Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. október 16. Q A légkondicionált traktorkabin I dősb Betéri János fia, János, leszállt John Deere kabinjauol. Ingéi kigom. bolja, mellét nekitárja az ajándékba érkezett októberi napnak. Körbenéz a határon. Olyan, mint egy nagy imaszőnyeg. Rojtja a tengeritábla, mintája ezernyi varjú és sok színes erőgép. Gépe mellől alig mozdul a fiatalember. Mintha féltené, hogy elviszi valaki. Halkan duruzsol a motor. Bétéri szerint muzsikál. — Nem akármilyen gép ez. Már az ára is rendkívüli, hiszen tartozékaival több mint kétmilliót ér. De nem is ez a legfontosabb. A lényeg a 150 lóerő, a 9 és 12 kilométeres óránkénti sebesség, a nyűhetetlenség. Műszerfala mint egy repülőgépé. Vetéskor sziréna és lámpa jelzi, ha nem működik valamelyik csoroszlya. Van olyan munka, amit én az öreggel 2 óra alatt végzek el. Egy másfajta masinának ehhez két napra van szüksége. A huszonöt esztendős győrteleki gépvezető összehasonlít. Bizonyítja, hogy a fejlődés XX. századi ütemében egyre nagyobb és élesebb cezúrák nyílnak a nemzedékek között. így a fiatal nemzedék olyan nézőpontból szemlélheti a jelen lévő múltat, amely annak elmaradottságát minden eddiginél élesebben teszi számára érzékelhetővé. — Tízesztendős voltam, amikor először ültem traktorra. Édesapám, aki szerelő volt a gépállomáson, szerettette meg velem a mezőgazdasági gépeket. Nekem tehát volt honnan örökölni a műszaki dolgok iránti érdeklődést. Nem is haboztam akkor, amikor pályát kellett választani. Mint gépszerelő szabadultam, aztán az ISG-ben dolgoztam. Amint tehettem, hazajöttem. Győrietekre. A műhelyből kerültem aztán a John Deere-re. Édesapám alaposan megnézte a gépemet. Kí_ vül. belül, a szakértő szemével. Ö Hoffheren kezdte. így aztán tudott összehasonlítani. Mondta is: becsüld fiam, mert ez ma mindent tud. Drága gép. de az idő megkeresi az árát. A technika a szellem szikrája az anyagban. Ezt ismerte fel az. aki a gép tudását azonnal összefüggésbe hozta az idővel. Az Idővel, melyet célszerűen kell beosztani. Mert az időviszonylatok gazdasági és kulturális szempontból összefoglalják az emberi lét legjellegzetesebb mozzanatait. — Különben furcsa dolog, de a faluban alig tudják értékelni ezt a gépet. A többi német berendezést se. Gondolkodtam, mi lehet az oka. Igaz. amikor megjött, megnézték. Egyszerűen nincs érzékük az embereknek ahhoz, hogy fontosságát felmérjék. Addig jutnak legfeljebb, hogy azt látják: sokat elvégez helyettük. Ez is igaz. Lehet, hogy mert mindenem a gép, azért szeretnék neki több tisztességet. Meggyőződésem, hogy az ilyen modern. s majd a következő évek még modernebb gépei egyszerűen azt jelentik: jövő. Lehet. hogy aki ma kicsit fitymálva nézi. nem lát tovább a mánál, vagy éppen érzi. hogy a jövőben a gép lesz a mezőgazdaságban a dön_ . tő. H a valami lélektani okot kutatunk, ak_ kor se járunk messze az igazságtól. A legtöbben ma a falun azt veszik észre: egy-egy berendezés drága. Tény. a mezőgazdasági termelés költségeinek számotte. vő emelkedése az egyik legközvetlenebb következménye az iparosodás folyamatának. Egyrészt függetlenedik a mezőgazdaság a természeti feltételektől, ugyanakkor növekszik függősége a társadalomtól. Beruházások, korszerű technológiák, képzettebb emberek, oktatási intézmények és szakiskolák, új infrastruktúra szükségeltetik. Nem vitás az sem, hogy amíg a termelés megháromszoro_ zódott, a termelésráfordítás nyolcszoros lett. De más megoldás nincsen. — Eddig is tanultam, de egyre jobban törekszem arra. hogy érettségizzek. A gépemhez akkor sem leszek hűtlen. De elég azt nézni, hogy milyen módon gyorsult mondjuk a traktorok korszerűsödése. Nem érzem azt. hogy mostani tudásom későbbre is biztonságot ad. Legfeljebb öt évre elég még. De lehet, hogy kettő múlva már avult a John Deere is. El kell avulnia, mert ahogy csökken a munkáskéz, úgy követel helyet, a gép. Mi a KITE keretében iparszerűen termelünk. Ez pedig tőlünk is mind több tudást kíván ma is. Egy műszaki kultúrát alig ismerő településen kétségtelenül nehéz ezt elfogadtatni. A számok ugyan már most is bizonyítanak: csökken a mezőgazdaságban dolgozók létszáma. és az ipar mellett másodhegedűssé vá_ lik a termelése. A teljes strukturális változás iparággá változtatja a mezőgazdaságot, hiszen az igényeket csak így tudja hosszú távon kielégíteni. A faluban a villany forradalmat csinált. A rádió, televízió, mosógép, hűtő. vasaló, daráló megjelenése azonban csak prakticitása révén hat, nem késztet távlati okoskodásra. Nem a működés elve, csak közvetlen haszna vált ki érdeklődést. Pedig a fogyasztás nem egyedüli és nem kizárólagos mértéke az életszínvonalnak. A döntő kérdések: ki és mit. s főleg hogyan fogyaszt? A termelés és a fogyasztás egységet jelent. — Gépemmel nagyon jól keresek. Ehhez hozzátenném, hogy kevesebbet dolgozom, mint édesapám dolgozott, s többet keresek attól, amit ő el tudott érni. De a saját éle_ temben jelentkező haszon mellett azt is elmondom: ez a gép olyan sokat tud. hogy meg is kell fizetni a vele dolgozót. A munkát és a felelősséget egyaránt. Talán ez az érzés alakítja ki azokban, akik gépen dolgoznak azt. hogy tartjuk magunkat valamire. Mind szakmunkások vagyunk, többen két szakmával is rendelkeznek. Nem mondhatnám, hogy a faluban különös megbecsülés övezne. Bezzeg, ha valaki egy gyárban kétmilliós gépen dolgozik! Pedig ha másért nem. törekvéseink, tanulásunk megérdemelné a figyelmet. 0 ény. hogy a szocializmusban minden dolgozó munkához való viszonyában annyiban válik igazán hasznos tagjava a társadalomnak, amennyiben sikerül munkáját, emberi kapcsolatait kulturáltan, sokoldalúan és tartalmasán alakítania. Ehhez viszont mindig kell a közösség kisebb körének visszajelzése is. A traktoros, aki egy faluban ma nagyon fontos ember, joggal érezheti azt. hogy törekvéseit a köz nem méltányolja. Mert nem csupán az anyagi megbecsülés a kifejező, hanem a társadalmi elismerés is követelmény. A paradoxon csak úgy érthető, ha beleszámítjuk azt a múltban gyökerező hiányt, amit a műszaki kultúra nem ismerése, nem tudatos felfogása jelent. — Az anyagiakkal elégedett vagyok. Jövőre fogok megnősülni, de előtte építkezem még. Öcsémmel emeletes házat tervezünk, kényelmeset, fürdőszobával, garázzsal. Kocsim is van. Használom, szívesen kirándulok a Balatonhoz, a Tiszára, bejárok szórakozni Mátészalkára. Olvasok újságokat, folyóiratokat. de ha időm engedi, könyveket is. Rájöttem: azzal, hogy korszerű berendezést kaptam a munkában, modernebbé kell válnom magamnak is. Egy MTZ-t még el lehet ösztönösen is hajtani. De amióta ezzel az Öreggel dolgozom, azóta töröm a fejem azon, hogy miként is függ össze a technika és az ember. Bétéri tehát kihagyott egy fázist, s nem került összeütközésbe se munkaeszközével, se a munkával. A tudatosságra törekvés megvédte áz elidegenedéstől, hamar észrevette: közösség és egyén érdeke mini azonosul. Azzal, hogy gépe ura maradt, s haszna mögött az emberig jutott el, olyan műszaki intelligenciára vall, amely sajnos ritka. Az ember—gép—ember képletben megtalálta saját helyét, de a gép szolgálatainak célját is. — Az ember ráér napközben gondolkodni, így jöttem rá arra: boldog embernek érzem magam. Otthon sokat beszélgetünk a munkáról is. Azt hiszem, a