Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-24 / 147. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. június 24. TURMIX NE PÁRBAJOZZUNK VELÜK A közelmúltban Kijevben szerepelt az MHSZ sport­lövő válogatottja, melynek tagja volt Szöllősi Éva is, az MHSZ Nyíregyházi Épí­tők Lövészklubjának ver­senyzője. Standardpisztoly- lyal 567, légpisztollyal pedig 368 köregységet ért el és egyaránt hatodik lett. Két olimpiai pontot szerezve já­rult hozzá a válogatott ösz- szetettben elért második he­lyéhez. A nyíregyházi klub pisz- tolyós versenyzői közül Tar- honics Gyöngyi, Szöllősi Éva és Csengeri Tamás október­ben ismét szerepel az or­szágos, MHSZ-válogatott- ban. Csehszlovákiában, a szocialista országok nem­zetközi sportlövő-találkozó­ján szerepelnek. A három sportolóval kap­csolatban egy jó tanácsot mindannyian megszívlelhe­tünk: Bármilyen „lovagias ügyünk” támadna is velük, pisztolypárbajra soha ne hívjuk ki őket! JÓ VÁLASZ! Klötzer, a berlini Hertha BSC új edzője és dr. Peter Krohn, a klub menedzsere egy vidámparki szórakozá­son vettek részt. A játék- szalonban első útjuk egy asztalifoci automatához ve­zetett és rögtön el is kezd­ték az egymás elleni mécs­esét. S mit tesz a sors: min­den játszmát Klötzer edző nyert meg, mire dr. Krohn a dühtől toporzékolva meg­kérdezte: — Hogy csinálod ezt? — Nagyon egyszerű dol­gom van — válaszolta an­gol hidegvérrel az edző —, ugyanis itt senki nem szól­hat bele a csapatösszeállí­tásba! JELES ÁLLAMVIZSGA Kedves pillanatok előz­ték meg a nyíregyházi sta­dionban a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola—Bp. Csa­var SK, NB II-es női kézi­labda bajnoki mérkőzést. A játékostársak virággal búcsúztak el a csapat két tagjától, Tóth Máriától és Szabó Erzsébettől, akik ta­nulmányaikat befejezve megváltak a csapattól. Mindkét játékos négy éven át állt legjobb tudása sze­rint a csapat rendelkezésé­re. S nemcsak a sportpá­lyán, a tanulásban is helyt álltak. Egyaránt jeles ál­lamvizsgával és az említett mérkőzésen szép győzelem­mel köszöntek el az inté­zettől, a csapattól. Kívánjuk, hogy az élet­ben, pályakezdő tanárként is jelesre vizsgázzanak. NYÁRI TOTÓ KUPA A Nyíregyházi Spartacus- Petőfi NB III-as labdarúgó- csapata részt vesz a Nyári Totó Kupában. Az Avas­csoportban a Papp J. SE, a Leninvárosi MTK, a Borso­di Bányász, az Edelényi Bá­nyász és Sátoraljaújhely el­len játssza majd mérkőzé­seit, a következő sorrend­ben: július 3: Nyíregyhá­za—Papp J. SE. Július 10: Nyíregyháza—Borsodi Bá­nyász. Július 17: Sátoralja­újhely—Nyíregyháza. Jú­lius 24: Leninváros—Nyír­egyháza. Július 31: Nyír­egyháza—Edelény. (b. 1.) Tömegsportverseny Fehérgyarmaton Az „Edzett ifjúságért” tö­megsportmozgalom jegyében első ízben rendezték meg Fe­hérgyarmaton a kispályás labdarúgó-bajnokságot. A tö­megsport-versenysorozaton 14 csapat vett részt, 216 fő spor­tolt rendszeresen. A 14 együt­tes körmérkőzéséből végül a vízgazdálkodás dolgozói ke­rültek ki győztesen, 25 pont­tal lettek elsők, a 21 pontos Szolgáltató Ipari Szövetkezet és a 18 pontos gimnázium előtt. Képünkön a győztes csapat tagjai láthatók, álló sor balról jobbra: Szabó Gyu­la, Papp Károly, Törő Jó­zsef, Kiss Mihály. Előttük: Cellár István, Mihályi Géza és Bologdi László. (Dékány István felvétele.) Az 5—1 kulisszatitkairól A támadójáték sikere A csapatok még el sem kezdték a melegítést, amikor a két edző, Eszenyi Dénes (NYVSC) és Olaj György (Záhony) már a kispadon ült. Látszott rajtuk az idegesség, ami ezúttal több volt a meg­szokottnál. Olaj György mel­lé ültünk először. — Mit vár? — Szoros mérkőzés után — győzelmet. — Milyen taktikával ját­szanak? — A nagy tét. a döntő fon­tosságú mérkőzés miatt sem változtattuk meg eredeti el­képzelésünket. A vasárnapi csapat csupán Erdei játéká­val bővül. Hátul biztonságo­san védekezünk, a középpá­lyásoknak a középpálya gyors átjátszása, a csatároknak pe­dig a helyzetek biztosabb ki­használása a feladatuk. A há­rom középpályás közül Dal- losnak támadó felfogásban kell játszania, oda kell érnie a befejezésekhez is. Elöl há­rom csatár marad. Eszenyi Dénes szinte ugyanezt a taktikát adta meg játékosainak. Csupán azzal a különbséggel. hogy a két technikás középpályás — Szabó és Kondor — kifeje­zetten támadó szellemben játszik majd. Ennyit még a Záhony ellen is kockáztatni kell — mondotta. — Miben reménykedik? — A kilencven perc alatt döntetlen lesz — mondotta határozottan. Aztán hosszab­bítás, és esetleg a tizenegye­sek. A nagy tét inkább a zá­honyiakat nyomasztja... S mit láttunk a pályán? Az első negyedórától elte­kintve az irányítás az NYVSC kezében volt. Hogy szünet előtt nem esett gól. az csak a nyíregyházi csatárok tehe­tetlenségén múlott. Szünet után ismét a Záhony kezdett jobban, s egy kapushibából megszerezték a vezetést. Ek­kor sokan gondoltak arra, hogy az egyetlen gól el is döntötte a mérkőzést. Ezután egészen más tör­tént. Az NYVSC továbbra is nagyszerűen védekezett, de mivel szükséges volt. több gondot fordított a bátor tá­madójátékra, a csatár játékra. A nyíregyházi támadósor erejét összeszedve kozmikus sebességre kapcsolt! A felál­lási formációból 3—2—5 lett! A taktika bevált, mert a hátralévő időben a fáradni látszó záhonyi védelem a fürge, lendületes NYVSC- csatárokat nem tudta feltar­tóztatni. Különösen kitűnt Borbély, aki egymás után ér­te el góljait. Apropó, Borbély. Ez a fia­tal, erőtől duzzadó csatár há­rom olyan gólt rúgott, ami még rutinos játékosoknak is becsületére válna. Játéka döntő volt a Záhony elleni találkozón. Az őrzésével megbízott Herczeg, a máso­dik félidőben egyszerűen nem tudott gátat vetni robbané. konyságának, lendületének. Persze nemcsak a Herczeg —Borbély-párharc eredmé­nyezte a Záhony kiütéses ve­reségét. Igaza lett Eszenyi- nek: a tét annyira megbéní­totta az ellenfelet, hogy szinte alig tudott veszélyes táma­dást vezetni. A mérkőzésnek egyébként egyik legdöntőbb mozzanata az egyenlítő gól előtti pillanat volt. Gyüre J. a másik kapunál öt méterről a nyíregyházi kapusba lőtte a labdát, s az ebből induló el­lentámadás végén gólt rúgott az NYVSC. így 