Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-30 / 281. szám
1977. november 30. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Pénzért tanulni? MIÉRT ENGEDI AZ ISKOLA, a tanárnő, hogy rossz versengés alakuljon ki a takarékbélyeg-gyűjtés- böl? — kérdezte egy édesanya egy szülői értekezleten. — Üjabban a gyerek szégyell aprópénzt vinni. Ha valaki egyszerre egy százast tud adni, az az ő dolga, de ezzel a luxussal ne rontsa a más gyerekét! Ekkor a tanárnő helyett az illetékes kért szót: — A százasokat a gyerek a nagymamától kapta, a jó tanulásért. (Első osztályos gyerekekről volt szó.) Középiskolai tanárismerősöm válogat bőséges tapasztalataiból : „Az egyik érettségi előtt álló diákunknak így szólt az ígéret: Ha kettessel leteszed a vizsgákat — megkapod a Wartburgot. (A kocsi helyettesíthető aranyékszerrel, magnós felszereléssel stb.) Egy levelező egyetemi hallgató összeadta, hogy konzultációkra, utazásra, szállásra, tankönyvre egy kisebb kocsi árát „tanulta el” — több mint ötvenezer forintot. Egy másik pedig utolsó éves agráregyetemista — a következőket vallotta: „Most már bánom, hogy elfogadtam az ösztöndíjat. Nem vágyom abba a tsz-be, de hát eladtam magam ...” Egyedi esetek — de vajon nincs-e bennük általánosítható jelenségekre utaló figyelmeztetés? Vagy egyik-másik ma már éppen hogy általános? Hazánkban 16 év a tankötelezettség felső határa, s tanulni — kötelező! Az apró embergyerek azonban hat—hét éves korában nem igen érti még tisztán, mi is az ő jól felfogott egyéni érdeke. Tanárai, szülei segítségén múlik, hogy a tanulás egy szomjúsággá válik-e újabb és újabb ismeretek szerzésére. Nehezen hihető, hogy a „nagymama száz forintjai” ezt a helyes irányba motiválják ... A középiskola már nem kötelező, s a főiskola sem. Kinek a diploma kell, a papír, kinek meg az ott szerezhető tudás. Amint a célok mások, mások a tanulók is — anyagilag sem bírják egyformán a tanulás költségeit. S ez még akkor is kiderül, ha a középiskolai köpeny elrejti a divatbemutatót. AZ ÁLLAMNAK IGEN SOK PÉNZÉBE KERÜL, hogy a diákok — illetve szüleik — között lévő anyagi különbségek egyensúlyozására különféle ösztöndíjakkal támogatja a diákokat: szakmunkástanulókat, középiskolásokat, főiskolásokat, egyetemistákat. A hagyományos ösztöndíjak mellett van egy másfajta is: ez a társadalmi szerződések keretében adható ösztöndíj. A középfokú intézetek tanulóinak vállalatok ajánlanak fel ilyen szerződési lehetőséget, a főiskolai hallgatók pedig a megyékkel kötnek megállapodásokat. Ezek a társadalmi szerződések több izgalmas kérdést is felvetnek. Például azt, hogy a pénz formális átutalásán túl jelent-e ez a szerződés valamiféle kapcsolatot a diákok és mecénások — azaz leendő munkaadójuk között? Aztán azt, hogy mit is jelentenek ezek az ösztöndíjak az üzemeknek, s maguknak a diákoknak? Valóban ösztönöznek-e a nagyobb teljesítményre? Az üzemeknek nem túl nagy erőfeszítés a havi párszáz forint kifizetése, de annál nagyobb a biztosíték a leendő, szakképzett munkaerőre. Az iskolák tapasztalatai szerint a diákok egy kisebb részének valóban jól jön a szerény támogatás is, bár általában nincsenek rászorulva. Szerencsére — szokták mondani a tanárok — a szülőktől ennek többszörösét kapják zsebpénzre. Ezzel kapcsolatban az egyik szakközépiskolában a következő módon vázolták fel a kialakult gyakorlatot: az iskola igyekszik a diákkal a pénz értékéről, megbecsüléséről a tiszta elméletet közölni. Ezzel szemben, ha a szülő pénzt ad a kettesért, talán egy egész év nevelési céljait teszi tönkre. S akkor még ott van a harmadik hatás: az üzemi tanműhelyekben szerzett tapasztalat a valóságban meglévő elosztási szokásokról, munkamorál és pénz kapcsolatáról. JÓ ESZKÖZ LEHETNE