Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-18 / 271. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. november 18. Kommentár Alkotó légkörben A belgrádi találkozónak konkrét eredményeket kell hoznia az európai népek számára, a Helsinkiben elkezdődött folyamat konkrétumok formájában testet öltő kiteljesedését kell eredményeznie. Ez a résztvevők többségének véleménye — mutatnak rá a Pravda belgrádi különtudósítói a lap csütörtöki számában. „A szocialista országok és más államok képviselői úgy vélik — hangoztatják a Pravda tudósítói —, hogy a találkozón eljött az ideje az előterjesztett javaslatok konkrét megvitatásának és a záródokumentum kidolgozásának.” A 35 ország küldötteinek rendes munkáját időről időre zavarja egyes nyugati államok építő jellegűnek egyáltalán nem nevezhető taktikája, amely a „harmadik kosár” témájának állandó erőltetésében és folyosói propagandaháborúban nyilvánul meg. A belgrádi találkozó sok résztvevőjében az a benyomás alakult ki, hogy a kölcsönös megértés és együttműködési készség alkotó légköre, amely uralja a találkozót, nincs ínyére az amerikai küldöttségnek. A Pravda tudósítói idézik dr. Petrán Jánosnak, a magyar _ küldöttség vezetőjének szavait, amelyekkel rámutatott: a belgrádi találkozón előterjesztett szovjet javaslatok szilárd alapul szolgálnak az enyhülés teljes kereszt- metszetének áttekintéséhez és ahhoz, hogy megállapodások szülessenek Belgrádban épp úgy, mint más tárgyalásokon, például a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi értekezleten. A szocialista országok küldöttségei arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy mielőbb megszabadítsák Európát a hidegháború utóhatásaitól. Sajnos ennek utórezgései még a jelenlegi találkozón is hallhatók. Több nyugati ország képviselőjének felszólalására gondolunk — írja a Pravda — amelyekben az „emberi jogok védelme” ürügyén a szocialista országok belügyeibe való durva beavatkozással kísérleteztek. Fahmi nem osztozik a felelősségben Lemondott az egyiptomi külügyminiszter Csütörtökön lemondott Isz- mail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Szadat a lemondást elfogadta és Mohammed Riad külügyi államminisztert bízta meg a külügyminiszteri teendők ellátásával. Iszmail Fahmi az egyiptomi államfőnek írt levelében azzal indokolta lemondását, hogy az Egyiptomban és az arab világban az utóbbi idő ben kialakult rendkívüli kö- . rülmények miatt a továbbiakban nem képes ellátni feladatát, és ilyen körülmények között nem osztozhat a felelősségben. Egyet nem értés az Rsszad-Szadat-találkozén Anvar Szadat egyiptomi államfő csütörtökön Damasz- kuszban tartott sajtóértekezletén megerősítette, hogy Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök ellenzi tervezett jeruzsálemi látogatását. A két államfő közötti véleménykülönbségekre utalt az is, hogy Asszad nem volt jelen Szadat sajtóértekezletén. Mindamellett az egyiptomi elnök igyekezett tompítani a nézeteltérések jelentőségét. Bizonygatta, hogy noha Asszad nem helyeselte jeruzsálemi látogatási tervét, l(ez nem azt jelenti, hogy konfliktus állna fenn közöttünk”. „A knesszet elé kívánom terjeszteni a tényeket — folytatta. — Nem kértem hogy találkozhassam az izraeli kormánnyal, csak azt kértem, hogy a knesszet elé terjeszthessem' a tényeket.” Szadat szombaton utazik Izraelbe. ENSZ-határozat Rtomfegyvermentes övezet a Közel-Keleten Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága szerdán 117 szavazattal, ellenszavazat nélkül, egyetlen (izraeli) tartózkodás mellett határozatot fogadott el, amely