Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-27 / 227. szám
1977. szeptember 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 II Kelet| Iriagyarország I | KÉPEK | Nyugdíjban a gyémántdiplomás TT\ endhagyó napirend is /v volt a Mérki Nagyköz17 ségi Közös Tanács hétfői ülésén: dr. Schmidt Félix vállaji körzeti orvost búcsúztatták, aki három évtizeden át gyógyította a környék lakosságát. A gyémántdiplomás orvos október elsején — közel a nyolcvan évhez — egy fiatal szabolcsi ösztöndíjasnak adja át a helyét, dr. Fekete Lászlónak, aki az idén végzett a Debreceni Orvos- tudományi Egyetemen. Szép, munkás életutat járt be a messziről, Mosonmagyaróvárról az ország keleti határára került orvos. Most nehéz a megszokott környezettől, az ismerős családoktól elválni, hosszú ideig nehéz lesz elviselni a mindennapi találkozás hiányát. Mert még ma is kerékpárral jár le rendszeresen a határőrséghez a Kraszna-gáton, hogy a fiatal határőröknek gondos egészségügyi ellátást biztosítson, motorral, autóval, személygépkocsival, ha kell, éjjel-nappal dolgozik. Sohasem mulasztotta el kötelességét, mindig helyén találták Vállajon a betegek és a beteget jelentők. A tanácsülésen azt mondta a fiatal tanácselnök: „Nem hagyjuk magára, a közösség, az ismerősök, a jóbarátok segítségével szeretnénk hozzájárulni, hogy a nyolcvan éven túli esztendők is derűsek, szépek legyenek. Olyanok, amilyennek harminc éven át a község ismerte Félix bácsit..." M. S. SZAKMAI NAPOT RENDEZTEK nemrégiben harmadéves ápolónőjelöltek és tanáraik számára Baktalprántházán. A nyíregyházi egészségügyi szakiskola növendékei egész napos programon vettek részt. Dr. Kemény Lajos igazgató főorvos beszámolót tartott a megyei tüdőszakkór- ház és gondozó intézet fejlődéséről, ismertette a végzős ápolónők elhelyezkedési lehetőségeit. Ezután a szakiskolások végigjárták a baktalórántházi fekvőbetegrészleget, megismerkedtek . az intézettel. Délután sportversenyeket rendeztek, majd kulturális műsor zárta a szakmai napot. LOTTÓNYEREMÉNYEK, a lottó 38. heti számhúzásán Szabolcs-Szatmár megyében 14-en értek el négy találatot. Ezzel a nyeremények száma 229-re, a nyereményösz- szeg pedig 9 millió 36 ezer forintra emelkedett ebben az évben. A nyereményeket október 5-től fizetik ki az OTP- fiókok. Program — nyugdíjasoknak Változatos programot állított össze októberre a kis- várdai városi művelődési központ nyugdíjasklubja. 5- én délután a városi pártbizottság első titkára, Lipők András tart előadást az idős emberek számára, az előadáshoz színes filmvetítés kapcsolódik. Egy hét múlva a nyugdíjasokat érintő egészségügyi szolgáltatásokról számol be dr. Takács László főorvos a klubban. Október 17-én Gáspár Istvánné országgyűlési képviselő lesz a klub vendége, vele beszélgetnek a nyugdíjasok. Ezt a klubrendezvényt a televízió filmszalagra rögzíti! Folytatódik Tiszaeszláron és Tiszadobon a vízműtelep és a hozzá tartozó vezeték- rendszer építése. A Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat a múlt évben kezdett a kivitelezéshez és az idén befejezik a munka építészeti részét. A tiszanagy- falui beruházás építése az idén kezdődött meg, s eddig 8 kilométer hosszon fektették le a csöveket. A három beruházás költsége 36 millió forint. KÖLCSÖN — LAKÁSÉPÍTÉSRE. A dolgozók lakás- építési támogatására rendszeresen szerveznek önkéntes műszakokat a Baktalórántházi Építő- és Szakipari Szövetkezetben. Az idén két ilyen akciót bonyolítottak le. Jelenleg 100 ezer forint az alap, melyet kamatmentes kölcsönként osztanak szét az építkező dolgozók között. Személyenként 20 ezer forintot biztosítanak. Egy éve működik a HUN- NIACOOP Szabolcsi Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat kisvárdai gyára. A fennállása egy éve alatt az üzemben — a mai napig — pontosan 900 vagon baromfit dolgoztak fel. A két műszak beállításával az ütem lényegesen nagyobb, így év végéig jóval több, mint ezer vagon baromfi feldolgozását tudják i!