Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977- október 2. Képzőművészetről képben és szavakban Hl Műértés, műélvezet A művészeti alkotások szellemi birtokba vétele kétirá- lyú: érzelmi és értelmi. A cettő elválaszthatatlan egy- nástól. Csak érzelmeink ilapján nem tudjuk igazában ■lvezni a művet, de fordítva s igaz: a mégoly kiművelt esztétikai tudás sem nélkülözheti az érzelmi átélést. Az érzelmi hozzáállás, ha nem is fontosabb, mindenesetre elsődleges, s az erre való képesség a legtöbb emberben adott. A kezdet kezdetén mindannyian így közeledünk a művekhez: érzelmeink szerint ítéljük szépnek vagy érdektelennek. Ezen az úton azonban csak bizonyos fokig juthatunk el. Az érzelmek ábrázolása minden kor művészetében másmás eszmék köntösében jelentkezik, és más formát ölt. A műalkotások mélyebb átéléséhez ezért a történeti tájékozottság — a különféle legendák, hősmondák, valamint a régi idők életformájának, szokásainak, szépség- ideáljának ismerete — éppoly fontos, mint a stílusukban való jártasság. Enélkül a művek nagy részét nem érthetjük meg, következésképpen csak töredékét vehetjük birtokba a művészettörténet kincseinek. A csak érzelmi hozzáállás másik veszélye, hogy ilyen módon nem tudunk különbséget tenni műalkotás és kontármunka, a giccs között. A gyakorlatlan néző rendszerint az utóbbit részesíti előnyben. A művészi alkotás mély gondolatokat, érzelmeket tolmácsol, s ezek a finom szín- árnyalatokból, sokszor rejtett formai megoldásokból nem „olvashatók ki” köny- nyen. Megértésük odaadó figyelmet, elmélyülést és bizonyos szakértelmet kíván. A giccs ezzel szemben nélkülözi a mélyebb mondanivalót és a kifejezéshez szükséges, „nehezen érthető” formai szépségeket. Készítője csupán tetszetősségre törekszik, elsősorban érzéseinkre akar hatni a „romantikus” naplemente, turbékoló galambok, tavi hattyúk, bőgő szarvasok és kunyhós téli tájak, mosolygó cigánylányok tarka színű tálalásával. Raffaello: Esterházy Madonna és a második képen részlet a műből. Ellentétben a szépséget csak lassan feltáró, komoly művel, a giccs „megértése” nem igényel semmiféle szellemi fáradságot. Könnyen felfogható, mert felszínes érzéseket tolmácsol, mosolyt, vagy ábrándos hangulatot fakasztva a nézőben, minden maradandó hatás nélkül. Akár a vendéglői muzsikát vagy a ponyva- regényt, hamar el is felejtjük. Ha falra akasztjuk, alig vetünk rá néha egy futó pillantást. Az értékes festmény viszont soká foglalkoztat bennünket, és emlékezetes marad a számunkra, mert felemelő élményt nyújt, önismeretre nevel és finomítja az ízlésünket. Keressünk fel egy múzeumot és lépjünk elfogulatlanul a képek elé. Ne törődjünk „hozzá nem értésünkkel” — hisz mindenki így kezdte — csak hagyjuk, hogy a mű hasson ránk. Olvassuk el a címét, ^amiből megtudjuk, mit ábrázol (vallásos, mitológiai, történeti ábrázolás esetében jó, ha tudjuk a téma jelentését!) Azután álljunk néhány lépésnyire a képtől, s figyeljünk hosszan. Egy-egy részletet nézzünk meg közelről, majd lépjünk újra vissza, és figyeljük meg: miképpen illeszkedik e2 a részlet az egészbe. Először a kompozíció ösz- szes elemei, a formák, vonalak, színek egyszerre, együttesen hatnak ránk. De hamar észrevesszük, hogy némely részlet, egy alak, csoport vagy tárgy minduntalan magára vonja tekintetünket, mert a művész szerkezetileg — hangsúlyozott formákkal, vonalakkal, élénk színnel vagy erős fénnyel — kiemelte, műve központjává tette. Ettől a hangsúlyozott motívumtól aztán a kisebb formák, gyengébb fények, vonalak továbbvezetik szemünket egészen a legapróbb részletekig. Miközben a mű felépítését, formáinak, vonalainak ritmusát, színeinek összhatását, fény-árnyék beszédét így „végigolvastuk”, fokozatosan mindjobban megértjük a mondanivalóját, átéljük érzelmi tartalmát, s e réven egyre több szépséget találunk a mű stílusában is. Mindehhez azonban elengedhetetlen az alapfokú szakismeret, amit fokozatosan bárki elsajátíthat. Artner Tivadar Bárdosi Németh János: Nyárfák - árnya Lefogva jó csikóim gyeplőt a szélbe dobva vágtatni nem tudok már, tempósan sétálgatni ez itt a jelszó egyre, hol van az ifjú vágta, virágos árokparton nyárfák suhognak messze. Szaladó jó csikóim mérföldek útporában emlék a régi tájról, s