Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

Dühöngök — Maguk mindig írják az újságban, hogy ennyi meg ennyi lakás épül, hogy gomba módra emelkednek a toronyhá­zak, le is fényképezik az új beköltöző­ket. De arról már keveset szólnak, mert talán nem is tudják, hogy egy idő után milyen pokoli az élet egy-egy ilyen bér­házban, különösen az új városnegyed­ben, ahol mindenféle ember verődik össze... A panaszos, aki egy tízszintes be­tonkolosszus magaslati levegőjét szívja, már azon gondolkodik, meghirdeti a cserét, inkább ráfizet valamennyit, még mielőtt teljesen kikészülnének az idegei. „Mert kérem, az ilyen lakótelepen már nincs határa az emberi tapintatlanság­nak!.” Mondja is nyomban a mindenna­pi eseteket. Azt például, hogy a harma­dikon heti program a családi veszeke­dés, meg a verekedés, amikor a férj fel­önt a garatra. „Többször jár ide a rend­őrautó, mint a taxi”... Aztán tovább: a valaha gyönyörű lépcsőház, akár a lomkamra, a házmester hiába takarít, nyomban tele a feljáró dinnyehéjjal, al­macsutkával, a lépcsőt takaró melegpad­lót kiégette a cigarettacsikk; a fűzöldre mázolt falon ocsmányságok. Többen a lépcsőházba seprik ki az előszoba sze­metét... Sorolhatná ő napestig, de már ettől is fejfájást kap. „Tessék mondani, nem lehet megfékezni az ilyen embere­ket?” Jó volna hinni, hogy mindez csupán egy kínosan precíz, rendkívül érzékeny, tömegiszonyban szenvedő házsártos la­kó eltúlzott siráma. Sajnos, tények bi­zonyítják, hogy nem egyedi esetről van szó, s nincs szükség hatásvadászó túl­zásra ahhoz, hogy elgondolkodjunk né­hány lakótelepi jelenség fölött. íme: „Kettő plusz kettes lakást adott nekik az állam, hogy emberhez méltóan éljenek a négy gyermekkel. Az­tán ők összeszorulnak egy szobába, a többit kiadják albérlőknek, abból élnek, mert dolgozni nem szeretnek.” Más: „Mondtam a fölöttünk lakóknak, leg­alább késő este hagyják abba az ordito- zást, a dübögést meg a daliászást, mert képtelen vagyok a gyermekemet elal­tatni. Tudja mit válaszoltak? Azt, hogy­ha nem tetszik nekem a rendszer, épít­sek magamnak kertes házat...” Ez sem ritka: „Ha megfizetem a lakbért, úgy élek, ahogy nekem tetszik, semmi köze hozzá!” Másoknak az életét azok a ti­zenéves srácok keserítik meg, akik már csak egy lépésre vannak a galeritől, s akik csapatokban lepik el a bejáratokat, leheverednek a lépcsőre, ott cigiznek, iszogatnak, a felnőttekkel szemtelenked- nek s a pincelejáratot mellékhelyiség­nek vélik... Mindebből talán úgy tűnik, az új lakótelepeken a nagy többség nem la­kik, hanem kis híján garázdálkodik. Pedig ez nem igaz. Százak, ezrek élnek az összkomfortoshoz méltóan, s nem fe­lejtik el, hogy az állam milyen nagy erőfeszítés révén juttatta őket szép haj­lékhoz. Inkább arról van szó, hogy szin­te minden lépcsőházban — legyen az bérlakás, vagy szövetkezeti, netalán OTP-és — akad egy-két olyan család, ahol zajos az élet, ahol a takarítás a legkisebb gond s ahol még éjfélkor sem ér véget a „baráti társaság” üvöltése. Valaki mondja: „Nem az a baj, hogy sok itt a gyermek s a kereset kicsi. Az én szomszédomban munkásember lakik ha­todmagával, de onnan még pisszenés se hallik és a gyermekek is mindig tiszták.” Logikus volna itt most azokra a fórumokra, alkalmakra hivatkozni, me­lyek az egészséges lakóközösség kiala­kítását segíthetik. Tény, hogy vannak jó próbálkozások — mint a lakótelepi na­pok, pinceklubok kialakítása stb. — ame­lyek azért nem múlnak el nyomtalanul. Ám mindez vajmi keveset változtat a másik tényen: azon, hogy akik