*77. SZLF1LA1BLK 27., KEDD 20,00: Fórum a Szovjetunióról Harmadszor rendezi meg a Magyar Televízó a Szovjetunióról szóló Fórumot, amelyre a hagyományokhoz híven számos vendéget várnak A nézők kérdéseire — amelyeket levélben vagy az adás napján megadott telefonszámokon lehet föltenni — válaszolni fog: Lev Voznyeszenszkij, a szovjet televízió politikai kommentátora, közgazdász, Alekszand Gyianov nyugalmazott ellentengernagy, aki tagja volt az Auróra cirkáló legénységének és részt vett a Nagy Honvédő Háborúban, Georgij Grecsko, a műszaki tudományok kandidátusa, aki részt vett a Szojuz 17 és a Szaljut 4 űrrepülésein, Vlagyimir Gubarev űrkutatási szakértő, a Pravda tudományos szemleírója, Nyikolaj Molcsanov, a történettudományok doktora, Alekszander Szmirnov közgazdász és Ljudmilla Turis- cseva tornász, volt olimpiai és világbajnok. Műsorvezető: Megyeri Károly. Paprikaszüret az újfehértói Lenin Tsz kertjében. (Hammel József felvétele) AZ SZMT TITKÁRSÁGI ÜLÉSÉN adtak tájékoztatást hétfőn a Volán 5-ös számú Vállalat gazdasági és szak- szervezeti vezetői a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett versenyfelajánlás háromnegyedéves teljesítéséről. A Taurus Gumigyár gazdasági és szakszervezeti vezetői pedig a most épülő mezőgazda- sági abroncsgyár munkavédelme megszervezésének elképzeléseit ismertették. A FEGYVERES ERŐK NAPJÁRA és a csapatok zászlóünnepélyére készülnek a megye úttörőcsapatai. Ezért a szeptember 29-e előtti napokban túrákat, akadályversenyeket, egyenruhaszemléket szerveznek a csapatoknál és készülnek az úttörők munkáját segítő fegyveres testületek köszöntésére. Sok úttörőcsapatnál ezen a napon — szeptember 29-én — kerül sor az úttörőgárda-szakaszok és -századok megalakítására. Szeptember Ifjúsági ház Papon. Ifjúsági házat épít a kisvárdai tanácsi költségvetési üzem Papon. A 850 ezer forintos létesítmény átadását 1978. április 4-re tervezik. A VILLAMOS HÁLÓZATOK műszaki és gazdaságos- sági problémáiról rendez előadást szeptember 27-én 10 órakor Nyíregyházán a Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja. A rendezvényt a TITÁSZ Vállalat nyíregyháza-sóstói Szódaház utcai oktatási központjában tartják meg. Rémhír — Hallottad, hogy a Kolumbia előtt megöltek egy férfit, aztán levetkőztették? Egy hete terjed szájról szájra a rémhír Nyíregyházán, s aki hallja, megtoldva, kiszínezve mondja tovább ismerőseinek. Mielőtt még tovább bővülne a mese, elmondjuk, miből kerekítették ki a „hiteles szemtanúk” a rémtörténetet. Szeptember 17-én este lakodalomban volt egy MÁV-dolgozó. Hajnalban rosszul érezte magát és haza indult A Kálvin téren szívinfarktust kapott és meghalt. A rendőrség megvizsgálta az esetet és egyértelműen megállapították, hogy bűncselekmény nem történt A TIT és az IBUSZ rendezésében: Országjárás-vezetői tanfolyam Nyíregyházán Az országjárásnak igen nagy jelentősége van a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat sokirányú munkájában. Az évről évre szaporodó országjáró túrák szükségessé teszik a túravezetők rendszeres továbbképzését. Ennek érdekében a TIT Szabolcs-Szatmár megyei szervezete és az IBUSZ megyei ki- rendeltsége az 1977—78-as tanévre országjárás-vezetői tanfolyamot szervez. A jelentkezők módszertani előadássorozaton vesznek részt és vizsgabizottság előtt országjárás-vezetői minősítő