2-0 helyett 1-1 lett!... És azután még négy gól a záhonyi hálóban. Néhány perccel a találkozó lefújása után örömben úszott a nyíregyházi öltöző. Szerdán az NYVSC—Zá­hony mérkőzéssel csak elkez­dődtek az osztályozó mérkő­zések. A java ezután követ­kezik ... Kovács György MA DÖ Nyíregyháza—Mohács küzd az aranyéremért Kisvárdán újabb mérkő­zésekkel folytatódott a kö­zépfokú iskolák labdarúgó­csapatainak országos döntő­je. Mérkőzésről mérkőzésre élesedik a küzdelem, s csü­törtökön már eldőlt, hogy melyik három csapat végez a dobogó valamelyik fokán. Örvendetesen jól szerepel a Nyíregyházi Kossuth Szakkö­zépiskola együttese, akik ma délelőtt Mohács csapatával küzdhetnek meg a torna el­ső helyezéséért. Eredmények: Mohács—Keszthely 4-1 (1-0), Szeged—Dunakeszi 4-1 (1-0), Nyíregyháza—Kazinc­barcika 3-1 (0-0), Szeged— Nyíregyháza 0-0, Dunakeszi— Keszthely 3-0 (2-0), Mohács— Kazincbarcika 1-0 (0-0). A TORNA ÁLLÁSA 1. Ny.-háza 4 3 1 — 6-1 7 2. Mohács 4 3 1 — 8-3 7 3. Szeged 4 2 2­7-3 6 4. Dunakeszi 4 1 — 3 5-7 2 5. Keszthely 4 1 — 3 2-9 2 6. K.-barcika 4 — — 4 2-7 — Az utolsó forduló párosítá­sa a következő: Keszthely— Szeged 8,30, Nyíregyháza— Mohács 10,00, Dunakeszi— Kazincbarcika 11,30. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre a várkerti sport­telepen 13 óra 15 perckor ke­rül sor. (k. gy.) y Kelet­Magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 — ÖjüD • XvLgl Illtch CUCKvOCK műsorából. — 9,04: Katedra. — 9,34: Bicskei óvodások énekel­nek. — 9,S3: Lutoslawski: Kis szvit. — 10,OS: Felfedező úton a Föld alatt. — 10,20: Emil Bo­leslav Lukac verse. — 10,25: Bartók: I. szonáta. — 11,00: Hogy volt?! — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Népdalok, néptáncok a Dunántúlról. — 14,03: Minibocs. Mesejáték. — 15,10: Zengjen a muzsika. — 16,05: Szülőmegtagadás. — 17,10: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 19,15: Kereszt- refeszités. Andrej Bjelij regé­nyének rádióváltozata. — 20,23: Házy Erzs'ébet operettda­lokat énekel. — 20,40: A Duná­nál. — 21,05: Lemezek közt vá­logatva. — 21,44: Láttuk, hal­lottuk. — 22,20: Tíz perc kül­politika. — 22,30: Csajkovszkij operáiból. — 23,00: Modern írók portréi. — 23,20: Népi zene. — 0,10: Dzsesszfelvételeinkből. PETŐFI RADIO 8,05: Daljátékokból. — 8,33: Nótacsokor. — 9,33: Harangozó Teréz énekel. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: Kon­ferencia után. — 12,00: Fúvós- esztrád. — 12,33: Csajkovszkij: Csipkerózsika — balettszvit. — 13,00: Nőkről — nőknek. — 13,33: Süssünk, süssünk vala­mit... — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: ötödik sebesség. — 18,00: Görög regék. — 18,21: Helm: Vidám alkotás — nyitány. — 18,33: Magnósok, figyelem! — 19,29: Népdalok. — 20,16: Ro­mantikus kórusmuzsika. — 20,33: Hogy volt?! — 21,33: Slá­germúzeum. — 22,33: Zenés já­tékokból. — 23,13: Goldmark: Falusi lakodalom — szimfónia. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30: Hírek. — Időjá­rás. — Sztárok és slágerek. — Köztünk maradjon. Angyal Sándor Szatirikus jegyzete. — Suzi Quattro énekel. — Jó hét­végét! Programajánlat. — Tíz perc jó ritmusban. — Észak-ti­szántúli krónika. — Tisza-parti népdalok, nóták. — Hírössze­foglaló. JO HÉTVÉGÉT! A rádió népszerű hétvégi kul­turális, turisztikai és sportprog­ramajánlata két megye gazdag eseménycsokrát fűzi össze sok jó zenében, ötletet, információt ad a legkülönbözőbb érdeklő­désű hallgatóknak a szombat- vasárnap hasznos, tartalmas el­töltéséhez. (Műsorvezető: Pod- ráczki Zsuzsa.) MAGYAR TV 10,00: Lottósorsolás. — 16,43: Hirek. — 16,50: Antarktisz. Do­kumentumfilm. (Ism.) — 17,30: A gyöngy bajjal jár. NSZK té­véfilm. — 17,55: Természetba­rát. — 18,15: öt perc meteoro­lógia. — 18,20: Építőkocka. HL rész. — 18,35: Két kisfilm: A Horizont Szerkesztőség műso­ra. — 19,00: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő­sebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Éjfél. Ame­rikai fUm. — 21,00: Delta. — 21,40: Kezdőkör. A műsor ven­dége: Ivánka Mária sakkbaj­nok. — 22,20: Tv-hfradó 3. — 22,30: Képtelen képes történe­lem. Rajzfilmsorozat, Herak- lész IV. 2. MŰSOR 20,00: Petula Clark műsora. Zenés film. — 20,30: A Magyar Televízió hangversenysorozata. — 20,40: Tv-híradó 2. — 21,00: összeállítás Karinthy Frigyes szatirikus jeleneteiből. — 21,45: Az arany útja. Francia doku­mentumfilm I. rész. — 22,35: Royal Variety show. Angol zenés film. BRATISLAVAI TV 17.00: Homokpiramisok. — 17.20: Jöjjetek velünk mind­nyájan, fiatalok! — 17.50: A fiatalok tv-klubja. — 18.40: Es­ti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Fúvós zenekari hangver­seny. — 20.20: özönvíz. 3. rész. 21.18: A szemtanú. Olasz film. — 22.10: 360 fok Mariszol kö­rül. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTES­SÉGE. E. k.: fél 4, háromne­gyed 6 és 8 óra! Kertmozi: AZ INKÁK KIN­CSE. E. k.: 8 óra, pénztárnyi­tás 6 óra! Béke mozi: ÉKEZET. E. k.: 4, 6 és 8 óra! Móricz Zsigmond mozi: ÍGY KEZDŐDIK A SZERELEM. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra! Mátészalka: ZORRÖ. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárked­vezmény nem adható! Nyírbátor: A MAGAS SZŐ­KE FÉRFI VISSZATÉR. 50%- kal felemelt helyárral! Helyár­kedvezmény nem adható! Kisvárda: NEVELETLENEK. SZÍNHÁZMŰSOR: 27-én a Szabadtéri Színpadon BENKÖ-DIXILEND előadása el­marad. Kézilabda megyei bajnokság A felnőtt megyei kézilabda-baj­nokságban is a nyári szünet kö­vetkezik, miután vasárnap már az őszi III. forduló mérkőzéseit is lejátszották. Nem kis meglepetésre a Kis- várdai SE férfiegyüttese fölényes győzelmet aratott Nagykállóban, míg a Fehérgyarmati ÁFÉSZ csa­pata negyedik vereségét szenved­te el sorozatban. A női mezőny­ben az utóbbi hetekben a Spar- tacus-Petőfi gyenge teljesítmé­nye szembetűnő, szintén négy egymás utáni vereséggel hívták fel magukra a figyelmet. Ered­mények: NŐI MÉRKŐZÉSEK Fehérgyarmat—Nyírbogát 17:6, Nyíregyházi Tanárképző II.— Nyíregyházi Spartacus-Petőfi. 