Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-19 / 272. szám

1977. november 19. KELET-MAGYARORSZÁG 3 K özvetlenül a lakos­ság vásárolja meg — a kiskereskede­lem hálózatában — a tég­latermelés hetven, a cse­répgyártás kilencven szá­zalékát. Mivel minden száz új lakás közül öt­ven ún. hagyományos anyagokból épül — azaz tégla is, cserép is kell hoz­zá —, nem mindegy mi­ként tevékenykedik az építőanyag-ipar e sokáig mostohagyermekként ke­zelt területe. Mert az ta­gadhatatlan, hogy mosto­hagyermek volt, a mai gondok azokra a hosszú esztendőkre vezethetők vissza, amikor a termelés szintentartásához is alig került anyagi fedezet, a fejlesztés pedig távoli álom maradt. Ennek is­meretében már érthetőbb — bár az építkezni kívá­nó számára nem vigasz —, hogy a tégla- és cserép­ipar 140 gyárának csupán egyharmada dolgozik kor­szerű szárító- és égetőbe­rendezésekkel, s még min­dig sok helyen lelni sza­bad szárítókat, Hoffmann- rendszerű körkemencéket. Ez utóbbit éppen egy év­százada kezdték alkal­mazni... Nem az a baj, hogy csökken a tégla- és cse­répgyártás súlya. A ne­gyedik ötéves terv végén az építőanyag-ipar teljes termeléséből 17,4 száza­lékkal részesedett a tégla, cserép- és tűzállóanyag­ipar, ez az arány 1980-ra 14,8 százalékra csökken. Helyes; nyíljék tág út a korszerű anyagoknak, de ne akadályozza a lakos­ság építési terveinek va­lóra váltását áruhiány! Azaz bizonyos építőanya­gok termelésének dinami­kus fejlesztése mellett a lényegében szinten mara­dó cserépgvártás adjon jó minőséget és választékot, a téglatermelés pedig tük­rözze a kereslet lassú vál­tozását a mennyiséggel éppúgy, mint a minőség­gel, méretválasztékkal. Amihez nem elég a jobb hírverés a blokktéglának, a vázkerámiának, az is szükségeltetik hozzá, hogy a korszerű üzemek való­ban azok legyenek. Ne szakadjon meg a techno­lógiai lánc, ne ékelődje­nek be a friss technikai eszközök közé — mint napjainkban is — az el­avultak, a szerény terme- lékenységűek, ne kelljen automaták szomszédságá­ban manufakturális eszkö­zökkel végezni — például — az anyagmozgatást. E gy év alatt 6,3 mil­lió tonna építő­anyagot, törékeny árut állít elő ez az iparte­rület, s hogy mennyire tö­rékeny körülmények kö­zött, azt érzékelteti: a tégla- és cserépgyárak gazdasági eredménye a négyszázalékos eszköz- arányos veszteségtől a tíz- százalékos eszközarányos nyereségig terjed, azaz túl nagy határok között ingadozik. Vannak ennek objektív okai — az anyag­bányák milyensége, a technikai eszközök álla­pota stb. —, de szerve­zés- és irányításbeliek ugyanúgy. Előbbieken a hárommilliárd forint érté­kű beruházás — két új gyár felépítése, s tizenkét üzem rekonstrukciója — módosíthat, utóbbiakon viszont a vezetés — a tröszttől a telepekig — kötelme a jobbítás. A mostohagyermek sorsnak vége. Az új szervezeti forma: — a tröszti rend­szer — lehetőség. A há­rommilliárd forint: szilárd alap. A keretek tehát meg­teremtődtek ahhoz, hogy a hazai ipar e patinás te­rülete megfeleljen a vál­tozó igényeknek. V. T. átépítik Kisvárda közpoitját Új lakások és közintézmények — Bontások a főtéren Idegenforgalmi beruházások a várkertben A lakás most a legfontosabb Kisvárda számára, ahol nem­csak a lakásigénylők számának csökkentése, hanem a város­építés szempontjából is meghatározó a lakásépítés üteme. 192 állami lakás épül az ötödik ötéves tervben a fiatal város­ban, s ezekben a napokban az idei lakásokat már átadásra készítik elő — decemberben 42 család költözhet új otthonba. Jó ütemben épülnek a jövő évi átadásra tervezett lakások is. Meggyorsítják a terület-előkészítést Szabó Ferenc városi ta­nácselnök azt is elmondta: újszerű módon oldják meg a szanálást, ugyanis már mosta­ni feladat a VI. ötéves terv lakásépítési területének tisz­tázása is. Az OTP-től a ta­nács vásárolt meg 32 lakást, amelybe azok költöznek, akiknek a házát városrende­zési okok miatt lebontják. Ezzel nagyon jelentős mér­tékben meggyorsítják a terü­let-előkészítést, ugyanis ko­rábban a hosszú ügyintézés után még jó ideig elhúzódott a kiköltözés, mert a lakók nem tudtak időben más la­kást szerezni, s a tanácsnak sem volt lehetősége kiutalás­ra. Ezekkel