok után baktat. Bogarásznak. — Látja, ezek is olyanok, mint az ember. Egyikük hasznot hajt, a másik meg kárt csinál — mondja Bakó József, kerékpárjára támasz­kodva. A mezőőr státusát jelké­pező puskáját megigazítja a hátán, és elindul a falu felé. Nem messze van Túrricse, alig néhány száz méterre. Hosszú, messze keletre nyú­ló napraforgótábla mellett visz el az útunk. A tányéro­kon verebek ugrálnak, ve­szekednek a zsákmányon. — Betakarítanák ezek egy­kettőre a termést, ha nem Vágnánk le idejében — szó­lal meg a mezőőr. — S hiá­ba van puskánk, nem félnek ezek tőle. Tudják, úgysem tesz kárt bennük a sörét. De ha azt látná egyszer, hogy ezek a varjak milyen rafi­náltak! Jobban ismerik a lő- távolságot, mint egynéhány vadász. Ha ötven méteren belül érkezek hozzájuk, azonnal elrepülnek. Bezzeg a civilek tíz méterre is megkö­zelíthetik őket, nem félnek tőlük. Mire a tábla túlsó végébe érünk, már ott találjuk a két kombájnost. Most kászá­lódnak le a gépről, s nézik, honnan kezdjék a munkát. A két gyerekképű kombáj- nos, Torma Bálint és Simon Béla nem is olyan fiatalok már a szakmában, hiszen az idősebbik, a 22 éves Bálint ötödik esztendeje ül az SZK—4-es nyergében. — Jó idő járt eddig felénk — mondja — nemsokára végzünk is a forgóval. De az idei nyár után megtanultuk tisztelni az időjárást. Még gondolni is rossz az idei ara­tásra. Csak nehogy a kukori­cával is úgy járjunk. Az biz­tos, nagyon meg kell fogni a munka végét. A másik kombájn dübör­gése szakítja meg a társal­gást, Simon Béla már elin­dult a géppel. A verebek ijedten rebbennek szét a kombájn előtt, s méltatlan­kodva csiripelnek, hogy meg merték szakítani lakmározá- sukat. Bent járunk már a faluban, amikor Bakó József nagyokat pislogva megszólal. — Legszívesebben most le­feküdnék, de hát tudja, mi­lyen az ember. Az éjszaka végigjártam a határt, no nem mintha attól kellene tartani, hogy lopnak az emberek, de a kötelesség, az kötelesség. Igaz, hogy csak nyolcórás szolgálatot ír elő a szerződés, ennyibe azonban ’.em fér bele ez a munka. Meg kü­lönben jól is néznénk ki, ha a nyolc óra letelte után fog­nám a kalapom, s lefeküd­nék aludni. Itt, higgye el, úgy kell ellopni az alvásra az időt. így aztán teljesen rászoktam a kávéra. Igaz, ez már falun is nagy szokás. Éppen a múltkor bosszan­kodott az egyik ismerősöm, villanyszerelő az illető, hogy a házaknál már nem pálin­kával kínálják, hanem min­denütt kávéval. Meg is iszik az napjában nyolcat-kilencet is. De hát attól legalább jó­zan marad. Nem igaz? No, nem jön? Tegyünk az ál­mosság ellen valamit. Itt a kocsmában jó kávét főznek' Balogh Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents