Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-10 / 187. szám
1977. augusztus 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 fl műveWdés gaziái HA SOK A GAZDA, vagy egyáltalán nincs — mindkettő rossz. Különösen áll ez a művelődésre, amely közismerten „többszektorú”. A megyében 212 művelődési otthon jellegű intézmény van — művelődési központok, művelődési házak. klubkönyvtárak — melyek többségét a helyi tanácsok tartják fenn. Hasonló a helyzet a közművelődési könyvtárakkal, amelyekből 359 található a megyében. De nem csupán az intézményekre gondolunk a művelődés gazdáit keresve, hanem a sokféle rendezvény összehangolására, a párhuzamosságok, az egészségtelen rivalizálás kiküszöbölésére is. Magyarán a köz- művelődés irányításának színvonala a kérdés, mert jórészt ezen múlnak az imént említett gondok. Ezért is kapott nem kevés szót ez a téma a Kulturális Minisztérium kollégiumi ülésén, amelyen Szabolcs-Szat- már közművelődését vitatták meg. Mi derül ki az összegezésből? Mindenekelőtt a jellemző helyzetkép, amely szerint a megyében a köz- művelődés irányítására a párt és a tanácsi szervek nagy gondot fordítanak. A megyei tanács és a végrehajtó bizottság 1972 és 1976 között huszonegy, a helyi tanácsok három-négy alkalommal tűztek napirendre közművelődési témákat. Több megyei és járási rendezvény járult hozzá a ten. nivalók tisztázásához, mint a szinte valamennyi járásban lezajlott kulturális aktíva. a tsz-vezetők tanácskozása. a megyei munkásművelődési ankét, a szocialista brigádok tanácskozása, a megyei felnőttoktatási ankét és mások. Mindinkább megfelel a nagyobb követelményeknek a megyei közművelődési bizottság is , amely évenként két alkalommal — a társadalmi és tömegszervezetekkel együttműködve — koordinációs értekezleteket szervez. Ennek hatása a helyi közművelődési tevékeny, ség tervszerűségében, az intézmények eszközeinek jobb kihasználásban érezhető. Ugyancsak a megyei köz- művelődési bizottság végzi a nagyobb rendezvények összehangolását, az egységes közművelődési program kidolgozását. DE MI VALÓSUL MEG „LENT” a mindennapok gyakorlatában ? A gazda sze. repének és felelősségének vállalása még nem egységes tanácsainknál. Egyrészüfc a legjobb úton van ahhoz, hogy kialakítsa korszerű nv^kastílusát a közművelődés irányításában. Említhetjük Nyirmadát, Vjfehér- tót. Leveleket, Vásárosna- ményt, Kisvárdát. Nagy káliót — de más helységeket is, ahol a tanácsi bizottságok a lényeges tennivalókra összpontosítanak. Nem akarják részletekre menően megszabni a művelődési intézmények feladatait, nem veszik el önálló kezdeményező készségüket. Néhol azonban maguk a tanácsok akarják elvégezni a művelődési intézmény helyett a tennivalókat, máskor apró presztizsvitákba bonyolódnak a művelődési ház igazgatójának napi munkarendjéről, s a munkát azon mérik: a népművelő bejelentette-e elutazását a járási székhelyre. Könnyű azonban hibáztatni a még botladozó tanácsi szerveket, de nehezebb megtanítani őket a helyes munkastílusra, módszerekre. Ebben a megyei tanács művelődési osztálya sokat tett és tehet a továbbiakban is. A megyei szakosztálynak a városi, községi tanácsokkal mind eredményesebbek a. munkakapcsolatai. A közművelődést irányító munkát a megyei tapasztalatok közreadásával, egységes szemlélet ki. alakításával segítik. Szorgalmazzák a közművelődési szakfelügyeleti hálózat erősítését is, hiszen a jobb tanácsi közművelődési munka egyik feltétele, hogy szakemberek irányítsák a munkát. A közelmúltban megbízott öt új szakfelügyelővel