Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

4

KELET-MAGYARORSZÄG

1977. augusztus 3.

Napi külpolitikai kommentár

Rhodesiái rögtönzések

A NAPOKBAN VANCE amerikai külügyminiszter kőrútjának közel-keleti vonatkozásaival foglalkoztunk. Cyrus Vance azonban néhány nap múlva Londont is érinti és a brit fővárosban folytatott tárgyalásainak első számú témája: Rhodesia. A jelentések mozaikjai összefüggő képpé állnak össze és ma már csaknem biztos, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere Londonban brit kollégájával, dr. Owennel egy Rhodesiával kapcsolatos, immár közös angol—amerikai terv „utolsó simításain” dolgozik majd.

Nem ez lesz az első nyugati rögtönzés, amelynek a rho- desiai drámával összefüggésben tanúja a világ — és félő, hogy nem is az utolsó. Vessünk egy pillantást arra, hogy milyen motívumok is késztetik ilyen intenzív tevékenységre ebben a kérdésben Londont és Washingtont.

AMI AZ ANGOL AKTIVITÁST ILLETI, nem egy londoni lapban szerepel olyan kitétel, hogy Nagy-Britannia kabinetjének „lelkiismereti kötelessége” a rhodesiai rendezésben való közreműködés. A kifejezés enyhén szólva szokatlan. Mit értenek rajta egyes angol kommentátorok?

Azt, hogy Anglia az ötvenes és hatvanas évtized fordulóján az „egy ember — egy szavazat” elve alapján ígért függetlenséget rhodésiai gyarmatának, mégis eltűrte, hogy a fehér kisebbség megteremtse ott a maga brutális diktatúráját. Ez persze nemcsak erkölcsi, hanem politikai tehertétel is, ami alaposan megnehezíti London és a változó Afrika kapcsolatait.

Az amerikai aktivitás oka egyértelmű: Washington megpróbálja — mint minden kontinensen — Afrikában is lassítani azt a folyamatot, amit a State Departmentben „aggasztó ütemű radikalizálódásnak” neveznek. Magyarul: az angol és az amerikai érdekek megegyeznek abban, hogy Smith uralma ne „robbanással”, vagyis népi háborúval érjen véget a valóban haladó erők győzelmével, hanem „fokozatosan” — és a konzervatív, nyugatbarát helyi erők térnyerésével.

EZ A STRATÉGIAI CÉL, minden más csak taktikai elem. A Rhodesia igazi függetlenségéért küzdő többség azonban, mint erre Nkomo keddi nyilatkozata is rámutat, nem kér sem a stratégiából, sem a taktikából és elutasít minden „kívülről hozott kényszermegoldást”.

Harmat Endre

A Portugál KP programdokumentuma

Áz emberi jogok — történelmi perspektívában

Az emberi

jogok

helyzetéről

Felteszik a kérdést. ..

(A moszkvai Pravda karikatúrája)

A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottsága dokumentumot hagyott jóvá, amelyben részletes elemzésnek veti alá az utóbbi hónapok belpolitikai, gazdasági és társadalmi fejleményeit, és ezzel kapcsolatban élesen bírálja a Soares-kormányt.

„A Portugál Kommunista Párt és a portugál demokrácia új, veszélyes szakasza,” címet viselő dokumentum megállapítja: a portugál parlamentben a szocialista párt, a szociáldemokrata párt és a demokratikus szociális centrum párt összefogásával a közelmúltban elfogadtatott törvénytervezetek új és veszélyes szakaszt jelentenek a portugál demokrácia számára. A nagytőke és a nagybirtokosok politikai eszközt kaptak kezükbe a dolgozók és a portugál nép ellen. „Ezek a törvények — szögezi le a Portugál KP nyilatkozata —, kirívóan sértik az ország alkotmányát, és olyan jogi eszköztár megteremtését

szolgálják, amelynek segítségével átfogó hadműveletet akarnak indítani a forradalom vívmányai ellen.

A dokumentum úgy véli, hogy a jelenlegi kormánypolitika elválaszthatatlanul összefügg a szabadságjogok napról napra történő tömeges megsértésével. Bizonyítékul felsorolja, hogy a mező- gazdasági miniszter döntőbírói intézkedéseket léptet életbe az agrárreform ellen; a vállalatokat visszaadják a szabotőr tulajdonosoknak, korlátozzák a tájékoztatási szabadságot és a sztrájkjogot s így a kormány politikája bátorítja a fasiszta tevékenységet.