rímeim könnyű röpte elakad, mintha úszna, foszlánya fent a fákon csöng, de a csöndülése síró harangok gyásza. FILMJEGYZET A iminkíísíilni napokról B MOKÉP újszerű kezdeményezései sorából kiemelkedik az az akció, melyet 1977. szeptember 8—28 között k meg az ország számos helységében és mozijában. A vetítéssorozatnak a „mun- kásfilmnapok” címet adták, a programban a felszabadulás óta eltelt 32 esztendő legjelentősebb magyar filmjei kaptak helyet. Idén másodszor került sor a hasznos köz- művelődési filmműsor bemutatóira és vitáira. Tavaly Csepelen és Szegeden volt a nyitány, az idén további megyék és városok kapcsolódtak be a szervezés munkájába (Szabolcs-Szatmár és Nyíregyháza is). Ami az elképzelés célját és jellegét illeti, ezt olvashattuk róla — Simó Tibor tollából — a műsorfüzetben: „A Munkásfilmna- pok összefoglaló fogalom, amely minőségileg többet jelent az egyszerű vetítéseknél, az üzemi bemutatóknál. A gyárak, üzemek, számos munkahely dolgozója, a szocialista brigádok tagjai vitákon, fórumokon és ankétokon találkozhatnak a filmek alkotóival, s hisszük, hogy ezek a párbeszédek kölcsönösen hasznosak lesznek. Csak a legegyszerűbb előnyre utalva. Bármilyen furcsa, a filmet nemcsak nézni kell, hanem meg kell tanulni látni, s ebben a művészek sokat segíthetnek a közönségnek. Sok művész úgy vélekedik: ha egy filmet magyarázni kell s az nem beszél önmagáért, az elképzelés eleve kudarcra ítéltetett. Mindez kétségtelen s az is nyilvánvaló, hogy a rendező filmje vetítéseinek csupán töredékére juthat el. De az eszmecserék szükségesek! A vélemények konfrontációja hasznos! A filmekben megfogalmazott kérdések alapos „körbejárása” fontos! Tehát jó gyakorlatnak mondható, ha az alkotók — az efféle és más alkalmakkor — szót váltanak a nézőkkel művészi elvekről és politikai problémákról, közösségi gondokról és formanyelvi sajátosságokról. Őszintén bevallhatjuk, hogy nem minden alkalommal sikerült értő-fogékony közönséget toborozni. Egyszer-kétszer érdektelenség „ölte meg” a kezdeményezők jóindulatát. A mérleg azonban így is kedvező. Sok üzemi-gyári kollektíva figyelme fordult a film — s azon belül is: a magyar film s több esetben a munkás témájú film — felé. Időszerű közéleti jelenségek kerültek számos vita homlokterébe, az élettel szembesítették az alkotásokat, az alkotásokkal az életet. A munkásfilmnapok sikerének azért is örülhetünk, mert a háromhetes sorozat tekintélyes szerepet játszott a magyar film és közönsége közötti hidverésben, pontosabban: a további közeledést segítette elő. Nyílt titok, hogy az utóbbi években elpártolt a hazai publikum a hazai alkotásoktól. Olykor indokoltan, máskor inkább csak az előítéletek hatására. Az „olvadás” tavaly erősödött meg, az ÁRVÁCSKÁ-nak, a KENGURU-nak, majd később a VÖRÖS REKVIEM-nek (nem azonos minőségek!) számottevő nézőtábora volt, idén pedig sokan látogatták a FEKETE GYÉMÁNTOK című Várkonyi-filmet, Dar- gay Attila LUDAS MATYI-ját, rajzfilmgyártásunk újabb figyelemreméltó produktumát, Kosa Ferenc úgyszólván eszköztelen portréfilmjét, a KÜLDETÉS-t s nagy visszhangja van András Ferenc VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT című hangulatos „balatoni helyzetjelentésének”. Félreértés ne essék: ha rossz filmek buknak meg, semmi okunk az aggodalomra. A hetvenes évek első felében azonban sűrűn előfordult, hogy jobb sorsra érdemes művek is eltűntek a süllyesztőben, magyarán: visszhang nélkül maradtak. Ami a „munkásfilm” kategóriáját illeti, esztétikai-történeti szempontból kifogást emelhetünk a címke ellen. Hiszen ha van „munkásfilm”, akkor „parasztfilmnek”, „értelmiségi filmnek” stb. is kellene lennie. Márpedig ilyesmi nincs. Dehát nem is az elnevezés lényeges, hanem az, hogy a magyar filmművészetnek feladata és kötelessége megörökíteni a szocializmus élcsapatának életét, harcait, eredményeit, konfliktusait. Drámákban, vígjátékokban, játék- és dokumentumfilmekben stb. Nos, az eddigi eredmények viszonylag szerények. A falusi változásokat reprezentatív sorozat darabjai rögzítették, olyan remekek, mint a KÖRHINTA, a HÜSZ ÖRA, a TÍZEZER NAP. Ehhez fogható munkás tematikájú alkotás kevés van, bár néhány mű emléke kiemelt helyen szerepel a krónikákban. Például a LEGENDA A VONATON, Rényi Tamás oldott hangulatokat megörökítő novellafűzé- zére, a felelősség drámáit exponáló TILTOTT TERÜLET, Gábor Pál műve, Bacsó Péter JELENIDÖ-je, melyben a szocialista demokrácia kiszélesítésének lehetőségeiről és feltételeiről esik szó. A „bérünk van, nincsen örömünk” — korszakot magas művészi színvonalon ábrázolta az ANGYALOK FÖLDJE (rendezője Révész György). V an tehát örökségünk ebben a témakörben is. Most már a „minőségi ugrásban” reménykedünk: abban, hogy filmművészeink előbb-utóbb felfedezik a cselekvő-gondolkodó munkást, aki hittel és értelemmel formálja a jelent s aki nem fellegekbe emelt ideál, hanem a hétköznapok hús-vér hőse. Veress József KÖNYVESPOLC Varga Csaba: MŰVülŐdési kÖZÖSSégük K özösségben válhat az ember közösségivé... A megállapítás maga nem számít újnak, hiszen a társadalom létével egyidős tapasztalat már annak idején megfogalmazta. Az is köztudott, hogy célját és hogyanját tekintve koronként mennyire más és más módon fogalmazódott újra, amig napjaink közösségmodellje kialakult. Milyenek akkor hát ma a társadalmilag meghatározó termelési-munkahelyi közösségek? Hol tartunk a közösségi emberré válás útján? Ezekre a kérdésekre keres feleletet könyvében Varga Csaba, amikor a tudósító szerepét vállalva, elsősorban a művelődés közegében azonosít elveket és gyakorlatot. Pontosabban fogalmazva: a Hazafias Népfront közművelődési programjában szervezett társadalmi mozgalom kezdeteiről, eredményeiről, sikereiről ad számot. Nyolc megyében — többek között Sza- bolcs-Szatmárban — tett látogatása, adatgyűjtése alapján mutatja be e munkának szintereit, módszereit, a helyi elképzeléseket. Mondanivalójából kitűnik, hogy a népfrontmozgalom valóban fontosnak tartja e munkaközösségek kialakítását, s megkülönböztetett figyelemmel kíséri tevékenységüket. A szándék mélyen demokratikus: mindazok számára, akik művelődni kívánnak — beleértve azokat is, akik valami oknál fogva eddig kirekesztődtek a kultúra ilyen jellegű javaiból — meg kell teremteni a bekapcsolódás lehetőségét. Feladataik között sorolhatjuk a közösségi érdek hasznos képviseletét, a közoktatás és közművelődés társadalmi segítésének megszervezését, a kis közösségeknek mint a legkülönfélébb önművelési formák társadalmi műhelyeinek szervezését, stb. De a helyzetkép ezzel a felsorolással korántsem teljes. A szakmai és általános műveltség fejlesztése mellett a munkaközösségek kiveszik részüket a társadalmi-politikai nevelésből, ápolják a nemzeti kulturális örökség haladó értékeit — elég ha csak az anyanyelv pallérozását, gondozását segítő tevékenységre, vagy a honismereti mozgalomra utalunk. Széles területen valósulhat meg tehát ez az öntevékeny tenniakarás, és válhat átfogó közművelődési programmá. Megyénkről szólva megtudhatjuk, hogy az országos átlagnál nagyobb a művelődési kedv, az olvasási láz, a közösségi igény. A szerző részletesen beszámol a nagykállói, baktalórántházi, újfehértói, kállósemjéni munkaközösségek elért eredményeiről, gondjairól. Mint követendő példát, említi a Vay Ádám Múzeum baráti körének sokszínű tevékenységét, s bíztatónak ítéli a megyében kibontakozó összefogást. E munka országos egészével kapcsolatban az sem tagadható, hogy a köz- művelődés közösségi szerepétiek térhódítása ugyanakkor magában hordozza a maga ellentmondásait. A művelődő csoportok egy része még nem mondható együtt élő, alkotó közösségnek. Az alapozás után a be- érés folyamata mindenképpen további évtizedekben mérhető. Idézzük: .... a féktelenül gyorsuló idő, a tudományos-technikai forradalom, a szocialista társadalom megvalósulása kíméletlenül összerázza, bensőségesebbé és állandóbbá teszi a művelődés ideális közösségeit. A jövő mában gyökerező műhelyeit.” (Megjelent a Hazafias Népfront Országos Tanácsa gondozásában.) Futaky László Papp Lajos: Betakarítás Kis napok? kén-sárga bolyhu bogáncsok imbolyognak Rőt fény kerengő falevél verődött homlokomnak Este nő Sűrű-szintelen dudva az erdők alján Varangy-szagú köd kúszik elő Ül a hegy kevély halmán Szorosabbra rántott kötelek hálójában vergődő halak Kifogottak és kivetettek tátognak Némán jajonganak A tó amelyet lehalásztak belesápad az éjszakába Csillagra vár hogy belehullna Bár tudja mindhiába KM 0