már tizenkét közművelődési szakfelügyelő segíti a megyében a tanácsok irányító. ellenőrző munkáját. EZEKBEN AZ ÉVEKBEN — főként a közművelődési párthatározat megjelenését követően — válnak községi, városi tanácsaink a köz- művelődés tényleges irányítóivá gazdáivá. Nem egyformák azonban az adott, ságok, a körülmények — néhol a cél eléréséhez szükséges akarat sem. Előfordul, hogy a tanácsüléseken, falugyűléseken és másutt elhangzott jó javaslatok jegyzőkönyvekbe kerülnek, de megvalósulásuk késik, vagy elmarad. Sok a tanácskozás, a meddő vita. s kevesebb a tényleges közművelődési munka. Ez főként a művelődési intézmények munka- programjaiban ütközik ki élesen. Némelyik annyira hasonlít a másikhoz, hogy csak a község, az intézmény nevét kellene kiigazítani és bárhol jó lenne, azaz sehol sem vennék nagy hasznát. Kevés helyen „szabják” a község, a város, a lakóterület arculatára a programokat, s dobják félre a sablonokat, az általánosságokba burkolózó „feladatmegjelölést”. A gyengeségek ellenére is észre kell vennünk, hogy tanácsaink a közművelődés irányításában is mindjobban nagykorúvá válnak. S ehhez még több segítséget várnak. Páll Géza NSZK megrendelésre férfi, női és gyermek felső kötöttárut gyárt a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár fehérgyarmati üzeme. Felvételünkön: Soltész Gizella gépi kötőhurkoló szakmunkás férfipulóver ujjazása közben. (Császár Csaba) » -• M M ' ■ tA WbUmr M Csehszlovák megrendelésre gyárt ezerkilogrammos állatmérleget a METRIPOND mérleggyár fehérgyarmati üzeme. Felvételünkön: Nagy József és Munkácsi István festők az utolsó simításokat végzik a mérlegen. SZAKMUNKÁSOK FALUN Aranykoszorús ezermesterek Az épülő szerelőcsarnok vasbordái mellett régi műhelyek állnak. Olajos ruhás, svájcisapkás emberek serénykednek bennük, zúg az eszterga és a fúrógép, szisz- szén a hegesztőpisztoly lángja. Gépműhely Csarodán. A szerelők vezetőjének irodája pentosan olyan, mint bárhol az országban. Szűk, hajópadlós, a falán oklevél, melynek szövege a Május 1. szocialista brigád munkáját dicséri. — Az egész műhely egy brigád — meséli Kosa Andor gépésztechnikus, a szerelők „főnöke” — idén lettek aranykoszorús szocialista brigád. Á „Stáb" Tizenhat ember. Egytől- egyig szakmunkások, a négy egyesült község, Csaroda, Tá- kos, Hete és Fejércse közös szövetkezetének gépparkját gondozzák. Négy lakatos, két kovács, egy-egy esztergályos és hegesztő, a többi mezőgazdasági gépszerelő; ennyiből áll a „stáb”. — Nem csak javítunk — folytatja mondandóját Kó6a Andor —, hanem bérmunkát is vállalunk. Dolgozunk az acélárugyár tiszaszalkai egységének, a BHG naményi részlegének. — Nehézségek?— Gyakori az alkatrész- hiány, munkánk jellegéből fakadóan sok a bizonytalanság. Nem tudunk előre tervezni, mert kiszámíthatatlan, mikor mi következik be. Gond, hogy hiányoznak a megfelelő szakmai gyakorlattal is bíró fiatalok. Az jó dolog, hogy többen továbbtanulnak, gimnáziumba, technikumba járnak, az érem másik oldala viszont az, hogy a végzettek más munkakörbe kívánkoznak. A bérezés sem a legjobb, 12 forint az átlag órabér, a mozgóbér viszont nálunk még ismeretlen fogalom. Ez azután oda vezet, hogy legjobb szerelőink kombájnra ülnek aratáskor, hiszen azzal többet kereshetnek ... Ebből tehát az következne; az emberek elvágynak innen, vonzza őket a közeibe települt ipar, a jobb kereseti lehetőségek, az ismeretlen varázsa? — Tavaly egy emberünk ment el Székesfehérvárra, a VIDEOTON-ba, de fél év múltán már itthon is volt. A vásárosnaményi, tiszaszalkai