szomszédok ismerősök körében sem haszontalan, ha elmondom, hogy mit is jelent egy ilyen mindentudó masina. Az sem mellékes: látható, hogy tiszta ruhában szállók be a kabinba, s a friss, légkondicionált levegőből tisztán szállók ki. Az emberibbé váló munka talán arról is meggyőzhet sokakat, hogy az ember is többé válik. Sokan úgy vélik: amit a gépek akár munkában, akár otthon könnyítenek. az ar_ ra jó. hogy megmaradó szabad időben újabb munkára is jusson mód. És itt sok falum- belim nagy tévedésének forrása is! I fjú Bétéri János óhatatlanul is egyféle jövőkutatást végzett. Érdemes odafigyelni az elhangzottakra. A következő 20 évre teszik a közgazdászok a nagy kibontakozás korszakát a mezőgazdaságban. A tu. dományos-műszaki kultúra falusi meghonosítása nem tűr fáziseltolódást. Bürget Lajos Berecz András: Festők között. A bíró fent ül az emelvényen. Lent előtte két asszony: az egyik a vádlottak padján, a másik oldalt a széken, mellette az ügyvédje. Elnyűtt proletárasszony mind a kettő. Töméntelen szigorú és kicsinyes gond-ákombákomjai- val az arcukon, alig lehet az eliső pillantásra megkülönböztetni. Csíkné, a vádlott talán valamivel alacsonyabb, s kicsit több húst hagyott rajta a nehéz élet Előrehajlik a pad- ban, fázósan, gyanakvón mondja be az adatait. A férje gépgyári munkás, hetibérben dolgozik, akkor bocsátják el, amikor akarják. Pedig négy gyermeke van, őmaga semmit sem keres. Aztán a vádló következik: Boboriné. Ez valamivel csontosabb, nem hajlik előre, keményen, egyenesen ül. Elszánt ridegséggel adja a bíró tudtára élete körülményeit. Ha annak van négy gyereke, hát az van neki is, éppen ugyanannyi! Ha ez számít valamit. Az ő férje is munkás, csakhogy egy gumigyárban, s ő is hozzáteszi: az enyimet is akkor bocsátják el, amikor akarják. Nincs itt semmi előnye a másiknak, meg nem is lesz. Az ügyvédet Boboriné, a vádló fogadta. Ezt az embert sem rózsás kedvében teremtetté az Isten. Töpörödött, savanyú képű, szeny- nyes kis tyúkpörökben őszült meg vastag, tapadós haja. Lapos pislogásokkal vigyáz az ügyfelére s néha szárazon aprókat beleköhint a nagy terembe, amelyet kintről a közelgő ősz még ridegebbé és kopottabbá ho- mályosít. A bíróról nehezen látszik, hogy minek készült: hol kenetesen nagyokat bólint, mintha papnak indult volna, aztán pedig könnyedén, játékosan forgatja a fejét, kezét, lábát, ilyenkor színésznek is beillene. Kopaszsága békítőén világít ravasz, de azért kedves és fürge szemei fölött. Nem olvassa fel a vádat, hanem csak úgy kezdi a maga módján: — Hát összekaptak egy kicsit, ugye? Nos, sebaj! Boboriné azt mondja, hogy maga Csíkné, féltékenyke- dett rá az ura miatt. Aztán csúnya szavakat mondott utána, mikor elment az ajtaja előtt. No, mit szól ehhez kedvesem, Csíkné? — Én csak rendreutasítot_ tam, kérem — mondja a vádlott —, mert mindig olyan sandán nézett rám, az uramra meg olyan mézédesen! Hát csak azért. Boboriné, a vádló, erre még jobban kihúzza magát. Mély lélegzettel készül a beszédre. A bíró hagyja. — Még, hogy nem átall itt is ilyet mondani! Szégyen, gyalázat, méltóságos bíró úr! Nem szereti az ura, aztán mindig rajtam keresi! Nálam nincs! Oda vigye az ördög, ahol van, a csúf száját! Most a másik vesz mély lélegzetet. A bíró azt is hagyja. — Persze, hogy nincs magánál az uram! De szeretné, ha vóna! Azért jött ide engem feketíteni! — Tetszik látni, már megint rágalmaz! Pedig Isten engem... S már peregne a szó még keményebben, éles mozdulatok villannának jobbról, balról, a szemek már szikrázni kezdenek: ekkor a bíró hirtelen felemeli két karját, a két asszony elhallgat. — Jaj... — mondja a bíró, és a szívéhez kap. Kopasz feje egyszerre csak le- hanyatlik, mint a'ki szívrohamot kapott. A teremőr tétován előrejön, de már felesleges, mert az egyik asz- szony jobbról, a másik balról fut a bíróhoz. Fogják, támogatják. Az meg hagyja magát tőlük, egyikre is, másikra is gyengéden ránehezedik, s halálraváltan motyogja: — Köszönöm szépen, kedveseim, köszönöm... Csak a szívem... Egy kis csönd, aztán minden rendbejön... Most hát csönd lesz. A bíró egy kis vizet iszik a pohárból, ami előtte van. A két asszony még mindig ott áll mellette, a halál árnyékától megilletődve lesik, lehajtott fejjel. Az ügyvéd szorongva pislog. A teremőr a homályba húzódott. A bíró, mint aki lassan erőt vesz magán: — Milyen jó asszonyok maguk — mondja —, hogy is tudtak úgy cívódni... Mikor az élet úgyis olyan rövid. .. S mindegyiküknek négy gyereke van... Milyen jó maguknak, hogy úgy élhetnek egészségesen... No, béküljenek össze szépen... Hadd menjek egy kicsit lefeküdni a beteg szívemmel... A két asszony méricskéli egymást, aztán a bírót. Csíkné, a vádlott kezdi előhb: ő szívesen belemegy abba, amit a bíró úr mond. Ö nem jött volna ide magától. Öt úgy hívták. Mire Boboriné mondja: — Hát én se bánom... a bíró úr kedvéért... a szíve miatt... De aztán hirtelen eszébe jut az ügyvédje. Tétován néz körül. Az ügyvéd már felkelt a helyéről. Most egyszerre hárman néznek feléje. A bíró enyhén, betegesen beszélni kezd: — Azt hiszem, hogy az ügyvéd úr... tekintettel a felek békességére és szegénységére, el fog tekinteni a díjazástól. A beteges hang mögül szemrehányó, megtört szemek merednek az ügyvédre. Az mogorván néz vissza, s kelletlenülmondja: — Kérem én úgyis beérem a legcsekélyebb díjazással. De Boboriné feljajdul: — Jaj. kérem, én azt a csekélységet se bírom! Még én fizessek az ő csúnya szavaiért? Nem azért fogadtam ügyvédet kérem! — s gerincét megmerevíti. A vádlott is újra kezdi: — Én csak redreutasítot- tam őt, kérem! Még én fizessek az ő csúnya tekintetéért? S már kezdődne elölről, de a bíró megint rosszul lesz. Most csak a homlokát sí_ mogatja, úgy hajlik előre a székben, aztán nyögni kezd: — Talán elég lesz... az ügyvéd úrnak... a fele is... Azt majd felosztják maguk között... jó asszonyok... Az ügyvéd úr... majd elfogadja. .. részletekben is... — Feláll, arca levegő után kapkod. — Igazán sajnálom — motyogja —, hogy ilyen rossz állapotban vagyok. S bizonytalan járással elindul, a teremőr támogatja; mentében megveregeti betegesen, könnyedén a két asz- szony vállát, aztán a savanyú ügyvédet simogatja meg, s lassan bevánszorog a bírói szobába. Az ügyvéd savanyúan néz utána, majd a két asszonynyal kiballag a folyosóra, odakint lassan, nehezen megegyeznek a részletekben. A bíró pedig odabent, ahogy átlépte aküszö_ bőt, mosolyog a játékon. Nincs könnyű dolga egy bírónak! Egyszerre kell lennie papnak és komédiásnak! A múlt hónapban a fejét fogta, az előtt olyan influenzás volt, hogy beszélni se tudott, csak mutogatott! De mit tesz a jövő hónapban? Majd bénának adja ki magát! Mert csak egy jó bíró van: a halál. Csak az békíti ki az embereket. De az ügyvédség ravasz népség! Azt hiszi, ez is gyanút fogott, ez a savanyú emberke. S valóban az ügyvéd gyanúval gondol a bíróra. Eztán vigyázni fog, s ügyfeleit elő fogja készíteni a bíró halálára. Péntek Imre: Október • Október ormait bepólyálja a kőd, zajongó kékségük az égről elszökött. Lombok lépcsőzetén jár méltóság osan cinóber királyfi, palástja lezuhan. Nyugalmát óvja, ideges a vidék: a lefutó dombon merülő venyigék. Egy elkésett méh késő virágra száll; sárga szirmok közé bemártja potrohát. Változó életünk KM Pap Károly : A bíró