atomfegyvermentes övezet létesítését irányozza elő a Közel-Kelet térségében. A határozat felszólítja a közel-keleti országokat: nyilvánítsák ki azon szándékukat, hogy a kölcsönösség alapján tartózkodnak atomfegyverek gyártásától, megszerzésétől, illetve nem en gedélyezik ilyen fegyverek felhalmozását területükön. Ugyanakkor felhívja a közel-keleti konfliktusban közvetlenül részt vevő valamennyi országot arra, hogy csatlakozzék az atomsorom- pó-egyezményhez. Olaszország Különleges alakulatokat vetnek be a terroristák ellen Az olasz belügyminiszter csütörtökön a terrorizmus elleni harcra kiképzett különleges alakulatokat irányított Torinóba, ahol az utóbbi hónapokban különösen magasra csapott a politikai terrorizmus hulláma. Milánóban csütörtökre virradóra ismeretlenek elrabolták Ludovico Zambelettit, az egyik legnagyobb olasz gyógyszergyár tulajdonosát. A hatodik kontinens kincsei N emrég fejeződött be Londonban 13 ország háromhetes tanácskozása Antarktisz jövőjéről. Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, Franciaország, Nagy-Britannia, Japán, Üj-Zéland, Norvégia, Dél-Afrika, Lengyelország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői 1961- ben egyezményt kötöttek, amely szerint a hatodik kontinens minden tudományos vállalkozás számára nyitott, ugyanakkor tilosak ott a katonai akciók, atomkísérletek, a radioaktív szennyeződés raktározása. Az aláíró államok ezen kívül kötelezték magukat, hogy 1991-ig lemondanak mindenféle felségjogról ezen a területen. A tárgyaló feleknek azonban — most első ízben — foglalkozniuk kellett a legújabb tudományos eredményekkel, amelyek felkeltették a terület iránti gazdasági érdeklődést. Kiderült, hogy a Déli-sark jégsapkája alatt hatalmas nyersanyaglelőhelyek hevernek. Amerikai geológusok 1973-ban földgázmezőt fedeztek fel. Becslésük szerint az antarktiszi gázkészletek 85 milliárd, az olajtartalékok 2 és fél milliárd köbmétert tesznek ki. A hegyekben nagy kiterjedésű szénmezők rejtőznek. A geológiailag hasonló területeken vas-, réz-, nikkel-, cink-, mangán-, molibdén- és nemesfémkészleteket találtak. Az év elején amerikai és nyugatnémet geológusok urán után is kutattak. Szovjet, lengyel, japán és chilei halászok — részben úszó feldolgozóüzemekkel — nagy fehérjetartalmú rákféleségeket fogtak. Szakértők szerint évente, minden ökológiai kár nélkül, ötvenmillió tonna rákot lehetne az Antarktiszt környező tengerekből kihalászni. Felmerült ígéret földje? Területe másfélszer akkora mint Európa. Antarktisz, a hatodik kontinens. Januárban, az év legmelegebb hónapjában mínusz 29 fok itt az átlaghőmérséklet. A májusban kezdődő dél-sarki tél idején mínusz 50 fok alá száll a hőmérő higanyszála. A jeges viharok szántotta tájon az életnek szinte csupán nyomai fedezhetők fel. A hatalmas területet 29 millió köbkilométer jég borítja, a föld felületén található édesvíznek több mint a fele található itt szilárd halmazállapotban. Ha ez a jég elolvadna — GO méterrel emelné meg a világtengerek szintjét, s fenyegetné valamennyi tengermelléki ország lakosságát. annak a gondolata is, hogy mint édesvízforrást — jéghegyeket vontassanak Dél- Amerika sivatagos partjaihoz és a Közel-Keletre Szakértők véleménye szerint azonban ez a terv egyelőre kivihetetlen. A tudósok attól félnek, hogy a gazdasági érdekek megbonthatják a kutatói összhangot. Ha a szerződést 1991 utánra nem hosszabbítanák meg, az érdekelt államok közötti konfliktusok szinte elkerülhetetlennek látszanak. Hét állam már 1908-ban területi igényeket jelentett be, részben azonos körzetekre, újabban pedig 200 mérföldes felségjogot a déli óceánra. A kutatásban élen járó és a világpolitikai- lag legjelentősebb két ország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok azonban mind ez idáig nem jelentettek be igényt és nem ismerik el a többi országok ilyen irányú törekvéseit sem. A „U. S. News and World Report” című amerikai lap ugyan „diplomáciai csodának” nevezte azt, ha a jövőben sikerülne a vitákat elkerülni. Hogy azonban ez mégis lehetséges, azt az angol küldött a londoni konferencián azzal magyarázta, hogy pillanatnyilag még nincsenek bizonyítékok arra, hogy az Antarktiszon valóban jelentős fűtőanyag- és ásványkészletek lennének. Ígéret földje? Bízzunk benne, hogy az Antarktisz valamennyi kincsével az emberiség céljait szolgálja majd és a jövőben is a béke, az egy ttműködés és nem a nemzetközi viszályok színhelye lesz. G. I. A mítosztól az ideológiáig Filozófiai—szociológiai kérdések iránt érdeklődő olvasóink számára indítunk sorozatot. A sorozat egyes cikkei öt olyan szellemi képződményt kívánnak körbejárni, amelyek rendkívüli szerepet játszottak az emberiség történetében. Ezek: a mítosz, a vallás, a filozófia, az erkölcs és az ideológia. A sorrend nem véletlen, hiszen a képződményeknek történeti egymásutánja töb- bé-kevésbé jól kimutatható a történelemben. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárnák egymást, hogy ne léteznének — sőt ne keletkeznének — esetenként egymással párhuzamosan az egyes történeti korokban. Közös sajátosságuk, hogy valamilyen formában egy-egy adott társadalom elfogadottságát, mégpedig eszmei-gyakorlati elfogadottságát próbálták meg elősegíteni. Társadalmi azonosulás-készségek kialakítására és elmélyítésére törekedtek. Ám ide kívánkozik az is, hogy olyan történelmi irányvonalat alkotnak, amelyben fokozatosan felerősödik a társadalomról és az emberi életről folytatott vita tendenciája. Az azonosulást szolgáló eszmék és elvek fokozatosan elvesztik összetartó erejüket és széttöredeznek. E vita „végállomása” a modern kapitalizmus és a szocializmus világméretű konfrontációja,' ahol az előző kényszerűen rá van utalva a társadalmi azonosulás minden eszközzel történő fenntartására, míg utóbbi a gyakorlati és eszmei azonosulás társadalmi méretekben vállalt realitásán dolgozik. 1. A mítosz és funkciója A mitológia egy nép vagy népcsalád mondáinak gyűjteménye. Isteneknek, aztán félig e világi, legendás hősöknek történetei szerepelnek benne. Ezek a történetek magyarázatok a természet és a társadalom különféle jelenségeire, s kiváltképpen az adott nép régmúlt történetére és eredetére. Egyes darabjai a mítoszok. (Mitológiának nevezik még az e mondákat feldolgozó tudományt is.) Érdeklődésünk most nem annyira az egyes mitoszok tartalmára, mint inkább a korai társadalmak életében betöltött rendeltetésükre vonatkozik. Azaz: milyen funkciója volt az ókori népek életében a mitikus képzet- és hiedelemvilágnak? A mitoszok ugyanis nemcsak fantasztikus magyarázatokat tartalmaztak arra nézve, hogy hogyan jött létre a világ, s hogy miért olyan, amilyen. Nem is csak az az érdekességük, hogy szerves, tagolatlan egységben fogták fel a természetet és a társadalmat, azaz, hogy elemberiesítet- ték (antropomorfizálták) a természet eseményeit. Hanem, hogy telis-tele voltak az istenek és félistenek életéhez fűződő, tanmeseszerű politikai, erkölcsi és esztétikai megnyilatkozásokkal is. Innen nézve a mitoszok — Prométheusz emberi helytállásától az élet értelmét bolyongva kereső Gilgamesig — elmondó, elbeszélő jellegű példatörténetek. A különös