Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-16 / 166. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. július 16. i Pintér István: Gyilkosság a Polanski-villában A KCM jelentése Az amerikai helikopter lelövésének körülményei A KCNA hírügynökség pénteken beszámolt a KNDK területére csütörtökön behatolt amerikai helikopter lelövésének körülményeiről. A jelentés szerint a helikopter átrepülte a demarkációs vonalat, s ezt követően „a Koreai Néphadsereg légelhárító tüzérei figyelmeztető lövést adtak le az ellenséges helikopterre.” „A helikoptert a mi oldalunkon, Kosung megyében leszállásra kényszerítették. A leszállás után a Koreai Néphadsereg katonái ismételten jelezték az ellenséges helikopter legénységének, hogy maradjanak helyükön, s ott és akkor várják be a vizsgálatot. Az ellenséges helikopter azonban, figyelmen kívül hagyva ezt, a levegőbe emelkedett és el akart repülni. A mieink kénytelenek voltak ismét tüzelni”. „A helikoptert találat érte és lezuhant. Scmidt látogatása az USB-ban A Német Szövetségi Köztársaság washingtoni nagykövetségén a Mondale amerikai alelnök tiszteletére adott bankettel csütörtökön befejeződött Helmuth Schmidt nyugatnémet kancellár egyesült államokbeli látogatása. Schmidt és Carter ellentéteiket azzal a megfogalmazással is érzékeltette, hogy „az emberi jogokkal kapcsolatos differenciált politika nem válhat a Nyugat kárára, ha a nyugati országok az alapelveket illetően egységesek”. Carter kifejezte azt a meggyé, ződését, hogy további erőfeszítéseket kell tenni — a meglévő különbségek ellenére — a Moszkva és Washington közötti párbeszéd folytatására. Schmidt kancellár Cartert bonni látogatásra hívta meg. Fegyverszállítás titokban Dél-Afrikába Nagy vihart kavart csütörtökön Washingtonban az a kongresszusi tanúvallomás, amely szerint a tőkésországok — köztük az Egyesült Államok — évek óta, a Dél- Afrika ellen élétbe léptetett fegyverembargót kijátszva, titokban nagy mennyiségű és hatásos fegyverekkel, háborús anyagokkal látták el Pretoriát. A washingtoni képviselőház afrikai ügyekkel megbízott albizottsága jelentést kért a CIA-tól és a külügyminisztériumtól a fegyverszállításokkal kapcsolatban, de a State Department szóvivője útján csütörtökön cáfolni próbálta az embargó megsértését. Az ügyben az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Nagy-Bri- tannia egyaránt érintett. A botrányt Sean Gervasi közgazdász nyilvános kongresszusi tanúvallomása robbantotta ki. E szerint a tőkésországok segítségével, Dél-Afrika minden eddig becsültnél nagyobb készletet halmozott fel veszélyes fegyverekből. A harmadik genfi ,front” JV Genf, a konferenciaváros: szerda óta a leszerelési konferencia és a szovjet—amerikai SALT-tárgyalások mellett egy harmadik tanácskozás is munkához látott a városban: szovjet, amerikai és brit diplomaták részvételével megkezdődött a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról intézkedő szerződés előkészítő megbeszéléssorozata. Félreértések tisztázására nem árt hangsúlyozni: csupán előkészítő tanácskozásra gyűltek össze a három ország képviselői. A küldöttségek összetétele bizonyos jogos reményeket táplálhat. A szovjet delegációt Igor Morohov, az állami atomenergia bizottság első elnökhelyettese, az amerikait pedig Paul Warnke, az USA fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának igazgatója vezeti, míg Nagy- Britannia küldöttsége élén Percy Cradock nagykövet áll. A két atomhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tehát a küldöttség vezetőjének megválasztásával is nyomatékos hangsúlyt adott a tárgyalásoknak, híven kifejezésre juttatva felelősségérzetét is az atomfegyver-kísérletek iránt. Húsz éve, hogy a szovjet fődelegátus az ENSZ-ben — s azóta a Szovjetunió képviselői számtalan fórumon — szorgalmazták az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról folytatandó tárgyalásoK (megkezdését. Jobb későn, mint soha — idézhetnők a közmondást a genfi előkészítő tanácskozás nyitánya ürügyén. A Leman-tó parti városban legutóbb kezdődött tanácskozássorozat azonban egyelőre csak reményekre jogosít fel, s közeli kézzelfogható eredményekkel aligha kecsegtet. Amiről a San mesél „A térképen sem található”. „Falvak az állóvíz alatt” — ilyen csábító címek jutnak az ember eszébe Solina környékén. S hogy teljes legyen a kép, még egy alcím is idekívánkozna: Fehér fatörzsek jajkiáltásai. Nos, ez lenne az olcsó zsurnalizmus, s csak a pillanat diktálja ezt, hogy az ember gyorsan el is feledje. Hogy miért, s hol születtek ezek a soha címként napvilágot nem látó sorok? Egy tavon. Hogy pontosak legyünk: egy mesterséges tavon. Lengyelországban, Solina mellett. Nagy, búrkifli alakú ez a tó, amely úgy született, hogy a San folyó vizét egy gáttal megállították, és egy völSátrak tarka erdeje népesíti be a Beszkidek lejtőit, a hegyi réteket Solina környékén. gyet elárasztottak, öt községet telepítettek ki, új házakat építve a lakóknak. Megzabolázták ezzel a környék kis és nagy vizeit, s energiát termelnek a gát négy turbinájával. Szükség is van erre, hiszen nem véletlen, ebben az energiaszegény világban errefelé csak minden második utcai lámpa világít. Szóval a tónál vagyunk, pontosabban a tavon. Jerzy Kwiatkowski kapitány kis rőt szakállas férfi, aki ezen a végtelen nyugalmat kínáló tájon találta meg boldogságát. Egy kirándulóhajót vezet, de emellett egy kis tavi flotilla parancsnoka, számos csónak korlátlan ura. Jerzy, vagy ha úgy tetszik Gyurka jó kedélyű ember, aki mindent tud a tóról, ö mondta, hogy az eltűnt öt falu neve már egyetlen térképen sem található, s időnként megszólalt, amikor hajónk egy hajdani község fölött úszott el. ból kíván inni. Aki távcsővel jön, az biztos, hogy sasra akar lesni. De jönnek szakállas tudósok, hogy virágkülönlegességek után nyomozzanak a természetvédelmi területen. Mert a Beszkidek kincsesbánya. Több millióan fordulnak itt meg évente. Miközben a hajó lassan úszik a félsziget körül, az ember eszébe jut, milyen gondosan szervezett itt a turizmus. A legkisebb városkában ott a szövetség háza, ahol szállást kap a vándor. Az ellátást úgy szervezik, hogy szinte egy-két órás út után akad egy támaszpont. Jól jelzett utak, ezernyi tájékoztató, segítenek, s ami ennél még fontosabb: az emberek, akik erre laknak, mind beillenének idegenvezetőnek. Legyen hajóinas vagy falusi néni, szíves szóval és pontosan tájékoztat. Mert ismerik jól a vidéket, ahol élnek. Munkatársaink testvérországokban Ur. Nem sokkal a bűnügyi technikusok érkezése előtt megállapították az öt közül négy áldozat kilétét. William Tennant, az Efirópában tartózkodó Polanski titkára ismerte fel őket. Csak azt nem tudta megmondani, hogy a fehér Ramblerben fekvő áldozat kicsoda. A gépkocsirendszám alapján gyerekjáték lett volna megtudni, hogy a szerencsétlen a 18 éves Steven Earl Parenttel azonos. A diák kisegítőként dolgozott egy rádiószervizben, s barátjánál, Garretsonnál járt látogatóban. Garretsontól