Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET a szolgáltatásokról V alamikor a nagyujjas, a csizma, a bakancs a kisebb testvérre szállt, nemzedékeket szolgált a családban. Évekig hordtuk, nyúztuk, míg el nem kopott. Ez a szegényes örökség jutott eszembe, amikor G., a gyárvezető mesélte, miféle örökséget kaptak a törzsgyártól. Kezdetben örültek a segítségnek, a szépen festett, felújított revor- ver-esztergapadoknak. Ügy ítélték meg, ezek a masinák kihúzzák őket a bajból, teljesíthetik a duplájára duzzadt tervet. Akkor lepődtek meg, amikor a felújítottként kapott gép lerobbant. A fiúk kezdtek gyanakodni. Lekaparták egyik helyen a „modern” esztergapadról a festéket. Egy régi elavult, nullára értékelt masina volt. íme a látszat és a valóság. Becsapva érezte magát a gyárvezető, a munkások. Egy, már agyonhasznált „gúnyát” kaptak felújított, modern gépként, ami most csak a helyet foglalja a nagycsarnokban. Nem lehet használni semmire. Elgondolkoztató ez már csak azért is, mert a nyírségi ipartelepítésben elmúlt az a korszak, amikor „mindent” elfogadtunk, csakhogy bizonyítsunk, ipart honosítsunk a homokon, hogy a szabolcsi, szatmári emberek, nők kenyérkeresethez, munkához, szakmához, s egyben magasabb kultúrához jussanak. A Egy évtizede a Patyolat kapott szinte v minden nap nyilvános bírálatot a szolgáltatás minősége és a határidők miatt, nemrégiben a GELKA (pontosabban a rádiók, tévék, háztartási gépek javításával foglalkozók), napjainkban pedig az autószervizek állnak a bírálat középpontjában. Törvényszerű-e az, hogy a szolgáltatás valamelyik ága napi panaszforrás legyen? — Nem törvényszerű. Ám az igények olyan gyorsan nőnek, hogy a szolgáltatószervezet a legtöbb esetben nem tud lépést tartani, még a mennyiségi fejlődéssel sem. Vegyük az említett Patyolatot, amelynek munkájára most viszonylag ritkán hangzik el komoly panasz. Tíz év alatt körülbelül hétszeresére emelték a mosó és háromszorosára a vegytisztító-kapacitást. Elvégezték a vállalat teljes rekonstrukcióját: 21 millió forintos fejlesztéssel tudták megteremteni az egyensúlyt az igények és a feltételek között. Időközben más területen is rohamosan nőttek az igények. Tíz év alatt például hétszeresére bővült a gépkocsijavítási kapacitás’, viszont a személygépkocsik száma ez idő alatt kétezerről húszezerre nőtt — tehát megtízszereződött ! Ezek szerint mondhatjuk, hogy a szolgáltatások iránti igény az életszínvonal emelkedését is jelzi? Eljutottunk odáig, hogy ma már nyugodt lelkiismerettel bíznak szabolcsi üzemekre nyugati exportmunkát. A minap dicsekedett ezzel az ISG gyárvezetője. Elmondta, nagy megtisztelés érte őket,mert NSZK-licenc alapján gyártanak réz-bronz-acélötvözetből olyan csapokat, amelyek korábban féltve őrzött kincsei voltak a törzsgyárnak. És ez a termék már modern, termelékeny, növeli a hatékonyságot is. Jól jár vele a népgazdaság is, a gyár is. Jól keresnek a munkások is. Emlékszem az őskorszakra, amikor a HÓDIKÖT tiszalöki üzemében melegítőkön, tréningruhákon próbálták ki, mit is tud a nyírségi munkásasszony, aki tegnap még vagy a főzőkanál vagy az állatok mellől került az üzembe varrni. Ezek a lányok, asszonyok most félautomata gépeket kezelnek. Termékeik eljutnak külföldre. Űjfehértón, a gyapjúszövőben 1979-ig svájci gépekre cserélik ki a mostaniakat. Nagykállóban a Magyar Posztógyár üzemében