Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-13 / 190. szám
1977. augusztus 13. KELET-MAG Y ARORSZÁG 5 || Keletmagyarország | KÉPEK | A z egyik áruház zártabb egységében vettem fehérneműt: ára 42 forint 20 fillér. A pénztáros „beüti”, egyszerre kiált a részlegvezetőért, hogy „a négyes már megint kiugrott”. Kiveszi a blokkot: ezen csak 2,20 olvasható. Üjra blokkol, most már simán — 42 forint 20-at fizetek — mennék. „Tessék várni” kér a pénztáros udvariasan. Szerencsére hamar jön a részlegvezető, kérdi nevemet, lakáscímemet; kissé csodálkozva bemondom. A részlegvezető a 2,20-as blokk hátoldalára ráírja adataimat. Felvilágosítottak: náluk elképzelhetetlen, hogy ha 2,20-at fogott a- gép, még hozzáblokkoljanak 40 forintot (amivel rendben lenne a dolog). Ezen az osztályon ugyanis nincs 2,20-as cikk, ezért kell igazolni a tévedést. Kitűnt, hogy vannak ellenőrök, akik néha hetek, hónapok múlva is az ilyenfajta „szabálytalanságok” felderítésével foglalkoznak, s ha nincs igazolt vásárló, akkor jaj a pénztárosnak és a részlegvezetőnek. Elgondolkoztam. Vajon 42,20 Ft nem ugyanannyi, mint 40 + 2,20? S vajon az áruháznak, a Magassá- gos Központnak nem a leltári mérleg valósága, pontossága a lényeges, hanem van ideje arra, hogy a pénztárba került összegek bontását, összetételét vizsgáltassa? Miért, milyen értelemben? S vajon a munkaerőhiánnyal küzdő kereskedelemben éppen ilyen fajta „ellenőrzésre” van-e szükség, vagy csak az öncélú bürokrácia rákfenéjével találkoztam egy alsónadrág vásárlása közben??? (Mindenesetre pontosan följegyeztem az időpontot, helyet; hátha majd hónapok múlva megkeres a Főközpont és igazolnom kell a gép kiugrási kísérletét és a blokk alibijét...) mj Hangverseny a gyárban. A nemzetközi ifjúsági vonós zenei tábor zenekara és szólistái augusztus 11-én munkáshangversenyt adtak a Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori gyáregysége kultúrparkjában. D A Aí ÚT SZIBÉRIA DiliVJL KINCSEIHEZ Vasárnap fejeződik be a „Tudja-e ön, hány kiló?” című egészségnevelési akció Nyíregyházán, j A jól sikerült ételkósto- ; ló, divatbemutató és a ; többi rendezvény után augusztus 14-én, délelőtt ; 11 órától úszóversenyre ' hívják a kövéreket. A verseny színhelye a sós- i tói tó. Az első helyezett jutalma egy személy mérleg. Ezt helyben nyújtják át a győztesnek. Csák Elemér Tanácskozás Mátészalkán 86 milliós társadalmi munka fél év alatt Tanácskozást rendezett augusztus 12-én Mátészalkán a HNF megyei bizottsága a városi, községi népfrontbizottságok elnökei, titkárai részére, amelyen részt vettek a városi és községi tanácselnökök is. Ott volt Gulyás Emil- né dr., a HNF megyei titkára is. A jelenlévők kicserélték tapasztalataikat a társadalmi munka szervezéséről, nyilvántartásáról és annak elismeréséről. Szabolcs megye lakossága az elmúlt évben 211,7 millió forint értékű társadalmi munkát végzett. A népfrontbizottságok és a tanácsok a lakosság segítségével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére az év elején meghirdetett társadalmi munkában minden eddigi eredményt szeretnének túlszárnyalni. Az első fél év értékelése azt bizonyítja, hogy a lakosság mindent megtett környezete szépítéséért, csinosításáért, melyben 86 millió forint értékű munkát végzett. A népfrontbizottságok és a tanácsok most az őszi nagy munkák társadalmi segítésén és szervezésén munkálkodnak. Klubszemközt — a Tisza-parton Kiemelkedő eseménye lesz a vásárosnaményi művelődési központ augusztus havi rendezvényeinek a Tisza-parton megrendezésre kerülő járási ifjúsági klubtalálkozó. A találkozó megnyitójára augusztus 14-én, vasárnap délelőtt 9 órakor kerül sor, melyet a Klubszemközt című vitafórum követ. Ezután játékos sportvetélkedő és közös szalonnasütés lesz. Délután a Van egy javaslatom