Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. október 30. □ Túl a kásahegyen A MAGYAR ÉREM- GYÜJTOK EGYESÜLETE keszthelyi csoportja új éremsorozatot indított Keszthely város nagyjairól. Eddig kilenc érem jelent meg, Képiró Zoltán munkái. A különleges érmek értékét növeli, hogy csupán százdarabos sorozatokat készítettek. Az érmek a megjelenés sorrendjében: Goldmark Károly zeneszerző, Petőfiné Szendrey Júlia, Schwarcz Dávid feltaláló, Nagy Ignác, a modern magyar újságírás megteremtője, As- bóth Sándor 48-as tábornok. Fejér György történettudós, Lippay Gáspár orvos, Magyar László, 1956-ban a Rádió védelmében esett el, Eg- ry József festőművész. (MTI Fotó — Vida András) A Laterna Magica, — a modern idők „csodalámpája” az EXPO 58 brüsszeli világkiállításon lépett először a világ nyilvánossága elé, ahol aranyérmet nyert. A színházi játéknak ez az új válfaja, amelyben az élő színészeket és táncosokat bonyolult filmvetítés és a fekete színház varázslatai kísérik és váltják fel, Csehszlovákiában született meg, s színháza Prágában van. A Laterna Magica nem egészen húszéves fennállása során bejárta már majdnem az egész világot. Legjobban a Szovjetunióban, Belgiumban, Lengyelországban, az NDK- ban, az NSZK-ban, az USA- ban és Kanadában, valamint Mexikóban ismerik. Az említett országokon kívül a Laterna Magica játszott Európának majd minden országában, járt Szíriában, Japánban, Egyiptomban, Argentínában, Chilében és Brazíliában is. A Prágát látogató külföldi turisták számára — Jiri Srnec Fekete Színházán és Ladislav Fialka Pantomim Színházán kívül — a legvonzóbb színház — már csak azért is, mert nemzetközileg érthető nyelven, a képek, a tánc és a pantomim nyelvén szól hozzájuk. A Laterna Magica drámaírókkal, rendezőkkel, képzőművészekkel, zenészekkel, koreográfusokkal működik együtt. Az idén áprilisban bemutatott legújabb műsorában, amelynek a „Csodálatos cirkusz" elnevezést adták, szintén több újdonságot hoz. Mindenekelőtt az előadás általános koncepciója újszerű: a Laterna Magica most először játszik összefüggő történetet: két bohóc törtértetét, akik a szépséget és a boldogságot keresik. Most első ízben kap a pantomim nagyobb szerepet a táncnál. A műsor fontos tartozéka a zene — részKét bohóc a „Csodálatos cirkusz”-ból (Marian Bernacik és Josef Kotesovsky) ben külön erre komponált, részben átvett zene, valamint a színpad általános képzőművészeti megoldása. A játékba bekapcsolja a színház többi térségeit, a kosztümökbe öltözött műszaki és segédszemélyzetet. Mit tervez a Laterna Magica az elkövetkező évekre? Elsősorban egy új gyermekműsort (jelenleg Jaromil Jires rendező és Jan Svankmajer képzőművész ..Elveszett mese" című darabját játssza) Hans Christian Andersen „Hókirálynő” című meséjéből, amit az ismert gyermekfilmrendező, Vera Simková- Plivová rendez, Evald Sorm közreműködésével. A Laterna Magica most Kanadával tárgyal Csajkovszkij „Diótörő” című balettjének koprodukciós szín- rehozataláról. A Laterna Magica folytatni akarja kísérleteit, és ki akarja próbálni lehetőségeit más színpadi műfajokban is: balettesteket vagy irodalmi műsorokat szeretne bemutatni. Laterna Magica 77 Változó életünk Ha ma is születnének népmesék — de kár, hogy nem születnek! —, akkor Nagyhalászban. a kacsalábon forgó csodavár helyét a zsákgyár foglalná el. Főleg, ha asszonyok írnák, mondanák, hisz’ nekik ez hozta meg az életváltoztató nagy szerencsét. Mesebeli gyár? Kovács Sándor igazgató ezt túlzásnak találja. Nem