Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
4 KELET-MA GTARORSZÁG 1977. július 28. Árnyak a „napfény szigetén” H árom éve érte török invázió Ciprust, a „napfény szigetén”, azóta is komoly a helyzet: a török és görög kisebbség tárgyalásai Bécsben éppúgy, mint Nicosiában holtpontra jutottak. Sőt, a szigetországban ma már nemcsak az „Attila-vonal” miatt állandó a feszültség — ez jelenleg is a török és a görög népközösség közti határ, —, hanem azért is, mert Ankara egyoldalúan kikiáltotta a megszállt területen a „Ciprusi Török Szövetségi Államot”, ami tovább bonyolította, ket- tészakítás zsákutcájába terelte a rendezés lehetőségeit. Eredetileg Ciprus lakóinak 18 százaléka török, a három évvel ezelőtti invázió révén mégis a félholdas zászló fennhatósága alá került a sziget negyven százaléka. Ha pedig azt mérlegeljük, melyek a -sziget gazdaságilag legfontosabb városai és területei, akkor az értékek alapján több mint 50 százalékát sorolhatjuk a török érdekszférába, beleértve Ciprus legnagyobb kikötőjét, Famagustát és a leggazdagabb mezőgazdasági vidékek zónáját. Sajnálatos, hogy az ENSZ határozatait mind máig nem sikerült végrehajtani. Fokozza a ciprusi feszültséget a bizonytalan török belpolitikai helyzet. Ecevit választási győzelme legfeljebb az urnák csatájában jelentett diadalt, s arra kényszerült, hogy átadja a hatalmat Demirelnek, aki most jobboldali koalíció élén irányítja az ország sorsát. Senki nem titkolja, hogy Törökország fennállásának egyik legválságosabb szakaszát éli, amiből — sajnos egyre több előjel erre utal — akár szélsőjobboldali kiutat is kereshetnek Ankarában. Ebben az esetben Ciprus sorsa megpecsételődhet. Ciprus — Európa része. A szigetország körüli huzavona a térségben tartósan uralkodó feszültség végső soron a kontinens biztonságát is érinti. Ezért sürgetik a szocialista országok nemzetközi társadalmi szervezetekkel karöltve az ENSZ határozatainak végrehajtását, az idegen csapatok kivonását és a két népközösség érdekeinek megfelelő békés rendezést, a tárgyalások mielőbbi felújítását. Amerikai fegyverek Egyiptomnak Az amerikai kormány csapatszállító óriás repülőgépeket és légi felderítő berendezéseket készül szállítani Egyiptomnak, és vállalja egyiptomi tisztek továbbképzését amerikai katonai akadémiákon. A tervet nem ellenzik a washingtoni törvényhozás Izrael-barát körei sem, mert szükségesnek tartják az Egyesült Államok és Egyiptom közötti „szoros szálakat” — jelentette szerdán a New York Times. A lap értesülése szerint az egyiptomi légierő 14 Herkules típusú szállító óriásgépet kapna. Feladatuk az, hogy „szükség esetén” csapatokat és hadianyagot szállítsanak Szudánba. Az értesülés nem tér ki arra, hogy milyen csapatokat. hadianyagot milyen feltételezett esetben kellene Kairónak amerikai gépeken Szudánba szállítania. A Szadat-kormány 12 távvezérlésű, pilóta nélküli felderítő repülőgépet, felderítő kamerákat kapna és tisztjeit amerikai akadémiákon képeznék tovább. A hadianyag és a kiképzés összköltségét, — több mint 200 millió dollárt Szaúd-Arábia viselné. A kairói rendszernek még Henry Kissinger akkori amerikai külügyminiszter ígért katonai szállításokat cserében a sinai csapatszétválasztási egyezményért. Harcok Etiópiában Továbbra is súlyos harcok dúlnak Etiópia két háború sújtotta területén — Oga- denben és Eritreában, miközben egymásnak ellentmondó hadijelentésekről számolnak be szerdán különböző nyugati hírügynökségek, Szomáliái illetve etiópiai forrásokra hivatkozva. Addisz-abebai jelentések szerint Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg egységei nehézfegyverekkel folytatnak harcot az etiópiai csapatok ellen, míg a mogadi- shui