vizsgát tesznek. A vizsga anyaga: Magyarország földrajzának részletes ismertetése — térképen történő tájékozódással —, két szabadon választott útvonal komplex ismeretanyaga — természeti, gazdasági, történelmi, művészeti —, valamint az IBUSZ— TIT túravezetők technikai feladatainak ismerete. Részletes tájékoztatást a TIT megyei szervezetének titkárságán — Nyíregyháza, Lenin tér 3., telefon: 10—165 — és az IBUSZ-ban — Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 2., telefon: 10—639 — kaphatnak a jelentkezők. A jelentkezési határidő: október 5. Fegyveres bankrablás Brémában Brémában hétfőn délelőtt három felfegyverzett bandita — két férfi és egy nő — megtámadott egy bankot, és mintegy 500 ezer márkát zsákmányolt. A géppisztollyal, revolverrel és nagykaliberű pisztollyal felfegyverzett 30 év körüli rablók a bank pénztárosát kényszerítették, hogy szolgáltassa ki a pénzt. A támadás alatt egyetlen lövés sem esett. A rendőrség ismeri a támadók gépkocsijának a rendszámát, feltételezik azonban, hogy a kocsit időközben már lecserélték. A rendőrség az első nyomozati adatok alapján nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bankrablást terroristák követték el. Segítség a tsz-től — továbbtanuló fiataloknak Az ifjúsági parlamenten elhangzott javaslatok sorsát, illetve végrehajtását értékelte legutóbbi ülésén a rozsályi Rákóczi Termelőszövetkezet vezetősége. Többek között megállapították, hogy a művelődés területén érték el a legjobb eredményt — négy fiatal növényvédő szakmunkás lett, hatan traktorvezetői tanfolyamot végeztek —, de tizenkét fiatal még nem fejezte az általános iskola nyolc osztályát. A továbbtanulás érdekében a termelőszövetkezet a vállalkozó fiatalokat munkaidő-kedvezményben részesítette és havi 300 forintot fizet azoknak a szakmunkástanulóknak, akik társadalmi szerződést kötöttek a közös gazdasággal. 27., kedd A BALATONNÁL hétfőn életbe lépett a hajózás őszi menetrendje. A MAHART gyorsmérlege szerint a személyhajókon idén 2 millió 160 ezer utast szállítottak. Ezenkívül 1 millió 656 ezer azoknak a száma, akik a kompok fedélzetén keltek át Szántódrév és Tihanyrév kör zött a Balatonon. A kompokon csaknem 400 ezer járművet szállítottak. Két vízi útvonalon a fagyveszélyig fenntartják a két part közötti forgalmat. Siófok—Balatonfü- red—Tihany, illetve Fonyód és Badacsony között a jege- sedés kezdetéig naponta három járat bonyolítja le a forgalmat. Villamosművi kazánkezelői tanfolyamot szervez az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület megyei szervezete. A jelentkezés feltétele kazánfűtői előképzettség, vagy bizonyítvány hőtani alapismereti tanfolyam elvégzésérőlés 3 illetve 6 hónapos kazánüzemi gyakorlat. A képzés október 15-én kezdődik. Jelentkezni az ETE megyei címére (4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 92.) lehet, október 5-ig. KRÓNIKA ADALBERT NAPJA A Nap kél 5 óra 37 perckor, nyugszik 17 óra 32 perckor. A Hold kél 17 óra 32 perckor, nyugszik 5 óra 34 perckor. Kétszázötven évvel ezelőtt, 1772. szeptember 27- én született Sümegen Kisfaludy Sándor költő, a nemesi-nacionalista hazafiság egyik legkiemelkedőbb megszólaltatója; ugyanott halt meg, 1844 októberében. Iskoláit Győrött kezdte, majd Pozsonyban tanult. Egy huszárezred kötelékeben Erdélyben szolgált, majd három évig testőrként Bécsben élt. S bár ekkor már visszaszorították a felvilágosodás radikális eszméit,' híveit, mégis itteni tartózkodása szakította ki a nemesség vidéki életéből, gondolkodásából. Részt vett a napóleoni háborúkban; francia hadifogságba került, s egy müveit francia lány biztatására megénekelte Szegedy Rózához fűződő reménytelen