is csoda. Itt is van gond, baj piaccal, anyaggal, munkaerővel. És mégis az, ha valaki meghallgatja Asztalos Istvánnét, Lukács Sándornét, Tar Pálnét. Mert élhet együtt hétköznap és mese! Kinek a fején van a kalap? Ki ne hallott volna a vasárnap porciót osztó anyósról! Ki ne tudna arról, hogy a fiatalságát tékozló asszony miként viselte az asszonyi állat nevet? Vagy kicsit enyhébben : volt az ember és az asszony. Világos a képlet: a falusi nő, dolgozott volt bármennyit, ritkán volt férjével egy sorson, egy rangon. Három hősünk — azért há- . rom, mert a mese szabálya is így kívánja —, otthon dolgozott, vagy a tsz-ben. Kapáltak, palántáUak, gyermeket neveltek, csamokoltak, főztek, állatot gondoztak, mostak, s ki tudja még, mennyi hasznos munkát végeztek. Igaz, otthon becsülte őket a férj, de azt sosem számolták, mennyit is ér az emberi munka, pénzben mennyi a zöldség, mibe is kerül egy nagymosás. Miért is számolták volna. Évszázadokon át senkinek nem jutott ez eszébe. Része volt ez a szolgálatnak; ráncot húzó kötelesség így alakult aztán ki a rend: a kalap a férfi fején ült, egy életen át, hiszen az, aki a biztos pénzt és jövedelmet hozta, megkapta hozzá járandóságnak az ezeréves parasztkoronát, a kalap viselésének jogát is. Jött az üzem — Régen, ha a kenderbe egy-két hónapra felvettek, már szerencsének számított. Az idénymunkást aztán szélnek eresztették. Pedig — gondol vissza Asztalosné — kellett a pénz, mindig kellett. — Asztalosnévai mi öt évvel ezelőtt, Lukácsné két éve jöttünk ide — folytatja Tar- né. ök három műszakra szegődtek, nekem három gyermekem van, így egyet tudok csak vállalni. Nagy dolog nekünk az üzem! Alaposan megváltozott a mi életünk is, de otthon is módosult a rend. „Fogod bírni?” „Aztán le ne vigye a kezed a gép!” „Jaj, ki lát el itthon engem?" „Ne sírjál, ha nehéz. Te akartad!” „Próbáld meg. jó lesz a pénz.” Ki tudná sorolni a százféle óvó. kétkedő, aggódó, bíztató, visszatartó, fenyegető, magyarázó férji érvet? — Mondták: meg fogsz szökni! Az első napokban úgy éreztem, igazuk lesz. De azért is megmutattam! — Sírtam. Marta a szemem a por. Véresek lettek az ujja- im. Kitartottam! — Féltem a gépektől. Sosem volt velük dolgom. Legfeljebb ha darálót indítottam. Egy hónap után úgy éreztem: máson nem is tudnék dolgozni. Nagy találkozás volt ez. Otthon kóválygó gondolatok, izgalom a gép miatt, összeszorított szájak, könny-por- maszatos arcok. A zaj a füleket bántotta, a levegő fullaszt» volt. Itt állott tehát a kásahegy, melyen át kellett jutni. Mert azt titkon mind érezték: odaát van a szerencse. Mi van a kásahegyen túl? — Nem szerencse volt az — mondja az egyik —, hanem munka! Beletanultunk hamar és nem is gondolja, mennyi örömet okozott. Csak néztük: valóság ez, hogy mi csináltuk? Ha fáradtak is lettünk, olyan sok mindenért kárpótolt a siker. — És a pénz se volt az utolsó — vág közbe Asztalosné. — Ott tartunk ma már, hogy 2300-nál nem keresünk keve. sebbet. de a 3000 is megvolt már. Nem nagyon keres itt senki a tsz-ben sem ennyit. És amint kiderül, a három asszony mind megkeresi azt, amit a férje. — És ez még biztos pénz is ráadásul. Ha esik, ha fúj, ha tél van vagy nyár, a mi keresetünk biztos. Akármennyit dolgoztam otthon — így Lukácsné —, ennyit úgysem tudtam összehozni. Csak nézem őket. A lelkesedés megszépíti arcukat. Nyoma sincs rajtuk a riadt- ságnak, büszkék, méltóságteljesek, tiszták. Vajon mitől is tud ilyen szép lenni, egy különben nem reklámra kívánkozó