csoportos játék következik. Ismert pol- beat-énekes is fellép a műsorban, amely a 17 óra 30 perckor kezdődő discóval fejeződik be. Telefonoszlopnak ütközött... A rendőrség eljárást indított Antek László 19 éves rakodómunkás, pusztadobos! lakos ellen. Antek augusztus 7-én a déli órákban Nagydobos és Szamosszeg községek között vezetői engedély nélkül, ittasan gyorsan hajtott motorkerékpárjával, az egyik út- kanyarban egy telefonoszlopnak ütközött és felborult. Antek 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat folyamatban van. Barkasz Béla 21 éves villany- szerelő, rohodi lakos ellen azért indult rendőrségi eljárás, mert augusztus 4-én a kora reggeli órákban Baktalórántházán gyorshajtás miatt elütötte a kerékpárját szabályosan maga mellett toló Szilágyi Mihály 41 éves MAV- pályamunkás baktalórántházi lakost, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A vizsgálat folyamatban. Praszner Miklós 40 éves kőműves, kótaji lakos augusztus 3-án a késő délutáni órákban Sóstóhegy külterületén személygépkocsijával szabálytalan kikerülés miatt összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárossal, majd beleütközött az előtte haladó pótkocsis tehergépkocsiba. A baleset következtében a motorkerékpár pótutasa 8 napon túl, mig a motor- kerékpáros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Praszner ellen a rendőrségi eljárás folyamatban van. Halfogási verseny A Tisza-parti Horgász Egyesület augusztus 14-én Balsa határában, a községi révátkelő melletti Tisza-sza- kaszon rendezi meg hagyományos halfogási versenyét. A reggel 7 órától 11 óráig tartó versenyben helyezést elérő egyesületi tagok között értékes díjakat osztanak ki. A versenyzőknek magukkal kell vinniük a horgászigazolványt, az állami horgászengedélyt és az élő Tiszára érvényes horgász területi engedélyt is. NYÍREGYHÁZA MÁV VONTATÁSI FŐNÖKSÉG FELVESZ: kárpitos, vasipari szakmunkásokat, villanyszerelőket és segédmunkásokat, villamos mozdony és vasúti kocsik javítására, valamint középiskolai végzettsé gél rendelkező 18. évet betöltött fiatalokat villamos mozdonyvezető képzésére és egy fő gépírásban jártas nődolgozót ügyviteli munkakörbe. Jelentkezés a vontatási főnökség munkaügyi csoportján. (1017) Naponta nyolcezer 11 kg-os palack pébégáz készül a nyíregyházi TIGAZ pébégáztöltő üzemében. Felvételünkön: Lencsés Sán- dorné a félautomata palacktöltő gép kezelője munka közben. Lottónyerőszámok 13, 31, 59, 64, 86 FOGADÖÖRA. Gyúró Imre megyei tanácselnök-helyettes augusztus 15-én, hétfőn reggel fél 9-től fél 11-ig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Vásárnaptár. Augusztus 14., vasárnap, autóvásár Nyíregyházán. Vasúti technikus, minősítő tanfolyam A Savaria Közlekedésgépészeti Szakközépiskola (Szombathely, Hadnagy utca 1.) 1977. szeptemberétől képez országos Jogkörrel vasútgépész technikusokat. Az iskolába azok jelentkezhetnek, akik a közlekedésgépészeti szak- középiskolák vasútgépész ágazatán érettségiztek és a vasútnál vontató és vontatott járművek üzemeltetésével, javításával kapcsolatos, kétéves gyakorlatuk van. Azok, akiknek más középfokú végzettségük és a vasútgépészeihez kapcsolódó szakmunkás-bizonyítványuk van, sikeres különbözeti vizsga után jelentkezhetnek a minősítő vizsgára és tanfolyamira. A jelentkezés ATÜ 2022. számú nyomtatvány kitöltésével (beszerezhető a nyomtatványboltokban vagy az iskolától igényelhető) történik, melyet a szakközépiskolába kell eljuttatni. Jelentkezési határidő: 1977. augusztus 25., a következő és a további években a tárgyév december 1-e. A teehnikusminősítp tanfolyam önköltséges, a költségeket azonban a szolgálati főnökségek részben, vagy egészében átvállalhatják. A foglalkozásokat havonta egy hétre összevontan — öt nap — tartják. Szállást a szombathelyi