A Portugál Kommunista Párt úgy véli — állapítja meg végezetül a nyilatkozat —, hogy a kormány eladósodási politikája nem oldja meg a gazdaság talpraállítá- sának életbevágóan fontos problémáit és veszélyezteti az ország nemzeti függetlenségét.

TELEX...

ADDISZ ABEBA

Etiópia kedden az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa rendkívüli értekezletének azonnali összehívását kérte „az Etiópia ellen elkövetett Szomáliái agresszió” kivizsgálására, — jelentették be Addisz Abebában.

TOKIO

A japán fővárosban bejelentették, hogy hivatalos minőségben októberben a Vietnami Szocialista Köztársaságba utazik Kimura Tosio volt külügyminiszter, a liberális demokrata párt ázsiai és afrikai kérdések tanulmányozására alakított csoportjának vezetője. A küldetés elsődleges célja ,hogy előmozdítsa a vietnami—japán kapcsolatok fejlesztését. Fukuda Takeo kormányfő legutóbbi parlamenti beszédében azt hangsúlyozta, hogy hazája kölcsönös megértést óhajt kialakítani az indokinai országokkal is.

TOKIO

Japán az Egyesült Államok kérésére amerikai gyártmányú harci repülőgépekkel látja el úgynevezett önvédelmi haditengerészetét és légi haderejét — jelentette be ke~di sajtóértekezleten Mihara Aszao, a japán nemzetvédelmi hivatal vezérigazgatója. A japán haditengerészet számára Lockheed gyártmányú P3C típusú tengeralattjáró-elhárí- tó repülőgépeket, a légierő számára pedig F—15 típusú vadászbombázókat vásárol.

DAMASZKUSZ

Szíriában kedden országszerte tovább folytatódtak a parlamenti választások, mivel hétfőn a választások első napján a szavazásra jogosultaknak még a fele sem jelent meg az urnáknál. Ilyen esetekre a sziriai választási törvény a szavazás fél nappal történő meghosszabbítását engedélyezi. A parlament 195 mandátumából hétfőn estig mindössze 33-nak a sorsa dőlt el: ellenjelöltek híjján a nemzeti haladó frontba tömörült öt párt képviselőjelöltjei jutottak be a parlamentbe.

1.

Napjainkban világszerte különösen felfokozott figyelem kíséri az emberi jogok kérdéskörét, kivált, hogy a szaktudományok és a jog — viszonylag kevesek által ismert és e vonatkozásában keveseket érdeklő — területéről átkerült a napi sajtó hasábjaira. A kapitalista országok lapjai — a szocialistaellenes propagandakampány részeként — egyre-másra foglalkoznak ennek a meglehetősen öszetett problémának különböző, legtöbbször kiragadott vonatkozásaival. Mindez arra késztet, hogy számbave- gyük, voltaképpen mit is jelent az „emberi jogok” kifejezés, mi a tartalma, s hogyan alakult ki.

A ma embere számára természetesnek tűnik, hogy mindenkinek joga van például az élethez. Csakhogy ez korántsem volt mindig nyilvánvaló. Az archaikus társadalmakban a rabszolgáknak például semmiféle joga nem volt, még életéhez sem. Ez a jog- fosztottság a középkorban is élő volt, és nemcsak a rabszolgasorban sínylődök esetében. A feudális urak jó része, egyebek mellett, rendelkezett például a pallos joggal, s így maga volt bírája, s hóhéra jobbágyának.

A mai értelemben vett emberi jogok legfontosabbikái a polgárosodással egyidőben jelentek meg, s váltak a feltörekvő harmadik rend küzdelmének tárgyává szerte Európában. Jóllehet az élethez való jog, az egyenlőség, a szabadság eszméje — s az ehhez való jogosultság gondolata — már az ókori gondolkodók némelyikénél is fellelhető, sőt a különböző vallások alapvető tanításaiban is megtalálható, ezek az eszményített gondolatok a valóságban sehol sem érvényesültek. Az emberi egyenlőség- és szabadságeszmék a XVI. és XVII. század társadalmi harcaiban jelentek — jelenhettek — meg először megfogható formában és új, reális jelentéssel. Az 1215-ös angol Magna Charta is rögzített ugyan úgynevezett alapvető „emberi” szabadságjogokat, ám ezek csak a „szabadok”, azaz az arisztokrácia tagjai számára biztosítottak jogokat. A XVII. századi Angliában viszont a „szabad ember” már mindenkire vonatkozott. Az ipari fejlődés, a földrajzi felfedezések, a kereskedelem nagymértékű kibővülése a polgárság számára döntő kérdéssé érlelte személyes szabadságának és

tulajdonának védelmét, a tör-, vény előtti egyenlőséget — éppen az arisztokráciával szemben. Jól szolgálták ezt a reformációs vallások is — különösen a kálvini —, s természetesen a polgári forradalmak.

