Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
16 KELET-M AQ Y ARORSZÁG 1977. augusztus 20. JÓ SZEREPLÉST! Raji a megyei bajnikságban Hatvannégy együttes nyolcszáx játékosa készül Vasárnap elkezdődnek az 1977—78. évi megyei I. és megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Holnap délután a két osztályban összesen hatvannégy felnőtt, illetve ifjúsági csapat mintegy nyolcszáz labdarúgója fut ki a pályák zöld gyepére. A idénynyitó forduló mérkőzései mindkét osztályban nyilván népes szurkoló- táborok előtt zajlanak le. A mindenkor hosszú nyári szünet, a nézők „fociéhsége'’ minden bizonnyal a szurkolók tízezreit csalogatja ki az idénynyitó megyei bajnoki találkozókra. Iszákban a marsallbot S a fordulók iránti érdeklődés remélhetően az őszi idény mind a tizenöt hetén át változatlan marad. Hiszen a magasabb osztály átszervezése folytán megerősödtek a megyei mezőnyök. A megyei I. osztályú bajnokságban részt vevő csapatok közül Rakamaz, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagyhalász, Tiszalök, Záhony, Nagykál- ló, Tuzsér és Nyírbátor egyaránt NB-s múlttal is rendelkezik. Ám a többi együttes is — lehetőségeihez mérten — erősített, komolyan készült fel. Régóta nem gyűlt össze ilyen rangos mezőny a megyei I. osztályban. Nagyon merész vállalkozásnak tűnnék, ha most megkísérelnénk jósolni. Szinte minden csapat iszák- jában ott lapulhat a „marsallbot”. A papírforma szerint várható az NB III-ból kiesett Záhonyi VSC jó szereplése. Ám a hírek szerint igen jól erősített a Nagykál- lói SE, s nagyon komolyan veszi az idei bajnokságot a rakamazi, a mátészalkai, a nyírbátori, a nagyhalászi csapat, s a Tiszavasvári Lombik együttese is. Ám a többiek — akik „csendben” voltak a felkészülési időszak során — is egyaránt jól akarnak szerepelni. Nyílván sem a tyukodi, sem a tiszalöki, balkányi, fehér- gyarmati, tuzséri gárda sem a kiesés szándékával kezdi az évadot. Jól helyt akar állni a legutóbbi bajnokság második helyezett csapata az Asztalos SE is, éppúgy mint a két nyíregyházi, a SZÁÉV- MEZÖGÉP és a Volán-Dózsa, valamint a vásárosnaményi gárda is. Itt sem lesz könnyű A holnapi első forduló találkozói közül rangadó jellegűnek tűnik a Mátészalka— Tiszavasvári összecsapás, ám a többi hét találkozón is nagy küzdelem és szoros eredmény várható. A megyei II. osztályú mezőnyben is jócskán akadnak együttesek, amelyek szép múlttal rendelkeznek. Nyírtass, Mándok, Ibrány, Nyír- mada, Csenger, Nagyecsed, Nábrád, Baktalórántháza és Gávavencsellő csapata egyaránt megjárta a közelmúlt években a megyei I. osztályt. Az alaphelyzet a rajt pillanatában e mezőnyben is az, ami a megyei I. osztályban. A résztvevők soraikat rendezve, jól felkészülten várják a bajnoki küzdelmeket. S itt, a II. osztályban is akad jó néhány együttes, amely bízhat a feljutásban. Talán a csengeri, a nagyecsedi, anáb- rádi, a baktalórántházi, az ibrányi, a nyírmadai és a gá- vavencsellői gárdának lehetnek esélyei a jó szereplésre. S ezt ismét nem jóslásnak szántuk. Hiszen bármelyik együttes betöltheti a bajnokságban a „sötét ló” szerepét. Az idénynyitó találkozók egyaránt sok izgalmat ígérnek, különösen a Csenger—Kótaj mérkőzés hozhat nagy csatát. Osztályozó a feljutásért A holnap rajtoló megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának a bajnoka a jövő év nyarán osztályozót játszik a feljutásért az NB III-as csoportok 11—18. helyezett csapataival, a két utolsó helyen végzett együttes pedig kiesik. A II. osztály első és második helyezettje a megyei I. oszNemzetközi viadalon Nagy érdeklődés mellett versenyeztek a motorosok A már megszokott nagy érdeklődés mellett zajlott le pénteken az alkotmánynapi meghívásos nemzetközi salakmotorverseny Nyíregyházán, a Volán-Dózsa új pályáján. Hét nemzet legjobbjai álltak rajthoz, hogy 20 futamban döntsék el, ki a legjobb motoros a mezőnyben. Az első futamokra délután került sor. A verseny lapunk zártakor még tartott. Az eredményekről az augusztus 23-án, kedden megjelenő lapszámunkban szólunk. tályba kerül majd, s az utolsó kettő szintén kiesik. A kiesők létszámát — mindkét osztályban — növelheti a jelenlegi NB III-as csapataink gyengébb szereplése. Az együttesek felkészülten várják az egész évad startját jelentő sípszót. Ám a játékvezetők is felfrissítették ismereteiket. Az ötven fős megyei keret tagjai továbbképző táborozáson vettek részt. Mind a megyei I., mind a megyei II. osztályban szereplő együtteseknek jó szereplést, sportszerű küzdelmet kívánunk. Bézi László B világ sportja Chaterauroux-ban befejeződött a francia nemzetközi vitorlázórepülő-bajnokság, amely a jövő évi VB főpróbája volt. Két osztályban 14 ország 71 pilótája indult, ideális időjárásban tíz számot repült. A magyar pilóták közül Petróczy György, a standard- osztályban Jantar típusú gépével a negyedik helyen végzett s ezzel elnyerte a legjobb külföldi versenyző számára kiírt díjat, Kassai Béla, aki megrepülte az 500 km-t, a nyolcadik helyen végzett — és teljesítve a távolsági feltételt, elnyerte a FAI (nemzetközi repülőszövetség) gyémántkoszorús jelvényét. Amszterdamban augusztus 20— 27. között kerül sor az evezős világbajnokságra, amelyre a jelentések szerint rekord számú nevezés érkezett. 33 országból 883-an állnak rajthoz, 613 férfi, 270 női versenyző. A világbajnokságon magyarok is szerepelnek, mégpedig a nőknél egypáreve zősben Ambrus Mariann, kétpárevezősben Kászonyi Andrásné és Gyimesi Valéria. A négypáreve- zös tagjai: Langhoffer Klára, Halász Mariann, Bata Ilona, Kosztolányi Kamilla, kormányos Nagy Erzsébet Hét végi sportműsor MAGDEBURG! ÜDVÖZLET ,fi magyar csapatot a 16-os döntőbe várom“ Beszélgetés Martin Hoffmannal, az HDK-válogatott játékosával Magdeburg, augusztus 11., csütörtök délelőtt. A futball- klub stadionjának zöld gyepén 18 játékos végez köny- nyed mozgást. A tréner amolyan levezetésnek szánja az egyórás nagy intenzitású edzés után. A 40 ezres körlelá- tón csend honol, a villanyvilágítást tartó oszlopok csekély árnyékot vetnek a Pályára. Kísérőm, az 1 FC Magdeburg vorsitzendere (elnöke) Ulrich Kammrad, arról beszél, hogy a hét végén kezdődő bajnokságra készül a csapat Széles mozdulatokkal mutatja be a játékosokat: .,Az a szőke, akit annyira figyel, a nagyválogatott és csapatunk üdvöskéje: Martin Hoffmann...” A név ismerős, Ulrich észreveszi merengésemet és segítségemre siet. „Önöknél Magyarországon is eléggé ismert labdarúgó. 1973-ban, 18 évesen debütált a Népstadionban a Magyarország elleni emlékezetes mérkőzésen, melyet csapatunk 1:0 arányban megnyert. Martin ezen a találkozón kitűnően játszott, csakúgy mint legutóbb Székesfehérvárott a Videoton ellen és a visszavágón. A nagyarányú győzelem nagyrészt az ő érdeme volt...” Gommern 20 kilométerre van Magdeburgtól. 