19:8, Záhony—Demecser elma-" radt, Kisvárda—Nyírbátor 19:8, Tiszavasvári szabadnapos. Fehérgyarmat—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 16:11 (!), Tisza­vasvári—Nyíregyházi Tanárkép­ző II. 6:20, Demecser—Kisvárda elmaradt. Nyírbogát—Záhony 6:11, Nyírbátor szabadnapos. FÉRFI I. OSZTÁLY Fehérgyarmat—Hodász 22:23, Nyíregyházi Tanárképző—Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi 26:16, Záhony—Nagykálló 26:21, Kisvár­da—Mátészalka 23:31, Nyíregyhá­zi Mezőgazdasági Főiskola sza­badnapos. Fehérgyarmat—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 19:20, Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola— Nyíregyházi Tanárképző 12:51 (!), Nagykállő—Kisvárda 21:29 (!), Hodász—Záhony 29:24, Mátészal­ka szabadnapos. NŐI IFJÜSAGI Baktalórántháza—Volán-Dózsa 3:18, Ibrány—Vásárosnamény 6:11, Baktalórántháza—Mátészalka 6:8, Volán-Dózsa—Kisvárdai Csá- szy 18:5, Ibrány—Volán-Dózsa 10:13. Vásárosnamény—Baktaló­rántháza 14:8, Mátészalka—Kis­várdai Császy 14:5, Mátészalka —Volán-Dózsa 18:11, Ibrány— Baktalórántháza 12:6, Vásárosna­mény—Kisvárdai Császy 24:0 (!), Baktalórántháza—Kisvárdai Csá­szy 10:4, Volán-Dózsa—Vásáros­namény 5:14, Mátészalka—Ibrány elmaradt, játék nélkül 10:0. FÉRFI IFJÚSÁGI Mátészalkai Gimnázium—Má­tészalkai 138. sz. DSK 32:27, Nyh. Spartacus-Petőfi—Nyh. 107. sz. DSK 36:8, Nyírbátor—Tiszavasvá­ri 15:27, Nyírbátor—Mátészalkai 138. sz. DSK 28:26, Mátészalkai Gimnázium—Nyh. 107. sz. DSK 30:23, Tiszavasvári—Nyh. Sparta­cus-Petőfi 17:17, Nyh. 107. sz. DSK—Tiszavasvári 17:28, Máté­szalkai 138. sz. DSK—Nyh. Spar­tacus-Petőfi 19:21, Nyírbátor— Mátészalkai Gimnázium 11:36. A megyei bajnokságok állása a következő: FELNŐTT NŐI 1. T.-képző 11 11 — — 349-202 22 2. M.-szalka 10 9 — 1 298-214 18 3. Hodász 11 6 — 5 287-262 12 4. Spart.-P . 11 5 1 5 252-263 11 5. Kisvárda 10 5 — 5 229-235 10 6. F.-gyarm. 11 4 1 6 224-231 9 7. Záhony U 4 — 7 236-272 8 8. N.-kálló H 2 — 9 247-320 4 9. M. Főisk. 10 1 — 9 149-282 2 FÉRFI n. OSZTÁLY 1. Bottyán SE 7 7 — — 194-114 14 2. Nyfrbogd. 7 6 — 1 164-150 12 3. Asztalos SE : 7 4 1 2 135-121 9 4. Geszteréd 7 3 — 4 143-135 6 5. F.-litke 7 2 1 4 129-137 5 6. Kemecse 7 2 1 4 141-155 5 7. Vaja 7 1 1 5 109-164 3 8. Ny.-bogát 7 — 2 5 102-141 2 NŐI IFJÚSÁGI 1. V.-nam. 10 9 — 1 133- 60 18 2. M.-szalk. 10 7 — 3 125- 91 14 3. Volán-D. 10 6 — 4 118-100 12 4. Ibrány* 10 5 — 5 104- 82 9 5. Bl.-háza 10 3 — 7 79-106 6 6. Császy G.* 10 — 10 32-152 — * — e£y büntetőpont levonva. FÉRFI IFJÜSAGI 1. M. Gimn. 10 8 2 — 273-184 18 2. Spart.-P. 10 7 2 1 224-139 16 3. T.-vasv. 10 6 2 2 262-185 14 4. 107. DSK 10 2 1 7 167-237 5 5. 138. DSK 10 2 — 8 210-276 4 6. Ny.-bát.** 10 1 1 8 140-255 1 •• = két büntetőpont levonva. Vass Géza FILM G2B RÁDlh Nyh. T. K. II. H II------- 233- 66 22 * = égy büntetőpont levonva, •• = három büntetőpont le­vonásra előjegyezve! FÉRFI I. OSZTÁLY 1. T.-vasv. 8 7 — 1 106- 67 14 2. Kisvárda 8 6 — 2 123- 90 12 3. Záhony 9 5 1 3 130- 89 11 4. Spart.-P. 9 5 — 4 123- 90 1» 5. Nyírbátor* 9 5 1 3 103- 70 10 6. F.-gyarm. 10 4 — 6 98-119 8 7. Demecser 8 1 — 7 39-129 2 8. Nyírbogát** 9 1 — 8 29-132 —

Next

/
Thumbnails
Contents