Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-30 / 178. szám
4 KELET-MAOTABOBSZÁ6 1977. július 30. A flotta napja Minden évben július utolsó napján köszöntik a Szovjetunióban a flottát. A forradalmi Október matrózainak és a Nagy Honvédő Háború hős tengerészeinek örökösei biztosan őrzik a szovjet állam tengeri határait. Képűnkön: gyakorlatoznak a fekete-tengeri hadiflotta tengerészgyalogosai. Etiópia—Szomália Az újabb antikomniimista elméletek és céljaik A harmadik világ és a „szovjet modell“ 2. Elnöki bejelentés „Legfontosabb a társadalmi béke helyreállítása, a nyugalom” — mondta Francisco Morales Bermudez perui tábornok-elnök. Érthető várakozással fogadott beszéde Peru függetlenségének 156. évfordulóján hangzott el a rádióban és a televízióban. A latin—amerikai országban az utóbbi időben fokozódott a belső feszültség. Üj abban már sztrájkokról is érkezett hír, holott korábban — tekintettel a katonai kormányzat által bevezetett szociális intézkedésekre, a dolgozók jogainak kiterjesztésére, a földreformra — ezzel a fegyverrel nem éltek a perui munkások. A perui pénz, a sol sokszoros leértékelése, az aggasztó méreteket öltött infláció, a rohamos drágulás miatt azonban az elkeseredettség is nőtt. Súlyos helyzetbe került az ország gazdasága: legfőbb exporttermékük, a cukor és a réz ára a világpiacon esett. Peruban található a világ egyik legnagyobb rézbányája Toquepala térségében saz ország évi termelése eléri a 70 ezer tonnát, amit nagyrészt külföldön értékesít. Cukoripara is jelentős: az évi több mint egymillió tonnának mintegy 70 százalékát exportálják. Bermudez elnök elmondta: az exporttermékekért a vártnál kevesebbet kaptak, ezzel szemben néhány létfontosságú fogyasztási cikket csak méregdrágán tudtak behozni, ebből adódik az ország tartós fizetési mérleghiánya, s külföldi adósságainak zöme. Perunak ma körülbelül 300 millió dollárra lenne szüksége, hogy adósságát tör- leszthesse. A jelenlegi feszültség remélhetően az elnök beszéde nyomán csökken. Peru katonai kormányzata már számos reformot vezetett be, s igyekezett a bérből és fizetésből élők életkörülményeit a lehetőségek határain belül javítani. Bermudez elnök beszédéből arra lehet következtetni, hogy a fegyveres erők kormánya továbbra is ezen az úton halad. konfliktusa Az etiópiai kormány nyilatkozatban cáfolta azt a Szomáliái állítást, amely szerint Szomália területén lelőttek három etiópiai F—5-ös vadászgépet és egy katonai szállító-repülőgépet. Etiópiai részről hangoztatják, hogy az ország a két kelet-afrikai állam napok óta tartó heves katonai összecsapásában eddig egyetlen szállító-repülőgépet vesztett és egy polgári repülőgépet. „Jogos nyugtalanság” címmel az Egyiptom és Líbia határán lezajlott fegyveres konfliktus okait elemzi Pavel Gyecsenko, a Pravda pénteki számában. Megállapítja: Sok emberben vetődik fel a zavarba ejtő, de teljes mértékben indokolt és nagyon komoly kérdés: miért fegyveres erővei számol le az egyik arab ország a mátovább tart Az ENA etiópiai hírügynökség közzétette legfrissebb jelentését az ogadeni harcokról. Eszerint Siduna Binag- nebisi és Trivi környékén a kormánycsapatok kétszáz fős veszteséget okoztak az invá- ziós csapatoknak, s Grawa helység közelében pedig a Szomáliái fegyveresek közül százan haltak meg a harcok során. síkkal, miért omlik ismét vér a testvérgyilkos összecsapásokban. Ilyen helyzetben az egyiptomi—líbiai határon lezajlott fegyveres akciók, valamint az arab államok közötti összetűzésre irányuló egyéb kísérletek, nem pusztán hiábavaló erőveszteség, hanem az erők elvonása a népek valódi érdekeiért folyó harctól. A z imperialista ideológusoknak azok a kísérletei, hogy a kommunizmust és a kolo- nializmust azonosítsák, kettős célt követnek: törekvésük nemcsak a marxizmus—leninizmus elméletének és gyakorlatának antikommunista rágalmazása, hanem ugyanakkor mind a „klasszikus”, mind pedig a modern, neokolonialista formában jelentkező kolonializmus szerves kölcsönviszonyá- nak álcázása. A mai kolonializmus és az antikommunizmus köl- csönviszonyának fő irányai közé elsősorban azok a közvetlen kísérletek tartoznak, amelyek speciális koncepciók kialakítása és ideológiai diverziók rendszerének létrehozása útján kompromittálják a marxizmus—leninizmust, a szocializmust és a fiatal ázsiai, afrikai, latin-amerikai országok fejlődésének szocialista útját. Másodsorban ide tartozik az antikommunista világnézet lényeges elemeit tartalmazó egyetemes szociológiai világnézeti koncepciók létrehozása. Továbbá az olyan speciális koncepciók kialakítása, amelyeknek az a fő feladatuk, hogy az ázsiai, afrikai, latin-amerikai országokban megakadályozzák a nemzeti demokratikus mozgalom szocialista mozgalomba való átnövését. Az első irányt annak az elméletnek az utóbbi időben különösen széles körű elterjedése jellemzi, mely szerint a szovjet „modell” — úgymond — nem alkalmazható a fejlődő országok hatékony gazdasági, szociális és politikai fejlesztésére. Abban a helyzetben, amikor a nemzeti felszabadító mozgalom új szakaszba — a neokoloni- alizmus ellen a gazdasági függetlenségért vívott harc szakaszába — lép, az imperialista ideológusok különleges figyelmet szentelnek egyik vagy másik politikai rendszer hatékonysága kérdéseinek, s a maguk sajátos módján „indokolják” a gazdaság fejlesztésére, az elmaradottság leküzdésére általuk javasolt útnak előnyeit. Minden lehető módon propagálják azt a hamis tételt, hogy a gazdasági építés szocialista módszerei antidemokratikusak. Campbell amerikai szociológusnak azt a rágalmazó tételét ismétlik, hogy a szovjet politikai rendszert „az iparosítás és a gazdasági fejlődés feladatának megvalósítására felhasznált totalitariz- mus”-nak kell tekinteni. Taktikájuk azonban új elemeket is felmutat. A szocialista országok sikereit kényszerűen és esetenként beismerik, és a szocialista országok gazdasági tevékenységének és politikai rendszerének tapasztalataiból „pozitív” és „negatív” tanulságokat vonnak le. A gazdasági tevékenység állítólagos an- tidemokratizmusának sokszor kifejtett tételét pedig annak „bizonyításával” kísérlik meg kiegészíteni, hogy a szocializmus viszonyai között lehetetlen a minden oldalú tudományos-műszaki haladás. Az imperializmus ideológusai, akik fő erőfeszítéseiket a marxizmus—leninizmus elmélete és gyakorlata elleni harcra összpontosítják, gyakran még arra is készek, hogy dicsérettel szóljanak a nemzeti felszabadító mozgalom ideológiájának egyes vonásairól és sajátosságairól. Ebben, a tekintetben nagyon jellemzőek az amerikai polgári szociológusok megnyilatkozásai. Egyik irányzatuk például a fejlődő országok egyes vezetőinek „humanista szocializmusával” kapcsolatban azt a gondolatot fejtegeti, hogy ennek a „humanista szocializmusnak” előnyei vannak a „materialista kommunizmussal” szemben, mivel „az anyagi értékeken” kívül erkölcsieket is értékel. Nyilvánvaló, hogy ezzel a mesterkedésükkel az imperializmus ideológusai igyekeznek szembeállítani egymással a forradalmi mozgalom különböző osztagait, megpróbálnak éket verni a reális szocializmus országai és a fiatal fejlődő országok közé. Az újonnan felröppentett további különleges „kommunizmusok” elméletei, az „afrokommunizmus” és az „ázsiai kommunizmus” közti lényeges különbségek kiemelése annak- a reménynek a kifejezése, hogy az „afrokommunizmus” független világpolitikai tényezővé válhat és egyre jobban el fog távolodni a reális kommunizmustól. Í gy tehát a jelenkori antikommunizmus ideológusai az antikommunizmus válsága közepette igyekeznek megtalálni a neokolonialista ideológiának és a - nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcnak új, kifinomultabb formáit. Következik: A „tudományos-műszaki elitről” A Pravda az egyiptomi-líbiai eseményekről Az ügyész megpróbálta megtudni, hogy milyen szerétéiről van szó. — Olyan szeretetre gondolnak, ami férfi és nő között jöhet létre? — Igen, arra is, de ez csak részből vagy úgy —. Szeretet az szeretet, nem tudjuk meghatározni. — Azt hiszik, hogy Charlie a Jézus Krisztus? Rejtélyesen mosolyogtak, mintha olyan titkot őriznének, amely csak nekik jutott osztályrészül. Egyébként Sandra Pugh, aki egy csecsemőt is tartott a karján, 21 éves volt, Lynette Fromme pedig már éppenséggel 26, de úgy hatottak, mint kisgyerekek. Kislányok, játékaik közben. Azok között értve a gyilkosságot is. A gyilkosságokról egyébként nem akartak tudni. És más bűntettekről sem. Csupán a szeretetről. Elengedték őket, s később, amikor bíró- m* elé kellett állniuk, rövideb b börtönbüntetéssel megúszták Aztán „Squeaky” (ez