Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-18 / 245. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. október 18. Befejeződtek a magyar- afgán tárgyalások Egyhangú elöntés A z ENSZ New York-i üvegpalotájában szinte laboratóriu­mi pontossággal lehet ta­nulmányozni „kicsiben” a világ változásait. A világ- szervezet közgyűlésének az általános vita utáni el­ső plenáris ülésén — és ez a sorrend eleve önmagá­ért beszél — a résztvevők határozati javaslatot fo­gadtak el Vietnam újjá­építésének támogatásáról. Ez az az eset, amikor nemcsak a tartalom, ha­nem a forma sem közöm­bös. A javaslatot ugyanis szavazás nélkül, a teljes egyhangúság jegyében fo­gadta el a közgyűlés. Erre épp úgy ritkán akad példa, mint arra, hogy magát a javaslatot is impozáns számú — ponto­san ötvennégy! — ország terjesztette elő. Történelmi mércével mérve egy ilyen tartalmú, így beterjesztett és így el­fogadott határozat még „tegnap” is teljes lehetet­lenségnek számított vol­na. Hiszen nincs is olyan messze az az időszak, amikor a szervezetben ak­kor még meghatározó sze­repet játszott imperialista hatalmak az Egyesült Nemzetek Szervezetének lobogóját használhatták fel a koreai agresszió, vagy éppen az ugyancsak dicsőségesnek nem nevez­hető kongói beavatkozás groteszk „szentesítésére”. A mostani határozat el­fogadásához két dolog kel­lett: a világ történelmi horderejű változásainak összessége és a vietnami nép hihetetlen hősiessége, amely — íme — nemcsak katonailag és belpolitikái­ig, hanem diplomáciai sí­kon is meghozta, meghoz­za az immár egyetemes el­ismerést. A vietnami nép győztes háborúja olyan kikezdhe­tetlen erkölcsi tőkét je­lent, amit ma már egysze­rűen nem lehet megkérdő­jelezni. Még azoknak sem, akik szívesen tennék ezt... Pontosan ez ennek a nem akármilyen egyhan­gúságnak a legnagyobb tanulsága. Az egyhangú­ság nem jelenti azt, hogy néhány nyugati főváros szíve szerint nem szava­zott volna e határozat el­len — azt azonban feltét­lenül jelenti, hogy egy ilyen szavazás ma egyen­lő lenne egyfajta elszige­telődéssel. M ost valóban a népek fóruma mondta ki, hogy Vietnamnak újjá kell épülnie és a költségek fedezésében ere­jéhez — és felelősségéhez — mérten kell részt vál­lalnia annak, aki — le­rombolta. (Folytatás az 1. oldalról) térium épületében magyar— afgán dokumentumokat írtak alá. Dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter Moham­med Khan Dzsalalar kereske­delmi miniszterrel két ok­mányt írt alá: a kereskedel­mi kapcsolatokra vonatkozó jegyzőkönyvet, valamint a két kormány közötti közúti fuvarozási megállapodást. Ezt követően dr. Bíró József és Ali Ahmed Khoram afgán tervezési miniszter aláírta a két kormány közötti tudomá­nyos és műszaki együttműkö­dési egyezményt. Dr. Mikó József nagykövet és Moham­med Ibrahim Azim közegész­ségügyi miniszterhelyettes a két kormány közötti egészség- ügyi egyezményt, Székács Im­re, a TESCO vezérigazgatója és Nabi Szalehi, a tervezési minisztérium gazdasági és műszaki együttműködési bi­zottságának elnöke pedig a tudományos és műszaki együttműködési egyezmény­hez kapcsolódó munkatervet. Losonczi Pál vasárnap dél" után a kabuli múzeumba lá­togatott, majd az egyetemi klinika sugárterápiái intéze­tét kereste fel. Az Elnöki Tanács elnökét, akit prog­ramjára elkísért Mohammed Khan Dzsalalar kereskedelmi miniszter, Ahmed Ali Mola- medi, a múzeum igazgatója ismertette meg az afgán tör­ténelem, kultúra emlékeivel. Losonczi Pál a múzeumlá­togatás után a kabuli egye­temi klinikát kereste fel. Itt az egyetem rektora mutatta be az Elnöki Tanács elnöké­nek a magyar