az intézkedések­kel a Felszabadulás lakótelep teljes befejezését is lehetővé teszik, s a kővetkező eszten­dőkben zavartalanul folyta­tódhat e területen a lakás­építés. Számottevő gond végleges megoldására is készülnek most Kisvárdán. Az újonnan beépített területeken jól ha­lad a közművesítés, de már látszik, hogy a meggyorsuló lakásépítés miatt szükség van a végleges fűtőmű és hőköz­pont megépítésére is. Jelen­leg ugyanis még ideiglenes konténerkazánok adják a meleget az egyre szaporodó központi fűtéses kisvárdai la­kásoknak, de kapacitásuk ha­marosan kevésnek bizonyul, a végleges megoldással nem sokáig lehet várni. kola építése is. A gyermekin­tézmények határidőre és jó minőségben történő átadása a lakásépítkezések mellett a vá­ros másik, kiemelten fontos feladata. Tavaly, de még az idén is, sokáig kerülgették a helybe­liek a főutcai építkezéseket, amelyek hosszabb ideig igénybe vették a városlakók és a Kisvárdán átutazók tü­relmét egyaránt. A vasútál­lomástól a főtérig azonban már jó minőségű aszfaltút vezet, amely alá milliókat építettek be ivóvízvezeték, szennyvi'2- és csapadékvíz­elvezető csatorna formájá­ban. Költöznek az üzletek A városközpont azonban még csak ezután lesz kritikus helyzetben, ugyanis az áru­háztól a főtérig terjedő részt csaknem teljes egészében le­bontják, az elsőként csá­kány alá kerülő épületekből már kiköltöztették a lakó­kat. Lebontják a mozit, az autóbuszállomást, több kisebb üzletet, a Halász éttermet, s közülük ez utóbbinak egy évig átmeneti helyet sem tudnak teremteni. (Az üzlet- hálózatot átszervezik, a köz pontban maradó boltok első­sorban a napi igényeket szolgálják a végleges rende­zésig. Raktárak és nagyobb, tartós fogyasztási cikkek — például bútorok — alkalmas üzletek céljára az iparcikk­kiskereskedelmi vállalat a volt kórház épületeit kapta meg.) Mindezek ellenében az áru­ház mellett új önkiszolgáló étterem és eszpresszó nyílik; az „olajosház” folytatása­ként épülő ház földszintjén gyógyszertár és üzletek kap­nak helyet, az emeleten pe­dig harminc lakás (köztük lesznek az első 3—4 szobás lakások, amelyek emeletes házban kapnak helyet Kis várdán). Üj tanácsháza is épül a főtéren, s itt kap he­lyet a pártbizottság épülete is. Megkezdődött a múzeum és kőtár kialakítása is. E célra a budapesti VÁTI tervei alapján a volt zsinagógát ala­kítják át, amelyet több sza­kaszban (részben restaurálva, részben új területekkel bővít­ve) valósítanak meg. A városközponti építkezé­sek mellett a 4-es főút és a vár közötti részen elsősorban idegenforgalmi igények ki­elégítésére vendéglátóhely, kemping, benzinkút épül — kiegészítve és teljesebbé téve a vár és a fürdő környékén már kialakult helyi idegen- forgalmi és sportközpontot. M. S. Bölcsőde, óvoda, iskola Kisvárda lakossága nem­csak növekszik, hanem fiata­lodik is. A mind több nő munkába állásával párhuza­mosan pedig egyre nagyobb számban igénylik az óvodát, bölcsődét. A Tordai utcában (az új kórházzal szemben) már átadták az egyik 60 sze­mélyes bölcsődét, ugyanitt százszemélyes óvoda és nyolc tantermes iskola is épül. Egy másik 60 személyes bölcsőde — a központi lakótelephez kapcsolódóan — már jó ütem­ben épül, az idén tető alá ke­rül, s szeptemberben már fo­gadja a kicsinyeket. Megkez­dődött ugyanitt egy újabb is­Szabolcsi történetek A vasas üzem­ben az egyik gép némán áll. A miértre így válaszol a brigád­vezető : — Néhány nap­pal ezelőtt szegény Sanyit kihelyezték a kinti telepre és ide még nem állí­tottak embert. Úgy történt, hogy a délutáni műszak­ban ellenőrzött a főnök és meglát­ta, hogy Sanyi egy kicsit tántorog. Azt mondta, pi­henjen vagy két órát az öltözőben, aztán folytassa a munkát, másnap meg kettő és há­rom között men­jen az irodára jegyzőkönyvelni. — Máskor is ivott munka előtt? — Józan életű ember, de hogy az albérletből az új lakásba költözött, örömében ivott egy kicsit. Mi ütött belé, más­nap meg spiccesen állított oda a jegyzőkönyvelés­hez. Állítólag azért ivott, hogy bát­rabb legyen az irodán. A kinti te­lepen egy forint­tal kevesebb az órabére, meg bosz- szankodik is, ha kerékpárja előtt lehúzzák a sorom­pót. Ha másnap nem iszik, meg­úszta volna egy figyelmeztetéssel. A nagyközség­ben fórumot tartanak. Feláll egy szem­üveges férfi és ér­ces, komoly han­gon ezeket mond­ja: — A tejiparban nemcsak az a pa­nasz, hogy több­ször összemegy a zacskós tej. A tíz- dekás vajra néha rosszul ütik a gyártás napját je­lölő bélyegzőt. Két-három nap­pal előbbre van­nak, hogy tovább tartson a szava­tosság. Tizen­egyedikén példá­ul tizenharmadi- kai bélyegzőt lát­tunk. Módosítani lehetne a furcsa slágert: „Ma lesz a holnap holnap- utánja”. N. L. Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1976 decemberében határozatot hozott a munka színvonalának javítására. Minden ember a maga mun­katerületén tudja mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdeztük meg sorozatunk­ban szocialista brigádveze­tőket: milyen területen lát­nak eddig kihasználatlan tartalékokat? Aki válaszol: Pollák Lajos, a GELKA me­gyei kirendeltsége II. Rákó­czi Ferenc Szocialista Bri­gádjának vezetője. — Tizenkét tagú brigá­dunk túlnyomórészt körze­ti műszerészekből áll. Tele­víziókészülékek javításán kívül olajégők és elektro­termikus berendezések ja­vítását végezzük. Tevékeny­ségi körünk az egész me­gyére kiterjed és közvetlen kapcsolatban állunk a meg­rendelőkkel. Ezért munkánk nem csupán megfelelő szak­mai tudást, hanem ember­ismeretet, türelmet, udva­riasságot is igényel. — Igen sok problémát okozott a korábbi időszak­ban a szabadságon lévő, vagy beteg kollégák helyet­tesítése. Ennek megoldására — és ehhez jelentős segítsé­get adott a brigádmozgalom — kialakítottuk azt a rend­szert, hogy mindig azonos műszerész helyettesítse a tá­vollévőt. A helyettesítés módszerét, időtartamát a brigád tagjai egymás között rendezik. — A vidékre járó műsze­részek meghatározott járat­napokon szállnak ki egy- egy területre. Ha a címet nem kapjuk meg idejében, akkor ez két-három napos eltolódást okozhat. Problé­mát jelent, hogy igen zsú­folt a telefonvonal, ez is hozzájárulhat a késedelmes javításhoz. Ennek áthidalá­sára üzenettároló telefon­automatát helyeztünk üzembe, amely a munkaidő utáni bejélentéseket rögzíti. A begyűjtő hálózatot is bő­vítettük. Megvalósításánál a községi vezetőkkel kialakí­tott igen jó kapcsolat is hoz­zásegített. Példaként meg­említem, hogy Kállósemjén péterhalmi tanyaközpont­jában jól működő GELKA- begyűj tőhely létesült. Ugyanitt folyamatban van a forrástanyai begyűjtőhely Aki válaszol: POLLÁK LAJOS szocialista brigádvezető megszervezése. Mindkét te­lepülés nehezen megközelít­hető, szétszórt, egymástól távoleső lakóhelyek köz­pontja. A gondot okozó anyagellátási problémák át­hidalására igen gyakran tartunk szakmai megbeszé­lést a brigád tagjainak rész­vételével. — A készülékeket nem mindig tudjuk a helyszínen megjavítani. Ilyenkor eze­ket beszállítjuk. Itt sem a legkedvezőbbek a körülmé­nyek, mivel elég szűk te­rület áll rendelkezésünkre. A javítási igényekkel, a tele­víziós készülékek számának gyarapodásával arányosan nem növekedett a szervizte­rület. Ezen a gondon vala­melyest segített a jósa váro­si fiókszerviz létesítése. To­vábbi javulás várható a Ta­nácsköztársaság téri szerviz folyamatban lévő bővítésé­től. Jelenleg az őszi-téli csúcsforgalom kellős köze­pén vagyunk és a beérke­zett bejelentések alapján a javításokat csak nyújtott műszakban tudjuk elvégez­ni. A munka további javí­tása érdekében lehetne még többet is tenni. Vélemé­nyem szerint a raktárkész­letre vonatkozó korlátozó rendelkezéseket a szolgálta­tóiparban felsőbb szinten feltétlenül felül kellene vizsgálni. Erre azért lenne szükség, mert a készüléktí­pusok száma, az alkatrészek ára évről évre növekszik és azonos összegű értékkeret mellett így kénytelenek va­gyunk az alkatrészek meny- nyiségét csökkenteni. Ez sem nekünk, de a készülék tulajdonosainak sem elő­nyös, hiszen gátolja a szak­szerű, gyors munkát. Gumi ja vitás Gumikerekű járművek megrongálódott abroncsait ja­vítják a nyíregyházi Tempó gumijavító részlegében. Ebben az évben 2300 alkalommal vette igénybe a la­kosság ezt a szolgáltatást. Felvételünkön: Zatureczki Pál IFA tehergépkocsi kerekét szereli javítás után.

Next

/
Thumbnails
Contents