írott formában az emberi jogok először tehát a XVII. századi Angliában, majd a francia polgári forradalom idején jelentek meg. E jogok az alkotmánygondolattal egyidőben kezdtek teret hódítani, abban a korban, amikor az államok egy része feudális berendezésű maradt ugyan, a társadalom azonban már polgárivá lett. Az alkotmányokat, amelyek már sokfajta emberi (állampolgári és politikai) jogot deklaráltak, az uralkodók már nem változtathatták meg tetszőlegesen, miként az egyéb törvényeket.

Az alkotmánygondolat és az emberi jogok a természetjogi felfogásból (minden ember egyenlőnek és szabadnak születik) és az állam szerződéses felfogásából (az uralkodó és a „szabadok” megegyezése) eredtek. 1789. augusztus 26-án fogadta el a francia nemzetgyűlés az Ember és polgár jogainak deklarációját, s ezzel kezdetét vette az a történelmi korszak — és váltakozó sikerű küzdelem —, amely az emberi jogok területén máig sem tekinthető befejezettnek. A francia forradalom időszakának leghaladóbb okmánya az 1793-as jakubinus alkotmány volt, ami egyebek mellett „alapvető”, természetes „jog”ként deklarálta a munkához való jogot minden állampolgár számára. Ez az alkotmány azonban már soha sem léphetett hatályba. A thermi- dori reakciós fordulat utáni alkotmány már a nagyburzsoázia érdekeit fejezi ki, s ámbár tartalmaz egy sereg polgári és politikai jogot (hiszen az előző években kiharcolt szabadságjogokat nem volt módja nyomban érvényteleníteni), de ezek érvényesítését a burzsoázia érdekeinek megfelelő korlátok közé szorítja. Például választójoga csak az egyenes adót fizető polgároknak van, s akinek nincs megfelelő vagyona vagy jövedelme, nem számít polgárnak sem! A polgárság rövid idő alatt megszabadult üralbmra segítőjétől, az alsóbb osztályoktól s ettől kezdve a polgári alkotmányokban deklarált jogok többsége az elnyomott osztályok számára formálissá lett. Marx a XIX. század derekán éppen a társadalmi valóság és a polgári alkotmányokban meghirdetett emberi és polgári jogok kiáltó különbségén mérte le e jogok valóságos értékét.

A huszadik század új lendületeit adott az emberi jogok fejlődésének, különösen az első szocialista alkotmányok megjelenésével. S ezek egyben az emberi jogok eladdig nem ismert egész rendszerét építették fel, alkotmányossá téve a szociális, kulturális és gazdasági jogok egész sorát.

(Folytatjuk)

■hmhmimímbh

mmmm

A Kennedy-ügy újra kísért (1)

Az Egyesült Államokban a legutóbbi időben egyre erőteljesebben követelik azt, hogy vizsgálják ki újra John Kennedy elnök 1963. november 22-én történt meggyilkolásának ügyét. A legújabb közvélemény-kutatások szerint, az amerikaiak 85 százaléka nem hiszi el az „évszázad bűncselekményéinek körülményeiről szóló hivatalos változatot. Emellett felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy „rejtélyes okok miatt’ sorra eltűnnek azok az emberek, akik hiteles vallomást tehetnének azokról, akiknek közük volt ehhez a gyilkossághoz.

„Ki ölte meg Kennedyt;” Ez a kérdés áll most ismét egy amerikai lap, a Sceptic borítólapján. Sorozatunkat a Kaliforniában megjelenő folyóirat különszámának alapján állítottuk össze.

Mondhatja-e

elnök

úr?

Bár majdnem tizennégy év telt el a verőfényes dallasi 1963. november 22-e óta, még most is majdnem mindenki emlékszik a gyilkosságra. Elnökök jöttek és mentek, az USA átélte a vietnami háborút, tömegméretű zavargásokon, sok változáson ment keresztül; a tragikus nap azonban nem törlődött ki az emberek emlékezetéből.

Kennedy elnök nyitott gépkocsin hajtott, s a tömeg örvendező kiáltásokkal köszöntötte. Kanyar, még egy kanyar, az autó elhaladt egy magas épület mellett és lassan közeledett a fűvel és bozóttal benőtt vasúti töltés alatt átvezető alagúthoz. Texas állam kormányzójának felesége mosolyogva így szólt a vendéghez: „Elnök úr, nem mondhatja, hogy Dallasban nem szeretik önt...” Ezután azonban éles csattanás hallatszott és egyetlen szempillantás alatt megváltozott minden...