szerelmét, Himfy szerelmei címmel. Aztán kiszabadult a fogságból, hazatért, nőül vehette választottját, s a Himfy szerelmei második része már A boldog szerelem címmel látott napvilágot, házaséletének, beteljesült boldogságának leírásával. E művével egy időben, 1807-ben jelent meg Budán Regék a magyar előidőkből című háromrészes (Csobánc, Tátika, Somló) verses elbeszélőkölteménye. Áldozatosan pártfogolta a magyar színjátszást és jelentős része volt az 1831-ben megnyílt balatonfüredi színház felépítésében is. ÉXIPiii Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, számottevő eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Hajnalban többfelé erős párásság, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 12—17 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: hűvös idő, reggeli ködökkel, számottevő csapadék nélkül. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. hathetes tánctanfolyam IDUL a Honvéd utcai művelődési házban október 2-án. Tanítás csak vasárnap de. 9-től 13 óráig. Díja 120,— Ft. Iratkozás kezdéskor. Vezeti Szakács Balázs tánctanár. (1186) Műszaki hónap Ankét — földmérőknek, térképészeknek Három előadással egybekötött, egész napos ankétot rendez szerdán, a műszaki hónap keretében a Geodéziai és Kat- tográfiai Egyesület nyíregyházi csoportja. Az ankéton a földmérés szerepéről, a földvédelmi jogszabályok módosításáról és az ingatlannyilvántartási jogorvoslati rendszerről lesz szó. Az első előadás 9 órakor kezdődik, az ankét színhelyén: a nyíregyházi városmajori művelődési házban. Ugyancsak szeptember 28-án, II órai kezdettel rendez előadást a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja „A sütőipari technológia és minőségvédelem időszerű feladatai” címmel. Az előadás a Szabolcs- Szatmár megyei Gabonafeldolgozó és Malomipari Vállalat központjában, Nyíregyháza, Mártírok tere 9. szám alatt, a II. emeleti tanácsteremben hangzik el. Az egészségügyi intézmények vezetésének aktuális szervezési, módszertani kérdéseiről rendez előadást úgyszintén hétfőn, 15 órai kezdettel a megyei kórház dísztermében a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete. Gyászj elen tések Bujtosi képeslap. (Császár Csaba felvétele) Minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik drága halottunk PALICZ ANDRÁS temetésén megjelentek. sírjára virágot, koszorút helyeztek, utolsó útjára elkísérték, — ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. (114424) A Kelet-magyarországi Faipari Vállalat vezetőségének dolgozóinak, minden kedves rokonnak, ismerősnek, volt munkatársainak, akik drága halottunk VERES JÖZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. (114429) Fájó szívvel tudajuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább feleség, édesanya nagymama, testvér és rokon ONDER JANOSNE SZÜ1.: BIRÖ MÁRIA életének 50, évében türelemmel viselt hosszan tartó súlyos betegségben folyó hó 25-én elhunyt. Temetése folyó hó 28-án, délelőtt 11 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló férje, gyermekei, veje és unokája. (114467) Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon POZOR ANDRAS életének 84. évében rövid súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 29-én délután 13 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából Gyászoló felesége és családja. (14468) Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy a drága jó feleségem, testvér és rokon LACKÓVSZKI JÖZSEFNÉ szül.: BAKÓ PIROSKA életének 68. évében súlyos és hosszas betegség után elhunyt, Társadalmi temetése folyó hó 28- án 14 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászol férje. (11557)