Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-12 / 240. szám
1977. október 12. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Virágzik az almafa Most, mikor vörösbe, aranysárgába, barnába hajlanak a fák levelei, különleges ajándékkal lepte meg gazdáját egy 5 éves almafa. Egy védelmet adó tűzfal árnyékában talán a melegen tűző napsugarakat fölhasználva koronájának egyik fele virágdíszbe borult. Czompa Ferenc Nyíregyháza, Guszev tér 1. szám alatti lakos kertjében áll a másodvirágzó fa. Az idén egyszer már meghálálta a gondoskodást: közel 50 kilogramm finom, borízű alma termett ágain. Mint gazdája elmondta: eddig még nem fordult elő hasonló eset. (Császár Csaba felvétele) A KPVDSZ-nél az üzemi demokráciáról Tanácskozásra gyűltek ösz- sze október 10-én a KPVDSZ 41 Szabolcs-Szatmár megyei alapszervezetének titkárai Nyíregyházán a szakszervezet tanácstermében. Az ülésen tájékoztató hangzott el az üzemi demokrácia 'kérdéseiről szóló rendelet végrehajtásáról. Ezt követően értékelték az 1977. évi feladatok teljesítését és a szocialista munkaverseny jelenlegi állását. Szó volt a jövő évi terv előkészítéséről is. A SZOT-elnökség ez évben is kezdeményezett — hagyomány szerint — szolidaritási bélyegárusítást. Mint a tanácskozáson megállapították: egy hónap alatt 12 ezer forint értékű bélyeget adott el a KPVDSZ megyei bizottság. A pályaválasztási napok keddi eseményein Nyíregyházára látogatott az Oroszlányi Szénbányák amatőr fúvós művészegyüttese. Délután a Kossuth téren másfél órás műsorral szórakoztatta a közönséget a 40 tagú bányászegyüttes. (Elek Emil felvétele) Új rendelkezés az állatkísérő lapról A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter módosította az állat- kiserö lappal kapcsolatos korábbi rendeletet, így minden állattulajdonos egy állatklsérő lapon több azonos íajú állat (sertés juh stb.) szállításának engedélyezését kérheti. A korábbi rendelkezés szerint erre csak a szocialista gazdálkodó szervezet volt jogosult Ezentúl tehát egy kísérőlapra több sertés, juh, szarvasmarha, ló és egyéb állat darabszáma jegyezhető fel, ha az állatokat azonos rendeltetési helyre irányítják. Ennek a rendelkezésnek különösen a sertések (malacok) és juhok szállításánál van jelentősége, abban az esetben, ha az állatokat szerződéses alapon kívánják a felvásárlóknak átadni. Amennyiben az állatokat vásárra szánják, ahol várhatóan több vevőhöz kerülnek, tanácsos minden állatról külön lapot kiváltani. A felvásárlási helyre azonos szállítóeszközzel szállított valameny- nyi azonos fajú állat számát egy kísérőlapon célszerű feltüntetni, miután a felvásárlás helyén általában valamennyi állatot átveszik, s így nincs szükség többszöri adminisztrációra. Ha a kísérőlapon bejegyzett állatok egy részét nem értékesítik, azok újabb forgalmazása vagy száUítása esetén új kísérőlapot kell kitölteni. A rendelet intézkedik arról is, hogy a kísérőlapon miképpen kell az állatok után járó illetéket bélyegekben leróni. MŰSZAKI HÓNAPON A világ hídjairól A legújabb építőipari eljárásokat, technológiákat, anyagokat mutatják be azok a rövidfilmek, melyeket október 12-én, kedden 16 órakor vetítenek Nyíregyházán a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat kultúrtermében. A vetítést a műszaki hónap keretében az MTESZ tájékoztatási tudományos bizottsága rendezi. A világ hídjairól hallhatnak az érdeklődők október 13-án, csütörtökön a Közlekedéstudományi Egyesület nyíregyházi csoportja szervezésében. A program délelőtt 11 órakor kezdődik Nyíregyházán a technika házában (Lenin tér 3.1. 21,35: Tanárnak születtem... Németh László, a nemrég elhunyt író és esszéíró vallotta ezt magáról, s bizonyította nemcsak azzal, hogy a felszabadulást követő években — orvos létére — Hódmezővásárhelyen tanárként dolgozott, hanem számos művével is. Hatalmas műveltsége, amely egyetlen folyammá ötvözte azt a tudást, amelyet a diákok órák és tantárgyak szerint kötelesek megtanulni, vonzó, embernevelő, szemléletet adó egyéniséggé avatta a tanítványai, kollégái szemében. A dokumentumfilmben volt tanártársai vallanak Németh László pedagógiai érzékéről, arról a szenvedélyről, amellyel tudását átadta. És megszólal a pályatárs, Illyés Gyula is. (KS) Gyomirtó Űj, nagyhatású növényvédő szert állítottak elő a Fűzfői Nitrokémiánál Nitosorg márkanéven. Ez a készítmény eredményesen irtja azokat a gyomokat is, amelyek a hagyományos szerekkel szemben ellenállóak. így mentesíti a nagyüzemi táblákat a sok kárt okozó fenyérciroktól, a tarackbúzától és a csillagpázsittól is. Az idei első sikeres vizsgák után sor kerül a nagyüzemi kipróbálásra, ezt követően pedig a gyártásra is. Pályaválasztási tanácsadó-kiállítás nyílt kedden Nyíregyházán, a Sóstói Kultúrpark csarnokában. A kiállítás — melyet Pápai Béla, a MŰM főosztályvezetője nyitott meg — átfogó képet ad a választható szakmákról. A gazdag kiállítást megtekintette dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke. Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára. Képünkön a kiállítás első látogatói. ZÖLDÉRT: Kommunista műszak Kommunista műszakot tartott október 9-én vasárnap a megyei ZÖLDÉRT vállalat. Szabolcs-Szatmár területén a vállalat egységeiben közel 2 ezer dolgozó segítette a burgonya, zöldség, gyümölcs átvételét, előkészítését a téli tárolásra, illetve feldolgozását exportra. A férfiak zöme ládát javított és exportládagyártással foglalkozott. A teljesítmény elszámolása még tart. A keresett pénzt a területileg illetékes tanácsok céljaira ajánlották föl. Egy rajzpályázat eredményei Barabástól Tiszavasvárig: húsz településről érkeztek a rajzok a megyei általános iskolások részére meghirdetett „Hogyan képzelem el jövendő pályámat, szakmámat” című pályázatra, összesen 270 alkotás érkezett a járásokból — a nyírbátorit kivéve, ahonnan egy pajtás sem nevezett a versenybe. A rajzok közül, a zsűrizés után tizenkettőt díjaztak. Ez alkalommal három első, három második és hat különdíjat adtak lei. Első díjat Márton Zsuzsa (Nyíregyháza, 4-es iskola), Perdiák László (Tuzsér) és Csapiáros Szilvia (Nyháza, 6-os iskola) vehette át. Az ünnepélyes eredményhirdetést a hagyományos megyei pályaválasztási kiállítás megnyitóján bonyolították le, mely kedden nyílt meg a Sóstói Kul- túrparkban. A több, mint 40 szakmát ismertető bemutatón kap helyet a rajzpályázat 31 legjobb alkotása is. A pálya- választási kiállítás október 19-ig tekinthető meg. MÚZEUMI HÓNAP Előadások és koszorúzás Koszorúzási ünnepséget rendez október 13-án csütörtökön a Báthori István Múzeum Nyírbátorban. A múzeumi hónap megyei programja keretében Báthori István erdélyi vajda és Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király emléktáblájánál helyezik el a megemlékezés virágait. Ezen a délutánon — pontosan 17 órakor — vetítettképes előadásra hívja az érdeklődőket a vásárosnaményi Bereg Múzeum. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban részt vett szabolcsi internacionalisták életútját villantják föl a rendezvényen. Ady és Móricz munkásságáról hangzik el előadás csütörtökön 18 órakor Vaján, a Vay Ádám Múzeumban. Pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán MOLDOVA GYÖRGY NYÍREGYHÁZÁN. a nyíregyházi vasutasklub vendége lesz október 14-én Moldova György író. A Toldi utcai klubban 16 órakor kezdődik az író-olvasó találkozó, amelyen az Akit a mozdony füstje megcsapott című nagysikerű könyvről is szó lesz. AZ ELSŐ Társadalmi esküvő Uszkán Október 8-án tartották meg az első társadalmi esküvőt az alig több, mint 300 lelket számláló szatmári kisközségben, Uszkán. Hagyomány szerint kérték ki a menyasszonyt, majd hosszú sorban kísérte a násznép az ifjú párt a művelődési házhoz. Incze Gizella és őri Béla itt esküdtek örök hűséget egymásnak. Innen a vőlegény házához vonult a menet, ahol másnap reggelig ünnepelték a lakodalmas párt. Miről ír a Fáklya? A Fáklya október 9-én ; megjelent 19. számában a többi között a Nagy Októ- j béri Szocialista Forradalom j történelmi jelentőségéről j olvashatunk. A Nagy Október közelgő ; évfordulójával kapcsolatban • a lap visszaemlékezést kö- : zöl Wienermann Lajos ma- ; gyár internacionalistáról, i továbbá elkalauzol a | Moszkvai Központi Fórra- I dalmi Múzeumba, ahol ke- i reken egymillió kiállítási ’ tárgy található. Régóta teszik fel a kér- í dést több ország tudósai: lehet-e mesterségesen esőt „csinálni”? A szovjet tudósok közül néhányan a glecs- cserek felmelegítésével, az így keletkező vízmennyiség öntözésre való felhasználásának témakörével foglalkoznak. A lap munkatársa ellátogatott a szovjet—magyar határ menti Beregsurányba, hogy beszámolhasson az ottani almaszüretről. I Keletlagyarország KEP K Október « szerda KRÓNIKA MIKSA NAPJA A Nap kél 5 óra 58 perc- i kor — nyugszik 17 óra 03 I perckor. A Hold kél 5 óra 16 perc- 1 kor — nyugszik 16 óra 53 I perckor. Kilencven évvel ezelőtt, ; 1887. október 12-én, szüle- j tett — és 70 éves korában, 1957-ben halt meg — Abol- ' gászem Láhuti perzsa köl- . tő, az első iráni proletárköltő. Egész fiatalon bekapcso- | lódott a társadalmi-politi- ; kai küzdelmekbe. Az 1905- i ben megindult iráni forradalomban fegyverrel a kezében harcolt, s ezért többször is el kellett hagynia hazáját. Az 1910-es évek elején Törökországban élt száműzetésben, majd 1921- ben élére állt egy tebrizi forradalmi megmozdulásnak; annak vérbefolytása l után a Szovjetunióba menekült és Tádzsikisztánban telepedett le. Ott élt haláláig. Néhány orosz nyelvű munkájától eltekintve, mindvégig perzsa nyelven irt. Korai verseit még bizonyos filozófiai elvontság és szimbolista hatás jellemez- | te, de költészete hamaro- I san haladó, harcos társa- ; dalmi tartalommal telitfl- ’ dött. Néhány verse nálunk j is ismert. Időjárás Várható időjárás ma es- j tig: egyre hosszabb időszakokra megszűnő eső és felszakadozó felhőzet, keleten is északiasra forduló és több alkalommal megélénkülő szél. Hajnalban a szélvédett helyeken köd, a várható legmagasabb nap- I pali hőmérséklet nyugaton j 13, keleten 17 fok körül. Telefondoktor A fogamzásgátlásról, és nőgyógyászati panaszokról ad felvilágosítást az érdeklődőknek a telefondoktor október 13-án, csütörtökön délután 5-től 6-ig a 11-000 telefonszámon. Muskátliexport Ebben az esztendőben már exportálnak is hazánk (egyik leggazdagabb muskátli fajtagyűjteményéből, amelyet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen hoztak létre. Az egyetem kutatói mintegy 15 évi munka eredmémyeként az ország különböző tájairól több mint 140 muskátlifajtát gyűjtöttek ös6ze. Az egyetem héttagú kollektívája muskát- linemesítéssei is foglalkozik. A „Hópehely” és „Niagara” új fajtáiból idén Lengyelországba szállítanak. A SVÉD AKADÉMIA kedden egy belga vegyésztudóst tüntetett ki az 1977. évi kémiai Nobel-díjjal. Ilya Prigo- gine professzor az irgeverzi- bilis termodinamikához, mindenekelőtt a disszipatív szerkezetek elméletéhez való hozzájárulásáért kapta a No- bel-díjat. 12.,