volt a beceneve) Fromme 1975 szeptemberében ismét hallatott magáról. Merényletet kísérelt meg Gerald Ford, akkori amerikai elnök ellen. Amikor a sikertelen kísérlet után elvezették, annyit mondott: „Az ország egy disznóól!” „Squeaky” Frommetól és társaitól nemigen lehetett használható vallomásokat kicsikarni. És Bonnie Howard és Danny DeCarlo vallomásainak napjától csaknem két hét telt el, amíg a Los Angeles-i rendőrség főnöke be merte jelenteni, hogy „több, mint 8750 munkaóra alatt a rendőrségnek sikerült megoldania a Tate-gyil- kosságok rejtélyét”. A fényszórók és kamerák kereszttűzében, összesen 15 mikrofon mögött állva Edward M. Davis közölte, hogy elfogató parancsot adtak ki az őrizetben lévő Charles D: Watson, az Alabamában letartóztatásban tartott Patricia Krenwinkkel és az ismeretlen helyen tartózkodó Linda Kasabian ellen. A Los Angeles-i kerület nagy vádtanácsa előtt a rendőrség további négy-öt gyanúsítottat nevez majd meg. Linda Kasabian még ezen a napon önként jelentkezett a rendőrségen. Bevallotta, hogy ott volt a tett idején a Cielo Drive 10 050 szám alatti házban, de tagadta, hogy az ötszörös gyilkosságnak részese lett volna, ölett a per koronatanúja, az ügyészség — az amerikai igazságszolgáltatásban nem ritka az ilyen „üzleti megállapodás” — cserébe büntetlenséget biztosított számára. Előzőleg, ügyvédje segítségével magnetofonra mondott mindent. Susan Atkins is teljes vallomást tett. Elkészült a Manson elleni vádirat. December 11-én olvasták fel előtte. Az ülést William Keone bíró vezette. Közölte, hogy a vádlottnak december 22-ig van ideje eldönteni, hogy bűnösének, vagy ártatlannak vallja. Még aznap két oldalról is segítséget kapott az ügyészség. Egy televíziós forgató- csoport, amely Susan Atkins időközben kinyomtatott vallomását követve megpróbálta rekonstruálni a Polanski-vilBugliosI ügyész, a riporterek kérdéseire válaszol. Iában elkövetett gyilkosságokat, megtalálta azokat a ruhadarabokat, amelyeket a gyilkosok viseltek. Amint a tettesek annak idején, a vállalkozó szellemű televíziósok is a Polanski-villából a Be- nedict-szakadék mentén vezető úton hajtottak el gépkocsijukkal. Közben ruhát váltottak. Hat perc húsz másodperc után voltak készen vele. A legközelebbi helyen, ahol meg lehetett állni, kiszálltak a kocsiból. A parkolóhely egy sziklafal és egy mély árok között helyezkedett el. Az egyik riporter lenézett, s a bokrok között, mintegy 15 méternyi mélységben egy pár sötét tárgyat látott. Nem voltak restek, leereszkedtek értük. Azok a ruhák voltak, amelyeket a banda tagjai a gyilkosságok idején viseltek. Azonnal értesítették a Los Angeles-i rendőrséget, amelyet ez az epizód is elég kellemetlenül érintett. A ruhákat könnyen megtalálhatták volna. S lám kiderült, hogy csak az nem talál, aki nem is keres ... Este Weiss papa alaposabban nekilátott az újságolvasásnak. A lapok éppen a megtalált ruhadarabokat tárgyalták, nem fukarkodva a Los Angeles-i rendőrség bírálatával. Dühbe gurult, s elhatározta, hogy jó amerikai állampolgárként maga figyelmezteti az ígéretét be nem tartott rendőrtisztviselőt kötelességére. Most egy másik detektív vette fel a hallgatót, az előző már hazament. Ennek, ki tudja már hányadszor, Bern- hard Weiss ismét elmondta a mondókáját. — Nem hiszem, hogy valahol is meglenne még ez a fegyver — hangzott a válasz. — Olyan sokáig nem őrizzük a talált fegyvereket. Egy bizonyos idő után a tengerbe dobjuk őket. Weiss méltatlankodni kezdett. : — Nem hinném, hogy éppen a Tate-ügy legfontosabb tárgyi bizonyítékát dobnák a tengerbe. — Ide figyeljen, uram! — oktatták ki. — Mi nem tudunk mindig vizsgálatot indítani, ha nekünk egy polgár egy talált fegyverről mesél. Minden évben ezrével találják a fegyvereket... Mindkét részről elhangzott néhány indulatos mondat, aztán a rendőrtisztviselő lecsapta a kagylót. Bernhard Weiss alaposan felizgatta magát és most már senki nem tudta megakadályozni abban, hogy csak azért is segítsen a hatóságoknak. A szomszédban lakott egy televíziós riporter Átment hozzá. A riporter felhívta a rendőrkapitányságot. És végre este 22 órakor — három és fél hónappal azután, hogy Weissék átadták a rendőrségnek — a Buntline, a Hi Standard Longhorn revolver a Tate-üggyel megbízott csoport kezében volt. (Folytatjuk) Ul.