MAV-igázgatóság biztosít. A szállásigényt a jelentkezési lap beadásával egyidőben kell az iskolának bejelenteni. A vasútgépész ágazaton kapott technikusi oklevél a MÁV-nál dolgozóknál egyenértékű a tiszti II. szakcsoporttal. Az iskola az érdeklődőket munkanapokon személyesen vagy írásban is részletesen tájékoztatja. Az orvos válaszol Új rovat nyílik lapunkban „Az orvos válaszol” címmel augusztus 14-én. A vasárnapi szám „Család-otthon” című oldalán jelentkezik ezentúl minden héten a sorozat. Levélíróink egészségügyi kérdésekben föltett kérdéseikre kapnak választ e rovat keretében. Kérdéseiket jeligésen juttassák el szerkesztőségünk címére. KRESZ-vetélkedő a Tisza-parton A nyarat is felhasználja a közlekedési propagandára a Közlekedés Biztonsági Tanács fehérgyarmati járási elnöksége. A KRESZ-propa- gandába bevonják az ifjúsági táborokat is, ahol a nyáron összesen közel ezer fiatalt ismertetnek meg a legalapvetőbb közlekedési tudnivalókkal: a gyaldgos, illetve kerékpáros közlekedési szabályokkal. A táborozó fiatalok vetélkedőn adnak számot tudásukról. Az augusztus első napjaiban sorra- került vetélkedőn a fehérgyarmatiak mellett a vendégek — törökkoppányiak, miklósiak, szorosadiak, so- mogydöröcskeiek és somogy- acsaiak — is beneveztek. Első helyezett a törökkoppányi Varga Tibor, a fehérgyarmatiak legjobbja pedig Bodó István lett. A legjobb hat fiatal a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezet Augusztus szombat tanszerajándékát vehette át j Mester Gábor rendőralhad- nagytól, a KBT titkárától. Képünkön: Varga Tibor át- ! veszi az ajándékot. (Molnár Károly felvétele! KRÓNIKA IPOLY NAPJA A Nap kél 4 óra 37 perckor, nyugszik 19 óra 00 perckor. A Hold kél 3 óra 09 perckor, nyugszik 17 óra 50 perckor. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1802. augusztus 13-án született Nikolaus Lenau (tulajdonképpeni nevén Nikolaus Niembsch Edler von Streh- lenau) magyarországi származású osztrák romantikus költő. Nyugtalan vándoréletet élt; gyermek- és ifjúkorát Magyarországon töltötte, sőt tanulmányainak jó részét is itt végezte, majd 1832-33- ban Amerikában járt. Mély hatással volt rá a magyar zene- és népköltészet; magyar táj- és életképeivel ő fedezte fel hazánkat a világirodalom számára. A természetábrázolás mestere volt, s jelentős politikai költő, aki meggyőző erővel fejezte ki kora szabadságeszméit. A költészetét eltöltő világfájdalom főként a korabeli társadalmi és politikai visszásságokra, magánéletének sorozatos csalódásaira, s végül betegségére vezethető vissza; elborult elmével halt meg. Százhatvan évvel ezelőtt, 1817. augusztus 13-án született Them Károly német származású magyar zeneszerző, aki csak 13 éves korában sajátította el — Miskolcon — a magyar nyelvet. A borsodi városban 1832- ben már zeneegyesületet alapított, két évvel később zenekart szervezett, s ennek egy személyben karnagya és komponistája is ő volt. 1837-ben a pesti egyetemre, s egyúttal a magyar irodalmi élet középpontjába került; 1842-ben rögtönözte a híressé vált Fóti dalt,- Vörösmarty szövegével. Legnagyobb sikereit népszínműveinek népdalbetéteivel aratta. Időjárás Várható időjárás ma estig; az országban szórványosan eső, zápor, zivatar. Gyenge, időnként kissé élén- kebb, változó irányú, déli irányból megélénkülő szél. Várható legmagasabb nap_ pali hőmérséklet: 23—28 fok között. M A G É V DEBRECENI KIRENDELTSÉG 4025 Debrecen, Bajcsy-Zs. u. 11. Telefon: 11—834. Telex: 72401. műszaki becslést tart 1977. augusztus 17-én Nyíregyházán. írásbeli bejelentésüket kérjük a fenti címre. Foglalkozunk használt gépek, műszerek vételével és eladásával. (1019) A következő időben erő- ■ sebb ütemben fejleszti 1 hústermelését a nyírtéti ' Rákóczi Tsz. A tenyész- 1 tés alapjául 115 darab I fiatal kocát nevelnek. 1