azonban éppen az, hogy ezek az elbeszélő jellegű, tanmeseszerű példatörténetek rendkívüli hatékonysággal megteremtették a korai közösségek szilárdságát, hogy tetemes mértékben hozzájárultak uralmi rendszereiknek társadalmi elfogadtatásához és jóváhagyatásához. Nos, éppen ez a mítosz funkciója: az adott társadalommal való problémát- lan azonosulás biztosítása. S a hangsúly itt a problé- mátlanságon van. A mítoszt ugyanis csak egyféleképpen lehetett értelmezni: ahogy elhangzott, vagy ahogy le volt írva. (S az újkornak kellett eljönnie ahhoz, hogy a maga eltérő gondjait és világértelmezéseit belevetítse a mítoszokba.) Nos, a lényeg az, hogy a mítoszban foglaltakkal nem lehetett vitázni. A korai társadalmak és kultúrák emberében egyszerűen fel sem merült, hogy a mítosz bármely történését és ennek tanulságait vita, okoskodás tárgyává tegye. Ez az elvi- tathatatlanság: a hagyomány elvitathatatlansága. A hagyományé, amelyből csak tanulni lehet. Persze az a körülmény, hogy a mítosz az ókori társadalmakban hozzájárulhatott ezek megszilárdításához, elválaszthatatlan a termelésnek és a társadalmi kötelékeknek korabeli formáitól. A korai kultúrákban döntően a családstruktúrák és a rokonsági rendszer nyújtottak alapot a társadalmi élet szervezettségéhez és egyensúlyához. Az egyes ember a maga személyiségét oly módon „erősítette” meg, hogy feltétlenül és szervesen azonosult egy törzsi-kulturális szövetséggel, amelyet ráadásul a természet valamilyen részeként észlelt. A korai — állam előtti — kultúrákban a megtermelt javak szűkössége folytán nem adódtak elő a meglevő kötelékeket szétfeszítő ellentmondások és feszültségek. A közösségek „ellenlábasait” egyszerűen kiközösítették. Ezeknek a mikrovilágoknak (kis közösségeknek) a felbomlása éppen akkor következett be, amikor olyan kultúrákkal találkoztak, amelyeket képtelenek voltak saját világuk részeként, saját törzsi és rokonsági szervezetükben értelmezni és elfogadni. A külső behatások pedig nem maradtak nyom nélkül az adott kultúra mitikus hiedelemvilágára sem, bár ezek felbomlása sokáig rejtve maradt. A törzsi társadalmakból az államtól szervezett társadalmakba való átmenettel kibővül a közös származás értelmezési tartománya, és megjelenik a területi szervezettség összekötő kapcsa. Uralkodó figurák emelkednek ki, akikkel az adott kultúra tagjai konkrétan azonosulhatnak, s így még valamennyire szerves kapcsolatban maradhatnak az ősi eredettel és a hagyománnyal. Ám azzal, hogy a törzsi tradició helyébe a nagy ókori birodalmak lépnek, a mitikus világképek szinkretikus (összetett, egybefoglaló) tartalmat nyernek: bennünk a hagyományok és az eredetek sokfélesége és ezek — egy ideig békés, majd békétlen — egymás mellett élése kap teret. Ez a megoldás azonban nem bizonyul szilárdnak: a mítosz alapértékei és tantételei — éppen sokféleségük és rivalizálásuk folytán — elvesztik azt a lehetőséget, hogy egyértelmű és problé- mátlan eligazodást nyújtsanak az adott kultúra tagjai számára. Az értékek és normák viszonylagossá válnak. Megkezdődik a mítosszal való szakítás folyamata: felbukkannak az első próféták, vallásalapítók, filozófusok. Színre lép Konfu- cius, Buddha, Szokrátész és az izraeli próféták. A mítosz szinkretizmusát elutasítva, a tanmesék helyébe a végső okokra és végső mozgatókra — az egy istenre vagy az „egyetemes jó”-ra — való visszavezetés tudománya, a dogmatika lép. A világértelmezés szakít naív, meseszerű jellegével és megpróbál raciona- lisztikus: ésszerű és érvelő köntöst felvenni. Papp Zsolt (Következik: A vallás és funkciói)