is megtudhatták volna ezt, de hát őt gyilkossággal gyanúsították, semmi hitelt sem adtak vallomásának. Hogy barátja is halott, Garretson nem tudhatta. Egyelőre arra kényszerült, hogy kétségbeesetten próbálja tisztázni magát a hamis vád alól. A rendőrök nem akartak hinni neki. A fiatalember rosszul aludt, az események megviselték, kimerült. Zavart benyomást keltett. Fél kettő után megérkeztek végre a gyilkossági csoport emberei. Megpróbáltak valami rendet teremteni a kollégáik által összekuszált helyszínen. Az első vizsgálati eredmények: nem szexuális bűntett történt. Három áldozatot, Sebringet, Frykowskit és a fiatalembert az autóban — akinek a nevét még nem tudták —, agyonlőtték. Sebringet ezenkívül legalább egy súlyos ütés érte, Frykowskit ugyancsak. Odakint a Rambler kárpitja és az ajtó fémlemeze között négy lövedéket találtak, s ennek alapján meghatározhatták a gyilkos fegyver feltételezett kaliberét. Egy másik szakember szerint az áldozatokon talált szúrt sebek egyazon késtől származtak, mégpedig egy bajonettől. Valószínűnek tartotta, hogy a tettes nem használt sem konyhakést, sem zsebkést. Véletlenül azonban éppen egy konyhakést és egy zsebkést találtak. A konyhai mosogatóban feküdt véresen egy húsvágó kés Polanskiék felszereléséből, a készlet többi darabja a fiókban volt, ahol Mrs. Chapman hagyta, amikor előző este mindent elrámolt. A zsebkést mintegy 90 centiméterre a halott Sharon Tatétól fedezték fel egy fotel párnája mögé csúszva. Becsukható zsebkés volt, mintegy 8 centiméter hosszú és 1,8 centiméter széles pengével. A házvezetőnő ezt a zsebkést nem ismerte, s a jelek arra vallottak, hogy azt valamelyik tettes hagyta hátra a tett színhelyén. A főbejárati ajtón vérrel írt feliratot találtak: „PIG” — „disznó”. A laboratóriumi vizsgálatok szerint O—M vércsoportból, Sharon Tate véréből származott. A rendőrok úgy vélték, hogy a felirat rájuk céloz. Az alvilágban egyre gyakrabban emlegették őket „PIG”- nek, vagyis „disznónak”. Ha a gyilkossági csoport emberei nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a szörnyű tett elkövetői a három vérrel írt betűvel a rendőrség elleni gyűlöletüket kívánták kifejezni, előbbre juthattak volna a nyomozásban. Sőt — állítja Vincept Bugliosi ügyész a könyvében, amelyben' elmondja a Manson-ügy hiteles történetét, — 24 órán belül elfoghatták volna Charles Mansont, akinek parancsára gyilkoltak a Polanski-villában is. A rendőrtisztek azonban mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy egy hippibandát gyanúsítsanak. Pontosabban: a Los Angeles-i rendőrség bűnügyi csoportjában kizárt dolognak tartották, hogy a „szeretet gyermekei” tettek volna ilyet. A Los Angeles-i sheriff hivatalának két beosztottja, Paul Whiteley és Charles Guenther őrmesterek viszont ebben az irányban keresték volna már kezdetben a tetteseket, s hamarosan nyomukra is jutottak volna, ha a náluknál sokkal tekintélyesebb rendőr Jess Buckles, a gyilkossági csoport tagja gorombán le nem inti őket. A nyomozók, ahogy ilyenkor szokásos, az indítóokot keresték. A legkézenfekvőbb okot: vagy rablótámadás történt, vagy — pedig betörés közben megzavart bűnözők öltek, hamarosan elvete* fék, mert semmi sem vallott arra, hogy bármi is eltűnt volna a villából. Később kiderült ugyan, hogy a gyilkosok elvittek egy 72 dollárt tartalmazó pénztárcát és még néhány apróságot, de nem azért öltek. Nem tartották viszont kizártnak, hogy bérgyilkosság történt. Roman Polanski tetette volna el láb alól a feleségét, s annak egykori szeretőjét, Jay Sebringet, a sztárok fodrászát, (akinek feleségével való házasságuk előtti kapcsolatáról a filmrendező is tudott), s talán, hogy Sharon Tate nyakára hurkolt nylonkötél Sebringhez vezetett, ezt a változatot támasztja alá. Ebben az esetben a többiek csak véletlenül kerültek az áldozatok közé, mert éppen a villában tartózkodtak. A tettesek — mert minden bizonnyal többen voltak, ennyit még az összekuszált helyszín is elárult a szakemberek számára, — nem hagyhatták a szemtanúkat életben. (Folytatjuk) Susan Atkins A víz mély, a gátnál 78 méter. Másutt sem kicsi, hiszen egy völgy nyugszik alattunk. És ebben a völgyben volt néhány hegy is. Ezeknek a csúcsa kimaradt, s most szigetként kínálja magát. És a parton a ki nem vágott fák hófehérré vált törzsei, ágai mint égbenyúló kezek állnak kifelé, az égre mutatva. Kanyargunk a vizen, közben körbejár a vodkás stampedli, majd hajónk egy sziget partjánál kiköt. Stég nincs, úgy kell felkapaszkodni az agyagos meredélyen. És egy kis séta után előttünk áll egy ví- kendház. Igazi robinsoni a hangulat, fából ácsolt asztal, pad. — Nem volt könnyű itt a gátépítés előtt. Az emberek nehezen mozdultak a régi helyről. Meg aztán tudod, errefelé még az is gond volt: kikötötték, nemcsak ház, de új templom is kell. Ki tagadhatja, volt abban valami dráma, amikor a víz elborította a házakat, s csak a kémény látszott ki, majd az sem. De ennek már 16 éve. Amott — mutat a távoli partra — szanatórium. Itt üdülők. Kicsit beljebb kemping és kemping. Mindefelé a turistaszövetség menedékházai. Ott — kissé messzebb bök — az a hely, ahol a festők, köztük magyarok is, dolgoznak minden ősszel. A part mellett kajakosok eveznek el, s vidáman intenek a hajó felé. A népvándorlás most is tart. Hátizsákos kirándulók, gyaloglók, autóval a vízig menők ezrei. A tanyahajón térképet böngész egy csapat, miközben hörpintgetik a jó, ízes teát. Van, aki pisztrángozni jön a hegyi patakhoz. Más az 'évszázados erdőket kutatja, vagy éppen a gyógyforrásokDe vissza a vízhez. Sirály tűnik fel. Ott hal ugrik a napsütésben. Jerzy közben mutatja a csúcsokat. Ezer- ezerkétszáz méter magasan ágaskodnak, hol tűhegyesen, máskor legömbölyödve. Itt- ott kövek merednek az égre, rajtuk csöppnyi pöttyként látszik a bátor hegymászó. Csodálatos vidék. Itt még érintetlen a természet, az utak kígyói csak a völgyek vonulatát követik. Egy nagy nemzeti park az egész, ahová szinte zarándokolni járnak az egész országból. Akinek még jó szerencséje is van, medvére is bukkanhat, hiszen a Kárpátokból leköltözött ide jó néhány macicsalád. Hajóutunk végén átsétálunk a gáton. Zuborog a víz, s a túlsó oldalán már újra a szelíd San folydogál. Igyekszik a Visztula-anyácska felé, hol követ görgetve, hogy lassan, elterülőn, mind nagyobbá válva. Száz kilométereken át kígyózva viszi a Beszkidek üzenetét, a meséket a Solina menti tájról, a fenyvesekről, a madarakról, a völgyzáróról, amin oly ügyesen préseli át magát. Folyik a San, nevet adva városnak, mellette fekvő gyárnak, tájnak. Amint erre mesélik, a háború után a turisták voltak az elsők, akik erre a vidékre merészkedtek. Üjra meghódították a Beszkideket. És meg is tartották. Tanulságos, hogy miként szolgálja itt minden a pihenni akaró embert. És hogy miként válik itt baráttá az is, aki csak először találkozik. Visszanézünk a tóra, s hisszük, nemcsak fordulat amikor mondjuk: ide visszatérünk. Bürget Lajos