ez az ösztöndíj az iskolák, a szülők és a vállalatok kezében a pénz becsülésének, értékének kialakítására. Csak a véleményeket kellene egy kicsit közelíteni. Megoszlik a diákok véleménye is az ösztöndíj ösztönző hatásáról. Főiskolásoktól hallottam például, hogy az új pályázati rendszerben ennek az ösztönző szerepnek — bár lényegét tekintve nem változtak a feltételek — alig van jelentősége. A leendő pedagógus nem ismeri a kollektívát, ahová majd kerül, nem tudja, milyenek a követelmények, s egyébként is — mondták — mindenki belátása szerint készül pályájára. SOKFÉLE ÖSZTÖNZŐ FORMA ismeretes a vállalatoknál a dolgozó továbbtanulók támogatására. Az általános iskola, a középiskola, esetleg a szakmai tanfolyamok elvégzése után egyszeri jutalmat szokás fizetni. A legújabb példa is követésre méltó — egyik nagyüzemünkben hallottam: a profilba vágó felső- oktatási intézményben továbbtanuló dolgozóikkal társadalmi szerződést kötnek. Anyagilag is támogatják őket és munkaidő-kedvezménnyel is. Azt mondják, megéri, mert megtérül. B. E. Vírusmentesítési program a gyümölcsösökben A MÉM-ben elkészült program alapján összevont „hadműveletet” indítanak a gyümölcsösök és a szőlők vírusfertőzésének megfékezésére. A hazai kutatóintézetek részletes tervek szerint, megfelelő munkamegosztással már dolgoznak a vírusmentes anyagok előállításán. A munkát a Növényvédelmi Kutató Intézet koordinálja. Az előállított csemeték és oltványok a kijelölt bázisgazdaságokba kerülnek, tovább- szaporításra. A betegségek komoly termeléskieséssel járnak; a fák élettartama harmadával, esetleg felével rövidül, s a termés általánosságban 20 százalékkal csökken. Nem véletlenül döntöttek arról, hogy az új fajták értékelésénél a vírusmentességnek, ellenállóképességnek a jövőben ugyanolyan súlya lesz, mint például a biológiai értéknek, vagy más kórokozókkal szemében kialakult „közönynek”. A vírusfertőzéseknek — éppen a nagy virulencia miatt — csakis általános, totális megelőzéssel és következetes ültetvényfejlesztéssel lehet véget vetni. TÉLEN SEM ÁLLNAK MEG.. Építők hóban Ugyanennek a toronyháznak a lakásait hőlégfúvóval melegítik ott, ahol a Papcsák kőművesbrigád tagjai szőnyegragasztáshoz készítik elő a betonpadlózatot. Pericsi László ácsbrigádja az Árok utcai 210 lakásos építkezésen dolgozik. Egy ideiglenes feljárót építenek. (Hammel József felv.) E gyre nevezetesebb városunk járási ügyészségén voltam az elmúlt hetekben. Baráti látogatás volt az egész. Egykori harcostársamat, dr. Sz. Mihályt, a főügyészt kerestem meg, akivel az ötvenes évek legelején, együtt oldogattuk a reánk bízott feladatokat. Én a hasznos gépek munkáját és gazdaságosságát bizonygattam gazdatársaim előtt —, hogy egyetlen vontató, pár óra alatt hány fogat munkáját tudja elvégezni — ő viszont, mint a gépállomás képviselője a mi kis termelőszövetkezeti társulásunk körül bábáskodott.gyűléseken, vagy akárhol, mindig mellettünk tette le a garast, bennünket pedig, ha zúgolódtunk valamiért, fiatal kora ellenére, öreges komolysággal nyugtatgatott. — Nem kell elkeseredni, elvtársak! A kezdettel járó bajok ezek csupán. Majd lesznek még a kívül hangos- kodók csendesebbek is egyszer ... Ezekre és hasonlókra gondoltam önkéntelenül, amíg az előirodában várakoztam. Egyszer csak kinyílt az ajtó és barátom helyett, egy fekete bajuszos fiatal ember előtt, nagyon takarosán öltözött nénike surrant be. Olyan ötvenéves forma, de abból a fajtából nemének, akikre méltán mondják felénk, hogy ő sem lép egy nyomba kétszer. — Az édesanyám — mutatta be tüstént a fiatalember, akiről azt is megtudtam közben, hogy szintén itt dolgozik. A kivetkőzés Azt viszont a gépírónők mondták el róla, hogy munkája mellett igencsak sok az