üzemekbe pedig senki 6em akar bejárni. Mi tartja itt őket? „Ide vagyok 00 // nőve Barát Dezső, a borostás arcú szerelő mondja: — Én ide vagyok nőve, jólesik, ha kimegyek a határba, végignézek a földeken, mert hiába vagyok szerelő, legjobban a földet szeretem. Ügy gondolom, innét megyek nyugdíjba, negyvenöt éves vagyok, két fiam van, á nagyobbik most érettségizett, a feleségem a háztájiban dolgozik. Itt épült fel a házam. Hát elmehetnék én innen? Tetszik itt a munka, mert egy kicsit még mindig ezermesternek kell lennie a falusi szerelőnek. Nem elég egy szakmához érteni. Csak az bánt, hogy kevés az órabérem, 14 forint. Nem is az összeg a baj, hiszen megélünk, de sokan az órabérből a tudásra is következtetnek. Barát Dezső a legrégibb dolgozó a műhelyben. Egyéni gazdából lett traktoros még 1951-ben, és sok lépcsőfokot járt meg, míg elismert szakember lett. Mellette dolgozik a legfiatalabb szakmunkák, Rostás Bertalan. Ái új csarnok már a holnap — Tiszavasváriban tanultam, október óta dolgozom itt — sorolja rövid pályafutása eseményeit a gyerekarcú, hosszú hajú fiú. — Kétezerkettőt keresek mindenestül. Arra, hogy a klubba elmenjek, ruhát vegyek, elég. Vállalatnál se kapnék lényegesen többet. Hogy itt maradok-e? Azt hiszem igen, de még jön a katonaság, meglehet, az még változtathat a szándékomon. Egy bizf»6, messzire, például Pestre, semmi pénzért sem mennék. Nem nekem való az... Amikor a bátyám bevonult, felvitt. Elég volt abból egy nap is. — Tanulás? — Talán. Ha akad még valaki, akkor beiratkozom a gimnáziumba. Az igazság persze az, hogy a szakmát sem tudom még... pár év ahhoz is kell... Szakmunkások falun. Egyikük huszonöt éve szakember, a másik csak kóstolgatja a munkát. Alig felnőtt még. Az idősebbik biztosan itt is marad. A fiatalabb, esetleg... Ha csak odáig nem jutnak itt és még nagyon sok helyütt, hogy a Rostás Bertalanhoz hasonlók ne mondhassák: — Tudja, azért a tanműhely felszereltsége és ez itt, ég és föld egymáshoz képest. Nem mondja ki, de alighanem arra gondol: a nehéz körülmények között dolgozó ezermesterek kora lassan falun is lejár. Igaz: már itt is új szerelő- csarnok épül. A régiben pedig feldübörög egy traktor, hangját értő fülek hallgatják, s mint konzíliumot tartó orvosok, a körülállók összehajolnak: „minden rendben, aggodalomra ok nincs, a beteg gyógyultan távozhat.” Speidl Zoltán A z anya, negyven körüli asszony, külvárosi szoba-konyhában nőtt fel; küzd, gürcöl több mint negyedszázada, és feljutott a magasba. A magasba: egyik lakótelep, egyik kilencedik emeleti lakásába. Itt laknak a lányával, ez az otthonuk — három egymásba nyíló szoba. A bútorzat nem sok, nem kevés, modern, de nem túlmo- dern. Vannak kényelmes ülőholmik, van televízió, dísznövény, a falakon néhány grafika, szakajtókosár, mint népi díszítmény, és könyvek is vannak. Van ezeken kívül egy macska is. Időnként egy, más esetekben öt vagy hat: attól függ, mennyi az alapmacska szaporulata. Az alapmacskát meghatározott időközönként — amikor már nem lehet vele bírni — le kell vinni az utcára. Két hétig marad távol. Ilyenkor önellátó lesz. Két hét után előkerül, békésen tűri, hogy beszálljanak vele a liftbe, s hazatér. Aztán jönnek a kismacskák. Ez óriási gond, tudhiillik, hogy mi legyen a kismacskákkal. A kiirtásukról szó sem lehet. El kell ajándékozni őket. Eddig már tizennyolc esetben sikerült. Az asszony jelenleg jól kereső értelmiségi. Egyedül neveli a lányát. A lány gimnazista, jövőre érettségizik. Magasban Az íróasztalon könyvek. Három magas oszlopban támaszkodnak a falnak: lehet vagy negyven kötet. Meséskönyvek, gyermekregények, ifjúsági olvasmányok. — Ezeket kiválogattam! — mondja a lány. — Odaadjuk valamelyik tanyasi iskolának. Az anya elhül, nem érti. Lekap egy könyvet felülről, belelapoz: — Miért adnánk oda? — Mert ott még hasznukat veszik! — A lány hangja elsöprő, majd kissé gúnyosra vált: — Vagy te talán még olvasni akarod ezeket? — Nem, nem akarom olvasni — mondja az asszony csendes-morózusan. Visszalöki a könyvet az asztalra. Aztán egyszerre kitör: — Miért kell mindent szétHiyatali kocsi „Hogy gondolja, kérem?! Egy felsőbb szerv dolgozója csak nem fog vonattal kiutazni ellenőrzésre?! Hogy lejárassa magát...” A megjegyzésre a rendre utasított behúzta a nyakát és arra gondolt: „Kimennék én vonattal, busszal vagy akár kerékpárral is... Nem hinném, hogy azon múlna az ellenőrzés sikere.” De nem szólt semmit, tudta, hiábavaló is volna. A fent leírt esettel már harmadszor találkoztam az utóbbi időben — három különböző megyei hivatal, intézmény dolgozói mesélték. A maga módján mindenki fel volt háborodva miatta. Némelyek azért, mert „vannak olyan dolgozóink, akik nem restellnének gyalog beállítani egy ellenőrzésre. Ahelyett, hogy kivárnák, míg a kocsi szabad lesz valamelyik nap, s azzal mehetnek ki vidékre.” A másik felháborodás az ellenpólus volt: „Hát csak akkor van tekintélye egy felülről érkezettnek, ha az állami kocsi ott áll a bejáratnál? Egyszerűen megtiltották, hogy más módon kimenjek ...” Jómagam is jártam már hasonlóképpen. A község vezetői félórás békés beszélgetés után tudták meg, hogy az újságíró vonattal érkezett falujukba. Fagyossá vált a levegő egy pillanat alatt, óvatos keresztkérdések után elkérték az igazolványomat. Megkönnyebbült sóhaj után adták vissza, és sűrűn kérték a bocsánatot, de hát ugye az óvatosság, meg hát yolt már arra példa, hogy ... Arra ellenben nem tudtak választ adni, miért nem az óvatossággal kezdték — miért csak az autó hiánya váltotta ki kétkedésüket? Azon már túl vagyunk — hála anyagi gyarapodásunknak —, hogy a gépkocsi státusszimbólum legyen — mondogatjuk minduntalan. Egyre több, talán már sok is van belőle, szétfoszlott a köré font mítosz. Mire véljük hát az efféle eseteket — melyek sajnos, egyre gyakoribbak? Miért degradáló a vonaton utazás egy hivatali úton? Miért lejáratása” a megyei hivatalnak, intézménynek, ha képviselője az állomásról érkezik a faluba, netán a főtéren száll le a menetrendszerinti buszról? Üjmódi sznobság? Sajnos, nagyon is régi... (tgy) szórni, elkótyavetyélni, ezt mondd meg nekem? Te semminek, de semminek nem ismered az értékét! Se bú, se kár: odaadunk mindent, nesztek, vigyétek! Tudod te azt, hogy mit jelentett nekem egy könyv a te korodban, egy könyv, ami az enyém volt? A lánynak ez már sok, ösz- szerándul, csattan a hangja: — Anyám! — Nagy csend áll közéjük, majd a lány folytatja, de egyszerre lecsendesedett korholással: — Hidd el, nevetséges vagy anyukám, mindig a gyerekkoroddal. Én nem is értelek téged, anyu! Hiszen éppen neked kellene tudni, éppen, mert tapasztaltad, hogy mit jelent a könyv ott, ahol nincs... — Persze, hogy nem értesz te engem — legyint az asz- szony, ő is lecsendesedve. Már tudja, hogy útra kelnek a köhyvek. Itt ő már beszélhet, amit akar. Azt is tudja, hogy így van jól. Rásandít a lány szigorú-durcás kis arcára. Arra gondol: jó gyerek ez, milyen jól nevelt gyerek! Most már büszke, megint elégedett. Sóhajt azért, mert tudja isten, mégis csak sajnálja a könyveket. D. Kiss János i
