Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-18 / 142. szám

1977. június 18.

KELET-MAGYARORSZÁG

7

Iskola X Pedagógus *X Szülő "X- Gyerek "X- Iskola X Pedagógus "X- Szülő X Gyerek "X- Iskola X Pedagógus

Gyermekfotó

Tavasz

közeiére

Keinek csobogó vizek tavasz közeiére ...

Kivirít a martilapu.

gyöngyike,

tözike.

salamonpecsétje.

Aranyékü, bóbitás banka száll az égre ...

Barna őzek barangolnak ... Pille fii a bársonylila ibolya kelyhére.

Szepesi Attila

A szél

Olyan, mint egy ross* gyerek,

A földön csak tekereg.

Kötekedik Füvei, fával,

Játszik mások Kalapjával.

Lovagol az Ember hátán.

Soha nem áll Saját lábán.

Fütyül minden Utcasarkon,

Rózsát csíp a Gyermekarcon.

Bekukucskál Minden lyukon,

Mégsem csípik Sehol nyakon.

Lőriocz Pál

KISS DÉNES:

Ancsa-Pancsa varázslatai

FALEVELEK

Ancsa-Pancsa négyesztendős és ha nem kislánynak születik, bizonyára gumilabda lett volna. Szüneteket is alig tartva ugrál heverőn, padlón. Le, föl! Le, föl!... Ugrál a járdán is. Közben a járdaszélről kinőtt kis fákat nézi és ugrás közben ismételgeti: „Megjöttek! Megjöttek!”

— Megjöttek?

— Jaj, hát nem látod? Megjöttek a falevelek, — mutogat a tavaszi reggelen, rügyekből leveleket nyitoga- tó ágakra.

— Tudod-e honnét jöttek?

— Onnan ... — karjával körívet mutat, aztán hozzáteszi, — onnét, messziről.

— Hm, hm... — nem tudom, hogy mit mondjak. Ezen a tavaszon valóban gyorsan ellepték az ágakat a kis zöld vitorlák és visznek bennünket nagy sebesen a nyár felé. Alig vettük észre a rügyeket, nagy sebtében lobogtatják, feszítik leveleiket. — És mikor jöttek meg?

Ancsa-Pancsa nem tétovázik a válasszal. Rávágja:

— Tegnap!

— Honnét tudod?

Abbahagyja az ugrálást,

tűnődik, mielőtt felelne:

— Sehonnét, de igaz.

— Hohó! ... A levelek nem jöttek messziről, a levelek... — itt közbevág:

— De jöttek! Te mondtad.

— Én?

— Igen — a gumilabda

éppen pihen és liheg egy kicsit, — igen, te mondtad, hogy a madarak is elköltöznek és a levelek is ... —

vágja ki egyszuszra, aztán folytatja önmagával a labdajátékot. Le, föl, és megint le, föl! Mintha csak rugók löknék.

— Csakhogy a levelek nem költöznek el sehova — mondom.

— Neem? ... — csodálkozva megáll.

VERSEK

Fácán-altató

Fácánkakas kakatol, messzehangzó szava szól, fölrepül az alvófára, fénylő feje aranyfáklya.

Fénylő feje aranyfáklya, még a hold is őt csodálja. Bárányfelhő csillagrejtő, szunyókál a pagonyerdő.

(bodnár)

Cincérrajzás

Elegánsak, csodaszépek tölgyfaodván a cincérek.

Fényes frakkban föl-fölszállva készülnek a cincérbálba

B. I.

JÓL MEGFIGYELT

Az első pillanatban úgy tűnik, a két rajz között nincs semmi különbség. Ha azonban alaposabban szemügyre veszitek, rájöttök, hogy a második ábráról bizony hiányzik néhány dolog, ami az elsőn még látható.

— De nem ám!

— Valahol csak voltak.

— Nem valahol, itt voltak a fában. ,

— Itt? ... — Elkerekedik a szeme, ugrani is elfelejt.

— Igen, itt.

— Minden levél?... Az összes?... — Kis kezével nagy köröket ír le a levegőben.

— Az összes.

— Itt az utcában? — kérdi, aztán folytatja az ugrálást.

— Nem az utcában, a fában.

— Ott laknak?

— Hm, igen. A falevelek a fában laktak egész télen.

— Mindegyik falevél a fában lakott?

— Igen.

— Nem utaztak el?

— Nem.

— A Balatonhoz sé?... — megint ugrál és mintha huncutul mosolyogna is, amikor ilyesmit kérdez.

— Oda se.

— De mi elutazunk, ugye?

— El. .. — mondom

megadóan, de ezt meg kell magyaráznom, mert a kis eszecskéje is úgy ugrál ide- oda, mint valami rakoncátlan gumilabda. — Mi elutazunk majd a nyáron, de a falevelek nem utaznak el.

— Nem? Se vonattal, se repülővel?

— Nem. Se vonattal, se repülővel. Mert a falevelek nem tudnak utazni ... Hm .. azaz, ők csak a széllel szoktak utazni.

— A széllel? ... Akkor nekik nem is kell jegy... — mondja nagy komolyan Ancsa-Pancsa és ugrálva kerge- tőzik a kis fa körül.

— Bizony, a levelek itt laknak a fában, — kezdem újra. — Először rügy lesz belőlük.

— Lügy? — kérdi vissza hamiskás mosollyal és tovább kergeti önmagát a kis fa körül, akár a kismacskák. Aztán, amikor nem szólok, csak nézek rá, rvagyot nevet. Igen, várja, hogy kijavítsam.

— Nem lügy, hanem rügy! — mondom újra és újammal meg is fenyegetem.

— Az is a fában lakik?

— Igen-.

— Tudom!... Tudom ... Estére bemásznak oda az odúba, és reggelre...

— Dehogy, dehogy! A rügyek télen a fában alszanak, és tavasszal bújnak ki. Sok kis rügy olyan, akár a pó- lyásbaba.

— Akkor fababák! — vágja ki és a kislánynak támaszkodva lehajol, keze alól, fejét oldalra hajtva néz föl rám.

— Dehogyis! Rügybabák!... — mondom én is, tanulva tőle. — Most még sokfelé pólyások, de nemsokára nagy levelekké nőnek. Aztán ősszel lehullanak és akkor viszi őket a szél... — magyarázom, de ő már nem figyel. Apró pulikutya után fut.

— Én vagyok ez a kiskutya!... — kiáltja. — Én vagyok!

PÉKEMBER

— Aztán a Pékember hol lakik?

— Kicsoda? — Fürkészem Ancsa-Pancsát, Meg akarom tudni, mit forgat kis fejében? Ragyogó szemmel néz rám, komoly, tiszta tekintettel. Nem is tudok válaszolni. Hirtelen azt sem tudom, vajon nagybetűs vagy kisbetűs az a Pékember? S különben is, honnét került ide a szobába?

— Nem mondod meg?

— Dehogynem — kapkodok. — Hát a... A házban!

— mondom ki nagy megkönnyebbüléssel a választ, de még korántsem zárult le a pékember ügye.

— Milyen házban?

— Khm ... Kenyérházban!

— Ezt jól megmondtam, gondolom, de Ancsa-Pancsa egyáltalán nem mosolyog. Picit se. Viszont bólogat.

— Jó — aztán elkezd ugrálni.

No, várj csak! Ennyivel nem ússza meg őgumi lab- dasága!... Most én következek!

— Miért kérdezted? — fogom meg ugrálás közben.

— Mit? — néz rám értetlenül és ártatlanul.

— A Pékembert. — Kicsit töpreng, aztán ezt mondja:

— Mert találkoztam vele.

— Találkoztál? ...

— Igen.

— Hol?

— Az utcán, — mondja komolyan, aztán leül kis székére, és lóbálja a lábát.

— Mondott valamit a Pékember ?

— Ühüm — megint bólogat.

— Mit mondott? — Majd csak megfoglak, gondolom közben.

— Miit? ... Hát azt... azt, hogy hány kilós vagyok.

— És hány kilós vagy?

— Nem tudom... — lesüti a szemét. Látom, ezzel le is akarja zárni a dolgot. Azért se hagyom, ha már bejött a szobába ez a Pékember.

— Hát a Pékember hány kilós?

Ezúttal gyorsan mondja:

— A Pékember három kilós!... — néz rám diadalmasan.

— Három?... — Megint nem tudok szóhoz jutni. Lázasan töröm a fejemet. Miféle kis figura lehet az a Pékember?... Ancsa-Pancsa közben a hajába kócol és büszkén folytatja.

— Aztán meg, tudod, fehér kabátja van... — Mielőtt bármit tehetnék, kiszalad. Ügy látszik, ő végképpen nem akar törődni a Pékemberrel. Engem pedig izgat. Utána megyek.

— Mekkora az a Pékember? — csapok rá a kérdéssel.

— Kicsi — mondja és ki akarja húzni markomból a karját.

— Milyen kicsi?

— Ilyen — a kisujját mutatja, majd váratlanul kirántja karját a markomból és nevetve elszalad. Tűnődök utána menjek-e? Nem megyek. Inkább megpróbálom elképzelni a pirinyó Pékembert. Biztosan cipó a teste, zsömle a feje, és kifliből van a lába. De milyen lehet a szeme? Azt végül is nem tudom eldönteni. Semmi kétség, ebben a dologban An- csa-Pancsához kell fordulnom. De amikor hozzá lépek, azt mondja:

— Ugye a banán a gyárban terem? — s néz megint olyan komolyan, akár az előbb, amikor megkérdezte, hol lakik a Pékember. Mit mondhatok erre?... Na, megállj, kis huncut! Azt mondom:

— Aki még azt sem tudja, hol terem a banán, arra haragszik a Pékember!... — várom a hatást. Hiába, mert Ancsa-Pancsa csak ennyit szól:

— Jó. — De arcocskáján látom, új kérdésre készülődik. Ekkor én menekülök el, mert attól félek, úgy járok, mint az előbb a Pékemberrel.

(Folytatjuk)

4 FEJED!

Vízszintes:

1. Félezres bankjegy (angol pénznem). 6. Római 150. 7. Vízben él. 8. Ö, oroszul. 9. Szintén nem. 11. Ésszel felfog. 12. István beceneve. 14. Megfejtendő (folytatása a függőleges 6-ban). 16.

Honfoglaló magyar törzs neve. 18. Ezüst vegyjele. 20. E helyen. 21. Feltételezés. 22. Gyom. 24. Szeszes ital. 25. Fúvós hangszer. 27. Taváról ismert üdülőfalu Özd közelében. 28. Kérdő névmás, duplán. 29. Hibázz.

Függőleges:

1. Termetes. 2. Kén, hidrogén vegyjele. 3. Lárma. 4. Talmi. 5. Fő. 6. Megfejtendő (negyedik négyzetben két mássalhangzó). 10. Neves budapesti sportklub. 11. Mennyei. 13. Idei egynemű betűi. 14. Eme tárgyat. 15. Mesterember. 17. összevisz- sza süt! 19. Gábor beceneve. 21. Halott. 23. .. .szó (panasz). 24. Bér betűi keverve. 26. AI. 27. AV.

Megfejtendő: a magyar történelem egy nehéz időszakáról íródott híres regény (vízszintes 14., függ. 6.).

Múlt heti megfejtés: MÓRA — KINCSKERESŐ KIS- KÖDMÖN.

Könyvjutalom:

Tóth József Nagyar, Holló Erzsébet Kálmánháza, Pásztor Erzsébet Levelek, Vajda Aranka Demecser. Paládi Margit Tarpa, Bányai László Tiszavasvári és Paulon Marianna Nyíregyháza.

*