fékevesz­tettek, azokkal szemben hatékonyabb eszközöket kell használni. Kérdezi az egyik panaszos: „Hány garázda lakót tettek már ki az összkomfortból, mert nem becsülte meg a lakást vagy meg­keseríti a szomszédjai életét? Nyíregy­házán talán egyet se. Pedig van rá tör­vényi lehetőség! Nagyon sok rendes család húzódik meg romos, komfort nélküli lakásban, aki méltóbb volna az állam segítségére!” Többen mondják, hogy hatástalan a szabálysértési felje­lentés is, az ilyet nem veszik komolyan a „dühöngök”. A rendőrség meg csak a végső esetben tud beavatkozni... Ördögi kör. Közben idő előtt „megöregednek” a nemrég még gyönyörű lakás tartozékai, s benne a lakók, akiknek nagy többsége pihenni tér haza munka után. Erélyes fellépés híján — sajnos — a házirend csak írott malaszt marad s még dísznek sem szép a lépcsőházak­ban, — mert sokhelyütt azt is leszaggat­ják. Kár. /­dr. Hoskovits Károly megyei szaktanácsadóval az egészségnevelésről A Bizonyára hallotta, hogy az egészségne­veléssel foglalkozókat sokan „házaló fa­natikusokénak nevezik. Bántó ez a ki­fejezés, vagy valóban találó? mégpedig rengeteget. A feketekávé na­pi szükséglete majdcsak mindenkinek. Az urbanizációs ártalmak is bombázzák az embert. Nem egyféle szélmalomharc az egész egészségnevelés? — Van benne sok igazság. Sokszor kell házalni segítségért, megértésért, együttmű­ködésért. Az is találó, hogy ma az egészség- neveléssel foglalkozók legtöbbje megszállott, olyan ember, aki makacsul hisz abban, hogy erre a munkára szükség van, hogy nem kép­zelhető el se a jelen, se a jövő másként, csak úgy, ha az emberekben kialakulnak azok a magatartási formák, amelyek az okos élethez szükségesek. Ebből a meggyőződés­ből adódik aztán, hogy amennyiben az ügyért kell menni, akkor mindent vállalunk, ha kidobnak az ajtón, visszamegyünk az ab­lakon. A Személy szerint Önt mi késztette arra, w hogy vállalja ennek a munkának a me­gyében történő szervezését, irányítását? Megszállottság? Vagy éppen egyféle fe- negyerekség? — Nem ennyire bonyolult a dolog. Az indítékok mások. Először: van öröklött haj­lamom a szervezéshez, ez is munkált ben­nem. A másik: úgy érzem, hogy orvosi mun­kám után marad időm, energiám ahhoz, hogy szabad időmet annak szenteljem, ami egyébként minden orvos kötelessége is len­ne. Ami másnak a tenisz vagy a sportmér­kőzésen szurkolás, az nekem az egészségne­velés. Szenvedély, amiben nagy örömet le­lek. Mint gyermekfogász is megfigyeltem: milyen rendkívüli hatása van annak, ha a rendelő várója barátságos, s olyan látnivalók szórakoztatják az iskolásokat, melyek nevel­nek is. De a rendelőben is tapasztaltam, hogy a félelmet eloszlató beszélgetés, látvány olyan kapcsolatot eredményez orvos és beteg között, ami majdnem a gyógyulás részévé válik, illetve egyféle megelőzéshez vezet. Ez, ami kicsiben érvényes, a nagy egészre is áll. Nem lehet tehát más a cél, mint felhasználni minden alkalmat arra, hogy fiatalt és fel­nőttet egyaránt olyan magatartásra tanítsunk meg, melyben maga is öntevékenyen részt vállal. A Ez lényegében az egészségnevelés célja. w Kíváncsivá tesz azonban az a félmonda­ta, melyben így fogalmaz: „minden or­vos kötelessége lenne”. Ez a várakozást tükröző fogalmazás véletlen volt? — Nem. A realitást tükrözi. Az egészség- nevelés ügye ugyanis ma még az orvosok kö­rében sem egyértelműen becsült munka. Vannak természetesen, akik szívvel-lélekkel csinálják. De akadnak szép számmal vára­kozók, és minimális számban olyanok, akik nem értenek egyet az egészségnevelés szük­ségességével. Holott erről a témáról már csak azért sem lehetne vitatkozni, mert a törvény előírja: minden orvos munkájában helyet kell kapnia az egészségnevelésnek is. Tehát a körzetben éppúgy, mint a kórházban, vá­roson és falun, üzemben és tsz-ben egyaránt. — Vegyük először a betegekkel való fog­lalkozást. Nem kétséges, hogy a körzeti or­vosoknak sok a munkájuk. Rövid idő áll rendelkezésre, hogy egy-egy beteggel beszél­gessenek. A fekvőbetegek látogatása is sok esetben hajszás munka. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene időt szakítani beszélgetésre, arra, hogy felhívják a figyel­met fontos kérdésekre. Minden gond ellené­re ez a terület még a legjobban szervezett, szemben a kórházakkal, ahol a fejlődés elle­nére az egészségnevelés kérdései háttérbe szorulnak. Hozzátehetem: falun a helyzet jobb, a városokban közel se olyan az orvos —beteg találkozása, amely kihasználhatóvá tenné legalább a minimális lehetőségeket. A Az egészségnevelés egyik frontja tehát w a beteg és az orvos találkozása. De több az egészséges ember, mint a beteg. Nem kínál több lehetőséget a velük való fog­lalkozás? — Az egészséges életre, magatartásra, szokásokra nevelés része a gyógyító, megelő­ző orvosi munkának. De tökéletesen igaz: az egészségesek nevelése is legalább ilyen sú­lyú. Induljunk ki abból: mindenki szeretne lehetőleg minél tovább élni. Elvben ez lehet­séges, hacsak nincsen valami komoly szervi probléma. De vajon az egészséges ember mindent megtesz, hogy ezt el is érje? Nos, itt van a mi munkánknak nagy jelentősége. Természetes, hogy az egészségügyieknek az orvostudomány ismereteire támaszkodva kell megmutatni: melyek azok a legfőbb szabályok, amiket meg kell tartani a min­dennapi gyakorlatban. Winslov mondta: „Az egészségnevelés, mint a közegészségügyi és megelőző orvostudomány tényezője, ugyan­olyan fontos ma, mint annak előtte a fertőző betegségek kórokozóinak felfedezése volt.” Találóbban aligha lehetne jellemezni mun­kánk lényegét. Nem gondolja, hogy ennek a munkának van egy reménytelen oldala? Eszünk, sokat. Az alkoholizmus nő. Dohányzunk, — Ki gondolta volna valaha, hogy az emberek szorgalmas kézmosókká _ válnak? Vagy hol látni ma valakit, aki a másik arcá­ba tüsszent? De gondoljon a babonára. Va­jon nem sikerült szinte teljes egészében felszámolni? Nos, mindez szintén az egész­ségnevelés sikerének számít. Tény: évtize­dek kellenek ahhoz, hogy egy-egy dolog be­érjen. De ez lehet ok arra, hogy ne foglal­kozzunk a fontos kérdésekkel? Nem. S állí­tom, hogy egyre több orvos ismeri fel azt: minél jobb a megelőzés, annál kevesebbet kell gyógyítani. Márpedig ez azt jelenti, hogy egyre több az egészséges ember. Ez vi­szont az egész szocialista egészségügy kardi­nális kérdése. — Nem kétséges, szokások sorát kell megváltoztatni. Mindezt úgy, hogy az elért tudati szinthez járuljanak az okos magatar­tási formák beidegződései. Meg kell értetni... A Enged elmet a közbeszólásért. Ki ül ma ^ le, hogy meghallgasson egy előadást? Hol talál vállalkozót, aki hallgatja a már-már hegyibeszédnek számító jó tanácsokat? — ... igen, mégis meg kell értetni, hogy az egészségnevelés nem az orvos öncélú időtöl­tése, hanem kinek-kinek saját érdeke. Abban igaza van: a formák közül azokat kell meg­találni, melyek válóban meghökkentőek, iz­galmasak, érdekesek. Itt volt például a mér­legelés Nyíregyházán. Tízezrek álltak rá a mérlegre. Volt, aki mgdöbbent. Volt, aki nyugodtan konstatálta súlyát. De a lényeg: tízezrek eszméltek rá arra, hogy egyáltalán van súlyuk! Lényeg az: közérthetően, meg­győzően kell bemutatni, mit jelent az okos élet, mit kell tenni, hogy az emberek minnél tovább éljenek, mégpedig jó egészségben. A Sok minden dolgozik Önök ellen. Bolti w áruválaszték, televízió, társadalmi szo­kások. — Tény, hogy alig van tévéjáték, amely­ben ne italoznának, s ne'azzal kezdődne egy találkozás: egy pohár italt? Sokat is esznek. Colombo szivarozik. De az is igaz: már ott ült a fogorvosi székben! Fájt a foga! Mind­ebből csak annyi következtetést: van, ami rontja a hatásos munkát. De az is tény: a tömegtájékoztatás általában már segítőnk. Még megyénk kereskedelmével is elégedett vagyok. Ez helyi siker, nem országos intéz­kedés eredménye. Különben is, hadd oszlas­sak el egy félreértést. Az egészségnevelés nem azt tűzi ki célul, hogy mindent meg­szüntessen. Üzletrontó lenne, ha arról be­szélnénk: mindenki dobja el a cigarettát, senki ne igyon egy kortyot se, félre a kávé­val és így tovább. Az egészséges élet az arany középút megtalálása egy bizonyos korosztály esetében. Nem tilalomfák erdeje. Jószándékú, okos egészségügyi KRESZ-táb- láink vannak csupán, a kritikus útkereszte­ződéseknél. ^ £ Ez belenyugvás egy adott helyzetbe? — Nem. Csupán realista gondolkodás. Éppen ebből kiindulva véljük úgy, hogy a legfontosabb terület, ahol frontáttörésre nyí­lik lehetőség: a fiatalság. Igaz, gyakorta a család hatása nem pozitív. De éppen a gyer­mek, a fiatal a legfogékonyabb a jóra. Ezért is jelentős az a munka, ami az iskolákban alakult ki és folyik ma is. Saját hibáinkból, nehézségeinkből okulva kell őket megvéde­ni az oktalan ártalmaktól. Nézzük a mai helyzetet. Ülve rohanunk. Kevés mozgás, sok izgalom, hajsza a másodpercekért, gyak­ran kényelem miatt. Környezeti, életmód­változásból adódó problémák szerencsétlen feloldása itallal, idegesség. Monotonitás. Egy­oldalú szórakozás. De sorolhatnám tovább. Mivel a legtöbb rossz példa ismert, logikus az ellene való védekezés szervezése. A Mindez azonban már meghaladja az ^ orvosok, egészségügyiek lehetőségeit. Ki­ket tudhatnak maguk mellett? — Vannak már segítőink. Elöljáróban hadd jegyezzem meg: jelenleg ez a segítő- rendszer, minden megállapodás ellenére, csak a jó személyes kapcsolatok révén hat. Korántsem mondhatjuk el: vannak olyan csapatok, teamek, melyek mindenütt tevé­kenykednek. A két fő erő a megyei egészség- nevelési csoport és a Vöröskereszt. Együtt­működésünk felhőtlen, de minél lejjebb megyünk az alapszervezetek felé, a kisebb egységek irányában, annál esetlegesebb. A cél az, s ezt rögzítettük is: a szakmai irá­nyítás legyen az egészségügyé, a Vöröske­reszt a szervezésben segít. Nagyszerű háló­zatuk, sok aktivistájuk mind az üzemekben, mind a mezőgazdasági területen, hasonlóan az iskolákhoz, ez alapja lehet az eredménye­sebb munkának. — A másik, jól működő terület az iskola. Az imént arról beszéltünk, hogy a fiatalok nevelése egyik fő célunk. Itt van az iskolá­nak döntő szerepe. Ugyanakkor hozzáteszem, sok esetben a gyermek jól példája a családra is visszahat. Természetesen senki ne gondol­ja, hogy lemondtunk az idősebb nemzedék­ről! Az viszont nem szorul bizonyításra: a rossz beidegződések megváltoztatása nehéz, néha valóban reménytelen. Ha a közvélemény az egészségnevelés­ről hall, azonnal arra gondol: alkohol, dohány, táplálkozás. Valóban ezek al­kotják munkájuk lényegét? — Ma hazánk az USA után második a dohányzást nézve. Egy fő átlagban évi 4780 cigarettát szív el. Az alkohol az erőszakos és garázda cselekményeket tekintve 70 száza­lékban a bűnös. Az