elfoglaltsága, mert reggelenként például, három aranyos fiúcskát segít a feleségének elrendezni. Estére szintén, mivel az asszonyka közben bírói vizsgáira készül. A nagymama jövetelének is azért örülnek mindenkor, mert akkor, ha napokra is, felszabadulnak valamennyire. Mindez azért jutott volt eszembe és kényszeríti gondolataimat, mert a jó múltkorában, ahogy falumban jártam, szintén furcsa dologgal találkoztam, az egyik paraszti portán. Az nem volt feltűnő, hogy átalakult a régi konyha és a gaz-tűzhely mellett ott van a gáztűzhely. Az sem, hogy az előszoba, a hokedlik helyett puffokkal volt tele, a nagy szobában pedig zongora terpeszkedett. A háztáji állattartást segítő kisgépek jelenlétét is természetesnek vettem, a darálót, a szecskavágót. Csak azt nem bírtam hirtelen hová tenni magamban, amelyet a mindent mutogató nagyapa a legvégén mondott. •>— Mit érek én mindezekkel, mondjad, ha csak egyetlen unokám van? Egyetlen egy, de az is olyan penészes, mintha kölcsön kenyéren élne. Nem is lesz több. Nem akarnak ezek — célzott a ményére és fiára nyomban, ereszkedő, bánatos hangsúllyal. A nagyapa szemében könny csillant meg. Nem az öregkori el- érzékenyedés jelei gyanánt, hanem a tragédiáktól való rettegést tükrözve. Azóta ha eszembe jut a két eset, én sem állom meg vívódás nélkül. Csakhogy az elsőnél az öröm kényszerít, a másiknál pedig az a nagy tanulságféle, hogy így nem kellene értelmezni olykor azt a bizonyos — kivetkőzést... Szállási László A z idei év — az időjárás okozta sok gond ellenére — kedvezett a szálastakar- mány-termelésnek, jó volt a fővetésű silónövények hozama, így elegendő szálas és lédús takarmánnyal és megfelelő mennyiségű abraktakarmánnyal nézhetünk a hosszúnak ígérkező tél elébe. A szakemberek körében ismert az a kifejezés : „vaktakarmányozás”. Sajnos, ez a gyakorlatban több helyen előfordul. Az állatok téli etetése — különösen a szarvasmarháké — olykor nincs összefüggésben a rendelkezésre álló készlettel, az állat szükségletével és még inkább nincs az állat termelőképességével. A „vaktakarmányozás” nem egyéb, mint pazarlás. Ennek megszüntetését szolgálja, szolgálhatja a gondosan elkészített takarmánymérleg, amely nemcsak a készletek mennyiségét, de a minőségét is figyelembe veszi. Termelőszövetkezeteinkben az állatállomány két év alatt örvendetesen, az elvártnak megfelelően fejlődött. 1975-ben például 68 ezer szarvasmarha volt a nagyüzemekben, most 81 ezer. A tehénlétszám több mint háromezerrel, a sertés 22 ezerrel, a juhlétszám több mint 33 ezerrel nőtt. Ennek eltartásához, átteleltetéséhez a takarmánykészlet elegen- gendő, de a pazarlás leg - kissebb megnyilvánulása helyenként hiányt, a tej- és hústermelésben visszaesést, minőségi és gazdaságossági romlást jelenthet. A mezőgazdasági üzemek—köztük a termelőszövetkezetek — most^ takarmánymérlegeket készítenek. A helyes felmérés, a pontosság ebben a munkában nagyon fontos. Most és a téli időszakban ez képezi majd annak alapját, hogy az állattenyésztés a továbbiakban is dinamikusan fejlődhessen. (seres) Emléktáblát avattak a dr. Münnich Ferenc kollégiumban Bensőséges ünnepségen emlékeztek meg névadójuk, a nagy internacionalista, a forradalmár államférfi halálának 10. évfordulóján, november 29-én Nyíregyházán, a dr. Münnich Ferenc fiúkollégium tanulói és dolgozói. Hazánk hű fiának, az egykori nyíregyházi diáknak munkásságát, életútját Tripsánszky Jenő, a kollégium igazgatója méltatta. Ezt követően került sor az intézet falán elhelyezett emléktábla felavatására, mely alá a kollégium diáktanácsának tagjai elhelyezték a kegyelet koszorúját A jósavárosi 53-as jelű lakóépület tetőszigetelését csak úgy tudják elvégezni, ha előbb letakarítják a hirtelen jött vastag hótakarót.