rádió arról számolt be, hogy a Nyugat-szomáliai Felszabadítási Front harcosai elfoglaltak négy falut, amelyek a határ környékén fekszenek. Etiópiai részről ezt cáfolják. Az etiópiai rádió leszögezi, hogy Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg támogatta akciók miatt olyan helyzet alakult ki, amely Etiópa déli és keleti részének biztonságát súlyosan veszélyezteti. Az etiópiai hírügynökség kedden egyidejűleg arról is beszámolt, hogy Mogadishuba „fontos külföldi erők érkeztek” tengeri úton. Ezek feladata, hogy segítsék az Ogadenben harcoló Szomáliái fegyvereseket, valamint közreműködjenek a rend fenntartásában. Tuniszi sajtóértekezletén az eritreai gerillák egyik vezetője kedden közölte, hogy az Eritreai Felszabadítási Front (ELF) egységei elfoglaltak egy stratégiailag fontos várost a nyugati országrészben. Azt állította, hogy Eritreában három város kivételével minden fontosabb település a felkelők kezén van. Andreotti Washingtonban A világpolitikai kérdések domináltak az első napi Carter—Andreotti megbeszéléseken. Rex Granum a Fehér Ház szóvivője a 90 percig tartó tárgyalások befejeztével úgy tájékoztatta az újságírókat, hogy a két államférfi gyakorlatilag áttekintette a világpolitika ösz- szes fontos kérdését. A közel-keleti helyzetet, az afrikai szarv térségében (Etiópia, Szomália) kialakult feszültséget, a SALT-tárgyalá- sok, a különböző helyszíneken és szinteken folyó leszerelési és fegyverzetkorlátozási megbeszélések állását, valamint az őszre tervezett belgrádi találkozóval kapcsolatos kérdéskört. TELEX... MADRID A demokratikus centrumunió és a jobboldali népi szövetség együttműködése jellemezte kedden az új spanyol parlament első munkanapját, amelyen a bizottságokat alakították meg. A kommunista és szocialista módosító javaslatok elvetése a sürgősségi bizottság tagjai megválasztásának módját lehetőén olyan összetételű bizottság megválasztását eredményezte, amely lehetővé teszi Adolfo Suarez kormányának, hogy adott esetben a parlament által megvitatott törvények helyett rendeleti úton kormányozzon. PÁRIZS Valery Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök kedden fogadta Sztyepan Cservonyenko párizsi szovjet nagykövetet. Megvitatták a szovjet—francia kétoldalú kapcsolatok további mélyítésének távlatait a Leonyid Brezsnyev júniusi franciaországi látogatása idején elért megállapodások fényében, valamint véleménycserét folytattak az enyhülést célzó nemzetközi együttműködés egyes kérdéseiről. TOKIÓ A Tokióban tartózkodó amerikai hadügyminiszter, Haroldon biztosította a magas rangú japán katonai személyiségeket, hogy „az Egyesült Államok az amerikai szárazföldi csapatok tervezett dél-koreai kivonása után is kelet-ázsiai hatalom akar maradni a négy-öt évig is eltartó kivonulás végéig többek között helyén marad két dandár, valamint a 2. amerikai hadosztály parancsnoksága is. BRÜSSZEL A Közös Piac tanácsa, — amely a nyári szünet előtt utolsó ülését tartotta a belga fővárosban, figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy kénytelen lesz ellenrendszabályokhoz folyamodni, ha a Carter-kormányzat enged a kongresszus nyomásának és behozatali vámot vet ki a közös piaci országokból importált acélárukra. A kilencek külügyminiszterei nyilatkozatukban hangoztatták, hogy nem óhajtanak „gazdasági háborúba kezdeni amerikai partnerükkel, és figyelmeztetésük elsősorban a V. S. Steel nevű hatalmas amerikai cég ellen irányul. Panama-csatorna A rendezés éve? P anama műállam, — írta 1971-ben megjelent könyvében Russel Fitzgibbon, aki ismert Latin-Amerika-szak- értő az Egyesült Államokban. Véleménye szerint a „mű” jelző használható mindenre, ami Panamával kapcsolatos: az ország létrejöttére, gazdaságára, bélés külpolitikájára; társadalmának szerkezetére. Ezek a nézetek meglehetősen elterjedtek Észak-Ame- rikában, s azt kívánják kifejezni, hogy a csatorna és a csatornaövezet az amerikaiaké, mert ők építették a víziutat. Az immár három éve lassan csordogáló megbeszélésektől, amelyek az 1903-as szerződés megújítását célozzák, legtöbb megfigyelő azt várta, hogy végre eredményesen zárulhatnak. A rendezés éve lehetne tehát 1977, ha az új elnök lendületet adna a tanácskozásnak. Egy esetleges új szerződést azonban a kongresszussal is el kell fogadtatnia. S ha az év végéig vagy a jövő esztendő közepéig nem sikerül Carter- nek ratifikáltatnia a megállapodást, akkor alighanem elkésett, hiszen 1978 második felében újjáválasztják a képviselőház tagjait és a szenátus tagjainak egyharmadát. A következő —, az 1979-es év pedig a következő elnökválasztás idejét előzi meg. A tárgyalások a panamaiak meg-megújuló törekvései, küzdelmei miatt kezdődtek meg. A nemzeti függetlenségért indított harc sok áldozatot követelt a kis országtól az utóbbi évtizedben. Panama népe hosszú idő óta próbálta rávenni Washingtont előjogainak feladására. Ennek eredményeként 1964-ben az Egyesült Államok kormánya ígéretet tett arra, hogy fokozatosan felszámolja a Panama által gyarmatinak nyilvánított rendszert. A valóságban azonban semmi sem változott. Három esztendővel ezelőtt született megegyezés arról, hogy a közép-amerikai ország az ezredfordulóig visz- szakapja szuverenitását a csatorna fölött. Az új szerződésnek ez lenne az egyik lényeges pontja. Washington viszont a fontos nemzetközi víziút biztosítására hivatkozik, s ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jövő században is valami módon szeretne jelen lenni a térségben. Omar Torrijos elnök kormánya a haladó reformokra alapozta politikáját. Álláspontja az, hogy az ENSZ vállalhatna felelősséget a csatorna állandó üzemeltetéséért. Nem kevésbé lényeges motívuma a tárgyalásoknak az amerikai katonai támaszpontok jövője. A szerződésről folyó vita másik témaköre gazdasági jellegű. Panama legújabban egymilliárd dollárt kért, amiért az Egyesült Államok század eleje óta egy egyenlőtlen feltételek alapján megkötött szerződéssel voltaképpen gyarmataként kezeli a csatornaövezetet, s csupán nevetségesen kis összeget fizet Panamának a használatért: az 1903-as egyezmény értelmében 250 ezer dollárt évente. (Ezt később 1936-ban 430 ezerre, 1955-ben 1,93 millióra, s végül 1971-ben 2,3 millióra emelték.) A csatorna bevételéből alig egy százalékkal részesedik a panamai kormány, amely most végre legalább 150-200 millió dollárt szeretne évente kapni a forgalomból. Washington az egymilliárd dollárról nem is hajlandó tárgyalni, a bevételekből azonban kész mintegy 30 millió dollárt fizetni, de ezt is úgy, hogy felemelné a hajók által fizetett illetéket. Mindenesetre ezek a kérdések újabb hosszadalmas tárgyalásokat jelentenek. A víziút forgalma közben ha lassan is, de évről évre csökken. Számottevő viszont azon latin-amerikai országok áthaladó hajóinak száma, amelyeknek nincs kijáratuk az Atlanti-óceánra. A Panamát támogató latinamerikai kormányok a csatornáról folyó tárgyalásokban a gazdasági függetlenségükért az Egyesült Államok ellen megkezdett harc jelképét látják. B. M. 12. November 12-én tette A1 Springer vallomását, vagyis ugyanaz nap, hogy Ronnie Howard megkezdte a foglárokkal a küzdelmet kihallgatásáért. S ugyanaz nap november 17-én amikor a call girlnek sikerült végre telefonon kapcsolatba kerülnie a rendőrséggel, találták meg Dannyt. Danny DeCarlótól sok mindent megtudtak, de a „kegyetlen ördög” nem volt hajlandó eskü alatt