tervek alapján Az Indiai-óceán helyzeté­vel foglalkozó különleges ENSZ-bizottság a világszer­vezet közgyűlésének 32. ülés­szaka elé terjesztette a tevé­kenységéről szóló beszámolót. A dokumentum hangsúlyoz­za, hogy teljes egészében meg kell valósítani az Indiai- óceánnak békeövezetté való változtatásáról szóló ENSZ- határozatot. A bizottság tag­jainak túlnyomó többsége ál­lást foglalt amellett, hogy az Indiai-óceán térségében a bé­ke és az együttműködés lég­felépített sugárterápiái köz­pontot, amely a magyar fél által adományozott kobalt­ágyúval pár héten belül meg­kezdi gyógyító tevékenysé­gét. Losonczi Pálnak vasárnapi programja záróaktusaként szálláshelyén, a Csihelsztun- palotában bemutatták a Ka­bulban akkreditált diplomá­ciai misszióvezetőket. Jelen volt Mohammed Khan Dzsa­lalar kereskedelmi miniszter és dr. Mikó József nagykö­vet. A harmadik napja hivata­los látogatáson Afganisztán­ban tartózkodó Losonczi Pál hétfői programjában vidéki út szerepelt. Az Elnöki Ta­nács elnöke gépkocsin a fő­várostól 150 kilométernyire délre, a pakisztáni határ kö­zelében fekvő Dzsalalabadba utazott. Útjára elkísérte Mo­hammed Khan Dzsalalar ke­reskedelmi miniszter. A vi­déki programban mindenek­előtt egy állami mintagazda­ság megtekintése szerepelt. A csapadékszegény Afga­nisztánnak ebben a szubtró- pikus éghajlatú körzetében öntözéses gazdálkodással fő­leg citrusféléket termeszte­nek és jelentős az állatte­nyésztés is. Losonczi Pál a délutáni órákban tért vissza Kabulba. Az Elnöki Tanács elnöke este díszvacsorát adott Mohammad Daoud af­gán köztársasági elnök tisz­teletére. Losonczi Pál hivatalos af­ganisztáni látogatása hétfőn este befejeződött. Az Elnöki Tanács elnöke kedd reggel indul vissza Kabulból Buda­pestre. köre uralkodjék. Különös aggodalmat váltott ki, hogy az óceán központi térségé­ben fekvő Diego Garcia szi­getén az Egyesült Államok katonai bázist hozott létre Polaris és Poseidon típusú rakétákkal felszerelt atom­tengeralattjárók kiszolgálá­sára. A döntő kérdés az, hogy az Indiai-óceán térségében ne legyenek idegen katonai tá­maszpontok. A meglévőket számolják fel, újakat pedig ne létesítsenek. Schleyer—Lufthansa-kormánynyilatkozat Gyilkosság a repülőgépen ENSZ-közgyűlés Napirenden az Indiai­óceán térségének helyzete Tito Portugáliában Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államfője hétfőn háromnapos hivatalos látoga­tásra Portugáliába érkezett. A jugoszláv államfőt a lisz- szaboni repülőtéren Antonio Ramalho Eanes köztársasági elnök, Mario Soares minisz­terelnök és a portugál kor­mány más tagjai fogadták. Joszip Broz Tito és a por­tugál köztársasági elnök tár­gyalásain a nemzetközi prob­lémák széles körét, valamint a kétoldalú kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket tekin­tik majd át. A nyugatnémet kormány célja változatlan: a terroris­ták fogságában lévő túszok életének megmentése — je­lentette ki hétfőn bonni saj­tóértekezleten Klaus Bölling kormányszóvivő. A sajtóértekezlet utolsó pillanataiban járt le a gép­rablók újabb ultimátumának határideje. Az eltérítők azzal fenyegetőztek, hogy lejárta után felrobbantják a Luft- hansa-gépet. A mogadishui repülőtéren időközben a Szomáliái kor­mány tagjaiból alakult cso­port és Wischnewski nyugat­német államminiszter kap­csolatba lépett az emberrab­lókkal, de Bölling szerint nincs szó érdemi tárgyalá­sokról. A kormányszóvivő nem volt hajlandó válaszolni azokra a kérdésekre, hogy a hatóságok tervezik-e a gép megrohamozását arra az esetre, ha a géprablók az ul­timátum lejárta után való­ban megkezdik túszaik egyenkénti