érrendszeri megbetege­déseknél jelentős ok a rosszul összeállított táplálkozás. Ha ezek látszanak harciunk fő területének, akkor úgy hiszem, ennek is van realitása. De tévedés lenne azt hinni, hogy minden ilyen egyszerű. Egy-egy civilizatív ártalomnak sok következménye van, s a sok következmény okként jelentkezik. Ha példá­ul túl sok cukorra és csokoládéra panaszko­dunk, akkor ez nem egyszerűen a hízással függ össze, hanem a fogak állapotával, kö­vetkezésképpen a szívvel, gyomorral. Az al­kohol nem egyszerűen italozási kérdést vet fel, hanem idegrendszeri, közlekedési ártal­makat, családi ügyeket. Hadd ne soroljam tovább. A mi munkánknak vannak országo­san meghatározott fő területei, de ezek mel­lett a helyi viszonyokból is levonjuk a meg­felelő következtetéseket. — Vannak persze feloldhatatlannak tűnő ellentmondások. örül.nek az emberek, hogy jó a dohánytermés. De örülhetünk-e, ha ar­ra gondolunk, hogy a dohányzásnak melyek az ártalmai? Vagy: szépen csomagoltak a csokoládéfélék, de elrettentőén a fogkefék, örüljünk? Az italfélék tetszetősek, az üditő- propaganda még gyermekcipőben jár. Jó ez? Beszélünk a helyes táplálkozásról, ugyanak­kor a kalóriaértékek meghatározása még a szakember számára is alig érthető. Agitá­lunk az okos életmód mellett, de ma még azt nevetik ki, aki okosan akar élni. A Ennyi gond a legderülátóbbat is elkese- w rítené. Mindezek ellenére optimista? — Az egészségnevelés nem derűlátás, hanem meggyőződés kérdése. Mindenkinél, aki ezzel foglalkozik. Éppen ezért a mi el­vünk: Gutta cavat lapidem... vagyis vízcsepp követ váj. De a latinok gyorsan hozzá is tet­ték: nem erővel, hanem gyakori ütésekkel. Tehát szívós, hosszú munkára kell számíta­ni. Éppen ezért lényeges, hogy az egészség- nevelés ne maradjon az egészségügyiek, a vöröskeresztesek és pedagógusok erőfeszíté­se. ügy szokták mondani, s ez esetben szó szerint kívánatos lenne: legyen társadalmi ügy. Vagyis az üzemekben mindazok, akik az emberekkel foglalkoznak, vegyék tudo­másul: minden munkáltak van egészségügyi konzekvenciája. Tervezzük és ismerjük a lakótelepek életmódját. Tudjuk meg, melyek a falvak életmódváltozásaiból adódó legfőbb teendők. Mindenki, aki felelős szakmailag valamely területért, döntéseinél vegye figye­lembe az egészségnevelési szempontokat is. Talán közhelyszerű, de egy beszélgetés végén megkérdezhetem: milyen kíván­sága van? — Sok, mint mindenkinek. Mint orvos­nak azonban már kevesebb. Először is sze­retném saját működési területemen bizonyí­tani, hogy az emberi kapcsolatok a szünte­len egészségnevelési felvilágosítások célt is 'érnek. Szeretném elérni, hogy a megyei egészségnevelés olyan szervezettel rendel­kezzék, amely hatékonyan képes a legújabb módszerekkel hatni annak érdekében, hogy az emberek okosabban éljenek, saját 'örö­mükre. Ez persze sok, s nem is rajtam mú­lik. Függ azoknak az orvoskollégáknak a segítségétől, akik részt vállalnak az orvos— ember párosjátékban. Függ azoktól, akik akár mint munkahelyi vezetők, akár mint lelkes aktivisták, csatlakoznak hozzánk. Jó lenne, ha a házaló fanatikus elnevezés úgy módosulna, hogy az ügyért lelkesedő, minde­nütt otthon lévő emberek sokasága alkotná az egészségnevelők táborát. Szép lenne, ha a most nyíló egészségnevelési napok meghívó­jához hasonlóan, a szervezek és végrehajtók listája hosszú, nagyon hosszú lenne. 0 Köszönöm az interjút. Bürget Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. szeptember 11. Fvasárnapr L INTERJÚ ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents