Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
1977. augusztus 28. KELET-MAQYAROBSZAG 11 II Kelet Imagyarorszagl I KÉPEK I . Magyar könyvkiállítás Moszkvában Űtnak indult az a kamion, amely az első moszkvai nemzetközi könyvkiállításra szállítja a magyar bemutató anyagát. A szovjet fővárosban — „Könyv a béke és a haladás szolgálatában” címmel a világ mintegy 60 országából több mint ezer könyvkiadó mutatja be, s kínálja termékeit. A magyar könyvkiadók és könyvterjesztők egyesülése, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, s a szerzői jogvédő hivatal mindent megtett, hogy a magyar könyvkiadás sikeresen szerepeljen a jelentős eseményen, melynek célja, hogy Helsinki szellemében fejlesz- sze a népek kulturális együttműködését, népszerűsítse a béke erősödését, a nemzetközi feszültség enyhülését segítő legjobb kiadványokat. A magyar könyvkiadás mintegy 250 négyzetméteren több mint kétezer kötettel mutatkozik be, döntő többségben a legfrissebb művek, az elmúlt két év könyvtermése látható majd Moszkvában. A kiállításon részt vevő szakemberek üzletkötésekre is számítanak. SEGÍTI A SOKGYERMEKES CSALÁDOKAT az iskolaszerek megvásárlásában a Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyáregysége. A gyáregység szakszervezeti bizottsága ezúttal mintegy félszáz nagy- családos dolgozónak, összesen 23 000 forintot adott át segítségül. Hétfőn jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó augusztusi jutalom- sorsolását. A húzáson a 32. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Fő- és nagynyereményként ezúttal két Zsiguli személygépkocsi, 30, egyenként ötvenezer forintos vásárlási utalvány és ugyancsak 30 színes televízió jut a legszerencsésebb szelvénytulajdonosoknak. Az igazgatóság összeállította _ a lottósorsolások jövő havi menetrendjét is, amely szerint szeptember 2-án Kincsesbányán, 9-én Tiszaalpáron, 16- án Jánossomorján, 23-án Pásztón, 30-án pedig Budapesten, a televízió nyilvánossága előtt húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. DB. GAAL KATALIN ideg-el- megyógyász főorvos értesíti betegeit, hogy magánrendelése szeptember 19-ig szabadság miatt szünetel. (10573) A NYÍREGYHÁZI KOSSUTH LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLA nappali tagozatán a javítóvizsga szeptember 1-én, a tanévnyitó ünnepély szept. 5-én, 10 órakor lesz. A Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola levelező tagozatán a tanévnyitó szeptember 12-én, 14 órakor, a javítóvizsga szeptember 7-én, és 8-án 14 órakor lesz. A DEBRECENI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM mezőgazdaságtudományi egyetemi kar felvételt hirdet agrár- és kertész- mérnökök részére „Mg. vízgazdálkodási és öntöző” szakmérnökképzésre. Tanulmányi idő: 2 év, levelező tagozaton. Jelentkezési lapot ad és bővebb felvilágosítást nyújt a Dékáni Hivatal levelező tagozata. Jelentkezési határidő: 1977. szeptember 15. (D. 124555) Ankét a szolgáltatásokról A szolgáltatásokkal kapcsolatban várja augusztus 29-én este 7 órától a nyírbél- tekiek kérdéseit a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága és a nyírbátori KIOSZ körzeti csoportja. A lakossági szolgáltatási ankétot a nyír- bélteki művelődési otthon tanácstermében bonyolítják le. Kisvárda, Vámosatya: új ingatlannyilvántartási rend (b. g.) KÖZLEMÉNY Értesítjük az utazóközönséget, hogy a közlekedés és postaügyi miniszter 665,676/1976. számú határozata alapján a 330 Debreeen- Fatelep—Nyírbéltek keskeny nyomközű vasútvonal forgalma 1977. augusztus 31-től megszűnik. Szeptember l-től a forgalmat a 7760 Debrecen—Nyíracsád—Nyírbéltek autóbuszvonal járatai látják el. Az autóbuszjáratok közlekedéséről az utazóközönség a vállalat szolgálati helyein, az érdekelt községekben, valamint a hozzá tartozó MÁV-állomásokon és megállóhelyeken kifüggesztett menetrendekből tájékozódhat, valamint a szétosztásra készült, illetve kiadott vonalmenetrendekből. A megszűnő vasúti viszonylatra (vagy azon át) kiszolgáltatott — alább felsorolt — MÁV menet- és bérletjegyeket érvényes utazási igazolványként az alábbi határidőkig fogadjuk el: — az 1977. augusztus 31-én váltott gócponti menettérti jegyet 1977. szeptember 1-én 24.00 óráig visz- szautazásra, — a dolgozók, valamint a termelőszövetkezeti tagok részére 1977. augusztus hóra kiszolgáltatott havi bérletjegyeket, valamint az augusztus második felére kiszolgáltatott félhavi bérletjegyeket 1977 szeptember 5-én 24.00 óráig, — az 1977. augusztus 31-e előtt kiszolgáltatott dolgozók menettérti jegyét lejártukig, de legkésőbb 1977. szeptember 15-én 24.00 óráig, — az 1977. augusztus hóra váltott tanulók havi bérletjegyét 1977. szeptember 5-én 24.00 óráig, — a tanulók és tanfolyamhallgatók hazautazására 1977. augusztus 31-e előtt kiszolgáltatott menetjegyet érvénytartamuk lejártáig, — az 1977. augusztus flóra kiszolgáltatott általános bérletjegyet 1977. szeptember 5-én 24.00 óráig. Az új igazolványok kiváltásához igénylőlapot az autóbuszjáratok személyzeténél kaphatók, bérletek pedig a debreceni autóbuszállomáson (Külsővásártér) üzemelő elővételi pénztárnál válthatók meg. VOLÁN 6. SZ. VÁLLALAT DEBRECEN (1086) Ebben az évben másodszor rendezték meg a nyíregyházi almatárolóban a gyesen lévő kismamák találkozóját, ahol több, mint kilencven kismama jelent meg, s nézte végig a tiszteletükre rendezett műsort. Felvételünk a résztvevők egy csoportjáról készült. (Császár Csaba felvétele) Munkavédelmi vetélkedő Sikeres munkavédelmi vetélkedőt rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére a Szabolcs-Szatmár megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. A versenyen 11 négy-négy tagú csapat indult. A résztvevők a tmk-, a gépjárműjavító-műhely, a termelés és a nyírmadai hizlalda ifjúmunkásai voltak. A rangos versengésen első helyet szerzett tmk-brigád képviseli a vállalatot a megyei munkavédelmi vetélkedőn. Az első helyezett csapat tagjai 500, a másodikok 300, a harmadikok 150 forintos vásárlási utalványt kaptak. Gyors felvásárlás, forgalmazás Harminchétmillió tonna mezőgazda&ági termék A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítéséről, kereskedelmi forgalmazásáról tartott sajtótájékoztatót augusztus 26-án Hammer József mezőgazdasági és élelmi- szeripari miniszterhelyettes. Bevezetőjében elmondotta, hogy a mezőgazdaság termelését nem lehet elválasztani a népgazdaság más ágaitól, s különösen nem a számára ipari anyagot, berendezést szállító ágazatok munkájától. Ma már a mező- gazdaság közel 42 milliárd forint értékű ipari anyagot használ fel, ami több mint hatszorosa az 1960-ban felhasznált anyag értékének. A miniszterhelyettes ezután elmondta: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nemzeti jövedelmünknek jelenleg 18,5 százalékát adja, az ország exportjának viszont közel negyedét ez az ágazat biztosítja. A mezőgazdaság az idén több mint 37 millió tonna árut termel, s ennek felét dolgozza fel az élelmiszeripar. A termelésnek 35—37 százalékát saját termelői, illetve személyi fogyasztásként használják fel. A miniszterhelyettes elmondta: a mezőgazdaság legfontosabb feladata a hazai lakosság igényeinek kielégítése. Ez azonban megköveteli a még korszerűbb csomagolási, tárolási módok bevezetését. Ezt igényli a növekvő exportfeladat is, amely ebben az évben a kedvező eredmények nyomán jóval meghaladja majd az elmúlt évit. A korszerű termelési rendszerek elterjedése, a szakmai ismeretek bővülése, s a különböző országos szervek hozta ösztönző intézkedések hatására az idén javultak azoknak az ágazatoknak — mint a szarvasmarha-tenyésztés, tej-, zöldség- és gyümölcstermelés — eredményei is, melyek korábban elmaradtak az előirányzottaktól. A növekvő mezőgazdasági hozamok gyors felvásárlása, forgalomba hozása érdekében a minisztérium több intézkedést hozott. Ennek eredményeképpen a jelenlegi zöldség- és gyümölcstermés felvásárlása igen szervezett, ami a jövő évi termelési kedv fokozásához is nagymértékben hozzájárulhat. A Szabolcs-Szatmár megyei Földhivatal új ingatlannyilvántartást vezetett be július 28-tól Kisvárdán és Vámosatyán. A földhivatalhoz benyújtott bejelentésekben, kérelemben és megkeresésben, valamint az ingatlanokkal kapcsolatos nyilvántartási, statisztikai, területelszámolási és adatszolgáltatási munkáknál, továbbá az államigazgatási szervek határozataiban az új ingatlannyilvántartási adatokat kell kötelezően használni. Tíz kisgyermek névadóját tartották augusztus 27-én a Szamos menti Állami Tangazdaság központjában, Mátészalkán. A kis ünnepeltek részére ajándékokat nyújtottak át. SÁROSPATAK ÉS TOKAJ nevezetességeivel ismerkedik meg augusztus 28-án egy nyíregyházi kirándulócsoport. Az egynapos kirándulást a nyíregyházi ipari szövetkezetek klubkönyvtára szervezte a szocialista brigádvezetők klubja részére. Az utazáson 70-en vesznek részt. Lottónyeremények nyomozókutyak versenye. A BM Bűnügyi Technikai Intézete és a Hajdú-Bi- har megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 11-én, vasárnap 9,30 órától a debreceni nagyerdei stadionban országos nyomozókutya-versenyt és -bemutatót rendez. A 34. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 193 fogadónak volt, nyereményük egyenként 34 744 forint. Három találata 13 500 fogadónak volt, nyereményük egyenként 248 forint. A kéttalálatos szelvények száma 291 738 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. S ikerrel zárult a közelmúltban a Nyíregyházán megrendezett egyhetes „Tudja-e ön, hány kiló?” című egészségnevelési akció. A rendezvénysorozat hét napján a Körút étteremben az ebéd mellett valamennyi vendégnek átadtak egy szellemi totót, melynek kérdéseit a fogyókúra, a helyes táplálkozás és mozgás témaköréből állították össze. A kitöltött szelvényeket a hét végén értékelték. A totón 13 + 1-es találatot nyolc játékos ért el. Őket augusztus 31-én látja vendégül a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat a Körút étteremben. A győzteseket a korszerű táplálkozás szabályai szerint készülő adagokkal kínálják meg. Útépítők Átépítik a Csá- lyi Ferenc utcát Nyíregyházán. A megnövekedett forgalom és az elhasználódott útburkolat tette szükségessé az úttest megyei kórház, kisállomás szakaszának szélesítését és ezzel egyidejű újjáépítését. Felvételünkön a vízgyűjtő csatornát építik a KfiV dolgozók Augusztus 28., vasárnap KRÓNIKA ÁGOSTON NAPJA A Nap kél 4 óra 57 perckor — nyugszik 18 óra 33 perckor. A Hold kél 18 óra 05 perckor — nyugszik 4 óra 24 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1867. augusztus 28-án született Pozsonyban — és 1942-ben halt meg Budapesten — Kóbor Tamás író, publicista. Apja kisiparos volt, s Kóbor Tamás gyermekéveit a fővárosban töltötte; itt ismerkedett meg először a pesti szegénység életével. Jogot végzett, majd a fővárosban lett banktisztviselő. Kiss Józsefnek, a neves költőnek sógoraként első írásaival is az ő lapjában, A Hétben jelentkezett, s később, egészen a lap megszűntéig ebben a szerkesztőségben tevékenykedett. Hosszabb ideig népszerű publicistája volt Az Újság című lapnak, amelyben számtalan apró írása, tárcája, cikke jelent meg. Termékeny író volt; regényeinek tárgya elsősorban a szegényebb pesti rétegek élete: a kisiparosoké, a kishivatalnokoké, kiskereskedőké. Műveit illúziót- lan valóságlátás, keserű és helyenként szatirikus, máskor viszont inkább ironikus hangvétel jellemzi. Jó írói készséggel, eleven valóságismerettel jelezte írásaiban a formálódó, átalakuló főváros polgári életének sok jellemző mozzanatát. 1977. augusztus 29., hétfő ERNA NAPJA A Nap kél 4 óra 58 perckor — nyugszik 18 óra 31 perckor. A Hold kél 18 óra 35 perckor — nyugszik 5 óra 34 perckor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1862. augusztus 29-én született Maurice Maeterlinck Nobel-díjas belga költő, drámaíró és filozófus. Jezsuita kollégiumban végezte a középiskoláit, majd jogot tanult, s ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1895-ben Franciaországban telepedett le; a második világháború idején az Egyesült Államokba emigrált, ahonnan 1945-ben tért vissza a maga által tervezett, különös Cote d’Azur-i kastélyába, az Orlamonde-ba. 1947-től 1949 májusában bekövetkezett haláláig a nemzetközi PEN Club elnöke volt. Első verseit még 1886-ban tette közzé. Költői művei két kis kötetben jelentek meg, (Melegházak, Tizenkét dal), de rendkívül nagy hatással voltak 'a francia költőkre. A szürrealisták előfutáruknak tekintették, mivel a szimbolisták hideg allegóriái helyett ő az emberi élet mélyének ismeretlen tájait, a tudatalatti világát hozta felszínre, különös képek elsuhanó sorával. Legismertebb műve, amely különös Debussy-zenéjével vált világhírűvé, a Pelléas és Mélisande, valamint a népmeséi fogantatású Kék madár. Drámái az ember boldogságkeresését és szenvedélyekkel teli életútját jelenítik meg, szimbolikus formákban. Az irodalmi No- bel-díjat 1911-ben nyerte el. Mlifii Várható időjárás ma estig : nyugat felöl időnként megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon záporral, zivatarral. Napközben élénk, időnként erős déli. délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—27 fok között. TÁJÉKOZTATJUK T. FOGYASZTÓINKAT, hogy 1977. augusztus hó 28-án Nyíregyháza város területén, meleg idő esetén átmenetileg vízhiány várható. A vízhiány oka, a Nyírtelek Vízmű II. teljes üzemen kívüli helyezése, a bővítési munkálatok elvégzése miatt. Kérjük fogyasztóink türelmét. SZAVICSAV nyíregyházi üzemvezetősége. (1073)