kivégzését. Mint Bölling szavaiból ki­derült, a Lufthansa-gép egyik pilótáját még Adenben meg­gyilkolták. Onnan a gépet a másik pilóta egyedül vezette Mogadishuba. A fedélzeten az utasok között van állító­lag a spanyol légitársaság több szabadságon lévő piló­tája is, akik azonban koráb­ban Caravell-típusú gépeket irányítottak. Nem valószínű — mondotta Bölling — hogy akár végszükség esetén is irányítani tudnák a Boeing 737-et. A holttestet még nem si­került pontosan azonosítani. Külön állásfoglalás hang­zott el a „Vörös Hadsereg frakció” japán terroristáival kapcsolatban. Bölling kije­lentette: amennyiben igazak a jelentések, hogy az Algéri­ában befogadott japán terro­risták már egy más ország­ban bukkantak fel, ez annak újabb bizonyítéka, hogy a szélsőséges fegyveresek tevé­kenysége nem ér véget egy túszdrámával. SZIBÉRIAI UTAZÁS (2.) „Jön a tél..!” Omszknak öt színháza van, köztük a Filharmó­nia, amelynek tagjai bejárták már a világot. A szó szoros értelmében, mert járt a kórusuk Európá­ban, Üj-Zélandban, az Egyesült Államokban és most kápráztatták el Róma közönségét. S ajnáltam, hogy az év­ad csak októberben kezdődik, mikor már haza kell utaznunk. Öröm­mel fogadtuk tehát a meg­hívást a cirkusz előadására. Az épület kívülről is tiszte­letre méltó és modem. Be­lül — ha lehet — még cso­dálatosabb. Az előcsarnok­ban, akár a déli Krímben, pálmák és délszaki növé­nyek. A falak: márvány és gránit. A főhajó alatt ezer ember fér el, s nincs üres szék. Nagyapa unokájával, sző­ke orosz Natasa, mtokány kis tatárfiú mellett. Kendős mamák és copfos leánykák nevetnek-tapsolmak nagyo­kat a bohóc tréfáin, önfe­ledten, tiszta szívből, úgy, ahogyan csak tiszta embe­rek tudnak. A gyerekek na­gyokat szurkolnak az isko- lapodokba ültetett és mate­matikát tanuló kutyusok- nak. Nézem az egészségtől, de­rűtől majd kicsattanó arco­kat és arra gondolok, mi­lyen nagy utat tett meg ez a világrésznek is beillő táj, amíg az egykori kozákok, állataikkal vándorló tatá­rok, száműzött lengyelek, téglagyártó orosz proletá­rok, vagy éppen második hazára lelt vörös magyarok unokái ugyanazon nyelven beszélnek és megértik egy­mást. Későn vacsorázunk, de megéri. A menü igazi meglepe­tés. Az uborka, a paradi­csom friss, a halmáj ízletes, a halhoz hagyma jár és a hideg sülthöz zöldborsókö­ret. Lángol a bogrács alatt a spiritusz, a tálban fok­hagymás szarvassült, a mi­enkhez tökéletesen hasonló fűszerezéssel, s közben — hogy mindez jobban csúsz- szon — szibériai vodka. Az egészet egy apró szemű gyümölcs zárja, a szibériai ribizke. Csodálkozom, honnan a sok vitamindús zöld. Nevet­nek a házigazdák, s elmon­danak egy történetet. Feb­ruárban járt itt egy moszk­vai kiküldött, akkor is friss paradicsommal kínálták. Innen vitt haza egy kilót azzal, hogy a barátai nem fogják elhinni... Lám — ebből is kitűnik — Szibéria már nem a régi. Az üzemek melegházakat építenek, kertészeket is tar­tanak, hiszen ha valahol, akkor itt, a hosszú és szigo­rú télben nagyon kell a vi­tamin. Nyáron sem kell ide­hozni a paradicsomot, ubor­kát. A gyár a dolgozóinak (a legtöbben igényelnek) kéré­sére kis, 80 négyszögöles parcellákat ad. Ezen terem a zöldség és az alma, sok ember látja így el magát. Az almát meg is kóstoljuk. Kicsi és zöld. Tulajdonkép­pen nem is fán, inkább bok­rokon terem, ágai a földön fekszenek, másként nem bírná a tél fagyát, az erős szelet, így viszont le lehet takarni. Jegyzem az almatermesz­tés szibériai módszereit, s közben újabb tányér kerül az asztalra. Zsírban sült burgonya sárgarépa-díszí­téssel, omszki ásványvíz, szilva Kazahsztánból, végül tea. Vendéglátónk odaszól a felszolgálónak: tudja-e, mi­lyen az igazi szibériai tea? Nem várja meg a választ, máris mondja, erős, mint a legény és édes, mint a szép lány csókja. Reggel a 256 éves város pártbizottságának első tit­kára fogad. A füves sztyep­pe közepén épült erődít­mény az Om folyó torkola­tában, az Irtis partján. A forradalom előtt a város egy kis eldugott, poros fészek volt. Fejlődni tulajdonkép­pen negyven éve kezdett. Iparosodni meg csak negy­venegy után, amikor a megszállt területekről ide telepítették a sok gyárat. A vészterhes év itt óriási eredmények kezdete. Omszk lakossága ma meghaladja az egymilliót. Hatalmas vegyipar, nehézgépipar nőtt ki a földből, de készítenek itt textilt, cipőt, szőnyeget, rádiót is. Minek örül egy első titkár? Sorolja, hogy napról nap­ra jobban élnek (mert job­ban is dolgoznak) az embe­rek. Hogy az idén építésre szánt 360 millió rubelt el tudják költeni. Notka elv- táns megemeli a hangját, amikor közli: eddig tízezer lakást sikerült átadni a idén! öt iskolát, egész sor szolgáltatóüzletet, s a leni­ni munkaszombatok révén úttörőpalotát is. Gond is van bőven. Többek között, hogy nagyobb a lé- lekszámnövekedés, mint ko­rábban hitték. Hogy az ipar szennyezi a levegőt bárhogy is védik az amúgy is kevés zöldet. Az újvárosban már jobb a levegő, de oda meg roppant tömegű földet kell hordani, feltölteni a mocsa­rat. Üj híd is kell az új la­kótelephez, át az Irtásén. — Itt a nyakunkon a tél és az igen hosszú. A hőmé­rő nem ritkán süllyed a mí­nusz negyven alá. Nehezebb dolgozni, jól kell táplálkoz­ni. S mivel rövid a nyár, az ősz pedig ismeretlen, ami megtermett, azt egy gram­mig be keli tenni a raktá­rakba.-Mutatja a megyei lapot, az Omszkaja Pravdát. A mai vezércikkének a címe is az: „Jön a tél, sürget a tél!" Csoda, ha ezek után min­denki ügye a mezőgazdaság? Tízezrek vannak a földeken, munkások, diákok. Száz, öt­száz kilométerekre a város­tól, egy hónapig. Kint aztán nincs összkomfort, de nem megy másként, mert a város 200 ezer tonna burgonyát, zöldséget fogyaszt egy télen. ' Az ipar technikát is ad a földeknek, mint mondja a titkár: a sarló és a kalapács nem csak a címerben van együtt. Aki azt hiszi, hogy a szi­bériai ember kényes, az té­ved, de azt se higgyük, hogy a szibériai nem fázik mínusz 50 fokban, hogy ott nem tö­rik a fém, hogy a szibériai pótlékot érdemtelenül ve­szik fel az emberek. A mo­csár miatt cölöpökre épül­nek a házak, a cölöpöket 8 méterre keli leverni, mert jeges a talaj. Megismétlik: ezeknek a munkásoknak vitamin kell és hús. A húst egy városel­látó szovhoz termeli. Ipar- vállalatok fogtak össze a sertéshízlaló kombinát épí­tésére és ki mennyit adott, annak megfelelően kap a húsból üzemi konyhájába. Az üzemeknek is van farm­juk. A kőolaj finomító „mel­lékfoglalkozásként” broyler- csirkét tenyészt, sertést hiz­lal, zöldséget termel, virá­got nevel. Ez persze a gyár- igazgatóknak plusz a gond­ból, de szükséges plusz. Eb­ből a tantárgyból is vizsgáz­niuk kell. — Es épül még ... hány­szor és hányszor elhangzik a beszélgetésen. Feljegyez­tem, de nem írom le, mert nem fér bele a cikk terje­delmébe. Talán annyit, hogy épül még az opera- és ba­lettszínház, az új sportpa­lota ... A rra sem vállaikozha­tom, hogy a gyárak felét elsoroljam, vagy elmondjam, hol dolgozik a félmillió munkás. Mégis, összehasonlításul: ebben a metropolisban a forradalom előtt egy gyár volt. Ekét csi­nált kétszáz munkással. Egy 40 lóerős amerikai áramfej­lesztő adta hozzá az ára­mot-. .. Kopka János (Folytatjuk) Az omszki hajóállomás.

Next

/
Thumbnails
Contents