1968. egyik tavaszi délutánján Martin Hoffmann szüleit vendégek látogatják meg Magdeburg- ból. A kis szőke fiú ügyében jöttek, aki bár mégcsak 13 éves. de a neve a labdarúgóberkekben már ismertté vált. 11 éves korában mint a serdü. lő válogatott balszélsője az angolok elleni nemzetközi találkozón, a mezőny legjobbjának bizonyult. A lelátón helyet foglalt a FIFA főtitkára Stanley Rous. aki a mérkőzés után elismerőleg szólt a fiatal fiú játékáról. és FIFA-zászlóval ajándékozta meg. A zászló átadásáról fotó készült, melyet leközölt a Volksstime. A szülők és a futballklub között eevezség jött létre és a kis Hoffmann csomagolt, Magdeburgba utazott. A választás — mint ahogy az idő is igazolta — mind a két félnek sikeresnek mondható. A klub kitűnő létesítményekkel rendelkezik. Saját iskolájuk, kollégiumuk van. ök biztosítják az iskolai oktatást a hozzájuk kerülő fiataloknak. 8 éves kortól foglalkoznak a kiválasztással, a fiatal tehetségek nevelésével. 13 csapatuk és 300 igazolt versenyzőjük van. 10 edzőpálya, fedett tornacsarnokok, modern eszközökkel felszerelt kondicionáló termek, oktatóterem. klubház. saját étterem, konyha tartozik a klubhoz. A szőke fiú fejlődéséhez tehát minden feltétel adottnak bizonyult. Martin sem maradt adósa klubjának. Szorgalmasan tanult és nem véletlenül lett 18 éves korában válogatott, s csapata játékmestere. Pályafutásához fűződnek klubjának kiemelkedő sikerei. 1974-ben megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 1972 és 1975 között négyszer nyertek országos bajnokságot. 76-ban és 77-ben ezüstérmesek. A lemzetközi kupákban eddig 38 mérkőzést játszottak, 18-at nyertek, 10 döntetlenül végződött, tíz találkozót pedig elveszítettek. Az edzés után a sportirodán találkoztam Martinnal. Készségesen válalkozott egy kis beszélgetésre. — Hányszor játszott a válogatottban? — 32-szer. — Nős? — Igen. Feleségem Claudia januárban egy egészséges fiút szült. A kis vasgyúrónak a Maik nevet adtuk. — Legemlékezetesebb élménye? — A legutóbbi vb-n az NSZK elleni első gólom. — Az NDK most is ott lesz a vb döntőjében? — Még két nehéz selejtező mérkőzésünk van hátra, mind a kettő az osztrákok ellen. Ha a találkozókat megnyerjük, akkor biztosan. — A magyar csapat? — A magyar csapatot én a labdarúgó vb 16-os döntőjébe várom. Ismerem a játékukat és ismerem a bolíviai labdarúgást is. — Említette Bolíviát. Mit tud játékukról mondani? — Ebben az évben dél-amerikai portyán vettünk részt. Igaz nem játszottunk a bolíviaiakkal, de láttam őket a lengyelek ellen játszani. Technikailag képzettek, gyorsak, de ami a labdarúgást illeti. csapatjátékot. arról kevésbé beszélhetünk. — Hogyan látja a magyarok játékát? — Az utóbbi években figyelemre méltó a fejlődés. Ma már számolni kell a magyarokkal a legjobbaknak is. Talán egyetlen hibájuk, hogy puhák, erélytelenek. Bolíviát biztosan legyőzik, de a vb döntőjében többre, harcosabb, keményebb játékra lesz szükség. — Kiket tart a magyarok közül a legjobbaknak? — Az egész csapatot jónak tartom, de az én korosztályomhoz tartozó Nyilasit és Törőcsiket különösen nagyra értékelem. — Lehet, hogy még a vb- döntő előtt találkoznak? — Könnyen lehetséges, mert mi