arc? Miért tudnak szemek ilyen villogóan vibrálni, holott mindannyian megéltek egyet és mást? Pergő nyelvük szép szavait milyen belül lapuló költő-manó fogalmazza? Nem is kérdezem őket, mondják maguk gondolataikat. Nem sorsbeszámolók ezek. De nem is brosúrák. A tiszta igazság mesevalóságai. — Otthon is sok minden változott. Amikor letesszük a keresetet, talán nem joggal vagyunk büszkék? — Más a munka a háznál is. A férjek segítenek. Megérezték, hogy ezt kell tenniük. — Kibírtuk, hiába nézték olyan kételkedve. Nőtt a becsületünk. Nem csak a jójószággal, a géppel is megbirkózunk mi! — Ül az ember a tévé előtt fél tízig. Lesi az órát. Ö szól, hogy indulni kell. Talán még búcsúzni is másként búcsúzik tőlem. Sokra vitték Más a rang. más a becsület otthon, másként néznek rájuk a szomszédasszonyok. Ki irigykedve, ki csodálkozva. Hitük volt a hamuban sült pogácsa, ezzel csináltak karriert. Szorgalmuk volt a lelemény, mely minden ármányt legyőzött. Jutalmuk volt a tisztesség, ami mint nem látható glória fonódott fejük köré. Mindannyian vagy újat építettek, vagy átrendezték a házat. Asztalosné úgy engedte házasságba gyermekeit, hogy az 50 ezer mindnek ütötte a markát. Gépesített háztartásuk egy mesében maga is útra kelne. Kék képernyőn lopakodik a világ esténként a szobájukba. Nem csalódik a könyvügynök sem, ha náluk próbál szerencsét. De mérjük csak forintban a változásokat? Nagy dolog a pénz, de valahogy mindig kételkedtem az általa szerzett igazságokban. Mert a pénz nem vitás, keli az élethez. Jobb a sok, mint a kevés. De itt húzzuk is meg a határt? — Nézze újságíró elvtáns. A pénz jó dolog. Jobban élünk tőle, más a mi világunk, amióta letesszük az asztalra a magunkét. De egyet nem lehet pénzzel megvenni: a boldogságot. Higgyem, hogy boldogok? Miért pont ök tudjak azt, amit bölcselők sem tudtak megfogalmazni. Miért Asztalosné tanítson arra, mi az öröm titka? Megengedhető, hogy mesevilágunk megfejtése itt húzódjék meg a zsákgyárban? Zsákbafutás? Cél- baérés? Porban fogant tisztaság? Zajban született csend? Áthallatszó szívdobbanás és zakatoló kártológép? Milyen annak a csendnek az igazsága, amely zajban és dübörgésben jött a világra? Asszonyi líra törheti-e át a hétköznap mesétlen, rideg igazságát? Jelképek erdejében Hajlamos az ember, hogy eltévedjen az erdőben, hol fák helyett jelképek sorolnak egymás mellett. De a jelképek, csend, igazság, boldogság, szerencse. gazdagság, öröm: valóban jelképek? Hallgatom őket: — Messzebbre látunk a világban. Ma már eszünkbe jut, hogy milyen szegény a kínálat a helyi boltban. — Járom este az utam. Sárban, bukkanok és gödrök között. Miért? — Mindennap lefürdök a zuhanyzóban. Jólesik. Jön a víz a rózsákból. Otthon is kellene ilyen. — Fürdő? Álltunk egykor néhánvan a zubogó víz alatt Sokan szégyenkeztek. Szé- gyellték a meztelenséget. Most sorban állunk, hogy sorra kerüljünk. Mosta egykor tiszta víz a legényt, a leányt, mesében ettől tisztult. Bűnt. gondot, fa radtságot, félelmet, szolgaságot mosott a tiszta víz. S ma? Port mos a víz, s áhítva küzd községi vízműért, hogy fü- rödhessen otthon, hogy moshasson a háznál, hogy zuhanyozhasson a munka után. Gyár dudája hív. Gép csalogat asszonyt és leányt. Több mint ezren vallják: otthonuk e hely. Keressük, s mily oktalanul zajban, a forradalmakat. Pedig itt születnek köztünk. A hétköznap mesévé vált. A mese hétköznappá. Aki nem hiszi, járjon utána. Bürget Lajos Vénusz, a szépség és boldogság szimbóluma. (Ivana Kuchacová)