vallomást tenni. — Nem, uram — és köny- nyek jelentek meg a szemében. — Szörnyen félek. Man- son egy másodpercet sem töprengene. És ha tíz évre is volna szüksége, megtalálná a kisfiámat, s apró darabokra vagdosná! DeCarló vallomása szerint Hinmant Bobby Beausoleil és Susan Atkins ölte meg, de Manson, Mary Brunner és Bruce Davis is ott voltak. Egy négert, egy „Fekete Párducot” is megöltek. Előzőleg Watson 2500 dollárért hamis kábítószert adott el a szerencsétlennek. A „Párduc” felkereste a csalót a farmon, s megfenyegette: ha az ügyet nem hozzák rendbe, akkor ő „testvéreivel” kinyírja az egész farmot. Még aznap este Manson néhány társával együtt elindult North Hollywoodba. Az övében egy Buntlinet dugott. Ezzel ölte meg áldozatát. Később a Griffith Parkban ásták el a holttestet. Erről a gyilkosságról a rendőrség semmit nem tudott. Szerinte azzal ölték meg „Shortyt” is. „Shortyt” teljes nevén Donald Jerome Shea-nak hívták, 36 éves volt, s már 15 éve dolgozott a Spahn-tanyán, mint béres. A banda tagjai, köztük Manson, gyilkolták meg, mert úgy vélték, „beköpte őket” a hatóságoknak. És ami a legfontosabb: Danny DeCarlo tudott arról, hogy a Tate-gyilkosságokat is ugyanazok követték el. Most már nem volt semmi kétség, hogy a banda volt a tettes. Arról azonban ellentmondtak a vallomások, hogy melyik áldozatot ki ölte meg valójában. Mire DeCarlo kihallgatása befejeződött, már Ronnie Howard is elmondhatta a rendőrségnek, ami a lelkét nyomta. A gyilkossági csoport emberei hosszas keresés után végül is megállapították, hogy a női vizsgálati fogházban lehet megtalálni a fontos telefonálót. A következő nap kapta meg az ügyet Vincent Bug- liosi ügyész. Első dolga az volt, hogy elmenjen Independence városába, ahol a hatóságok Charles Mansont és társait október közepe óta őrizetben tartották. Manson, aki az independence-! börtön törzskönyvében „Manson Charles M., alias Jézus Krisztus, alias Isten” néven szerepelt, kihallgatása során” semmit nem volt hajlandó tudni a gyilkosságokról. Csupán a „szeretetről” beszélt. Anya szülte őt is, 1934. november 12-én. Anyja, egy bizonyos Kathleen Maddox, 16 éves volt akkor. Utcalányként élt, de sikerült egyidősebb férfivel, William Man- sonnal idejében házasságot kötnie, hogy fiának neve legyen. Tizenhárom éves volt, amikor a gyerek először került javítóintézetbe. Tíz hónap után megszökött, visszatért anyjához, aki még mindig eredeti foglalkozását űzte, s egyre többet ivott. Üjabb gyermekotthon, újabb szökés következett Aztán újra elfogták, ismét megszökött, de közben már lopásokat, betöréseket követett el, 1951. március 9-én már a a fiatalkorúak fogházának lakója. írni, olvasni nem tudott, bár négy osztályt járt, soha nem tanult meg. Az ottani feljegyzések szerint nagyon hamar kitanulta a börtönéletet, ügyesen mozgott a foglyok világában, sikerült előnyökre szert tennie mások rovására. Egyik nap borotvapengét szegezett társa torkának, hogy így kényszerítse kívánsága teljesítésére. 1952 januárjában egy szigorúbb intézetbe helyezték el. Augusztusban egy még szigorúbb büntetésvégrehajtási intézetet kellett keresni a számára. Aztán hirtelen „megbánást” és „javulási szándékot” mutatott. Tizenkilenc éves korában, 1954 májusában szabadlábra helyezték. Megnősült, egy 17 éves lányt vett el. Rövid ideig dolgozott, egy országúti autós pihenőben pincér- kedett. Autókat lopott, letartóztatták, próbaidőre szabadon engedték, újra bíróság elé került autólopás miatt, s aztán 1958 szeptemberéig ült. Szabadulása után folytatta, amit abbahagyott. 1960 júniusában 10 év börtönre ítélték. (Folytatjuk) Pintér István: Gyilkosság a Polanski-villában A „család” tagjai a Spahn-tanyán.