is, az Újpesti Dózsa, a Ferencváros is a VVK-ban indul. Ha mi a lengyel Odra Opole csapata ellen túljutunk és ők is az osztrák, illetve a bolgár csapat ellen, a sorsolás könnyen alakulhat úgy... — Mit üzen a Kelet-Ma- gyarország olvasóinak? A válasz helyet papírt és tollat fog és máris írja: ÍZÉ ~ ^ í\ Szeretettel üdvözlöm a Kelet-Magyarország olvasóit. Martin Hoffmann. Dragos Gyula Jönköpingben az úszó Euró- pa-bajnokság 100 méteres számában Verrasztó Zoltán ezüstérmes lett. Eredménye 54,84 mp., új országos csúcs. A magyar labdarúgó-válogatott Torinóban barátságos jellegű mérkőzést játszott az olasz Juventus együttesével és 3:1 arányú vereséget szenvedett. || Keletmagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 SZOMBAT Röplabda: Az NYVSSC NB lies női röplabdacsapata a szegedi Fesztivál Kupán szerepel. Teke: Alkotmány Kupa egyéni és csapatverseny a nyíregyházi városi stadion automata tekecsarnokában, 8 órától. Tömegsport: A jósavárosi sportnapok döntői a lakónegyed sportpályáin. Kocogóverseny az ABC- áruháztól az erdei tornapályáig és vissza, 7 órától. Kispályás labdarúgó-, röplabda-, asztalitenisz-, lábtenisz-, fejelés- és sakkdöntő a felnőtteknél, 9 órától 17 óráig. Kispályás labdarúgó-, asztalitenisz-, sakk-, kerékpár-, roller- és görkorcsolyaverseny a gyerekeknek, 9 órától 1" óráig. Labdarúgás, megyei I. osztály: Mátészalka—Tiszavasvári, Mátészalkán, 16 órakor, jv.: Hajdú megyéből (Kosztyú, Győrfi). VASÁRNAP Kézilabda NB II: Nyírbátori BSC—Váci Híradás, férfimérkőzés Nyírbátorban, 10 órakor. Ganz-MAVAG—Tiszavasvári Lombik, férfimérkőzés Budapesten, 9,30 órakor. Csavar SK—Vásárosnaményi Vörös Meteor, női mérkőzés Budapesten, 11 órakor. Debreceni VSC—Nyíregyházi Volán-Dózsa, női mérkőzés Debrecenben, 10 órakor. Debreceni Kinizsi-Mátészalkai MTK, női mérkőzés Debrecenben, 10 órakor. Röplabda: Az NYVSSC NB Il-es női röplabdacsapata a szegedi Fesztivál Kupán szerepel. Labdarúgás, NB III (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Kisvárdai SE—Salgótarjáni Síküveggyár, jv.: Tóth B. Debreceni MTE—Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC, jv.: Tompa. Megyei I. osztály (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Nyíregyházi SZAEV-MEZOGEP SE—Nagyhalász! Textiles, jv.: Erdei (Losonczi, Szakács). Asztalos SE—Nyíregyházi Volán-Dózsa SC, jv.: Fecske (Adorján, Poór). Tiszalöki MEDOSZ—Tyukodi Tsz, jv.: Kun (Bájer. Pusztai). Rakamazi Spartacus—Vásárosnaményi Vörös Meteor, jv.: Tamaskovics (Bárdi, Jeszenszki). Záhonyi VSC —Balkányi MEDOSZ, jv.: Ajler (Gerő, Navraczki). Nagykállói SE—Tuzséri MEDOSZ, jv.: Czib- ra (Kosztyu, Dénes). Fehérgyarmati MEDOSZ—Nyírbátori BSC, jv.: Vári n. (Jusztus, Gál J.). Megyei II. osztály (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Kemecsel MEDOSZ—Nagyecsedi Tsz, jv.: Szegedi J. (Mónus, Súgta). Nyírtass! MEDOSZ—Nábrádi Tsz, jv.: Bónás (Kelemen, Alföldi). Mándoki KSE—Baktalórántházi MEDOSZ, jv.: Ambrus (Dévai, Balkányi). Ibrányi Tsz—Vá- mosoroszi Tsz, jv.: Jármezei (Vá- rady. Németh M.). Jánkmajtisi Tsz—Üjfehértói Vörös Meteor, jv.: Sipos (Deák, Király G.). Nyírmadai MEDOSZ—Hodászi Tsz, jv.: Győrfi (Veres B., Veres T.). Nagyvarsányi Tsz—Gávavencsel- lői Tsz, jv.: Puskás (Szegedi F., Tassi). Csengeri MEDOSZ—Kóta- ji Tsz. Jv.: Maróthy (Farkas, Magyar). Sótokban