Azokat a gonosz szellemeket, amelyek John Fitzgerald

Kennedy meggyilkolása után „kitörtek a palackból”, sehogy sem sikerült megfékezni. A gyilkosság körülményeivel kapcsolatos kételyeket sem sikerült elnémítani.

A Warren vezette különbizottság verdiktje az volt, hogy egy Lee Hervey Oswald nevű, lelkileg kiegyensúlyozatlan fiatalember egymaga cselekedett, ölte meg Kennedy elnököt és sebesítette meg súlyosan Connallyt, Texas állam kormányzóját — csupán azért, hogy két nappal később egy másik, szintén magányos és lelkileg kiegyensúlyozatlan gyilkos, Jack Ruby golyójától haljon meg.

Ez a változat több kérdést tett fel, mint amennyire választ adott. Két évvel azután, hogy közzétették a bizottság munkájának eredményét — egy terjedelmes jelentést, 26 kötetnyi okmányt és 25 ezer tanú vallomását — a közvélemény-kutatások megállapították, hogy. az amerikaiak majd kétharmad része nem hiszi el a Warren-bizottság következtetéseit.

Nemcsak az egyszerű amerikaiaknak voltak kétségeik. Johnson elnök meg volt győződve arról, hogy elődje összeesküvés áldozatául esett. John Connally a nyilvánosság előtt kijelentette: nem hiszi el a bizottságnak azt a következtetését, amely szerint az őt megsebező golyó ugyanaz volt, mint amely az elnök torkát átfúrta.

Még a bizottság tagjai közül sem volt mindenki meggyőződve a következtetések helyességéről. Thomas H. de Boggs, louisianai képviselő, a bizottság egyik tagja, annyira nem értett egyet a jelentés sok megállapításával, hogy közölni akarta a „különvéleményéhez ragaszkodó kisebbség” álláspontját. Ettől a szándékától csak akkor állt el, amikor a bizottság beleegyezett abba, hogy a jelentésben levő sok adat elé — amelyet eleinte feltétlenül

hitelesnek tüntettek fel — a „valószínűleg” szót tegye. Egy másik tag, a néhai Richard B. Russell szenátor így nyilatkozott 1970-ben: „Én

sohasem hitiem, hogy Oswald tanácsadók és felbújtók nélkül követte el a gyilkosságot. Túlságosan sok minden ébreszt bennem kétséget azzal kapcsolatban, hogy ő mindent teljesen önállóan tervezett ki”.

Végül ott voltak a gyilkosság tanúi. 52-en közülük kitartottak amellett, hogy a végzetes lövésen kívül legalább néhány a vasúti töltés irányából találta el szemből Kennedyt. A bizottság azonban semmibe vette ezeket a vallomásokat.

Nem meglepő tehát, hogy a Warren-bizottság jelentése alapos kételyeket keltett. Néhány év alatt 26 könyv és sok cikk jelent meg, amely bírálja azt a következtetést, hogy Oswald magányosan cselekedett. A Warren-bizottság jelentésében levő sok képtelenség 1967-re annyira nyilvánvalóvá vált, a közvélemény felháborodása pedig annyira fokozódott, hogy egy képviselőcsoport új vizsgálat indítását szorgalmazta.

A Warren-bizottság bírálói most újra támadnak. Uj, tökéletes nyomozási technikával felszerelve és az információkhoz való hozzájutásra vonatkozó törvények alapján újabb bizonyítékokat ástak ki arról, hogy összeesküvés létezett — olyan összeesküvés, amelybe Lee Hervey Oswald nem keveredett bele. Henry Gonzalez, a képviselőház tagja, határozattervezetet terjesztett be, amely a gyilkosság kongresszusi kivizsgálását követelte. Az ezt a követelést tartalmazó petíciót csupán az Egyesült Államok nyugati partvidékén 250 ezren írták alá. A Zapruder nevű amatőr filmes által felvett és régóta elfektetett filmről titokban készített másolatot — amely megmutatja, hogy a Kennedyt fején találó golyótól az elnök nagy erővel hátrahanyatlott — kétszer is sugározták a televízióban.

És talán legnevezetesebb az a körülmény, hogy, mint ez hiteles forrásokból ismeretessé vált, az igazságügyi minisztérium teljesen titokban megkezdte Oswald múltjának kivizsgálását. Azelőtt olyan hírek keringtek, hogy Oswald egy, sőt több amerikai hírszerző hivatal ügynöke volt. Most ezek a hírek kezdenek igazolódni.

(Folyt, köv.)