szintén modern gépeken dolgozik a szabolcsi munkás. Vajon mertek-e álmodni valaha arról, hogy Nyírbátorban olyan szerszámgépekhez készítsenek alkatrészeket, amelyek Csepelről eljutnak nyugatra és keletre? , Ezért furcsa, amikor esetenként már agyonhasznált, levetett „gúnyát”, korszerűtlen gépet, terméket próbál kisebb testvéreinek örökségbe adni az idősebb, a törzsgyár. Akadnak, akik még tizenöt-húsz év távlatából sem érzékelik, hogy Szabolcsban egy új, sok kellemetlen hatástól mentes, igaz nem „dörzsölt”, de tisztességes, becsületes munkásgárda( alakult, nevelődött. Ám annyira nem naivak, hogy ne vegyék észre, melyik termék korszerűtlen, melyik gép nem megfelelő már. Egyik gyáregység vezetője mondta. Idei tervük duplája a tavalyinak. Gépparkjuk felét, legalább 70 fontos gépet ki kellene cserélni, nullértékűek. Mégis megpróbálnak ezekkel a masinákkal korszerű termékeket gyártani. Egyes üzemek helyzetét olyanok is nehezítik, hogy havonta változtatják, mit gyártsanak. Kiszolgáltatottság-e ez? Ki látja kárát? Hol csapódik le? Egy-egy termék gyártására történő átállás termeléscsökkenéssel jár. Kihatása van a bérre, a munkások hangulatára. Okkal szólnak ellene. — Mondhatjuk. Pontosabban arról van szó, hogy az életszínvonal emelkedésével együtt jár a szolgáltatások iránti igény fokozódása is. Nem volt régen, de húsz éve például alighanem csak a fodrász, a javító cipész, esetenként a fényképész szolgáltatásaira és az ezermesterek munkájára tartottak igényt az emberek. A Tulajdonképpen mit ért a szakember a w szolgáltatás fogalma alatt? — Olyan gazdasági, ipari tevékenységet, amely a lakosság igényeit elégíti ki, de új érték előállításával nem foglalkozik. Tehát személyi szolgáltatások, mint a fodrászé, vagy az ipariak, mint a gépkocsik, háztartási gépek és berendezések javítása, karbantartása A Említette a kezdeti időket; akkor néhány ^ iparos ember kielégítette az igényeket falun, városon egyaránt. De később éppen a szolgáltatások iránti igény fokozódásának hatására, szervezett elvégzésére alakították meg az ipari szövetkezeteket. Ezek többsége azonban már régen nemcsak szolgáltatással, hanem ipari termeléssel foglalkozik. Hogyan alakult ki ez a helyzet? — Két alapvető oka volt. Az egyik: a napi igények, különösen másfél-két évtizede a szolgáltatás legtöbb területén nem adtak elegendő munkát az ott dolgozóknak. Ezért érthető volt, hogy a kapacitás kitöltése érdekében a szövetkezetek árutermelést is végeztek. Ennek fejlődését segítette a megindult létszámnövekedés, mert a hatvanas évek elején különösen fontos volt a megye számára új munkaalkalmak teremtése. Az így lendületet és lehetőséget kapott ipari termelés aztán nagyobb, stabilabb gazdálkodási lehetőséget, nagyobb jövedelmezőséget biztosított, mint a rapszodikusan jelentkező szolgáltatási igény. így legtöbb szövetkezetben az árutermelés vette át a vezető szerepet, s a fő cél, a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítése háttérbe szorult. És változatlanul a második vonalban maradt, akkor is, amikor a szolgáltatási igények már szinte robbanásszerűen megnövekedtek. A Nem játszik-e közre ebben az, hogy a w szolgáltatásnak tulajdonképpen nincs gazdája, labdázni lehet a felelősséggel? A minisztériumi szolgáltatóvállalat tanácsi vállalatra, az pedig az ipari szövetkezetre vagy a kisiparosra háríthatja a munkát — tehát nincs egyértelmű felelős. Sokmindenről árulkodik a kiglancolt gép, melyet modernnek hittek, s csak akkor derült ki a turpisság, amikor megkaparták rajta a festéket, hogy eldobott, agyonhasznált gúnya. Csak a máz volt új rajta. Ha egyedi jelenségek is ma már ezek, bántóak és bosszantók. Éppen azért, mert feltűnőek. — A sok gazda valóban közrejátszhat. De más oldalról is meg lehet közelíteni a kérdést. A lakosság ellátásának szervezéséért a tanácsok felelősek, és megfelelő jogaik, lehetőségeik vannak arra, hogy a területükön megoldják az ellátás, szolgáltatás gondjait. De erre nem elég az egyszerű igény. Jó ötletek, kezdeményezőkészség és együttműködés szükséges mindazokkal, akik majd a szolgáltatás feladatait ténylegesen elvégzik. És itt hangsúlyozom, hogy elsősorban nem, vagy nemcsak pénzkérdésről van szó, hanem szemléletről. Egyik Nyíregyházához közeli nagyközségünk vezetői például minden követ megmozgattak, hogy önálló Patyolat-szalonuk legyen, holott véleményünk szerint egy felvevőhely ugyanúgy megoldja a gondot, mert egyetlen gépkocsi napi túra járatával ugyanazok a szolgáltatások biztosíthatók, mint a megyeszékhelyen. Sok helyen uralkodik hasonló szemlélet: csak költséges beruházásokkal elért eredményeket ismernek el, holott ugyanazt szervezéssel is el lehet érni, de ehhez ötletek, segítőkészség és tényleges munka kell, nem elég a levelezés vagy az igény bejelentése. A szolgáltatások javítása érdekében állami és tanácsi pénzekből sokat áldoznak. Hogyan hasznosítják ezeket az ösz- szegeket a vállalatok, szövetkezetek? — A szolgáltatásfejlesztésre költött ösz- szegek tíz év alatt elérték a százmillió forintot. Az 1970-től a központilag létrehozott szolgáltatásfejlesztési alapokból megyénk is részesült: 1970—75. között csaknem 60 millió, a mostani középtávú tervben 55 millió forint szolgálja a szolgáltatások fejlesztését, a kapacitásbővítést. Ez természetesen lényegesen nagyobb összegű beruházásokat feltételez, mert a szolgáltatásfejlesztési alap csak kiegészíti a vállalatok, szövetkezetek fejlesztésre fordítható összegeit. A fejlesztési alap megfelelő hasznosításával el tudunk számolni, bár — mivel nem különül el mindenütt az ipari es szolgáltatási tevékenység — feltételezhető, hogy néhol az ipari termelés bővítésének, korszerűsítésének céljaira is használtak szolgáltatásfejlesztési alapokból kapott pénzt, holott annak más a célja. A A tanácsi, és szolgáltatással foglalkozó szakemberek körében visszatérő téma, hogy talán túl sokan kapnak a szolgáltatásfejlesztési alapból és. így elaprózódik. Másrészt régóta vajúdik a megyei szolgáltatóvállalat létrehozása, ahol viszont biztosítható lenne az alapok rendeltetésszerinti felhasználása és fő gazdája lehetne bizonyos területeknek. — Ami a szolgáltatásfejlesztési alapok elosztását illeti, két szempontból lehet megközelíteni. Valóban, szám szerint sok szervezet részesül az alapból. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy azok felhasználása megyei célokat szolgál, tehát nem koncentrálható csak a városokra, vagy néhány központi vállalatra. Ezenkívül az is növeli a támogatottak körét, hogy sokféle igényt kell kielégíteni és mindegyikkel más-más cég foglalkozik. Például nagyon nehéz a döntés akkor, amikor meg kell határozni a fontossági sorrendet; hol mi fontosabb: gépjárműjavítás, elektroakusztikai, háztartásigép-javítás, mosás, vegytisztítás, vagy éppen a lakáskarbantartás? Továbbá egyre szélesedik az igénylők köre. Ami a szolgáltatóvállalatot illeti, a helyzet már régen megérett, de megoldani csak 1977. január 1-től tudtuk. A nagy műszaki szolgáltatóvállalat a VAGÉP lett. Ezenkívül csak szolgáltatással foglalkozik a Patyolat Vállalat, a fodrász- és a fényképészszövetkezet. s hasonló okokból egyesült a festő- és lakáskarbantartó szövetkezet — tehát most rövid idő alatt több történt, mint korábban hosszú évekig. Jelenleg már vannak tiszta profilú szolgáltatószervezeteink, számukat növeljük. A A szolgáltatás egyes területein sok a ^ szubjektivitás, mert csak néhány szakmában vannak meg a pontos tarifák, a javítások esetében a szakkérdésekben járatlan ügyfél nem tudja, hogy szükség van-e a felsorolt munkákra, nem oldható-e meg a javítás kevesebb pénzből. Milyennek ítéli meg a szolgáltatásokért fizetett árakat? — Javítani mindig nehezebb, mint újat készíteni, összeszerelni, mert az illető szerelő gyakorlottságán, ügyességén, netán lelkiismeretességén vagy találékonyságán is múlik, hogy mennyibe kerül egy-egy munka. (Kivéve a Patyolat-, fényképész-, fodrászszolgáltatásokat, ahol csak a legritkább esetben van vita.) Nagyon szélsőséges példákat is lehetne mondani, bárki hallhatott már a szervizkaputól száz méterre leálló autóról, vagy más, ijesztő történetekről. Gyakran nagyon bonyolult ügyek húzódnak meg az ilyesmi mögött. Ez ráadásul az ügyfeleket nem érdekli. Az viszont biztos, hogy a póruljárt ügyfél gyakran meg sem áll a felügyeleti szervekig, népi ellenőrzésig. Vizsgálataink bizonyítják, hogy munkahelyi lazaságokra, munkaerőhiányra, megalkuvásra lehet visz- szavezetni a problémák zömét. Ügyfél bejelentésére vizsgáltunk olyan esetet is, amikor utólag kiderült az is, hogy a gépkocsiátadó már észlelte: nem működik tökéletesen az autó, mégis kiadta. Bebizonyosodott, hogy az illető munkahelyen akkor olyan volt a légkör, hogy nem mertek szólni a szerelőknek, mert féltek, hogy „veszi a munkakönyvét és továbbáll”, vagy egyszerűen figyelembe sem veszi a reklamációt. Azóta ott is helyreállt a rend, de a „szerviz” szó most is eltakarja a valóban mulasztót, aki tulajdonképpen névtelen az ügyfél előtt. Egyre több helyen oldják azonban meg, hogy minden javításnál a szerelő névjegyét is mellékelik, így a rosz- szul dolgozók nem ronthatják a kiváló munkát végző társaik hírnevét. — Ami ezek után az árakat illeti: általában a javítás-szolgáltatás árai rögzítettek. A gyakorlatban azonban nagyon sok helyen a szükségesnél több munkaidőt utalványoznak egy-egy munkára, ez drágítja a szolgáltatást, s nehéz ellenőrizni is. Még gyakoribb hiba, hogy egy-egy apró alkatrész elkészítése vagy cseréje helyett egy komplett egységet cserélnek ki, mert az egyszerűbb, kevesebb munkával jár — viszont az ügyfélnek sokkal többe kerül. Az is probléma, hogy sok helyen (a kisiparosok egy része is) „filléres munkákkal” nem foglalkoznak. Mindez áremelő hatású és az árellenőrző apparátus jelenleg még nem képes a feladatok maradéktalan ellátására. Sok múlik azon, hogy akik a szolgáltatásban dolgoznak, érezzék felelősségüket, de azon is, hogy az ügyfelek ne tegyék el szó nélkül a számlákat, hanem nézzék meg azokat, kérjenek felvilágosítást. Ne higyjék, hogy ki vannak szolgáltatva. A Nagyon elterjedt a borravalózás a szolgáltatásban. Mi erről a véleménye? — Kétségtelen, hogy gyakori a borravalózás, de a hatása már korántsem ugyanolyan egyértelmű. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik elvárják, netán olyan helyzetet is teremtenek, hogy az ügyfélnek adni kell, van, aki akkor sem végez jobb munkát, ha kap borravalót, másnak pedig megsértik az önérzetét, ha „le akarják fizetni”, és ez okoz problémát. Mindenesetre a borravaló adásánál és elfogadásánál mindkét félnek felelőssége van, mert aki adja, az előnyt akar szerezni másokkal szemben, s legalább olyan hibás, mint aki a borravalóért kivételez. A borravalózás ellen nehéz harcolni, mert alig ellenőrizhető. A Minőség és határidő — a panaszoknak ez a két leggyakoribb oka. Mi az általános helyzet e téren? — A határidő néhány ágazatban a dolog természeténél fogva azonnali (fodrász, fényképész stb.). A probléma általában nem is itt, hanem az alkatrészt is igénylő munkáknál van. Kedvezőtlen például a pénzügyi szabályozás is, amely a termelő vállalatokhoz nagyon hasonlóvá tette a szolgáltatók készletezését. Ez az egyik gyakori oka az alkatrészhiánynak, azaz a határidő elhúzódásának. De megoldatlan az ügyfél és a szerviz közötti munkakapcsolat is, például értesítés, új időpont megadása stb. — Ami a reklamációkat illeti: egyrészt azt mondhatjuk, hogy addig nincs rend, amíg egyetlen reklamáció is lesz. Ez azonban csak elméleti értékelés. A tények javulást bizonyítanak. A Patyolatnál például tíz éve tízezer munkára hét reklamáció jutott. Jelenleg 3,9. Ha figyelembe vesszük, hogy hétszeresére növekedett a kapacitás és évente csaknem ezer tonna textil mosását, negyedmillió tétel vegytisztítását végzik el — nagyon jelentős a javulás. A GELKÁ-nál tízezer munkára tíz évvel ezelőtt 18,7 reklamáció jutott, jelenleg a sokszorosára növekedett munka mellett valamivel alacsonyabb, 18,3 a reklamációk aránya. Viszont tudjuk azt is, hogy akinek a ruháját nem jól tisztították, vagy tévéjét nem jól javították, azt nem vigasztalja a sok tízezer tételben elvégzett kifogástalan munka. A Sokat segíthetnének a nyugdíjas szakemberek és a munka mellett javítást, szolgáltatást vállalók. Ügy tűnik azonban, hogy sok helyen bizalmatlanok irántuk, és nincs, aki összefogja a munkájukat. — Valóban, a szolgáltatás egy egységes komplett szervezetben lenne tökéletes, például ha lenne egy központi bejelentőhely, s az ügyfélnek nem kellene szakember, kapacitás után járni. Ám ez jelenleg csak elképzelés lehet. Nem mondhatunk azonban le a szerteágazó szolgáltatóhálózat összefogásáról, irányításáról, ezt kezdeményezzük és segítjük. Ami a nyugdíjasokat és munka mellett szolgáltatásokat végzőket illeti, elsősorban ott lenne szükség a munkájukra, ahol a szövetkezetek, vállalatok nem tudják elvégezni a munkát. A mellékfoglalkozásra az üzemek azért nem szívesen adnak engedélyt, mert ezt első lépcsőnek tekintik az önálló kisiparosi munkához, azaz jó szakemberük elvesztéséhez. Az engedély hiánya azonban csak félmegoldás, kontárkodáshoz vezet. Az egyensúly kialakításában, a szolgáltatási igény felmérésében és a szolgáltatási tevékenység szervezésében ismételten a tanácsok kezdeményező szerepét kívánom kiemelni. 0 Köszönöm az interjút. Marik Sándor rVasárnapi' k INTERJÚ , Sándor Józseffel, a megyei tanács vb ipari osztályának vezetőjével Máz KM 1977. augusztus 14. Q
